msandor

2014. március 6. Ma van a születésnapom, az 57.-ik. Elgondolkodtam! Sok ez vagy kevés? Mennyi van még hátra? Hol szeretném leélni a hátralévő időt? A válasz egyszerű: itt! Magyar vagyok, ez a hazám, tehát Magyarországon szeretnék élni! Csak hát lehet most itt élni? Olyanok a feltételek? Lehet jókat beszélgetni egy megosztott társadalomban?

Én a leghatározottabban azt gondolom, hogy a másként gondolkodóknak, a világot másképp látóknak is helye van közöttünk!

„Varietas delectat” ahogy a régi rómaiak mondták! A változatosság szükségszerű egy normálisan működő világban! (A változatosság gyönyörködtet) Szerintem ez szükséges egy demokratikus, sokszínű országban!

Én ilyennek képzelem el Magyarországot a jövőben. Sajnálatosan azt kell mondanom, hogy most nem ilyen, mert a jelenlegi kormány erőszakosan akarja a véleményét rákényszeríteni másokra! Gondoljunk csak a miniszterelnök kijelentéseire, hogy csak azzal a szakszervezettel tárgyalok, mely kompromisszum kész, azaz elfogadja feltétel nékül amit mondok! Vagy gondoljunk az Alaptörvényre, az oktatási reformra stb. stb. stb. Ez pártpolitikai célokat valósít meg, akár erőszakkal! Vidéken azt tapasztaltam, – most, nemrég jártam Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – hogy az emberek félnek, mert, ha a legapróbb jelét adják annak, hogy másképp látják a helyzetet, mint ahogy a hivatalos kormányzati szempontrendszer meghatározza, kirugják, ellehetetlenítik őket, vagy hozzátartozóikat. De ugyanez történik a fővárosban is, az embereket megfélemlítették, megfenyegették! Csak egy alternatíva van, ez a jelenlegi kormányzat! Szóval összeségében, én nem ezt a rendszert szeretném, hanem olyat, ahol bárki következmények nélkül véleményt alkothat, probléma mentesen vitatkozhat másokkal, vagy egy sör mellett fejtheti ki ellenvélényét a tőle eltérően gondolkodóknak, akikkel egyebekben jól érzi magát!

Az pedig kifejezetten rosszul esik, hogy engem és a honfitársaimat, nálunk sokkal képzetlenebb, hitványabb emberek hülyének néznek, és egy olyan agreszív, minden betűjében hazugságokon alapuló propagandával operálnak, mely átlátszó mint az üveg! Szinte üvöltik, hogy amit tesznek az jó és nagyon rendben van minden, a miniszterelnök maga a megváltó! (lsd. Felcsuti írás, Orbán Viktor maga a Jézus, a galaxis szabadságharcosa) Ez az Azerbajdzsáni, Észak-Koreai vagy ki tudja miféle sötét alagutakon keresztül vezető út nem az enyém, nem az általam ismert magyar embereké, hanem egy öncélú, általam szánalmasnak vélt kormány esztelen ámokfutása! Remélem, nagyon remélem, hogy a választók rájönnek, hogy ez az út a pokolba vezet! („Highway to hell”) Szeretném, ha a szabad véleményalkotásról a különböző pártállásu, másképp gondolkodó emberek boldog együttéléséről, sörözéséről és kellemes vitáiról elképzelt világ nem álom, hanem a közeljövő! Én nem félek! Eddig sem féltem és a jövőben sem fogok! Pedig ütik a fejem!

Persze mindezzel párhuzamosan, szépen suttyomban leszámolt a kormányzat a volt rendvédelmi dolgozókkal, megvonta a nyugdíjukat és olyan törvényt alkotott, hogy „légy szépen kussban, mert, ha nem, még azt a járandóságot is megvonom, amit még kapsz!” Mindezt „társadalombiztosítási átalakításnak” álcázta és közhangulatot valótlan adatokkal, információkkal befolyásolta, hazug döntését igaznak láttatta!” A 2006-os utcai zavargásokban betöltött szerepét, agresszív rendőr és MSZP ellenes, harsogó és fröcsögő sületlenségekkel fedte el!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez a XXI. század! Szerintem annak, aki nem az országa érdekeit képviseli, hanem a saját nevét a történelemkönyvekbe beírni törekvő, folyamatosan hazudozó, de másokra mutogató személy, annak mennie kell! Megismétlem ez a XXI. század!

Én ezért megyek el szavazni! Nekem ez a kormány nem kell!

Miért vagy oly balga te magyar, kérdem
hogy az élted legyen nyomor és szégyen?
Élvezed, hogy ostoba vezérek az élen,
megmondják merre menj és mit tégy
légy bábú, szolga, egy engedelmes lény,
kit nem érdekel az igaz, hogy mi a tény?

Ezt akartad? Így akarsz rabigában élni
mindennap a hatalmasságoktól félni,
vagy gyermekeidnek másoktól enni kérni?
Munkád nincs, mert a hatalom nem szeret,
mert véleményt alkottál, pedig nem lehet!
Lakásod a végrehajtó árverezte el,
semmid nem maradt, bár ez volt az életed!

Mit szeretnél ó balga magyar, te hamis lélek
hogy újra és újra a hazug szó legyen a lényeg?
Vagy, hogy semmilyen életfát ne rágjon a féreg?
Persze úgy gondoltad, hogy mások döntenek helyetted
mert te legyintesz és nem fogalmazod meg érzésed?
Hát barátom, ezért ilyen nyomorúságos az életed!

Átkísérjük a vak embert az úton, ha nem is akar átmenni? Átkísérjük, mert segítőkészek vagyunk, és nem is érdekel minket, hogy mit kezd a túloldalon? Avagy valóban jót tettem valakivel, akkor is, ha ő nem akarta?

Felvetődhet a kérdés, hogy a vak embert vagy azért kísérem át az úton, mert jót szeretnék tenni, vagy azért, mert élvezem, ha tiltakozik, élvezem, ha a botjával hadonászva kiabál. Én pedig ezt jó viccnek tartva, harsányan röhögök magamban, mert viccesnek tartom. Persze ezt soha nem ismerem el, folyamatosan azt harsogom, hogy én csak segíteni akartam!

Játszunk tovább a gondolattal? Tegyük! Ülünk egy sörözőben és arról beszélgetünk, hogy milyen finom a sörkorcsolya, kellemes és ízletes. A szomszéd asztalnál ülők pedig pont azt fejtegetik, hogy ehetetlen, íztelen és kellemetlen. Mi a helyes magatartás ez esetben?

• Felugrom, a szomszéd asztalhoz rohanok, és össze-vissza verem az illetőt, miközben azt kiabálom, hogy micsoda primitív gyökér, hogy neki nem ízlik az, ami nekem?
• Átszólok neki, hogy „ne beszélj öreg hülyeséget, mert a sörkorcsolya isteni, csak a primitív rossz ízlésű emberek, akik nem értékelik a jót!
• Vagy hangosan megjegyzéseket teszek, mintha csak úgy általánosságban beszélnék, hogy „mindenki hülye, akinek ez a kiváló sörkorcsolya nem ízlik!”
• Persze tehetem azt is, hogy úgy teszek mintha nem hallottam volna semmit, csendben megeszem a sörkorcsolyámat és közömbösen bámulok magam elé.

Kérdezhetjük, hogy melyik attitűd a jobb? Melyik utal egy szocializált vagy egy deviáns személyiségre? Esetleg egy előre megfontolt gonosz, bár számomra szórakoztató magatartásra? Egyáltalán felvetődhetnek ilyen sarkosan egymástól eltérő viselkedésformák? Vagy az a jó magatartásforma, melyet az adott hatalom az Alaptörvénybe ágyazva meghatároz, és nem tolerálja a másképp gondolkodást, vagy az eltérő véleményt? Jó-e a sokszínűség, jó-e az, hogy nem vagyunk egyformák, jó-e, hogy az emberek külsőleg sem egyformák? Vagy az a jó, hogy végre hatalomhoz jutottam és minden percemet, minden gondolatomat, minden cselekedetemet a hatalmam megszilárdítására fordítom? Visszaélek a helyzetemmel, öncélúan alkotok jogot, semmivel sem törődve, a hatástanulmány fogalmát törlöm a szótárakból és a köztudatból, sőt az ellenzék nehogy vitázni tudjon, vagy egyáltalán merjen, ezért kizárólag önálló képviselői indítvány formájában terjesztek elő törvénytervezetet, melyet a 2/3-os többséggel akkor és úgy fogadok el, ahogy akarok! Átkeresztelem az Alkotmányt, és csupa olyan kérdéseket fogalmazgatok meg benne, mely a saját ideológiámat igyekszik betonba önteni!

Nem zavar, hogy jogbizonytalanságot okoztam és nem zavar, hogy tönkre tettem a gazdaságot, tönkre tettem a társadalmat! Rafináltam másokat nevezek hazugnak, miközben én szinte soha nem mondok igazat! Folyamatosan azt a látszatot keltem, hogy én vagyok a legjobb, természetesen nem csak Magyarországon, hanem az egész világon! A fejlett világot, és azok vezetőit lehülyézem, és a magam nagyságát harsányan hangsúlyozom! Egyfolytában dicsérem magam és az engem szolgaszinten kiszolgáló munkatársaimat! És még rá tudok tenni egy lapáttal, ugyanis folyamatosan, nap mint nap mesterségesen problémát gerjesztek, melyet látványosan megoldok, ezzel is magamra irányítva a fényszórókat!

Először ezt tudatosan a hatalom megtartása, mélyítése érdekében teszem, de később rájövök, hogy hoppá, tényleg zseni vagyok! Nekem kell felemelnem a magyarságot a mocsárból! Ami velem és a családommal történik, azonnal kivetítem a társadalomra és törvény formájában kötelezővé teszem. Saját normáim alapján éljen mindenki!! Az a jó! Ezért belebeszélek a családok hétköznapjaiba, meghatározom, hogy hogyan neveljenek gyereket, hogyan éljenek, mit egyenek, mivel töltsék szabadidejüket és hogyan imádjanak engem!

Összességében Én és Én csak Én vagyok alkalmas a magyar emberek megmentésére, csak én vagyok minden probléma megoldója én vagyok a megváltó én vagyok a mindenható!

Főhősünk egy 50 és 60 év közötti nő, 2007-ben megismerkedett lánya barátnőjének az édesapjával T.-vel. T. tudomást szerzett arról, hogy főhősünk 6 éve kölcsönadott egy személynek 20.000 millió forintot, viszont még nem kapta vissza! T. felajánlotta segítségét. Azt állította, hogy van egy cége, mely pénzbehajtással foglalkozik, így segíteni tud. Kért és kapott 380.000 Ft-ot. Számlát erről az összegről nem adott, azonban azt ígérte, hogy amennyiben nem tudja rendezni az ügyet, akkor az átvett 380.000 Ft-ot visszafizeti.

Egy alkalommal, T. azzal állt elő, hogy cége háromlakásos sorházat fog építeni, és arra igyekezett rávenni főhösünket, hogy szálljon be az üzletbe! Főként azért, mert tudomást szerzett arról is, hogy főhősünk és édesanyja egy telket szerettek volna értékesíteni, melyet T. nagyon szorgalmazott, ugyanis állítása szerint, e telek vételárából, a háromlakásos sorház projektbe be tud szállni, azaz tud építési telket vásárolni.

T. a hitelesség kedvéért ki is vitette főhősünket, édesanyját és lányát a szóbanforgó telekhez és azt állította, hogy ide fognak építeni! Főhősünket és családját egy zöld terepjáró vitte a helyszínre, melyet egy L. nevű fiatalember vezetett. T. állítása szerint a megépült háromlakásos sorházból az egyik főhősünké a másik az övé, a harmadikat pedig el kívánta adni.

Főhősünknek szerencséje volt és sikerült a telkét értékesíteni 25.000.000 forintért. T. erősen szorgalmazta, hogy az építési telekre a befizetést még aznap meg kell tenni, mert ha ez nem történik meg, az egész adás-vétel meghiúsul. T. a 25 millió forintot rekord gyorsasággal átvette főhősünktől és azt ígérte, hogy az építési telek vásárlását azonnal intézi! Az átadásról, a T. által hangsúlyozott sürgősségre tekintettel elismervény nem készült. A pénz átadásánál jelen volt főhősünk édesanyja és lánya.

T. az építkezésre kért és kapott főhősünktől további 8 millió forintot, főhősünk édesanyjától pedig az 5 millió forintot. Azt állította, hogy ez jó befektetés, sőt nála még jobban is kamatozik a pénz. T. határozott fellépése, ígéretei bizalmat keltettek. Sem főhősünk, sem édesanyja nem kételkedett T. állításaiban. Elhitték azt az állítását is, hogy a beköltözés 2008 márciusában várható.

Főhősünk többször szorgalmazta, hogy a pénzátadásairól készüljön elismervény. Ehhez T. meg is adta saját és a lánya személyes adatait. Szeptember hónapban T. vitt is egy szerződést, amit aláíratott főhősünkkel és a lányával. Ez a szerződés a telekvásárlásról szólt. T. minden példányt magával vitt, hogy ellenjegyezteti ügyvéddel. Ezt a szerződést azonban soha nem adta főhősünknek.

Ugyancsak szeptember hónapban T. kért 1.000.000 forintot főhősünktől azzal az indokkal, hogy a Romániában balesetet szenvedett L. nevű kollégája, akit állítása szerint haza akart hozatni. Főhősünk így összesen 39 millió forintot adott át t.-nek.

Főhősünk ezt követően folyamatosan sürgette az építkezést, de T. mindig talált kifogást! Ilyen kifogás volt pl. az, hogy egy ismert kormánypárti politikus felesége a telket meg akarja szerezni és ezért bosszúból T. cégére ráküldte az APEH-ot és emiatt áll az építkezés. Ezt követően főhősünk gyanakodni kezdett, számonkérte T.-től, hogy igéreteiből semmi sem valósul meg! Főhősünk és T. kapcsolata megromlott, személyesen nem is találkoztak, csak telefonon beszéltek.

Utolsó csepp a pohárban az volt, hogy T. 2007. november végén, telefonon közölte főhősünkkel, hogy rákos lett és így nem fog építkezni, a cégét is eladja, mert csak hónapjai vannak hátra. Főhősünk ezt már nem hitte el és a Földhivatalban megnézte az építési telek tulajdoni lapját, ahol meglepődve látta, hogy T. minden építkezéssel összefüggő állítása hazugság volt. Főhősünk, megkereste a telek tulajdonosát, aki világosan közölte, hogy a telek soha sem volt eladó, és T.-ről sem hallott soha. Azt is sikerült kiderítenie, hogy T. a Btk. 318. §-ba ütköző csalás bűntett elkövetése miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság, de büntetését nem töltötte le, mert orvosi igazolásokat mutatott be, mely alkalmatlanná teszi a szabadságvesztés letöltésére.

Főhősünk előtt világossá vált, hogy T. becsapta, ezért feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrség megkezdte a nyomozást. Főhősünk minden iratot, dokumentumot és fényképet a rendőrségnek átadott. Ezek közül talán a legfontosabb volt, hogy a cselekmény idején egészségesen vett részt T. a lánya születésnapi rendezvényén. A fényképeken világosan látszott, hogy hányadik születésnapi buli volt, kik vettek rajta részt és, hogy hol rendezték. A nyomozást folytató rendőrkapitányság vizsgálója azonban a fényképeket nem vette át, készített egy feljegyzést, hogy ezen fényképeknek az üggyel összefüggésben nincs relevanciája.

Ezzel vélelmezhetően egyetértett az ügyészség is, mert ezzel egyetértve emelt vádat. A bírói szakban T. azzal védekezett, hogy a kérdéses időben ő nem is csinálhatott ilyet, mert súlyos műtétje volt, koponyaműtétje. Bemutatott erről orvosi papírokat is. Tekintettel arra, hogy az ezt cáfoló fényképek nem voltak az iratok között a Bíróság felmentette T.-t

És még egy apróság! T. a bíróságon azt állította, hogy soha semmilyen behajtó és építési céghez nem volt köze! Ezt a cégnyilvántartóban senki nem ellenőrizte le, pedig észlelhették volna, hogy T. újfent hazudott, mert mindkettőben volt érdekeltsége.

Se pénz, se büntetés!

Álláspontunk és ismereteink szerint egy nyomozásnak mindenre kiterjedőnek kell lennie, a tényállást teljes egészében fel kell deríteni és az összes bizonyítékot be kell gyűjteni!

Az olvasóra bizzuk, hogy a leírtak alapján megítélje! Ez a nyomozás ilyen volt?

Már majdnem öt éve járja kálváriáját egy jómódú óbudai polgár. Előbb becsapták, aztán pedig megtanulhatta, hogy nem érdemes emiatt sokat ugrálnia. Hiába fordult a rendőrséghez, az ügyészséghez, semmire sem jutott. Amikor pedig egy polgári perben nyert, az is neki jelentett újabb költségeket.

Csaknem öt éve egy jómódú óbudai polgár, Kiril László találkozott két vállalkozó kedvű személlyel, akik nagyon érdekes, és komoly anyagi haszonnal kecsegtető lakóház-építési tervvel álltak elő. Ehhez persze szükség volt telkekre. Ezek Kiril Lászlóé voltak. Kötöttek hát vele adásvételi szerződéseket, azután további szerződéseket, melyeket utóbb módosítottak, aztán tovább, még a módosítások módosítását is módosították. A végére már nem is látszott, hogy ki kivel van, ki vett kitől és mit. Ezeket a szerződéseket átnézve valóban nehéz visszajutni a kiinduló szerződéshez. Persze amatőröknek, mert képzett jogásznak, vagy nyomozónak ez nem jelenthetne problémát. Sajnos azonban a szerződéseket sem a rendőrségnek, sem az ügyészségnek nem sikerült értelmeznie. Bár ez csak később derült ki. Előtte viszont annyi történt, hogy Kiril László egy vasat sem kapott a telkeiért. Sem akkor, sem azóta.

A sok-sok szerződés megkötése közben még a projektfinanszírozásba is bevonták Kiril Lászlót, készfizető kezesként, így azóta is fizetheti vissza az általa soha fel nem vett pénzt. Tehát nem csak, hogy nem fizették ki a telkeit, hanem még trükkösen át is vágták. Az időközben felépült lakások értékesítését pedig megkezdték, de a vételárak egy része érdekes módon nem a finanszírozó bank által megadott számlaszámra, hanem egyéb számlákra folyt be. A gyanú szerint ezek a pénzek minden bizonnyal a két vállalkozó zsebében landoltak.

Kiril László nem iskolázott ember, nem jártas a jogban, de azt meglehetősen rossz néven vette, hogy átvágták. Hiszen még „szép hazánkban” sem elfogadott, hogy valaki úgy vásárol meg három telket, hogy nem fizet érte, és még az eladóval fizettet ki egy csomó pénzt! Kiril László próbálkozott szép szóval, próbálkozott felszólításokkal, de a válasz mindig valamilyen érthetetlen jogi „handabanda”, elterelés volt. Kiril Lászlót azonban ezzel már nem lehetett leszerelni.

Úgy gondolta, ha eladott három telket, annak árát joga van követelni. Ellentétben az általa fel nem vett hitellel, amit viszont nem kívánt fizetni. Megelégelte tehát üzlettársai magyarázatait, úgy döntött, a rendőrséghez fordul. Segítőivel közösen elkészített egy részletes és tartalmas feljelentést. Ebben kidomborította, hogy kétségtelenül szándékosan tévesztették meg. Így csalás, sikkasztás büntette, közokirathamisítás büntette, valamint tartozás fedezetének az elvonása bűntette megalapozott gyanúja miatt kérte a nyomozás elrendelését a két vállalkozó és ügyvédjük ellen. A feljelentés 2008. december 12.-én született.

Feljelentését a Budapesti III. kerületi Rendőrkapitányságra küldte meg, de végül a Budapesti Rendőrfőkapitányságon (BRFK) landolt, bár anélkül, hogy erről Kiril Lászlót értesítették volna. Hihetnénk, végre jó helyre került az ügy, nagy erőkkel megindult a nyomozás, melynek végére főhősünk a pénzéhez juthat. Ez azonban nem így történt. A rendőrség rekord-gyorsasággal, már 2008. december 30.-án elutasította a feljelentést. A határozat indokolása egyértelműen arra utalt, hogy a feljelentés tartalmát nem értették meg, vagy végig sem olvasták. Kiril László tehát panaszt fogalmazott, s ennek a Fővárosi Főügyészség helyt is adott. Utasította a rendőrséget a nyomozás folytatására. Gondolhatnánk, hogy az igazság mindig győz, egy kis kitérővel ez esetben is helyére kerültek a dolgok. Ám a panaszosnak azt kellett tapasztalnia, hogy ezúttal nem így történt.

A nyomozás folyt, illetve nem folyt, csak az idő telt. Évek alatt látszólag semmilyen érdemleges lépés nem történt. Kiril László csak érdeklődött, érdeklődött, de mindenhol kitérő válaszokat kapott. Elkeseredésében még a belügyminisztert is megkereste és feltette azt a kérdést is, hogy lehet-e köze ennek a borzalmasan lassú, érdemi intézkedések nélküli nyomozásnak ahhoz, hogy az egyik feljelentett vállalkozó közeli jó barátja a BRFK-n éppen azon az osztályon lát el tanácsadói feladatokat, ahol a nyomozás folyik? E kérdésre természetesen nem a miniszter válaszolt, hanem egy főosztályvezető, aki általánosságokat tartalmazó levelében leszögezte, a miniszternek írt levél nem helyettesítheti a normális jogorvoslatot. Kiril László nem értette, miért nem a parancsnokok feladata annak ellenőrzése, hogy az egyébként hierarchikus felépítésű rendőrség beosztotti állománya szakszerűen, a feladatának megfelelően végzi-e a munkáját? Arra sem kapott megnyugtató választ, hogy a minisztériumi főosztályvezető miért írta, kizárt, hogy a vállalkozó barátja „belenyúlhat az ügybe”, mert akkor az ügyészség észlelte volna. Azt gondolta, ha nincs fokozott ügyészi felügyelet alatt a nyomozás, akkor az ügyészség nem követi figyelemmel az ügyet. Már pedig ez esetben nem volt.

2013 júniusáig nem történt semmi. Ekkor Kiril László kapott a BRFK-tól egy tértivevényes levelet, melyre a postabélyegző 2013. június 4.-én került rá. Ebben az állt, hogy a nyomozást megszüntették. A dátum pedig: 2012. május 17. Hősünk elgondolkodott. Több mint egy évbe telt a kézbesítés? És akkor mit jelent a 2013-as bélyegező a borítékon? Ráadásul a határozat tartalma semmitmondó, tulajdonképpen megismétli az öt évvel ezelőtti feljelentés szövegét. Úgy tűnik, mintha a rendőrség öt év alatt semmit sem tett volna az ügyben. Úgy érezte, ismét jogossá vált a kérdés a minisztériumi illetékesnek: hogy is van az, amit az ügyészi felügyeletről írt? Hol van a parancsnoki revízió? Mégis beleavatkozott valaki a nyomozásba?

Hősünk nem szerette volna, ha a kérdések költőiek maradnak. Kiril László tehát levélben kereste meg a Belügyminisztert, a Legfőbb Ügyészt, és az ORFK vezetőjét. Azt kérdezte, hogyan fordulhat elő, hogy egy évvel korábbi határozatot postáztak számára? Az ORFK már válaszolt is, eszerint Kiril László levelét „illetékességből” megküldték a BRFK-ra, és a Fővárosi Főügyészségre. Ezek szerint ők nem gondolták, hogy bármilyen tennivalójuk lenne az ügyben, noha mondjuk elrendelhettek volna egy belső vizsgálatot, vagy megállapíthatták volna, hogy kik a felelősök. Szó sincs vizsgálatról, szó sincs felelősökről és szó sincs érdemi intézkedésről. Hősünkben tehát felmerült a kérdés: szakmai munkát végez-e a rendőrség és az ügyészség? Vagy csak adminisztrációs és statisztikai produkciókkal szórakoztatja a közönséget?

És hihetnénk, hogy történetünk ezzel véget is ért. Ám hála a kiváló magyar jogszabályoknak, a szakszerű igazságszolgáltatásnak, még van folytatás. Kiril László ugyanis polgári peres eljárásokat is kezdeményezett, s közülük az egyiket megnyerte a neki oly sok kárt okozó vállalkozóval szemben. Főhősünk örült, hogy legalább a pénze egy részét visszakaphatja. Öröme azonban korainak bizonyult. A vállalkozó ugyanis nem fizetett egy vasat sem. A végrehajtó pedig – mire az ügy eljutott hozzá – széttárta a kezeit, mert megállapította, hogy a vállalkozó nevén semmi sincs, tehát nincs is mit lefoglalni! Viszont az eredménytelennek bizonyult végrehajtásért Kiril Lászlónak több százezer forintot kellett fizetnie.