2014. március 6. Ma van a születésnapom, az 57.-ik. Elgondolkodtam! Sok ez vagy kevés? Mennyi van még hátra? Hol szeretném leélni a hátralévő időt? A válasz egyszerű: itt! Magyar vagyok, ez a hazám, tehát Magyarországon szeretnék élni! Csak hát lehet most itt élni? Olyanok a feltételek? Lehet jókat beszélgetni egy megosztott társadalomban?

Én a leghatározottabban azt gondolom, hogy a másként gondolkodóknak, a világot másképp látóknak is helye van közöttünk!

“Varietas delectat” ahogy a régi rómaiak mondták! A változatosság szükségszerű egy normálisan működő világban! (A változatosság gyönyörködtet) Szerintem ez szükséges egy demokratikus, sokszínű országban!

Én ilyennek képzelem el Magyarországot a jövőben. Sajnálatosan azt kell mondanom, hogy most nem ilyen, mert a jelenlegi kormány erőszakosan akarja a véleményét rákényszeríteni másokra! Gondoljunk csak a miniszterelnök kijelentéseire, hogy csak azzal a szakszervezettel tárgyalok, mely kompromisszum kész, azaz elfogadja feltétel nékül amit mondok! Vagy gondoljunk az Alaptörvényre, az oktatási reformra stb. stb. stb. Ez pártpolitikai célokat valósít meg, akár erőszakkal! Vidéken azt tapasztaltam, – most, nemrég jártam Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – hogy az emberek félnek, mert, ha a legapróbb jelét adják annak, hogy másképp látják a helyzetet, mint ahogy a hivatalos kormányzati szempontrendszer meghatározza, kirugják, ellehetetlenítik őket, vagy hozzátartozóikat. De ugyanez történik a fővárosban is, az embereket megfélemlítették, megfenyegették! Csak egy alternatíva van, ez a jelenlegi kormányzat! Szóval összeségében, én nem ezt a rendszert szeretném, hanem olyat, ahol bárki következmények nélkül véleményt alkothat, probléma mentesen vitatkozhat másokkal, vagy egy sör mellett fejtheti ki ellenvélényét a tőle eltérően gondolkodóknak, akikkel egyebekben jól érzi magát!

Az pedig kifejezetten rosszul esik, hogy engem és a honfitársaimat, nálunk sokkal képzetlenebb, hitványabb emberek hülyének néznek, és egy olyan agreszív, minden betűjében hazugságokon alapuló propagandával operálnak, mely átlátszó mint az üveg! Szinte üvöltik, hogy amit tesznek az jó és nagyon rendben van minden, a miniszterelnök maga a megváltó! (lsd. Felcsuti írás, Orbán Viktor maga a Jézus, a galaxis szabadságharcosa) Ez az Azerbajdzsáni, Észak-Koreai vagy ki tudja miféle sötét alagutakon keresztül vezető út nem az enyém, nem az általam ismert magyar embereké, hanem egy öncélú, általam szánalmasnak vélt kormány esztelen ámokfutása! Remélem, nagyon remélem, hogy a választók rájönnek, hogy ez az út a pokolba vezet! (“Highway to hell”) Szeretném, ha a szabad véleményalkotásról a különböző pártállásu, másképp gondolkodó emberek boldog együttéléséről, sörözéséről és kellemes vitáiról elképzelt világ nem álom, hanem a közeljövő! Én nem félek! Eddig sem féltem és a jövőben sem fogok! Pedig ütik a fejem!

Persze mindezzel párhuzamosan, szépen suttyomban leszámolt a kormányzat a volt rendvédelmi dolgozókkal, megvonta a nyugdíjukat és olyan törvényt alkotott, hogy “légy szépen kussban, mert, ha nem, még azt a járandóságot is megvonom, amit még kapsz!” Mindezt “társadalombiztosítási átalakításnak” álcázta és közhangulatot valótlan adatokkal, információkkal befolyásolta, hazug döntését igaznak láttatta!” A 2006-os utcai zavargásokban betöltött szerepét, agresszív rendőr és MSZP ellenes, harsogó és fröcsögő sületlenségekkel fedte el!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez a XXI. század! Szerintem annak, aki nem az országa érdekeit képviseli, hanem a saját nevét a történelemkönyvekbe beírni törekvő, folyamatosan hazudozó, de másokra mutogató személy, annak mennie kell! Megismétlem ez a XXI. század!

Én ezért megyek el szavazni! Nekem ez a kormány nem kell!