msandor

About msandor

This author has not yet filled in any details.
So far msandor has created 192 blog entries.

Nemzetközi találkozó 2015. július 23-án

Az Európai Unió több országából és Norvégiából is érkezett Magyarországra több érdekvédelmi szervezeti vezető és aktivista.

A nemzetközi találkozót jogi segítőink egyike Dr. PhD. Winiefred Goldel egyetemi docens kezdeményezte. A találkozó célját úgy fogalmazta meg, hogy az Európai Unió hasonló tevékenységet végző civilszervezeteinek ismerniük kell egymást, ismerniük kell egymás célját és a civil szervezetnek az adott országban elfoglalt helyét és szerepét. Magyar vonatkozásban, dr. Goldel asszony megfogalmazása szerint a rendvédelmi szervezetek korábbi állománya elleni „inkvizíciós furcsaságok” azok, melyek ismertetése szükséges a Uniós civil szervezetek előtt, illetve az Európai Unión kívüli állam, Norvégia civil szervezetei előtt is. Úgy véltük, hogy nagyon nagy megtiszteltetés, hogy a KNOÉ 5 tagja találkozhat külföldi civil szervezeti vezetőkkel, és ezen keresztül megismerheti az őket foglalkoztató problémákat, gondokat. A meghívottakat megvendégeltük, Heves megyei tagunk jóvoltából, finom húsokkal és kolbászokkal. Nem állítjuk, hogy mindenki jóllakott, de egy kis kóstoló jutott minden résztvevőnek. A siker bombasztikus volt! Volt, aki azt fogalmazta meg viccesen, ha ilyen finom az étel Magyarországon, akkor itt akar letelepedni!

Az előzetes egyeztetés szerint minden civil szervezettől 5 fő megjelenését kérték, így tőlünk is és külföldről Magyarországra érkező civil szervezetektől is. Mi olyan tagjainkat hívtunk meg, akik a rendvédelmi szervezeteknél magas funkciót töltöttek be. A rendezvényt előzetesen nem hoztuk nyilvánosságra, sőt kizárólag a meghívott tagjainknak adtunk tájékoztatást biztonsági okból, mert ahogy az egyik operatív munkában profi tagunk fogalmazott, „az ördög nem alszik.” A rendezvény szerencsére probléma mentesen befejeződött.

Ezt a részünkről foganatosított „biztonsági intézkedést” nagyon sok külföldi civil szervezeti vezető furcsállta, mert náluk egészen más a helyzet, nem történnek furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok, sőt elképzelhetetlen, hogy a közvélemény félrevezetésére törekedne a kormányzati kommunikáció. Sajnos nálunk ez mindennapos! Összességében Magyarországról dr. Goldel asszony kizárolag a KNOÉ jelenlétét kérte!

A rendezvényen a KNOÉ 5 fővel vett részt a Budapesten bérelt helyiségben. A rendezvény programja volt: (csak az érdekes témákat ismertetjük)

  • A német a civil szervezet vezetője elmondta, hogy a mai német rendőröknél a legnagyobb probléma, hogy hiányos a számítástechnikai ismeretük, ő úgy fogalmazott hivatkozva Holger Münch-re a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) vezetőjére, hogy digitálisan analfabéták! Előfordul, hogy emiatt fotók és videók bizonyítékként történő felhasználásában problémák vannak.
  • A svéd szervezet vezetője kifejtette, hogy a bevándorlással összefüggő problémák jelentik számunkra az igazi feladatot. Javaslatokat és terveket készítenek, hogy segítsék a kormányuk munkáját.
  • A spanyol résztvevők, a hatályos tüntetés ellenes kemény jogszabályok elleni harcukat fogalmazták meg. A KNOÉ tevékenységét ismerik, hiszen a madridi civil szerveti találkozón sokat beszélgettek Kuti Lászlóval. Elfogadhatatlannak tartják, hogy Spanyolországban ne lehessen tüntetni vagy demostrálni.
  • Az olasz jelenlévő civil szervezeti vezető a bevándorlással összefüggő problémákról beszélt. Kiemelte, hogy jelenleg az egyik legnagyobb probléma e támakörben Libia. Tevékenységükkel a kormányzatukat igyekeznek segíteni.
  • A Belgiumból érkezettek általános jogi kérdések vonatkozásában tevékenykednek, melyre folyamatosan felhívják a döntéshozók figyelmét! Az egyik ilyen kiemelt kérdés a szabálysértési jog, mely az elmúlt években, meglehetősen nagy vihart kavart.
  • A romániai civil szervezeti képviselők, a korrupció ellenes tevékenységet hangsúlyozták, és nagy örömmel adtak arról tájékoztatást, hogy észrevételeik, bejelentéseik alapján minden esetben vizsgálat indul!
  • Az Egyesült Királyságból érkezettek, meglehetősen intenzíven a bevándorlással összefüggő problémakat ecsetelték. Kiemelték, hogy ők folyamatosan vizsgálják e kérdést, hatástanulmányokat, elemzéseket készítenek és ezeket juttatják el a hatóságokhoz.
  • A francia delegáció kihangsúlyozta, hogy a rendőrségük tévékenységével összefüggésben végeznek civil szervezeti munkát. Nem tartják kielégítőnek a terroristák elleni felderítást megelőzést, ha pedig intézkedésre kerül sor, akkor pedig túl dúrván lépnek fel a „Gendarmerie” vagy más hatóságok emberei.
  • Az osztrák résztvevők, a jogszerűség fontosságáról, a hivatalos szerveknél tapasztalható túlterheltség csökkentéséről beszéltek és elmondták, hogy komoly tevékenységet folytatnak, hiszen tapasztalataikat, javaslataikat rendszeresen megosztják az illetékes miniszterrel és egyeztetnek, véleményt cserélnek.
  • A norvég civil szervezet elnöke a bűnmegelőzésben betöltött szerepükről beszélt. Úgy vélte, hogy a már civilek, de korábban rendvédelmi területen dolgozók szerepe különösen fontos. Fontos a Breivikhez hasonló személyek kiszűrése, a nemi erőszak szaporodásának megelőzése.

Hosszú órákon keresztül folyt a jelenlévők előadása, az országukban tapasztalható problémák ismertetése. Egy dologban azonban egyetértettek, hogy a civil szervezetek jelenlegi magyar helyzete borzalmas. A kormányzat nem ismer el egy civil szervezetet sem, nem hallhatja meg őket, kizárólag az általa pénzelt és általa létrehozott szervezeteket ismeri el, aki öncélúan a kormányzat szócsövei mint pl. a CÖF

Kuti László a KNOÉ elnöke részletesen ismertette a KNOÉ tevékenységét. Elmondta, hogy eddig mit tett az egyesület és a jövőben mit tervez tenni:

  • 2011. november 8-án a 2012. évi CLXVII törvény, mely a korkedvezményes nyugdíjakat visszaható hatállyal történő eltörléséről rendelkezett, elfogadását megelőzően az összes országgyűlési képviselőnek a KNOÉ levelet írt, hogy a törvényt ne fogadják el! Egy tucat képviselőt kivéve nem jelzett vissza senki. Pártokat tekintve nem jeleztek vissza a kormánypártok és a Jobbik
  • 2011. évben folyamatosan próbált az egyesület egyeztetni másokkal, hogy ne különböző tartalmú, nagy mennyiségű beadvány menjen az EJEB-nek. Ebben a Sorsunk2011 mozgalom, Kónya Péter és Árok Kornél által jegyzett szakszervezetek voltak partnerek. Mindenki más az együttműködést elutasította. Ezt a KNOÉ nagy kudarcnak gondolja ezt. Kuti László kiemelte, hogy nagyon sajnálatos, hogy egyesek nem az eredményt, hanem a saját érvényesülésüket helyezték előtérbe!
  • 2011. december 31-én, 2012. március 3-án és 2012. november 26-án a KNOÉ beadvánnyal élt a Strasbourgi Bíróságnál. Sajnos ezt a „pilot judgement” eljárásra tekintettel elutasították úgy, hogy a KNOÉ beadványát meg sem vizsgálták a többi borzalmas mennyiségű beadvány miatt. Itt kiemelte Kuti László, hogy a KNOÉ álláspontja szerint a magyarországi dr. Sajó András bíró korábbi írásaiban kifezetett elfogultsága miatt nem vehetett volna részt a döntésben! Sajnálatosan a KNOÉ ezirányú panaszai eddig még nem hoztak eredményt!
  • 2011. december 31-én keresetet nyújtott be a KNOÉ az Európai Unió Luxembourgi Bíróságához, mely beadvány átkerült az Európai Bizottság állásfoglalása miatt az Európai Parlamenthez! Ez jelenleg még folyamatban van. A KNOÉ petíciót is benyújtott, melyet két alkalommal ki is egészített.
  • KNOÉ a tagsága folyamatos tájékoztatása, a politikusok tájékoztatása miatt folyamatosan rendezvényeket tartott

A KNOÉ elnöke kiemelte, hogy fontos a nemzetközi kapcsolat. Ő személyesen részt vett egy érdekvédelmi egyesületek közötti megbeszélésen Luxembourgban és a spanyolországi Asociación de Retiro meghívásának eleget téve Madridban.

A korábbi ismertetések és tájékoztatások kapcsán Kuti László kifejtette, hogy a KNOÉ semmilyen anyagi támogatást nem kap, kifezetetten a tagok által befizetett tagdíjakból tud gazdálkodni, így ezek a külföldi utak csak a saját zsebéből finanszírozhatóak, mert ezeket nem fedezné az egyesület pénze!

Ennek ellenére a működőképességet meg kell őrizni. Kuti elnök beszélt arról is, hogy sok olyan tag van, aki az évi 2.000 Ft tagdíjat is soknak tartja, és nem fizeti ki, majd a felszólításon megsértődik, mert úgy véli, hogy neki ingyen jár a jogorvoslat. Ezt a magyar mentalitást sajnos bármennyire is fájó, nem tagadhatjuk le!

Beszélt továbbá arról, hogy a KNOÉ feljelentést tett a magyar állami tisztségviselők ellen, majd panaszt nyujtottak be dr. Polt Péternél a magyarországi legfőbb ügyésznél az elutasító határozat ellen!

Kuti László részletesen ismertette az új aktívakat „sújtó” életpályamodellt, a rendfokozatban visszavetést, a kormányközeli TEK 6 szoros illetményszorzóját, a szakszervezetek ellehetetlenítését és azt, hogy a KNOÉ-t mint érdekvédelmi egyesületet semmibe nem vonják be, a megkereséseire érdemi válasz nem érkezik, valójában a kormányzat azt tesz, amit akar és ezt a jogszerűség látszatát keltve teszi, a közvéleményt pedig folyamatosan félrevezeti!

Összességében a rendezvény nagyon sikeres volt. A jelenlévők megdöbbentek, hogy Magyarországon mi folyik! A résztvevők mindegyike jól érezte magát és elfogyasztotta a KNOÉ által biztosított ételeket!.

2019-02-08T12:54:21+01:002015. július 23.|2015. évi egyéb rendezvények|

Elgondolkodtam, hogy hol is élek

Bármennyire objektivitásra törekszem, bármennyire is szeretnék elfogulatlan véleményt kialakítani arról, hogy ma Magyarországon, milyen politikai, gazdasági és társadalmi helyzet van, mindig csak ugyanoda jutok. Ez nagyjából úgy hangzik, hogy ma Magyarország egy fura, deviáns politikai formáció uralma alatt álló ország. Persze kérdezheti bárki, hogy mitől is deviáns ez a fura politikai formáció? Hát attól, hogy a jelenlegi kormányunk olyan egyénileg kitalált eszközöket és módszereket igyekszik alkalmazni „uralkodó” tevékenységében, melyek a demokratikus világban ismeretlenek, vagy már kipróbáltak és nem váltak be! Vagy mondhatnám azt is, hogy megtévesztik az átlag embert, mert jobb oldalinak igyekeznek látszani, de szélső baloldali elemeket alkalmaznak a kormányzásukban!

Meglátásom szerint ennek az említett formációnak jelenlegi vezetői, arrogáns polihisztori szerepben tetszelegnek, mely abban nyilvánul meg, hogy az összes fejlett Európai Uniós országot rosszul működőnek igyekeznek beállítani, hiába fejlett a gazdaságuk, hiába fejlett a szociális hálójuk vagy hiába demokratikusak. Kérdezem mindenkitől! Otthon, lakókörnyezetünkben melyik szomszédunkat szeretjük? Azt aki állandóan kritizál minket, és soha nem köszön, ha meglát minket pofákat vág, a saját baráti körében – ha egyáltalán van neki – állandóan negatív megjegyzéseket tesz ránk és folyamatosan többnek akar látszani mint ami? Vagy azt a szomszédot szeretjük, aki barátságos, köszön, sőt időközönként összejárunk, jól érezzük magunkat együtt és kikérjük egymás véleményét?

Nyílván minden normális, hétköznapi ember úgy látja, hogy ellenszenves az a magatartás, melyben azt hangsúlyozom, hogy kizárólag én vagyok az okos, mindenki más hülye. Ráadásul a saját állításom alátámasztására új fogalmakat is kitalálok! Ilyen fogalom pl. az illeberális demokrácia!

Azt is látom, hogy a mai magyar miniszterelnök számomra teljesen érthetetlen módon azonosítja magát Magyarországgal és a magyar emberekkel! Na de továbbmegyek! Ami borzalmasan felkavart, hogy mostanában Orbán Viktor az Európai Parlamentben tartott beszédjében érvelt azzal, hogy őt igazolja a magyar emberek véleménye, és a mást megfogalmazó magyar ellenzéki EP képviselőiről, akik a kormányzattól eltérő módon fogalmazták meg a magyar helyzetet, azt sugallta, hogy ők nem is magyarok, így a véleményüket sem kell figyelembe venni! Szóval az ellenzéki magyar pártok EP képviselői, vagy a magyar ellenzéki országgyűlés képviselői, Orbán Viktor szerint nem magyar emberek!

Ezt borzalmasnak gondolom! Orbán Viktor szerint van a jelenlegi kormánypárt, aki mondja a jót a helyeset, hibátlan intézkedéseket foganatosít és vannak, akik ezzel nem értenek egyet, azok azonban nem magyar emberek! Ezek a másképpen gondolkodóak Orbán szerint mindannyian balliberális és/vagy kommunisták!

Sajnálatosan én ezt a kormányzati hamis ideológiát a történelem furcsa értelmezésében és az oktatásban is látom megvalósulni!

Na de engedje meg nekem tisztelt olvasó, hogy visszatérjek egy pillanatra a jelenlegi magyar kormány magatartására és a jelenlegi Alaptörvényben konstituált fogalmak közötti ellentmondásokra! Az egyik ilyen, – több is van – amikor az EU-ban mindenkit kritizálunk, érdemben senkivel nem működünk együtt, de az Alaptörvényünkben pedig azt állítjuk, hogy „az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki?” Kik ezek a mások? Diktatórikus vagy fél diktatórikus országok? Az a fő probléma, hogy ilyen és ehhez hasonló „anomáliát” hosszú oldalakon keresztül sorolhatnék!

Én úgy látom, hogy a kormányzat által létrehozott és elképesztő összeggel támogatott civil szervezetek, pl. a CÖF működik és hazugságokkal, ostoba célok megnevezésével demonstrál és kommunikál! Ezzel ellentétben, diszkriminatív intézkedésekkel, furcsa és minősíthetetlen politikával, a közvéleményt félrevezetve, jelenlegi hatalommal szemben tevékenykedő civileket eltaposni igyekeznek! Ezen szervezetek nagyon nehezen tudnak érvényesülni, és eredményt elérni.

Én abban látom ennek okát, mint ahogy a fentiekben már el is elmélkedtem róla, hogy a látszat demokrácia mögött, egy erősen korlátozó, helyenként diktatórikus lépésekkel operáló, és egyéb „héttér” tevékenységet végző hatalom van, mely a „más véleményűek” ellehetetlenítésére törekszik! Sajnálatosan még erre is rá lehet tenni egy lapáttal, ugyanis egyes ellenzéki pártok, és egyes ellenzéki politikusok sem ennek a változtatására, hanem „rákönyökölve a civilekre” igyekeznek fújni a passzátszelet, és próbálják meghatározni a magyar állampolgárok sorsát, furcsa átláthatatlan jövőképben!

Ez azért is elkeserítő, mert ezek az egyes ellenzéki pártok, a jelenlegi kormányzattal szemben semmilyen eredményt nem tudtak eddig felmutatni! Szerintem a valós szándékuk nem is erre irányult! Én úgy gondolom, hogy a „remény hal meg utoljára” jelszót szajkózva, a magyarságot érintő rendkívülien negatív kérdésekben, a civil szervezetek, és a valóban ellenzéki pártok nem csekély szakmai tőkéjét felhasználva, helyenként keményen kell fellépni, és egyre határozottabban!

Érdemes felhívni a közvélemény figyelmét, hogy ezek a „fiktív” ellenzéki erők, – szerintem egyfajta „gittegyletek” – önmagukat professzionális szakembereknek álcázva igyekeznek a jelenlegi hatalommal szemben fellépni. Vagy csak azt a látszatot szeretnék kelteni, hogy ők valóban fellépnek! Az eddigi „0” eredmény úgy vélem erősen minősíti ezt a magatartást! Én nem ezt szeretném! A leghatározottabban hazugnak gondolom, hogy egyes önmagukat ellenzékinek nevező erők „zseniális szakértői gárdája” okosabbnál-okosabb módon értelmezik napjaink történéseit, és ezen értelmezéseket „harsogó fanfárok zajának közepette”, az eddigi öt évben megszokott módon, semmilyen hatást kiváltóan fogalmazzák meg! Az én álláspontom szerint ez a szakmaiatlanságon túl, azért sem működik, mert az emberek nem értik az ilyen tudományosnak álcázott „terminus technikusokkal” fűszerezett parasztvakítást, hanem egyszerűen és közérthetően megfogalmazva azt szeretnék hallani, hogy mit tesznek, ha hatalomra jutnak, az ő és családja érdekében!

Én úgy látom, hogy a jelenlegi kormány kizárólag a sajátjait javadalmazza, kizárólag a sajátjait támogatja, és a másképp gondolkodókat, a kritikusokat, az igazi ellenzékieket pedig ellehetetleníti! Én már tapasztalom ezt! Mindezek ellenére nagyon szívesen teszem fel a kérdést: Mikor élhetünk végre úgy mint az osztrákok vagy a németek? Nem a Fidesz közeli oligarchákra gondolok, hanem az átlag magyar emberre, természetesen a politikai véleményétől függetlenül!

Azért ne felejtsük el azt sem, hogy a jelenlegi magyar kormány a statisztikai trükközések nyomán igyekszik nyomatékosítani azon kommunikációját, mint pl. „Magyarország jobban teljesít”, vagy „Magyarország eredményesebb a válság kezelésében, mint a legtöbb európai ország”, vagy „Magyarországon szilárd a közbiztonság.” Én úgy gondolom, hogy egyre több magyar ember látja, hogy ezek csak hamis szólamok, és köszönőviszonyban sincsenek a jelenlegi magyar valósággal, a tényekkel, a lakókörnyezetben tapasztaltakkal!

Úgy szeretném befejezni ezt a leírt hangosan gondolkodást, hogy idézek a Magyar Hiszekegyből: „Magyar, legyen hited és lészen országod”. Én hiszek abban, hogy nem csak az a magyar, akit a jelenlegi kormány autokratái annak minősítenek, hanem mindenki, aki itt, a hazánkban él! Remélem lesz végre egy európai Magyarország, mely minden magyaré és nem csak a saját hazug ideológiáját másokra rákényszeríteni törekvő, önmagát többségnek beállító, kisebbségé! Én ezt szeretném megélni! Ja? És azt is szeretném, hogy azok, akik vétettek a demokratikus értékek, a demokratikus jogszabályok ellen, visszaéltek hivatali helyzetükkel, akik ellopták a közpénzeket, nemzetközi felügyelettel, pártatlan bíróság előtt felelnek majd tetteikért! Vagy lehet, hogy sok science fiction filmet nézek?

2019-11-28T14:53:30+01:002015. július 2.|2015 Írások, KNOE magazin|

Egyesületünk közleménye – 2015. JÚNIUS 19.

A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesületének közleménye

Budapest, 2015. június 19., péntek (OS) - A KNOÉ tagjait érintő törvénymódosítások hatásairól konferenciát tartott

A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete a rendvédelmi dolgozókat és katonák érintő törvénymódosításokról és az új életpálya modellről konferenciát tartott! A rendezvényre meghívták Kósa Lajost az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának az Elnökét, aki a rendezvényen előzetes jelzés nélkül nem jelent meg! Kónya Péter független országgyűlési képviselő adott tájékoztatást az életpálya modell körül tapasztalható negatív kormányzati hozzáállásról. Kerék-Bárczy Szabolcs az Élet és Irodalomban "Forgatókönyv" címen megjelent tanulmányának visszhangjáról beszélt. A konferencián Tóth László volt határőr a résztvevőknek elmondta, hogy 60 nap híján 25 évet szolgált, e közben az egészsége olyan szinten megromlott, hogy alkalmatlanná vált a munkavégzésre. A kormányzati intézkedések miatt, jelenleg ellátás nélkül utcára tették, nem kap semmilyen juttatást, így a megélhetése veszélybe került. Méltányossági kérvényét a Belügyminisztérium pedig elutasította! Kuti László a KNOÉ elnöke elmondta, hogy több üggyel együtt Tóth László ügyét is az érdekvédelmi tevékenység keretében felvállalják és azt a lehetséges magyar és nemzetközi jogi fórumok elé viszik.

Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete

2018-04-24T12:37:29+02:002015. június 19.|KNOÉ-val kapcsolatos MTI közlemények|

Egyesületünk konferenciája – 2015.06.12.

A konferenciát Kuti László a KNOÉ elnöke nyitotta meg, majd arról beszélt, hogy az egyesület mit tervez a jövőben. Kifejtette, hogy a BM alá tartozó szervezetek nyugdíjasai vonatkozásában kezdeményezett büntetőeljárás részleteit és elmondta, hogy természetesen nem csak a volt BM állományra vonatkozik az EJEB beadvány, a büntetőfeljenetés az ok, hogy újabb EJEB eljárást kezdeményezzük, melyben mindenki más is benne lesz. Külön kihangsúlyozta, hogy a katonák is, hiszen sok olyan jogsérelem van, melyet a KNOÉ a korábbi beadványában is részletezett, de nem bírálták el! Ez ismételten benne lesz a beadványban.

A KNOÉ elnöke beszélt még arról, hogy előzetes jelzés alapján a június 22-i héten az EP-be meghívót kap, ahol nemzetközi jogi szakértőkkel, Európai Parlamenti képviselőkkel és az Európai Bizottság tisztségviselőivel találkozik. Vélelmezhetően az itteni állásfoglalás alapján fog dönteni az Európai Parlament is.

Következő napirendi pontban Kónya Péter független országgyűlési képviselő beszélt az új életpálya modellel kapcsolatos változásokról.

Kónya Péter független országgyűlési képviselő elmondta, hogy milyen reménytelen harcot folytatott a parlamentben annak érdekében, hogy érdemben tudjon a kormány képviselőivel tárgyalni, de erre nem kapott azóta sem lehetőséget! Megemlítette, hogy Kósa Lajos azon túl, hogy kötötte az ebet a karóhoz, természetesen a saját pártjának, szakmaiatlan, részlehajló és igazságtalan elképzeléseihez, a bizottsági ülésen igyekeztek annak a látszatát kelteni, hogy az ülésnek van értelme, de a végső döntés azt támasztotta alá, hogy ez csak egy látszat, az előre a FIDESZ vagy annak vezetője áltak kitaláltakat és elképzelteket kell megvalósítani minden áron. Ezek a bizottsági ülések, egyéb egyeztetések csak látszat, illetve szemfényvesztés! Kónya Péter arról is beszélt, hogy nem ért egyet azzal, hogy az életpálya modell végrehajtására 2019-től kerül sor, a negatív intézkedéseket pedig már most bevezetik. Nevetségesnek gondolja, hogy ma a jelenlegi Magyarországon tapasztalható életbevágó problémák közepette, a Fidesznek a legfontosabb napirendi pont a parlamentben, hogy a magyar békákat chippel kell ellátni, hogy tudják követni a mozgásukat!

Tóth László arról tájékoztatta a KNOÉ tagságát, hogy 1993-ban szerelt fel a határőrséghez. Meglehetősen sok időt töltött az Ukrán határon, ahol a megterheléstől a folyamatos gyalogolástól porckorongsérvet kapott, és később a térde is megsérült. Elmondta azt is, hogy útlevél-kezelő fülkében is dolgozott. Az időjárási viszonyok szélsőségesek voltak, nem volt légkondicionálás sem.Egy alkalommal szolgálata alatt rosszul lett, az orvosi vizsgálat során megállapították, hogy a vérnyomása meglehetősen magas. Ő úgy véli, hogy egészségenek az autók közötti séta sem tett jót, hiszen naponta szívta be a benzingőzt, így asztmás is lett! Amikor felszerelt a jogszabály még úgy szólt, hogy 25 év szolgálat után nyugdíjba mehet. A jelenlegi kormány, ki tudja mi okból azonban úgy döntött, hogy ezt a réteget le "kádár huszározza" és megfosztja minden kedvezményétől, így a nyugdíjbavonulás lehetőségétől is! Tóth László elmondta azt is, hogy 60 nap híján volt meg a 25 év szolgálati viszonya, de hiába. Jelenleg minden ellátás nélkül az utcán van és 65 éves koráig ellátás nélkül marad! Dolgozni egészségi állapota miatt nem tud, de fel sem vennék sehova, így a családja tartja el! A korábbi kormányzati nyilatkozatok alapján a méltányosság kérdésében a Belügyminiszternek van jogköre dönteni. Tóth László írt dr. Pintér Sándornak levelet, de nem ő válaszolt, hanem a BM egy szerve, mely meglehetősen rideg hivatalos szövegben tájékoztatja arról, hogy semmire sem jogosult! Kuti László a KNOÉ elnöke közbe szólt és közölte, hogy a KNOÉ Tóth úr ügyét felkarolta és a jelenleg folyamatban lévő nemzetközi eljárásokat kiegészíti az Ő ügyével is! Elmondta továbbá, hogy az Európai Parlamentben is tájékoztatást ad Tóth László ügyéről!

Konferencián résztvettek:

 

Kónya Péter független országgyűlési képviselő

Kerék-Bárczy Szabolcs politikus, újságíró

Tóth László ellátás nélküli volt határőr

2018-05-04T11:21:19+02:002015. június 12.|Konferenciáink|

Egyesületünk közleménye – 2015. MÁJUS 14.

A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesületének közleménye

Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete 2015. május 8.-án konferenciát tartott aktuálpolitikai kérdésekről! A rendezvényen Kónya Péter független országgyűlési képviselő a Szolgálati törvények módosítása és az életpálya modell körül a kormányzat részéről tapasztalható negatív hozzáállásról, és a szakszervezetek ellehetetlenítéséről beszélt. Kerék-Bárczy Szabolcs az Élet és Irodalomban 2015.05.08.-án megjelent cikkét értelmezte, mely szerint a jelenlegi kormányzat, antidemokratikus törekvésekkel igyekszik hatalmát bebetonozni. Rékai Miklós a Honvéd Egészségpénztár ügyvezető-igazgatója elemezte a jelenleg kialakult furcsa felügyeleti magatartást, mely az MNB vonatkozásában a törvényesség határait feszegeti. Ivanics Éva a KELLESZ elnökségének tagja megfogalmazta, hogy jelenleg Magyarországon korrupciós hullám vonul át, és a hatóságok semmit nem tesznek. Kuti László a KNOÉ elnöke az egyesület által kezdeményezett magyar és nemzetközi jogorvoslati eljárásokról beszélt.

Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete

2018-04-24T12:38:23+02:002015. május 14.|KNOÉ-val kapcsolatos MTI közlemények|

Egyesületünk konferenciája – 2015.05.08.

A KONFERENCIA PROGRAMJA VOLT:

1. A konferencia megnyitó

előadó: dr. Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő és a KNOÉ elnöke

Kuti László a KNOÉ elnöke köszöntött mindenkit. Tájékoztatást adott arról, hogy ezt a helyszínt, ahol a jelenlegi konferencia kerül megtartásra, Csepel független országgyűlési képviselője dr. Szabó Szabolcs segítségével sikerült megkapni. Köszönetet mondott ezért és átadta a szót Szabó Szabolcsnak, aki köszöntött mindenkit, beszélt néhány szót a jelenlegi magyarországi helyzetről és elmondta, hogy a helyiséget a jövőben is rendelkezésre tudják bocsátani, és a rendezvényt Kuti Lászlóval közösen megnyitották. A KNOÉ elnöke az életpályamodellel összefüggő napirendi pont megtartására átadta a szót Kónya Péternek.

2. Szolgálati törvények módosítása és életpálya modell, avagy hogyan lehetetleníti el a szakszervezeteket a jelenlegi kormány

előadó: Kónya Péter független országgyűlési képviselő

 

Kónya Péter független országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy új szolgálati törvények és az új életpályamodell vonatkozásában, sajnálatosan szélmalom harcot folytatott. Többek között beszélt arról, hogy e táma tárgyalásának kezdetén, az érintett tárcák vezetői – bár leültek a tervezett változtatásokról egyeztetni az érdekképviselőkkel – az inkább tájékoztató volt és köszönőviszonyban sem volt az egyeztetéssel. A szakszervezetek javaslatait ugyanis egy-két nem számottevő kérdés kivételével nem vették figyelembe. Egyértelművé vált, hogy a Kormányzat által a közvélemény felé "hazudott" 30%-os bérfejlesztés is politikai lózung csupán. A tény az, hogy a rendőrök, tűzoltók, börtönőrök bértömegben kapnak ugyan 30%-os emelést, de ez kizárólag a végrehajtó állománynál jelent 30%-os bérfejlesztést, a parancsnoki állománynál ez csak 15-20%-os emelésre elég. A 2015. július 1-vel hatályos bérfejlesztés, erre az évre az emelés felét jelenti éves viszonylatban. A beígért további 5-5% bérfejlesztésre pedig a tervezet semmilyen garanciát nem ad. Ráadásul a pótlékok megszüntetése és egy új bértábla bevezetése azt jelenti, hogy mindenkinek új személyi bért kell majd megállapítani, bérkiegészítéssel, hogy a jelenlegihez képest senkinek ne csökkenjen a bére. Ennek viszont az lesz a következménye, hogy akinek eltérítették a bérét, 5-10 évig hiába emelkedik majd a rendészeti alap, az ő bérük mindaddig nem emelkedik, amíg a bértáblában meghatározott bérek el nem érik az eltérített béreket.

Kónya Péter tájékoztatást adott arról is, hogy országgyűlési képviselőként kísérletet tett, hogy a kormány képviselőivel tárgyaljon, de erre igazából nem adtak lehetőséget! Megemlítette, hogy Kósa Lajos azon túl, hogy kötötte az ebet a karóhoz, természetesen a saját pártjának, szakmaiatlan, részlehajló és igazságtalan elképzeléseihez, a bizottsági ülésen igyekeztek annak a látszatát kelteni, hogy az ülésnek van értelme, de a végső döntés azt támasztotta alá, hogy ez csak egy látszat, az előre a FIDESZ vagy annak vezetője áltak kitaláltakat és elképzelteket kell megvalósítani minden áron. Ezek a bizottsági ülések, egyéb egyeztetések csak látszat, illetve szemfényvesztés! Kónya Péter arról is beszélt, hogy a JObbik valójában nem ellenzéki párt. A közvéleménnyel ezt igyekeznek elhitetni, de az országgyűlésben vitathatatlanul a kotmányt támogatják. Magyarul mást mondanak a közvéleménynek és mát tesznek a parlamentben!

Kónya Péter beszélt még sok negatív tapasztalatáról is, pl. arról, hogy Hende Csaba miniszterrel próbált tárgyalni, de redménytelenül, és az országház WC-jében véletlenül összefutva is, csak annyit mondott Hende Csaba, hogy "aha" és semmilyen érdemi megbeszélésre nem került sor! Elmondta, hogy meglehetősen zavaró, hogy a Jobbik is a Fideszt támogatja. A Jobbik magatartása a parlamentben teljesen más, mint a médiában. A parlamentben vitathatatlanul a Fidesz mellett van, mellette szavaz és megvédi a kormányzati álláspontot!

E témában interjút is adott Kónya Péter. Az ATV műsorában Kálmán Olgával beszélget az életpályamodellel összefüggésben

Kónya Péter 2015. február 24.-én interpellált a Parlamentben. Az interpellációja itt olvasható:

Az Alaptörvény 7. cikk (2) bekezdése, valamint az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat 121. §-a alapján interpellációt kívánok benyújtani – miután interpellációm 3 szaktárcát /BM, HM, NGM/ érint – Orbán Viktor miniszterelnökhöz

Új katonai és rendvédelmi életpályamodell, avagy állampolgári jogok csorbítása néhány "ezüstért" címmel.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

2015. február 19-én a rendvédelmi szakszervezetek és egyesület vezetői arról tájékoztattak, a szolgálati törvények módosításával, az új életpályamodellel, valamint a szolgálati járandóságosok helyzetével kapcsolatban, hogy az érintett tárcák vezetői – bár leültek a tervezett változtatásokról egyeztetni az érdekképviselőkkel – az inkább tájékoztató és nem egyeztetés volt. A szakszervezetek javaslatait ugyanis egy-két kivétellel nem vették figyelembe. Kiderült az is, hogy a Kormány által a közvélemény felé hangoztatott 30%-os bérfejlesztés is politikai lózung csupán. Idén a rendőrök, tűzoltók, börtönőrök bértömegben kapnak ugyan 30%-os emelést, de ez csak a végrehajtó állománynál jelent 30%-os bérfejlesztést, a parancsnoki állománynál ez már csak 15-20%-os emelésre elég majd, miközben 10 éve még csak az inflációval sem emelték a béreiket. A 2015. július 1-vel hatályos bérfejlesztés, erre az évre egyébként is csak az emelés felét jelenti éves viszonylatban. A beígért további 5-5% bérfejlesztésre pedig a tervezet semmilyen garanciát nem ad. Ráadásul a pótlékok megszüntetése és egy új bértábla bevezetése azt jelenti, hogy mindenkinek személyi bért kell majd megállapítani, bérkiegészítéssel, hogy a jelenlegihez képest senkinek ne csökkenjen a bére. Ennek viszont az lesz a következménye, hogy akinek eltérítették a bérét, 5-10 évig hiába emelkedik majd a rendészeti alap, az ő bérük mindaddig nem emelkedik majd, amíg a bértáblában meghatározott bérek el nem érik az eltérített béreket.

A Kormány ugyanakkor a bérfejlesztés mézesmadzagába csomagolva tovább csorbítja a rendvédelmi dolgozók, illetve a katonák állampolgári alapjogait. A 2010-14-es kormányzati ciklusban, a korábban európai normákhoz is igazodó szolgálati törvényekben jelentősen csorbították a katonák, tűzoltók, rendőrök alkotmányos alapjogait, így például a kiüresítették a szakszervezeti jogokat, megszüntették a szakszervezeti tagdíjak munkáltató általi levonását, eltörölték a szakszervezeti kifogás intézményét, megtiltották a demonstrációk szervezését és azokon való részvételt, megszüntették a szakszervezeti függetlenített státuszokat. A mostani szolgálati törvénymódosítással tovább akarják csorbítani a fegyveresek jogait. Többek között tiltani kívánják a magán mobiltelefon használatát, korlátozni kívánják a készpénz illetve a bankkártya tartását szolgálati időben és helyeken, tilos lesz az internetes közösségi portálokon akár fotót, akár olyan írást feltenni, amelyből kiderülhet, hogy valaki rendőr, vagy épp tűzoltó, de a tervezet tiltaná azt is, hogy szakszervezetet lehessen létrehozni a nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Korlátozni kívánják továbbá még az Európai Unió országain belüli utazás szabadságát is.

Önök új kiszámítható életpályamodellről és három pilléren alapuló szociális biztonságról beszélnek, amelynek egyik pillére az új bérrendszer, második pillére egy új szolgálati lakásprogram, a harmadik pillére pedig egy új biztosítási rendszer lenne. A lakásprogramról és a biztosítási rendszerről még kész koncepciók sincsenek, bevezetését is jó esetben, legkorábban csak a következő választásokat megelőzően tervezik.

Mitől lesz jó és kiszámítható az a bérrendszer, amely az eltérítés és a személyi béresítés miatt 5-10 éves helyben topogást jelent majd az állomány jelentős részének? Miért nem árulják el, hogy a köztisztviselői illetményalapot kiváltó rendészeti illetményalap mennyi lesz? Ha önök kiszámíthatóságról beszélnek, miért nem garantálják törvényben, hogy a rendészeti illetményalap minden évben minimálisan az előző évi inflációval emelkedni fog? Miért rendeletben és miért nem törvényben szabályozzák, hogy kiket és milyen mértékben illet meg a rendvédelmi illetményalap 50-650 %-áig terjedő rendészeti pótlék?

Önök 2011-ben egyik pillanatról a másikra eltörölték a szolgálati nyugdíjrendszert, a már szolgálati nyugdíjasokat átminősítették szolgálati járandóságossá, megfosztva ezzel számos olyan joguktól, juttatásuktól, amely korábban megillette őket. De ez még mind nem volt elég Önöknek, még itt a Parlament falai között megalázták őket, ,,ingyenélő kádárhuszároknak” nevezve azokat az embereket, akik életük kockáztatásával szolgálták évtizedekig a hazájukat. Még Pintér Sándor belügyminiszter is néma maradt, aki maga is ,,ingyenélő kádárhuszár” volt egykoron és szolgálati nyugdíjat még ma is megkapja a miniszteri fizetése mellé.

Önök az elmúlt időszakban százmilliókat költöttek arra, hogy reklámozzák: Magyarország jobban teljesít, a régió legjobban fejlődő gazdasága a miénk. Ha ez így van, miért van továbbra is szükség a diszkriminatív, kizárólag a katonákat és rendvédelmi szolgálati járandóságosokat sújtó 16%-os külön elvonásra? Miért nem törlik el végre a fegyveresek 16%-os büntető adóját?

A korkedvezményes nyugdíj lehetősége az Európai Unió és a NATO tagországok legtöbbjében megilleti a hazájukat fegyveresen szolgáló állampolgárokat. Önök, úgy szüntették meg a szolgálati nyugdíjrendszert, hogy azt a már szolgálatot teljesítő állományra is vonatkoztatták. Még azokra is, akik már 20-30 éves szolgálati viszonnyal rendelkeztek, rögzített nyugdíjuk volt, csak épp korábban nem vonultak szolgálati nyugdíjba, hanem tovább szolgáltak. Néhány éve Lengyelországban is átalakították a szolgálati nyugdíjrendszert, az új szabályozás azonban csak az újonnan felszerelőkre vonatkozott, megértve azt, hogy a bent lévőek a korábbi feltételekkel vállalták a fegyveres szolgálatot. Ez a normális jogalkotás Európában, azonban Önöknél a visszamenőleges hatályú jogalkotás lett a divat. 2011-ben a szolgálati nyugdíjrendszer megszüntetéséről szóló, szakszervezeti vezetőkkel folytatott tárgyalásokon – amelyeken még nem képviselőként, hanem a szakszervezeti delegáció vezetőjeként vettem részt – Pintér Sándor belügyminiszter maga tett ígéretet arra, hogy aki a szolgálattal összefüggésben olyan egészségkárosodást szenved, hogy nem tudja folytatni a szolgálatot, vagy önhibáján kívül nem tudnak neki beosztást biztosítani, azt nem hagyják majd az utcára kerülni. Azóta számos esetről tudunk, hogy alakulatok szűntek meg, például gerincsérve lett az illetőnek és mégis 25-30 éves szolgálati viszonnyal az utcára kerültek. Önök most valamiféle biztosítási rendszerrel akarják a korábbi szolgálati nyugdíjrendszert kiváltani. Nyilván ez jó üzlet lesz az új Simicskának, aki majd a közel 80 ezer ember biztosítója lesz. De jó lesz-e ez a hivatásos állománynak? Erről ma még semmit nem tudni, mert ez az egész még csak egy felhőkben úszó ígéret. Senki nem hajlandó válaszolni arra: mégis mi lesz azokkal, akik 2011 óta a beígért új biztosítási rendszer bevezetéséig kerülnek lehetetlen helyzetbe, őket magára hagyják, mint azokat a sebesült katonákat, akiket bajtársaik ott hagynak a frontvonalban?!

A Fidesz-kormányzat a szolgálati törvények korábbi módosításaival és a jelenlegi tervezett változtatásokkal a rendszerváltás előtti állapothoz tér vissza. A 70-es 80-as években volt a fegyvereseknek olyan jogi szabályozása, amikor az volt a törvény, amit a parancsnokok mondtak. A jog nem védte a rendőröket, katonákat, tűzoltókat, börtönőröket, pénzügyőröket, nemzetbiztonsági dolgozókat, hanem kiszolgáltatottá tette, feleslegesen túlkorlátozva állampolgári jogaikat. A mostani szabályozás ilyen, a túlkorlátozásaival és a rengeteg -hat, -het végződéssel, ami nem más, mint az adható, meg a járhat, persze ha a parancsnok is úgy gondolja.

Miért gondolják úgy, hogy a jogfosztott, megalázott katonák, rendvédelmi dolgozók egy percig is elhiszik Önöknek, fideszeseknek, azok után, amit Velük tettek, hogy a haza szolgálatáért, és ha szükséges, életük feláldozásáért is végre törvényekben garantált anyagi és erkölcsi megbecsülést kapnak, nem pedig további jogfosztást, kiszolgáltatottságot?

 

2018-05-04T11:22:32+02:002015. május 8.|Konferenciáink|

Egyesületünk közleménye – 2015. ÁPRILIS 16.

A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesületének közleménye

Budapest, 2015. április 16., csütörtök (OS) - A KNOÉ feljelentést tett állami tisztségviselők ellen az általa képviselt tagságot ért folyamatos jogsérelem miatt. Kérte a Legfőbb Ügyészt, hogy az ügyben elfogulatlan nyomozóhatóságot jelöljön ki!

Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete (KNOÉ) feljelentést tett, hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt a jogszabályi kötelezettségüket elmulasztó állami alkalmazottakkal szemben, akik ismeretlen okból immáron két éve megfosztották a szolgálati járandóságban részesülők jelentős részét a nekik járó, egészségügyi- szabadidős- és kulturális intézmények igénybevételének lehetőségétől. Tették ezt annak ellenére, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságát és a közvéleményt arról tájékoztatták, hogy a korkedvezményes nyugdíjak eltörlése jóhiszemű és szükséges intézkedés volt!

A feljelentett állami tisztségviselők és ügyintézők az utasításokban előírtakat nem hajtották végre, ezáltal további jelentős joghátrányt okoztak az említett társadalmi rétegnek.

A KNOÉ, a legfőbb ügyészhez címzett, 2015.04.12. napján kelt feljelentésében hangsúlyozottan, csak törvényességet és szakszerűséget vár el az ügyben eljáró hatóságoktól! Elvárja továbbá a történtekkel összefüggésben a joghatóságok és a közvélemény korrekt, valóságnak megfelelő tájékoztatását, a képviselt réteget ért folyamatos jogsértések valós okait!

A KNOÉ vezetősége

Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete

2018-04-24T12:39:19+02:002015. április 16.|KNOÉ-val kapcsolatos MTI közlemények|

Egyesületünk közös konferenciája a Szolgálat és Becsület Mozgalommal – 2015. április 10. Bicskén

A konferencia megkezdése előtt a KNOÉ megtartotta a meghívóban is szereplő közgyűlését, melyen ellenvélemény nélküli döntés született, az alábbi kérdésekről:

  • Az egyesület döntött arról, hogy a hatályos jogszabályok szerint továbbműködik
  • Határozat született arról, hogy az Egyesület kibővíti tevékenységét minden olyan üggyel összefüggésben, mely sérti a nemzetiségi, személyiségi emberi jogokat és minden más jogsérelem vonatkozásában
  • Döntés született arról, hogy az Egyesület neve „Korkedvezményes nyugdíjak (járandóság) nemzetiségi, személyiségi, emberi jogok és más jogsérelmek Országos Érdekvédelmi Egyesülete” névre változik
  • A közgyűlés újraválasztotta a 4 vezetőt, ebben változás nem történt
  • A vezetőség megtartotta első értekezletét, melyen mindenki írásban nyilatkozta, hogy vállalja a vezetőségi funkciót, összeférhetetlenségi ok nem áll fenn, és egyben megerősítették az Egyesület elnökét funkciójában
  • A változásokra vonatkozó Bírósági bejelentés elkészítésével az alapszabály kiegészítésével, módosításával és az adminisztrációs feladatok elvégzésével a közgyűlés a funkciójában megerősített vezetőséget bízta meg.

1100 órakor megkezdődött a konferencia. Az idő nagyon kedvező volt, a hely nyugodt és barátságos. Mindenki kényelmesen el tudott helyezkedni, lehetett kávét és üdítőt is inni.

A KNOÉ elnöke megnyitotta a konferenciát, üdvözölte a Szolgálat és Becsület Mozgalom részéről megjelent Baranyi Csabát, aki az SZB országos szervezőtitkára. Baranyi úr elnézést kért Katus Károly nevében, hogy a konferenciára nem tudott eljönni, de más, halaszthatatlan intézni valója volt. Általánosságban mindketten egyetértésben kinyilvánították, hogy a két érdekvédelmi civil egyesület, a jövőben is együttműködik!

A KNOÉ elnöke tájékoztatta a konferencia résztvevőt arról, hogy a KNOÉ, szakemberei segítségével büntető feljelentést készített, mely a korkedvezményes nyugdíjasokat, ezen belül a szolgálati nyugdíjasokat is ért jogsérelemmel összefüggő konkrét tartalommal bír, és ezt előzetesen megküldték a Szolgálat és Becsület Mozgalomnak! Elmondta, hogy ez azóta a KNOÉ tagi felületén is megtalálható, ott olvasható!

Baranyi Csaba elmondta, hogy sajnálatosan azonban a KNOÉ által elkészített feljelentést csak akkor tudják aláírni, ha azt a Bárándy és Társai ügyvédi iroda támogatja! Baranyi úr elmodása alapján a Bárándy és Társai ügyvédi irodával olyan megállapodást kötöttek, hogy csak az Ő hozzájárulásukkal adhatnak be bármilyen jogi beadványt! A KNOÉ elnöke ezt megértette, tudomásul vette, de a késedelem vonatkozásában kétségét fejezte ki, és a jelenlévő tagság szavazását kérte! A közgyűlésen jelen lévők 100%-ban amellett szavaztak hogy a feljelentést a lehető legrövidebb úton postázni kell!

Ennek megfelelően kicsit csalódottan bár, de a KNOÉ önállóan tette meg a feljelentését, mely 2015. április 12.-én került postázásra!

A KNOÉ vezetősége sajnálja, hogy a Szolgálat és Becsület Mozgalom bizonyos kérdésekben, olyan kötelezettséget vállalt, melytől most nem térhetel!

A KNOÉ halad az előre felvázolt úton! A KNOÉ külső segítői tanácsokat adnak, véleményt formálnak, munkát segítő véleményt fogalmaznak meg, de nem határoznak, nem határozhatnak meg sem jogi, sem más milyen lépéseket! Természetesen ez nem zárja, nem is zárhatja ki, hogy más egyesületek, jelen esetben a Szolgálat és Becsület Mozgalom más elképzelések, egyéb szabályok alapján működjék! A KNOÉ változatlanul stratégiai partnerének tekinti a Szolgálat és Becsület Mozgalmat, de jelenleg felvázolt jogi útról nem tér le!

Baranyi Csaba tájékoztatást adott arról, hogy a Szolgálat és Becsület Mozgalom vezetése Brüsszelben járt, ahol megbeszélést folytattak a Románia Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja alelnökével Victor Boştinaru-val, aki támogatja a jelenleg még az Európai Parlament szakbizottsága előtt folyamatban lévő ügyet.

A KNOÉ elnöke elmondta, hogy ismeri Victor Boştinaru urat. Vele az elmúlt EP ciklusban személyesen is tárgyalt, ugyanis akkor még Boştinaru úr tagja volt az EP illetékes szakbizottságnak. Jelenleg azonban más feladatai vannak ugyanis a "Regionális Fejlesztési Bizottság", és "A Kínai Népköztársasággal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség" tagja, valamint a "Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság" és "Az EU–Albánia Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottságba delegált küldöttség" póttagja.

Elmondta továbbá, hogy a KNOÉ vezetősége fontosanak tartja a jelenlegi EP munkatársaival a tárgyalást, különösen a Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja képviselőjével, a Lettországi Tatjana Ždanoka alelnök asszonnyal a megbeszélést, aki pont az illetékes bizottságoknak a tagja, ugyanis Ő a "Foglalkoztatási és Szociális Bizottság" és a "Petíciós Bizottság" tagja is. Ždanoka alelnök asszony egyértelműen közölte, hogy támogatja az ügyünket.

A konferencia szünetében minden résztvevőt vendégül láttunk egy tányér gulyáslevesre, mely költségeit a KNOÉ és az SZB közösen vállalta!

Ebéd után a megbeszélés kötetlenebb formában folyt. A KNOÉ elnöke köré ültek a résztvevők és beszélgetni kezdtek. E beszélgetés kapcsán mondta el, az EP-ben a jelenleg funkcióban lévő személyek közül többel sikerült személyes megbeszélést folytatnia, akik a következőek:

  • Pervenche Berès
  • Dawid Lowe
  • Ujhelyi István
  • Jávor Benedek
  • Molnár Csaba
  • Szanyi Tibor
2018-05-04T11:14:34+02:002015. április 10.|Konferenciáink|

Utószó, Karinthy Frigyes után szabadon…

Nem mondhatok igazat senkinek, hazudok hát mindenkinek.

Igazat mondani próbáltam bár, de a torkomat, szorítod, hogy hazudjak már

A sok simlidet, melyet nem akarsz, hogy is merjek titkosítottad, mert félsz, hogy megvetlek

A titkot, amiért itthonban megválasztottak téged saját mocskodban

a hazug szót, titkot, valótlan csodát, hogy jól átvágd az embereket és fülükbe súgd: add tovább.

Nem mondhatok igazat senkinek, hazudok hát mindenkinek.

Mert te és a barátod nyert, tudom de a valóság megrekedt a félúton.

A sok hazugságot tán igaznak gondolod, ne próbálj tagadni, hisz gazdagodsz te és a rokonod.

És a barátod, ki sok mindent itt hagyott, de a legtöbbet érdemtelenül tőled kapott.

Nem mondhatok igazat senkinek, hazudok hát mindenkinek

A bagázsod csak rám nézett hitetlen, nevetni kezdett és el vette mindenem.

Kisemmizett voltam és elszántam magam, hogy szólok a jogállamnak, hogy elegem van.

De sajnos a jogállam ezt nem vette semmibe, sőt azt mondták, hogy barátom eredj a fenébe!

Így hiába vártam ebben a jogi mocsokban, hogy elégtételt kapjak akár csak nyomokban.

Nem mondhatok igazat senkinek, hazudok hát mindenkinek

Hazudok? Nem! Szerintem te vagy a hamis, és tolvaj vagy meg egy igazi hazug is

Mert várom az igazságot és enyém a jóság, de, látszik, hogy hazudtál, mert kilóg a lóláb

Tudom, hogy nagy dolog, hogy egyáltalán vagyok a te fényed is itt van, bár egyre tompábban ragyog!

Én nem voltam jobb, se rosszabb senkinél, de te rosszabb vagy minden réginél!

Azt hiszed, hogy nagy embernek vagy rokona és őse, nagy embernek vagy utódja, vagy ismerőse?

Nem mondhatok igazat senkinek, hazudok hát mindenkinek

Hazudnék én, mint a déli harang, mely nem ismeri el, hogy durva a hang!

Én elmondanám, ha tudnám, az út hova vezet, ha valaki is nyújtana segítő kezet.

Mindenkinek fontos, hogy szóljon és lásson a porból kimászva ne hazug eredményt várjon!

Ez persze csak egy ostoba álom, hogy magyar többség is melléd álljon.

Ti csak fújjátok a primitív szólamot, hogy csak a mostani építheti a holnapot!

Ma csak egy szószék van melyre nehogy ellenzéki álljon, erővel nem engeditek, hogy az igazság ismertté váljon.

Még nem tudom, mit mondok majd én, mások is értik-e, eme primitív világ küszöbén, hogy az ostoba hazugságnak senki ne dőljön be mert csak az igazságnak lehet érdemi jövője.

Ma örömhírt, jó hírt, régóta sajnos nem kapok, maximum más országban dolgozom vagy tanulok!

Tehát nem mondhatok igazat senkinek, hazudok hát mindenkinek.

2019-11-28T14:44:58+01:002015. április 9.|2015 Írások, KNOE magazin|