msandor

About msandor

This author has not yet filled in any details.
So far msandor has created 192 blog entries.

Arrogáns csinovnyik

Az első rendezvényre, mondjuk úgy konferenciára, Európa Parlamenti képviselők, volt államtitkárok és más fontos emberek látogattak el. A legnagyobb megtiszteltetés azonban az volt, hogy Orbán Viktor legnagyobb ellensége, rémálma, Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök is, megtisztelte részvételével az egyesület tagságát. Nem csoda hát, hogy a rendezvény szervezői minden részletre ügyeltek, igyekeztek a helyszínt a lehető legalkalmasabbá tenni. Levágták a füvet és elszállíttatták ide illegálisan lerakott szeméthalmazt, sittet és téglatörmeléket. Ó, jaj! Baj van! A munkálatok során megdöbbenve észlelték, hogy a terület tele van szennyvíz csatornával, derítőgödörrel.

Mi legyen hát? Autóval behajtani nem lehet, mert a tető beszakadhat, de gyalogosan is óvatosnak kell lenni, mert baleset történhet. Most már mindegy, a rendezvény nem maradhat el, így fokozottan ügyeltek, hogy ne legyen baj. Az egyesület vezetője azonnal tájékoztatta Lászlót a tapasztaltakról, aki nagyon meglepődött, hiszen ő még ezeket a gödröket nem vette észre. Telkére sietett, jól átnézett mindent és le is fényképezte ezeket a rejtélyes üregeket. Megállapította azt is, hogy valamennyi gödör a szomszédos telekről induló csővezeték végpontja, ide ömlik a szennyvíz, mely meglehetősen erős szagot is áraszt.

László gyorsan megnézte a tulajdoni lapot, de semmilyen szolgalmi jog nem szerepelt rajta. Akkor már csak egy dolog van hátra, megnézni, hogy ki a 167 714 m2 területű szomszédos telek tulajdonosa és tisztázni vele a problémát, kulturáltan, úriember módjára. A földhivatali nyilvántartás szerint a szomszédos telek tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat. Írt hát László egy levelet a Fővárosi Vagyonkezelő Központ Zrt.-nek, mellékelte a fényképeket és arra szólította fel őket, hogy tegyenek javaslatot a megoldásra, lehetőség szerint peren kívüli megoldásra törekedve. Megemlítette mindemellett, hogy ennek elmaradása esetén kénytelen peres eljárást kezdeményezni és ezzel párhuzamosan az agyon lyuggatott telkéről készült fényképeket nyilvánosságra hozza.

Egy hét elteltével megérkezett a Fővárosi Vagyonkezelő Központ Zrt. válasza. A vezérigazgató által aláírt levél lekezelő hangvételű és kioktató volt, hiszen azt írta, hogy nem érti, mit akar László, hiszen az ő hibája az egész. Már a telek megvásárlásakor észlelnie kellett volna ezeket a gödröket, hiszen a „csatorna fedlapok szemrevételezéssel láthatók”. Megemlítette továbbá, hátha László annyira tudatlan, hogy nem tudja, „a média nem jogszolgáltató, és az adott ügyre nézve semmiféle jogi relevanciája nincsen.” László elképedt.

Amikor megvásárolta a telket, füves-gazos volt. Álmában nem gondolta volna, hogy bármelyik önkormányzat képes arra, hogy egy szennyvíz szikkasztó területet úgy adjon el, hogy letagadja ezt a vevő előtt! Persze valljuk meg! László benézhetett volna minden fűszál mögé, esetleg fémkeresővel megtalálhatta volna a csatorna fedeleket. A mikrohullámú letapogatás elmulasztásáról ne is ejtsünk szót! Azt pedig végképp nem értjük, hogy a vezérigazgató miért állítja arrogáns kioktatásában, hogy a gödrök már az adás-vételt megelőzően is ott voltak. Talán tudja?

László nem ért egyet a vezérigazgatóval abban sem, hogy a nyilvánosság ereje elhanyagolható.

Ez ma a magyar adminisztrációs gépezet! Aki megfelelően arrogáns tud lenni, nem terheli felelősség, minden a legnagyobb rendben.

Természetesen László nem így gondolja! Ugyanis ő hisz abban, hogy van igazság és aki átvágja a másikat, annak felelnie kell!

2019-11-28T14:19:55+01:002014. április 25.|2014 Írások, KNOE magazin|

Társszervezet közleménye – 2014. április 03.

Januárban meg kell kezdeni a tárgyalásokat a béremelés előkészítése érdekében

A versenyszféra szakszervezeti konföderációi és a közszolgáltatások területén működő reprezentatív ágazati szakszervezetek kezdeményezésére nemrég tartottak fórumot a közszolgáltatási szektorban dolgozók bérrendezéséről, amelyen a kormány és a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (STRATOSZ) is képviseltette magát. Az egyeztetés aktualitását a 2017-re vonatkozó országos bérmegállapodás – többségi állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő – közüzemeknél történő végrehajtása adta.

A konzultáción kiderült, hogy a kérdést a kormány is napirendre tűzte. A résztvevők egyetértettek abban, hogy több évre szóló megállapodásra van szükség, és konszenzus mutatkozott abban is, hogy az érintett munkáltatói körre vonatkozóan is célszerű lenne mielőbb elfogadni egy, az adott ágazat sajátos helyzetéhez igazodó bérmegállapodást.

A településüzemeltetési szektorban több ezer munkavállalót képviselő HVDSZ 2000 pozitívumnak tartja, hogy a kormányzati oldal felkarolta az érdekképviseletek kezdeményezését. A szakszervezet szerint mielőbb ki kell dolgozni a részleteket, amihez el kell kezdeni az egyeztetéseket. A hulladékgazdálkodás területén a HVDSZ tárgyalást kezdeményezett a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-vel, és mielőbb szeretné összehívni a Településüzemeltetési Tanács ülését, annak érdekében, hogy a szükséges döntéseket előkészítsék.

30 százalékos béremelést lát indokoltnak a településüzemeltetési ágazatban a HVDSZ 2000

A HVDSZ 2000 szerint a közszolgáltató cégeknél – legyen ez hőszolgáltató, kéményseprő, víziközmű, vagy éppen hulladékgazdálkodó társaság – mindenképpen szükség van egy jelentős mértékű béremelésre. A szakszervezet, látva a munkaerőpiaci folyamatokat – például a fokozódó munkaerőhiányt – többször is jelezte, hogy a változások ezeket a cégeket is elérik, ezért a munkaerő megtartása érdekében a versenyszférában tapasztalható bérdinamikához igazodva kell bért emelni.

A településüzemeltetési ágazatban a problémák orvoslására, és a közszolgáltatás minőségének fenntartása érdekében 2017-től 30 százalékos béremelésre van szükség a HVDSZ 2000 szerint. A fenti mértékű béremelés végrehajtása egy kétéves bérmegállapodás keretében is elképzelhető.

Bár az egyes közüzemi ágazatokban nem várható egységes bérmegállapodás, de a szakszervezet úgy véli, néhány közös alapelvet mégis érdemes lenne egyformán rögzíteni. A kalkulációk során érdemes lenne például figyelembe venni a versenyszférában 2013 óta felgyorsult reálbér-növekedési ütemet, amelytől a közüzemi bérek emelkedése jelentősen elmaradt, és amit a 2017. évi bérmegállapodásoknál visszamenőlegesen is figyelembe kellene venni. Fontos az is, hogy kompenzálják a korkedvezményes nyugdíj elvétele miatti életkereset-veszteségeket. A HVDSZ 2000 szerint ezenkívül, egyes kulcs munkaköröknél – például a járművezetők, gépkezelők esetében – középfokú szakképzettségként kellene elismerni a szervezett képzés során megszerzett, gyakran több rokon szakmát is átfogó szaktudást, illetve növelni kellene az alapbérek súlyát a keresetekben.

Király András elnök

2019-01-22T13:01:11+01:002014. április 3.|Társszervek közleményei|

Magyarország jobban teljesít?

2014. március 6. Ma van a születésnapom, az 57.-ik. Elgondolkodtam! Sok ez vagy kevés? Mennyi van még hátra? Hol szeretném leélni a hátralévő időt? A válasz egyszerű: itt! Magyar vagyok, ez a hazám, tehát Magyarországon szeretnék élni! Csak hát lehet most itt élni? Olyanok a feltételek? Lehet jókat beszélgetni egy megosztott társadalomban?

Én a leghatározottabban azt gondolom, hogy a másként gondolkodóknak, a világot másképp látóknak is helye van közöttünk!

„Varietas delectat” ahogy a régi rómaiak mondták! A változatosság szükségszerű egy normálisan működő világban! (A változatosság gyönyörködtet) Szerintem ez szükséges egy demokratikus, sokszínű országban!

Én ilyennek képzelem el Magyarországot a jövőben. Sajnálatosan azt kell mondanom, hogy most nem ilyen, mert a jelenlegi kormány erőszakosan akarja a véleményét rákényszeríteni másokra! Gondoljunk csak a miniszterelnök kijelentéseire, hogy csak azzal a szakszervezettel tárgyalok, mely kompromisszum kész, azaz elfogadja feltétel nékül amit mondok! Vagy gondoljunk az Alaptörvényre, az oktatási reformra stb. stb. stb. Ez pártpolitikai célokat valósít meg, akár erőszakkal! Vidéken azt tapasztaltam, – most, nemrég jártam Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – hogy az emberek félnek, mert, ha a legapróbb jelét adják annak, hogy másképp látják a helyzetet, mint ahogy a hivatalos kormányzati szempontrendszer meghatározza, kirugják, ellehetetlenítik őket, vagy hozzátartozóikat. De ugyanez történik a fővárosban is, az embereket megfélemlítették, megfenyegették! Csak egy alternatíva van, ez a jelenlegi kormányzat! Szóval összeségében, én nem ezt a rendszert szeretném, hanem olyat, ahol bárki következmények nélkül véleményt alkothat, probléma mentesen vitatkozhat másokkal, vagy egy sör mellett fejtheti ki ellenvélényét a tőle eltérően gondolkodóknak, akikkel egyebekben jól érzi magát!

Az pedig kifejezetten rosszul esik, hogy engem és a honfitársaimat, nálunk sokkal képzetlenebb, hitványabb emberek hülyének néznek, és egy olyan agreszív, minden betűjében hazugságokon alapuló propagandával operálnak, mely átlátszó mint az üveg! Szinte üvöltik, hogy amit tesznek az jó és nagyon rendben van minden, a miniszterelnök maga a megváltó! (lsd. Felcsuti írás, Orbán Viktor maga a Jézus, a galaxis szabadságharcosa) Ez az Azerbajdzsáni, Észak-Koreai vagy ki tudja miféle sötét alagutakon keresztül vezető út nem az enyém, nem az általam ismert magyar embereké, hanem egy öncélú, általam szánalmasnak vélt kormány esztelen ámokfutása! Remélem, nagyon remélem, hogy a választók rájönnek, hogy ez az út a pokolba vezet! („Highway to hell”) Szeretném, ha a szabad véleményalkotásról a különböző pártállásu, másképp gondolkodó emberek boldog együttéléséről, sörözéséről és kellemes vitáiról elképzelt világ nem álom, hanem a közeljövő! Én nem félek! Eddig sem féltem és a jövőben sem fogok! Pedig ütik a fejem!

Persze mindezzel párhuzamosan, szépen suttyomban leszámolt a kormányzat a volt rendvédelmi dolgozókkal, megvonta a nyugdíjukat és olyan törvényt alkotott, hogy „légy szépen kussban, mert, ha nem, még azt a járandóságot is megvonom, amit még kapsz!” Mindezt „társadalombiztosítási átalakításnak” álcázta és közhangulatot valótlan adatokkal, információkkal befolyásolta, hazug döntését igaznak láttatta!” A 2006-os utcai zavargásokban betöltött szerepét, agresszív rendőr és MSZP ellenes, harsogó és fröcsögő sületlenségekkel fedte el!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez a XXI. század! