Jótékonysági rendezvények

Ruhaosztás Budapesten 2015.12.21.

A XV. kerületi Családok Átmeneti Otthonának adakoztunk!
Egyesületünk meglátogatta a Budapest XV. kerületében lévő Családok Átmeneti Otthonát, mivel karácsony előtt 10 zsák összegyűjtött ruha adománnyal szerettük volna segíteni a rászorulókat.

A helyszínen Carlos Lattez Pavez az intézmény vezetője fogadott minket. Hozott élelmiszer adományokat a DK, így képviselői, elsősorban Tompa János is jelen volt. Jelenlétével megtisztelt minket a XV. kerületi Polgármester Hajdu László is.

Az adományokat mindenki behordta az autókból, majd kötetlen beszélgetés kezdődött. Hihehetlenül jó volt a hangulat a DK-s aktivistákkal, különösen Tompa Jánossal, aki ráadásul sorstársa egyesületünk járandóságos katona tagjainak, hiszen korábban katonai vezetőként dolgozott, dandártábornoki rendfokozatban! Volt közös témánk minden résztvevővel. Hajdu László kerületi polgármesterrel is végtelenül élvezetes volt a beszélgetés és nagy megtiszteltetés volt, hogy részt vett a rendezvényen!

A DK által hozott élelmiszer adományok és az általunk hozott ruha adományok a Családok Átmeneti Otthona épületében kerültek elhelyezésre. Ezek kiosztásáról a szervezet vezetői a rászorultság mértékében tudnak dönteni!

Carlos Lattez Pavez az intézmény vezetője az irodájába hívott minden adományozót, ahol beszélgethettünk.

A beszélgetés nagyon jó hangulatban és ami szerintünk a legfontosabb, egyetértésben zajlott le! Megegyeztünk, hogy a közeljövőben is jövünk, továbbra is gyűjtünk adományokat és segítjük a rászorulókat. Carlos Lattez Pavez által végzett munka fergeteges. Egyesületünk, ahogy elnökünk a helyszínen megfogalmazta a jövőben is segíteni fogja! Ezt csak bátortalanul jegyezzük meg, hogy így kellene működnie az országunknak is!

2019-02-07T13:29:41+01:002015. december 21.|Jótékonysági rendezvények|

Ruhaosztás Göbölpusztán, 2015.02.20

GÖBÖLPUSZTA, 2015. FEBRUÁR 20.

Váradi András özvegények adakoztunk!

Egyesületünk meglátogatta Váradi András sajnálatosan elhalálozott volt alcsúti polgármester jelölt özvegyét, mivel ruha adománnyal szerettük volna segíteni szegényes életének színvonalát

Emlékeztetőül Váradi Andrásról:

Váradi Andrást egy nappal az önkormányzati választás előtt, 2014. október 11-én érte halálos baleset: elgázolták Alcsútdoboz határában. Váradi az Együtt-PM polgármesterjelöltje, egyúttal a mindenható felcsúti polgármester, az Orbán Viktor barátjaként ismert Mészáros Lőrinc ellenlábasa volt.
Váradi András halálát követően, különböző sajtóorgánumok arról adtak hírt, hogy Váradinak, komoly konfliktusa volt Mészáros Lőrinccel, a szomszédos Felcsút polgármesterével, akiről köztudott, hogy az ország leggazdagabb emberei közé tartozik, és Orbán Viktor miniszterelnök barátja. A könfliktus fő oka az volt, hogy a Csákvári Állami Gazdaság kezelésében álló földterületet művelt Váradi András. Ebből, és juhok tenyésztésből élt. Mészáros Lőrinc azonban megvásárolta a földet, így Váradi juh tenyésztői tevékenysége ellehetetlenült. Váradi pert kezdeményezett Mészáros Jőrinccel szemben. Keresetlevelében fő érvként azt emelte ki, hogy ő az állami gazdaság földjét hosszú ideje használja és műveli, és így az elbirtoklás útján már az ő tulajdonában van. A bíróság azonban Mészáros Lőrinc javára döntött. Váradi András azzal is érvelt, hogy általa, saját költsségén felépített építmények értéke nagyobb, mint a telek értéke, így a föld terület már az övé.
Ennek a nézetkülönbségnek Váradi és Mészáros között politikai vetülete is van. Mészáros Lőrinc jó barátja Orbán Viktor miniszterelnöknek, így Váradi András azt állította, hogy Mészáros Lőrinc e barátság eredményeként kapta a földet.
Váradi András arra is panaszkodott, hogy Flier János helyi gazdálkodó, aki mind Mészáros Lőrinccel, mind pedig Orbán Viktorral közeli barátságban áll, zaklatta őt, és igyekeztek megfélemlíteni. Váradi állítása szerint Flier egyik alkalmazottja áthajtott egy kombájnnal Váradi búzatábláján. A kirobbanó botrány kapcsán Flier nyilatkozott és azt mondta, hogy ez elkerülhetetlen volt, és azt mondta, hogy természetesen megtéríti Váradi kárát. Egy másik alkalommal Váradi elmondása szerint Mészáros biztonsági cégének két alkalmazottja több napig Váradi háza előtt parkolt, és feljegyezte, kik jönnek-mennek a házánál.
2014 májusában a bíróság elmarasztalta és pénzbírsággal büntette Mészáros Lőrinc két alkalmazottját, amiért azok ellopták és Mészáros földjébe szántották Váradi felhalmozott százezer forint értékű zöldtrágyáját.

2019-02-07T11:10:51+01:002015. február 20.|Jótékonysági rendezvények|