A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete közleménye

El a kezekkel a magánnyugdíj pénztári tagok vagyonától!

A KNOÉ ezen közleményében világítja meg, hogy a kormányzat a magyar állampolgárok szándékos félrevezetésére törekszik, amikor a T/2141 2015-ös költségvetési törvény javaslatban, a 43. alcímhez fűzött olyan kormányzati magyarázatot, mely szerint a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény módosítása (továbbiakban Mpt.) a pénztári vagyon védelmében történik.

Az Mpt. módosítás azon része, mely azt mondja ki, hogy a pénztár jogutód nélkül végelszámolással megszűnik, ha a tagdíjfizető tagok száma a megelőző hat hónap átlagában legalább kettő hónapon keresztül a taglétszám hetven százaléka alá csökken, semmilyen más célt nem szolgálhat, mint hogy a meglévő magánpénztárak végelszámolással megszűnjenek. Hétköznapi nyelven ez azt jelenti, hogy a közel 200 milliárdos vagyon "a korábbi magyar kommunista rendszert idéző államosítás" sorsára jut, és e pénzek sorsa követhetetlenné válik!Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet arra, hogy a magánnyugdíj pénztári tagok számlájára befizetett pénzt, eddig sem lehetett működési célra felhasználni. A jelenlegi törvényjavaslatban foglalt 70%-os tagdíjfizetési arány a valóságtól elrugaszkodott és nem garantálja a pénztári vagyon védelmét! Akkor mi is a valós célja a törvényjavaslatnak? A KNOÉ szerint a kormányzat célja a még létező magánnyugdíj pénztárak ellehetetlenítése és a még megmaradt magánnyugdíj vagyon államosítása!

Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete