MSZP közleménye – 2015. MÁRCIUS 12.
Az MSZP Országos Központjának közleménye
Egyre többen támogatják Pad Ferenc nyugdíjbarát programját
Már több mint kétezer támogató aláírás gyűlt össze Pad Ferenc, az MSZP ajkai jelöltjének nyugdíjbarát képviselői programja mellett. Ebben az szerepel, hogy 40 éves munkaviszony esetén (amelybe a felsőoktatási tanulmányok és a sorkatonaság is beleszámít) a férfiak is legyenek jogosultak a teljes összegű öregségi nyugdíjra, valamint újra lehessen igénybe venni a korkedvezményes nyugdíjat.
Pad Ferenc, az MSZP ajkai jelöltje folytatja az aláírásgyűjtést nyugdíjbarát programja mellett és arra kéri a parlamenti pártokat, hogy vegyék észre az egyre nyilvánvalóbb társadalmi támogatottságot és álljanak a kezdeményezései mellé.
MSZP Országos Központ
A kis- közepes- és nagyvállalkozások irányítását a Siker Minőség Csillogás és Karrier azaz a „SIMICSKA” nemzeti iroda látja el! Csak az lehet vállalkozó, aki regisztrált és minden szempontból megfelel az elvárásoknak. Lényeges, hogy ne szerepeljen a listán, melyet a kormányzat hosszú évek alatt állított össze!
A cégek a kormányzat által előre meghatározott tevékenységet végezhetnek, így biztosítva minden magyar gazdasági terület lefedését! A SIMICSKA Nemzeti Iroda által előre elkészített útmutatást kell követniük és a CSÁNYI konzorciumtól az előre meghatározott mértékű hitelt kell felvenniük! Havonta kell beszámolót készíteni a kormányzat részére, ahol az értékelő-elemző munka elvégzését követően kapják meg az újabb feladatokat.
Az oktatás egyértelmű és világos, minden fiatal a számára kijelölt iskolába megy tanulni az előre meghatározott szakterületen. A vizsgakövetelményeknek nem megfelelt diákokat egy évre a munkatáborokba küldik átnevelésre, ha ezt követően sem felelnek meg, végleg a táborban maradnak!
Mindenki a központilag meghatározott mértékben boldog és élvezi ezt a pazar, minden igényt kielégítő fantasztikus életet!



















Az orosz, a kínai, a török, és több arab ország zászlaja az égre vetítve! A zene és a dobszó halkul, majd Orbán Viktor Türkmenisztánban lakó rokonai gyülnek a tribün elé és integetnek! A meghívott vezetők, a milliárdos befektetéseket évtizedek óta ígérgető üzletemberek koszorújában masíroznak a díszpáholy felé. Vlagyimir Putyin már ott űl egy bársonyozott fotelban és mosolyog. Mindeközben iskolás gyerekek futnak a térre kurjongatva és vesszen az EU felirattal ellátott pólókat osztogatnak a megjelent népnek!
Díszlövések újra, majd a Hende Csaba a Magyarországi Huszárság Főparancsnoka bevágtat a térre egy hátrafelé nyilazó szittya lovascsapat kíséretében, megáll a tribün előtt és a „mi soha nem hazudunk a népnek, csak megkíméljük őket az igazságtól” felkiáltással jelez a tér minden oldalán várakozó, ellenőrzőtten mongolfottal rendelkező magyar és ázsiai gyerekeknek.
A gyerekek táltoscipőben vannak, rajtuk magyar köntős és íjtegez. Felváltva kiabálják, hogy éljen a kormányzó, és Magyarország a világ gazdasági központja. Eközben megérkeznek az orosz katonai helikopterek és fényszóróikkal megvilágítják a kormányzót, Orbán Viktort, aki földig érő magyar zászlóba burkolva a szentkorona előtt áll. Ekkor elcsendesedik minden, majd Vidnyánszky Attila, összszínházi kormányzóbiztos lép elő és nagy pátosszal szavalni kezdi a „Halotti beszédet”, majd ősmagyar nyelven köszönti a díszvendégeket.
Orbán Viktor kormányzó ekkor a tribün közepére lép és integet az ezer tagból álló turul rajnak mely komótosan repül át a tér felett. Semjén Zsolt imát mormolva hajol meg Orbán Viktor előtt, belekortyol a kumiszába és hatalmas éljenzés közepette felteszi a szent koronát Orbán Viktor fejére! Ekkor bekapcsolják a futó fényeket és Pataky Attila énekelni kezdi a „mi vagyunk a világ urai” című legújabb szerzeményét. Ezt követően Orbán Viktor megtartja köszöntő beszédjét, mely rovásírással oriási kivetítőkön is olvasható!