Mélyszegénységben élek mindig
s te tovább hazudsz, kormány.
Mint egy, erős vágy, ha az ember csalódik,
nyertél sokkal a hatalom oldalán.
És, harsogva igyekszel az ébredező népet,
ostobának nézve a javadra befolyásolni;
de nem futja, remélem, az idődből,
a többséget manipulálni.
Utoljára egy nagygyűlésre mentem,
épp a kampány eleje volt
s a nép összezavarodott Budapesten,
mert már sok ember agresszíven szólt.
A trolin jegy nélkül utaztam szegényen,
de olyan hangulatom volt, hogy oda kell mennem serényen;
ha pénzem nincs, legalább lehessen véleményem.
Engem becsaptál, hitványoknak adtad
el az országot és magad.
És eközben a hatalmas nagyságod láttattad
s lám, csalárd, hazug volt harsány szavad.
Harcosnak, okosnak és hősnek mutattad magad,
azt mondtad, hogy felvidítasz és javítod a kedvem!
Most diktátorok csizmáját csókolja ajkad –
nagyon félrevezettél engem.
Szavaztalak volna le!… Te hazugságaidat
adtad nekem el – kértem én?
Mért árultad el a hazádat?
Hogy gazdagodj és építsd hatalmas házad?
Lásd, nem örülnék, ha nyernél még egyszer!
Nem tenne boldoggá, mert ordibálnék:
Alkalmatlan vagy! Nem akarok a Fidesszel
semmit, már alkalmasabbra vágynék!
Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik előző,
ki csal és hiteget!
Suttyomban szétosztottad mindőnk vagyonát
és gazdaggá tetted a tiedet.
Cigány vagy! Amit adtál hízelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A népnek kél káromkodni kedve –
még, ha fáj is fejem, szólni fog szám!
Világosodik lassacskán az elmém,
a szabadságharcod oda.
A nép, aki rosszabbul él,
észreveszi, hogy volt döntése milyen ostoba.
Ki itt él, az mind benned csalódott végül,
vagy így, vagy úgy, mert megpróbáltad becsapni.
Te pedig, ha nagyot hazudsz, hát abba, ha kicsit,
ebbe fogsz belebukni.