msandor

About msandor

This author has not yet filled in any details.
So far msandor has created 192 blog entries.

Egyesületünk konferenciája – 2014.12.12.

Megfogalmaztuk már többször, hogy a KNOÉ úgy véli, hogy a jelenlegi magyar ellenzék megosztott, egymás mellett elbeszél, helyenként egymás ellen tevékenykedik és így kevéssé hatékony. A kívülről, akár civilszervezetektől jövő véleményeket, észrevételeket, javaslatokat nem hallgatják meg, hozzá nem értő szakértőkkel dolgoznak, így súlytalanná válnak! Összességében nem nyújtanak alternatívát a magyar választó polgároknak! Egyesületünk azonban nem adja fel, továbbra is markánsan megfogalmazzuk a véleményünket, meglátásainkat, elképzeléseinket. Reményeink szerint sikerül felhívnunk a figyelmet arra, hogy mit és hogyan lenne célszerű tenni, milyen módon kellene lépést váltani, esetleg összefogni, az alkalmatlan, karrierista, számító ellenzéki politikusoktól pedig meg kell válni! A KNOÉ álláspontja szerint csak ez lehet a megoldás, csak így tudjuk visszaterelni Magyarországot az európai, jogállami, demokratikus útra!

2014. évet záró konferenciánk több témát dolgozott fel:

Előadó: Vágó László Arról beszélt, hogy 2006-ban a REBISZ egyik parancsnoka volt, és bizonyíthatóan koncepciós eljárás áldozata lett, mely során letöltendő szabadságvesztést kapott! Ennek részleteiről beszélt és arról, hogy jelenleg az Ügyészség nem veszi figyelembe az időközben előkerült bizonyítékokat, mely egyértelműen és vitathatatlanul bizonyítja az ártatlanságát!
Előadó: Horváth András Elmondta, hogy a NAV volt munkatársaként, tapasztalt olyan ÁFA csalásos visszaéléseket, melyekre felhívta a jelenlegi kormányzat figyelmét, de nem történt semmi érdemleges. Ezt követően került az ügy a nyilvánosság elé, de végül ellene indítottak eljárást, és házkutattak is nála. A célja semmi egyéb nem volt és jelenleg sem más, mit hogy a jogszerűség érvényesüljön a NAV eljárásaiban!
Előadó: Laborc Sándor Laborc Sándor előadta, hogy ellene, mint az NBH főigazgatója ellen, 9 büntető eljárást kezdeményeztek nevetséges, sőt helyenként szánalmas indokok alapján! Ezek a koncepciós eljárások évek óta folynak ellene, szinte teljesen ellehetetlenítve hézköznapi életét. Több eljárásban felmentették bűncselekmény hiányában, de a kormányzat nem lankad, folyamatosan próbálkoznak, jelenleg is egy új eljárást kezdeményeztek! Ez nagyon óvatos megközelítéssel is a diktatúták módszereit honosítják, demokratikusnak hazudott országunkban.
Előadó: Menyhért Péter A deviza hitelekről és a deviza alapú hitelekről tarott tájékoztatást, bár bizonyos fogalmak keveredtek. Ő a pótmagánvádlók képviselője. Elmondása szerint anyomozást az ügyészség megszüntette, a pótmagánvád kapcsán, még érdemi eljárási cselekmény nem történt. Sok sikert kívántunk nekik
Előadó: Csurgai Ágota Okleveles közgazda, a Szövetség Magánnyugdíjpénztár ügyvezető-igazgatója válaszolt a feltett kérdésekre és megvilágított néhány rosszul értelmezett kérdést, és érthetően fogalmazta meg, hogy a korményzati törekvés a közvélemény félrevezetését követően a magánnyugdíj pénzek megszerzése!

2018-05-04T11:06:10+02:002014. december 12.|Konferenciáink|

Társszervezet közleménye – 2014. december 04.

SZTRÁJKOT TERVEZNEK A SZAKSZERVEZETEK A KORKEDVEZMÉNYES NYUGDÍJÉRT

A rövidtávú cél, hogy rábírják a kormányt, halassza el a korkedvezményes nyugdíj felszámolását egy új, rugalmas modell kidolgozásáig.

Sztrájk, országos útlezárási vagy forgalomlassító akció megszervezésének előkészületeiről döntött csütörtökön a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége (KSZOSZ) és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) közlekedési tagozata a korkedvezményes nyugdíj megtartása érdekében – közölték a szervezetek az MTI-vel.

A közlemény szerint a közlekedésiek rövidtávú célja, hogy rábírják a kormányt, halassza el a korkedvezményes nyugdíj felszámolását legalább egy évvel, egy új rugalmas nyugdíjaztatási modell kidolgozásáig.

A mintegy 27 ezer tagot számláló KSZOSZ a mintegy 35 ezer munkavállalót tömörítő MaSZSZ közlekedési tagozatával egyetértésben úgy döntött, hogy elkezdik egy országos sztrájk, vagy egyéb figyelemfelkeltő akció előkészítését – olvasható a tájékoztatásban.

A KSZOSZ csütörtöki kongresszusán a közlemény szerint elhangzott: jó kezdés volt a Mozdonyvezetők Szakszervezete ötletére szerveződött szerdai akció a korkedvezményes nyugdíj megmentésére, de az mindenki előtt egyértelmű, hogy ennél sokkal több kell ahhoz, hogy a kormány meghallgassa a szakszervezeteket.

Ulrich Eckelmann, a mintegy 7,1 millió tagot tömörítő nemzetközi érdekvédelmi szövetség, az IndustriAll főtitkára Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levélben felszólította a kormányt, álljon el a korkedvezmény megvonásának szándékától, mert az nem harmonizál az uniós normákkal, és szöges ellentétben áll a nemzetközi munkajogi gyakorlattal is – írják a szakszervezetek a közleményben.

2019-01-22T13:00:45+01:002014. december 4.|Társszervek közleményei|

KSZOSZ közleménye – 2014. DECEMBER 3.

A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének (KSZOSZ) közleménye

Ott lesz a korkedvezményes nyugdíjért szervezett békés menetben a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége is. A KSZOSZ a rendszer felszámolásának megakadályozására radikálisabb lépést is szorgalmaz.

A közlekedési szövetség az elmúlt években az egyik élharcosa volt a korkedvezményes nyugdíjrendszer megmentésének, folyamatosan érvelt, tárgyalt, petíciókat írt és több tüntetést is szervezett, hogy felhívja a figyelmet az ügy fontosságára. Amennyiben a kormány úgy dönt, hogy felszámolja a kedvezményt, nemcsak az idősödő, a közúti forgalomban több évtized alatt megromlott idegállapotú járművezetőket sodorja veszélybe, hanem a közlekedés minden szereplőjét, elsősorban naponta több tízezer utast – hívja fel a figyelmet a szervezet elnöke, Nemes Gábor. A korkedvezmény felszámolása veszélyes "játék". Ezért a KSZOSZ-nél döntöttek: amennyiben a minisztériumtól a szövetség december 4-ére összehívott kongresszusára nem érkezik biztató válasz a kedvezmény megtartására, radikálisabb módszerrel fogják kikényszeríteni azt. A KSZOSZ most még békésen együtt fog tüntetni a korkedvezmény intézményéért a többi közlekedési szakszervezettel, s ezzel egy időben megkezdi egy hatásosabb országos összefogás előkészítését.

Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége (KSZOSZ)

2018-04-24T12:30:36+02:002014. december 3.|KNOÉ-val kapcsolatos MTI közlemények|

ASZSZ közleménye – 2014. DECEMBER 2.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének közleménye

A Közúti Közlekedési Szakszervezet is tiltakozik a korkedvezményes nyugdíj rendszerének, felszámolása ellen.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségéhez tartozó Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) a VOLÁN autóbuszvezetők érdekében 1989. november 25-i alapító kongresszusán hívta fel a figyelmet a járművezetők egészségét érő káros hatásokra, amelyeket egyértelműen a munkakörülményekre lehetett visszavezetni. Ennek következményeként az autóbuszvezetők 1992. március 01-től jogosultak a korkedvezményes nyugdíjra.

