Már majdnem öt éve járja kálváriáját egy jómódú óbudai polgár. Előbb becsapták, aztán pedig megtanulhatta, hogy nem érdemes emiatt sokat ugrálnia. Hiába fordult a rendőrséghez, az ügyészséghez, semmire sem jutott. Amikor pedig egy polgári perben nyert, az is neki jelentett újabb költségeket.

Csaknem öt éve egy jómódú óbudai polgár, Kiril László találkozott két vállalkozó kedvű személlyel, akik nagyon érdekes, és komoly anyagi haszonnal kecsegtető lakóház-építési tervvel álltak elő. Ehhez persze szükség volt telkekre. Ezek Kiril Lászlóé voltak. Kötöttek hát vele adásvételi szerződéseket, azután további szerződéseket, melyeket utóbb módosítottak, aztán tovább, még a módosítások módosítását is módosították. A végére már nem is látszott, hogy ki kivel van, ki vett kitől és mit. Ezeket a szerződéseket átnézve valóban nehéz visszajutni a kiinduló szerződéshez. Persze amatőröknek, mert képzett jogásznak, vagy nyomozónak ez nem jelenthetne problémát. Sajnos azonban a szerződéseket sem a rendőrségnek, sem az ügyészségnek nem sikerült értelmeznie. Bár ez csak később derült ki. Előtte viszont annyi történt, hogy Kiril László egy vasat sem kapott a telkeiért. Sem akkor, sem azóta.

A sok-sok szerződés megkötése közben még a projektfinanszírozásba is bevonták Kiril Lászlót, készfizető kezesként, így azóta is fizetheti vissza az általa soha fel nem vett pénzt. Tehát nem csak, hogy nem fizették ki a telkeit, hanem még trükkösen át is vágták. Az időközben felépült lakások értékesítését pedig megkezdték, de a vételárak egy része érdekes módon nem a finanszírozó bank által megadott számlaszámra, hanem egyéb számlákra folyt be. A gyanú szerint ezek a pénzek minden bizonnyal a két vállalkozó zsebében landoltak.

Kiril László nem iskolázott ember, nem jártas a jogban, de azt meglehetősen rossz néven vette, hogy átvágták. Hiszen még “szép hazánkban” sem elfogadott, hogy valaki úgy vásárol meg három telket, hogy nem fizet érte, és még az eladóval fizettet ki egy csomó pénzt! Kiril László próbálkozott szép szóval, próbálkozott felszólításokkal, de a válasz mindig valamilyen érthetetlen jogi “handabanda”, elterelés volt. Kiril Lászlót azonban ezzel már nem lehetett leszerelni.

Úgy gondolta, ha eladott három telket, annak árát joga van követelni. Ellentétben az általa fel nem vett hitellel, amit viszont nem kívánt fizetni. Megelégelte tehát üzlettársai magyarázatait, úgy döntött, a rendőrséghez fordul. Segítőivel közösen elkészített egy részletes és tartalmas feljelentést. Ebben kidomborította, hogy kétségtelenül szándékosan tévesztették meg. Így csalás, sikkasztás büntette, közokirathamisítás büntette, valamint tartozás fedezetének az elvonása bűntette megalapozott gyanúja miatt kérte a nyomozás elrendelését a két vállalkozó és ügyvédjük ellen. A feljelentés 2008. december 12.-én született.

Feljelentését a Budapesti III. kerületi Rendőrkapitányságra küldte meg, de végül a Budapesti Rendőrfőkapitányságon (BRFK) landolt, bár anélkül, hogy erről Kiril Lászlót értesítették volna. Hihetnénk, végre jó helyre került az ügy, nagy erőkkel megindult a nyomozás, melynek végére főhősünk a pénzéhez juthat. Ez azonban nem így történt. A rendőrség rekord-gyorsasággal, már 2008. december 30.-án elutasította a feljelentést. A határozat indokolása egyértelműen arra utalt, hogy a feljelentés tartalmát nem értették meg, vagy végig sem olvasták. Kiril László tehát panaszt fogalmazott, s ennek a Fővárosi Főügyészség helyt is adott. Utasította a rendőrséget a nyomozás folytatására. Gondolhatnánk, hogy az igazság mindig győz, egy kis kitérővel ez esetben is helyére kerültek a dolgok. Ám a panaszosnak azt kellett tapasztalnia, hogy ezúttal nem így történt.

A nyomozás folyt, illetve nem folyt, csak az idő telt. Évek alatt látszólag semmilyen érdemleges lépés nem történt. Kiril László csak érdeklődött, érdeklődött, de mindenhol kitérő válaszokat kapott. Elkeseredésében még a belügyminisztert is megkereste és feltette azt a kérdést is, hogy lehet-e köze ennek a borzalmasan lassú, érdemi intézkedések nélküli nyomozásnak ahhoz, hogy az egyik feljelentett vállalkozó közeli jó barátja a BRFK-n éppen azon az osztályon lát el tanácsadói feladatokat, ahol a nyomozás folyik? E kérdésre természetesen nem a miniszter válaszolt, hanem egy főosztályvezető, aki általánosságokat tartalmazó levelében leszögezte, a miniszternek írt levél nem helyettesítheti a normális jogorvoslatot. Kiril László nem értette, miért nem a parancsnokok feladata annak ellenőrzése, hogy az egyébként hierarchikus felépítésű rendőrség beosztotti állománya szakszerűen, a feladatának megfelelően végzi-e a munkáját? Arra sem kapott megnyugtató választ, hogy a minisztériumi főosztályvezető miért írta, kizárt, hogy a vállalkozó barátja “belenyúlhat az ügybe”, mert akkor az ügyészség észlelte volna. Azt gondolta, ha nincs fokozott ügyészi felügyelet alatt a nyomozás, akkor az ügyészség nem követi figyelemmel az ügyet. Már pedig ez esetben nem volt.

2013 júniusáig nem történt semmi. Ekkor Kiril László kapott a BRFK-tól egy tértivevényes levelet, melyre a postabélyegző 2013. június 4.-én került rá. Ebben az állt, hogy a nyomozást megszüntették. A dátum pedig: 2012. május 17. Hősünk elgondolkodott. Több mint egy évbe telt a kézbesítés? És akkor mit jelent a 2013-as bélyegező a borítékon? Ráadásul a határozat tartalma semmitmondó, tulajdonképpen megismétli az öt évvel ezelőtti feljelentés szövegét. Úgy tűnik, mintha a rendőrség öt év alatt semmit sem tett volna az ügyben. Úgy érezte, ismét jogossá vált a kérdés a minisztériumi illetékesnek: hogy is van az, amit az ügyészi felügyeletről írt? Hol van a parancsnoki revízió? Mégis beleavatkozott valaki a nyomozásba?

Hősünk nem szerette volna, ha a kérdések költőiek maradnak. Kiril László tehát levélben kereste meg a Belügyminisztert, a Legfőbb Ügyészt, és az ORFK vezetőjét. Azt kérdezte, hogyan fordulhat elő, hogy egy évvel korábbi határozatot postáztak számára? Az ORFK már válaszolt is, eszerint Kiril László levelét “illetékességből” megküldték a BRFK-ra, és a Fővárosi Főügyészségre. Ezek szerint ők nem gondolták, hogy bármilyen tennivalójuk lenne az ügyben, noha mondjuk elrendelhettek volna egy belső vizsgálatot, vagy megállapíthatták volna, hogy kik a felelősök. Szó sincs vizsgálatról, szó sincs felelősökről és szó sincs érdemi intézkedésről. Hősünkben tehát felmerült a kérdés: szakmai munkát végez-e a rendőrség és az ügyészség? Vagy csak adminisztrációs és statisztikai produkciókkal szórakoztatja a közönséget?

És hihetnénk, hogy történetünk ezzel véget is ért. Ám hála a kiváló magyar jogszabályoknak, a szakszerű igazságszolgáltatásnak, még van folytatás. Kiril László ugyanis polgári peres eljárásokat is kezdeményezett, s közülük az egyiket megnyerte a neki oly sok kárt okozó vállalkozóval szemben. Főhősünk örült, hogy legalább a pénze egy részét visszakaphatja. Öröme azonban korainak bizonyult. A vállalkozó ugyanis nem fizetett egy vasat sem. A végrehajtó pedig – mire az ügy eljutott hozzá – széttárta a kezeit, mert megállapította, hogy a vállalkozó nevén semmi sincs, tehát nincs is mit lefoglalni! Viszont az eredménytelennek bizonyult végrehajtásért Kiril Lászlónak több százezer forintot kellett fizetnie.