Nem engedhetjük, hogy 22-23 év után a szakma mintegy tízezer járművezetőjének sorsáról is elfelejtkezzenek a törvényalkotók – írja a KKSZ. Minden egyeztetés és érdemi javaslat nélkül szüntetnék meg azt a rendszer, amely biztosította, hogy a nap, mint nap emberek ezreinek életéért felelő buszsofőrök 60 éves koruk után - ha az egészségük megromlott - ne kelljen kockáztatniuk saját és mások életét.

A KKSZ együtt fog fellépni a korkedvezmény "intézményéért" a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezettel, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségével és a Vasutas Szakszervezetek Szövetségével.

Autonóm Szakszervezetek Szövetsége

2018-04-24T12:29:42+02:002014. december 2.|KNOÉ-val kapcsolatos MTI közlemények|

SZAKSZ közleménye – 2014. NOVEMBER 26.

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet közleménye

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet csatlakozott a Mozdonyvezetők Szakszervezete által, a "Békés menet a korkedvezményért!" felhívással meghirdetett demonstrációhoz.

A jelenlegi korkedvezményes nyugdíjra jogosító szolgálati idő megszerzésének lehetősége 2014. december 31-gyel megszűnik. A korkedvezmény intézménye biztosította a foglalkozás-egészségügyileg alkalmatlanná vált munkavállalók tisztes visszavonulását. A mozdonyvezetők mellett az autóbuszvezetőknek is elemi érdeke, hogy a korkedvezmény rendszere akár átalakítással is, de fennmaradjon. A kormánynak újra kell gondolni döntését és be kell látnia, hogy a korkedvezmény felszámolásával, egy 60 év feletti autóbuszvezető a jövőben a közlekedés-biztonság veszélyeztetésével fogja végezni munkáját.

Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet

2018-04-24T12:28:43+02:002014. november 26.|KNOÉ-val kapcsolatos MTI közlemények|

Tüntetés a magánnyugdíjért

2014. NOVEMBER 25. TÜNTETÉS A MAGÁNNYUGDÍJÉRT

Tüntetést szervezett a „60 ezren a MAGÁN nyugdíjukért nevű Facebook-csoport” 2014. november 25-én este.

A tüntetésen több ezren jelentek meg! A KNOÉ elődlegesen, a Szövetség Magánnyugdíjpénztárral közösen vett részt a tüntetésen! A gyülekezés a József nádor téren volt, ahol elhangzott egy rövid beszéd és elindult a tömeg kb. 18.30 órakor. A menetet rendőrök biztosították. A menet a Bajcsy-Zsilinszky Endre út felé halad. Politikusok is részt vettek a tüntetésen. Ott volt Kunhalmi Ágnes, Tüttő Kata, Török Zsolt és Gőgös Zoltán a MSZP-től és egyéb politikusok és volt politikusok, civil szervezetek vezetői, mint a KNOÉ elnöke Kuti László, közéleti személyek is felbukkantak a tömegben, mint Demszky Gábor volt főpolgármester. Kb. ötezer főre becsülhető a résztvevők száma. Alkotmány utcában lesznek beszédek. A környék autói dudálnak. Az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésénél több rendőr és rendőrautó tereli a forgalmat. A tömegben jól hallhatóak a bekiabálásások és láthatóak a feliratok a molinókon:

  • Tolvajbanda, mocskos Fidesz!
  • Magánnyugdíj? PONT LESZAROM.HU
  • Orbán takarodj, vidd az összes haverod!
  • Rablókormány, vesszen Orbán>
  • Magántulajdont erőszakkal elvenni intézményesített rablás
  • Fejétől bűzlik a hal
  • Kósa te egy senki vagy
  • Európát, Európát
  • Viktor, Viktor mondjon le!
  • Nem hagyjuk!
  • Milliárdos gázszerelők viszont vannak, a pénz tehát „jó helyre” került
  • Elvitte a cica

Először a Szabadság téren, állt meg a teherautó és elhangzott egy beszéd. A beszédben erősen kritika hangzott el Matolcsy Györgyre. A nagy zajban a beszéd nem minden részlete érthető. a teherautó tovább indukt, majd az Alkotmány utca elején állt meg újra. Kb. 19.30 órakor kezdődtek meg a beszédek. Az első szónok a „Lopni és lopni hagyni” mondattal zárja beszédét. Következő szónok Vajda Zoltán. Vajda Zoltán megemlíti a „fiktív tagságot”, majd Moldova poénjával folytatja: „Ezt nem gondoltam volna”. A tömegben elterjesztették, hogy a Kossuth téren egy másik tüntetés van, ezért a megmozdulás ott fog folytatódni. A Kossuth téren számtalan rendőr van. Kárpáti Tibor beszél. Kiemeli, hogy államosítottak 3000 milliárdot, az igéret ellenére sincsenek egyéni számlák. Megemlíti, hogy a jelenleg magánnyugdíjpénztárakban tartott pénz is kell a kormánynak „Nem hagyjuk!”, kiabálta a tömeg. Vajda megkérdezte a tömeget és kézfeltartással jelezték, hogy a megtakarításukat nem kívánják az államra bízni. Szóba kerültek az eszetlen stadionépítési mánia, az EU segytsége sőt még a „nem kell tolmács” Vida Ildikó szánalmas kaladja kapcsán.

Kiemelte Vajda, hogy 3 millió magánpénztári tagért is tüntetnek, és felteszi a kérdést, hogy „legközeleb a nagymamám lekvárját viszik el?” Elloptak 3 ezer milliárdot, most a maradék 200 milliárdot akarják, folytatta. Megemlítette, hogy „ellopták a pénzünket, ezek ne gondoskadjanak rólunk.”

A tömegnek tetszik a beszéd. A folytatásban elhangzott, hogy Varga Mihály fiktív pénztárakról, tagokról beszélt, pedig Rogán Tóni, Lázár, Varga Mihály és Kósa Lajos és főként Orbán Viktor a fiktív, nem a magánpénztári tagok. Levélben kívánnak petíciók benyújtani Varga Mihálynak és felszólította a tömeget, hogy ezt minél többen írják alá!

Nyolc óra körül felhangzott a himnusz és ezt követően a tömeg elkezdett szétszéledni.

2019-02-08T12:45:59+01:002014. november 25.|2014. évi egyéb rendezvények|

Egyesületünk közleménye – 2014. NOVEMBER 22.

A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete közleménye

El a kezekkel a magánnyugdíj pénztári tagok vagyonától!

A KNOÉ ezen közleményében világítja meg, hogy a kormányzat a magyar állampolgárok szándékos félrevezetésére törekszik, amikor a T/2141 2015-ös költségvetési törvény javaslatban, a 43. alcímhez fűzött olyan kormányzati magyarázatot, mely szerint a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény módosítása (továbbiakban Mpt.) a pénztári vagyon védelmében történik.

Az Mpt. módosítás azon része, mely azt mondja ki, hogy a pénztár jogutód nélkül végelszámolással megszűnik, ha a tagdíjfizető tagok száma a megelőző hat hónap átlagában legalább kettő hónapon keresztül a taglétszám hetven százaléka alá csökken, semmilyen más célt nem szolgálhat, mint hogy a meglévő magánpénztárak végelszámolással megszűnjenek. Hétköznapi nyelven ez azt jelenti, hogy a közel 200 milliárdos vagyon "a korábbi magyar kommunista rendszert idéző államosítás" sorsára jut, és e pénzek sorsa követhetetlenné válik!Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet arra, hogy a magánnyugdíj pénztári tagok számlájára befizetett pénzt, eddig sem lehetett működési célra felhasználni. A jelenlegi törvényjavaslatban foglalt 70%-os tagdíjfizetési arány a valóságtól elrugaszkodott és nem garantálja a pénztári vagyon védelmét! Akkor mi is a valós célja a törvényjavaslatnak? A KNOÉ szerint a kormányzat célja a még létező magánnyugdíj pénztárak ellehetetlenítése és a még megmaradt magánnyugdíj vagyon államosítása!

Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete

2018-04-24T12:27:35+02:002014. november 22.|KNOÉ-val kapcsolatos MTI közlemények|

NGM közleménye – 2014. NOVEMBER 20.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye

Egyeztetés a LIGA szakszervezetekkel

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a mai napon fogadta a LIGA Szakszervezetek képviselőit. A tárgyaláson megállapodtak abban, hogy már a jövő héten összehívják a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának monitoring bizottságát. Az egyeztetésen Varga Mihály arról biztosította a LIGA képviselőit, hogy a Kormány nyitott a felvetésekre és kész további egyeztetésekre.

A megbeszélésen a felek a munkavállalókat érintő legfontosabb ügyeket tekintették át, így többek között az új Munka Törvénykönyv bevezetésének tapasztalatait, a sztrájktörvény bírósági anomáliáit, a korkedvezményes nyugdíj felülvizsgálatát lezáró határidő kérdését, a cafetéria-rendszer részeként az önkéntes nyugdíjpénztárak támogatásának lehetőségét. Egyetértés alakult ki abban, hogy meg kell kezdeni a következő évi bértárgyalásokat és a minimálbér meghatározását kialakító egyeztetést.

A LIGA munkanélkülieket ellátó rendszerre tett felvetéseire az NGM tájékoztatta az érdekképviseleti partnert, hogy eddig milyen lépések születtek. A kormány a foglalkoztatás növelése érdekében a jövőben is határozott és elkötelezett intézkedéseket kíván hozni. Az NGM a kormányzati döntést igénylő kérdésekről tájékoztatja a kormányt.

Nemzetgazdasági Minisztérium

2018-04-24T12:26:23+02:002014. november 20.|KNOÉ-val kapcsolatos MTI közlemények|

Autós tüntetés a kormány ellen

2014. NOVEMBER 14. AUTÓS TÜNTETÉS

A Szolidaritás Mozgalom autóstüntetést tartott Budapesten, melyhez a KNOÉ is csatlakozott

Az autós tüntetés kb. 40 autó részvételével fejeződött be. Az autók több utast is vittek.
A tüntetést a napjainkban tapasztalható zavaró jelenségek indokolták:

  • A korkedvezményes nyugdíjak elvétele, az érintett réteg bizonytalan státuszba taszítása
  • A közrenddel és a közbiztonsággal összefüggő valós helyzet elhallgatása
  • Magánnyugdíjak eltulajdonítása
  • Különféle adónemek bevezetése
  • Távolódás Európától
  • Hazug tájékoztatás
  • Demokrácia leépítése
  • Eszetlen külpolitika
  • Ország elszegényítése
  • Kormányzati klientúra gazdagítása

Az autós tüntetés útvonala volt:

Hatalomra kerülése óta az Orbán-kormány cinikus, korrupt, és módszereit tekintve nem demokratikus kormányzást folytat. Gazdaságpolitikája és társadalompolitikája azt eredményezte, hogy a társadalom egyre inkább kettészakad, hiszen az egykulcsos adó óta még a legszegényebb rétegeket is újabb és újabb adóval sújtja. Az utóbbi 4 évben több mint negyven új adónemet, adóemelést jelentett be a kormány, ennek következtében 55 adót fizeTnek az állampolgárpolgárok, miközben a kormány azt szajkózza, hogy Magyarország jobban teljesít. Ezek bevezetése azonban azt támasztja alá, hogy a gazdaság nem növekszik, nem teremtődnek valódi új munkahelyek, és milliók élnek a szegénységi küszöb alatt. A legújabb költségvetés tervezete sem mutatja azt, hogy ez a társadalompolitika megváltozna. Miközben az állami média a kormányzat sikereit zengi, a 2015-ös évre vonatkozó költségvetés tervezete jelentős mértékben lefaragja a szociális kiadásokat, miközben többet költünk stadionokra, mint az egyetemekre. A kormányzat az oktatási rendszer átalakításával újabb és újabb árkokat ás az esélyegyenlőség útjába, csökkenteni kívánja a gimnáziumokban tanulók létszámát, az országban akkora mértéket öltött a gyermekszegénység, hogy már Romániát is megelőzzük, a hatalom által támogatott korrupció bűze pedig nem csak bennünket fojtogat, de már a tengerentúlon is érzik a szagát. Tegnap kiderült, hogy a kormányzat heteken keresztül hazudott nekünk, hiszen Vida Ildikó elismerte, hogy rajta van az USA tilalmi listáján, és erről a kormányzatot is tájékoztatta. A rendszerváltáskor Magyarország nyugatra tartott, most az Orbán-kormány politikája orosz befolyási övezetté teszi ismét hazánkat, nemzetközi megítélésünk egyre romlik, távolodunk természetes szövetségeseinktől, Európától. Távolodunk attól a szövetségtől, ahová népszavazás útján csatlakozni kívántunk. A Magyar Szolidaritás Mozgalom az orbáni gazdaság- és társadalompolitika, az állami szintre emelt korrupció elleni tiltakozásul autós demonstrációt szervez. A tiltakozáshoz várjuk a civil szervezetek, szakszervezetek és felelősségteljes magyar állampolgárok csatlakozását. A menet november 14-én 13 órakor indul a Hősök teréről.

2019-02-08T12:38:15+01:002014. november 14.|2014. évi egyéb rendezvények|

MVSZ közleménye – 2014. NOVEMBER 12.

A Mozdonyvezetők Szakszervezetének közleménye

A korkedvezmény meghosszabbítását kezdeményezik a mozdonyvezetők

A Mozdonyvezetők Szakszervezete nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz, melyben a mozdonyvezetők emlékeztetik a miniszterelnököt, hogy a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá az egészségre különösen ártalmas munkát végzők korkedvezményre való jogosultság szerzésének lehetősége 2014. december 31-gyel a jelenleg hatályos szabályozás szerint megszűnik. A Kormány 1356/2011. (X. 21.) számon határozatot hozott a korkedvezményes nyugdíjat kiváltó ellátások és intézkedések kidolgozásról, de ennek a jogszabálynak a megalkotása a mai napig nem történt meg. Így a mozdonyvezetők azt kérik, hogy a tervezett jogszabály elkészültéig kerüljön meghosszabbításra a hatályos törvényi rendelkezés, mely lehetőséget biztosít a további korkedvezményre jogosító szolgálati idő megszerzésére. A mozdonyvezetők jelenleg beletartoznak a korkedvezményre jogosultak körébe, így őket is erősen foglalkoztatja, mi történik majd 2014. december 31.után. Korábban a korkedvezmény és a korengedmény intézményei együttesen biztosították a foglalkozás-egészségügyileg alkalmatlanná vált mozdonyvezetők számára a tisztes visszavonulás lehetőségét. A nyugdíjkorhatár felemelésével nincsen arra ma adat, hogy hányan kényszerülnek majd feladni hivatásunkat 55 év felett, miközben 30-35 évet becsülettel és tisztességgel ledolgoztak. Ha a korkedvezmény intézménye megszűnik, bizonytalanná válik az egészségügyi okból alkalmatlanná váló mozdonyvezetők sorsa.

Mozdonyvezetők Szakszervezete

2018-04-24T12:25:03+02:002014. november 12.|KNOÉ-val kapcsolatos MTI közlemények|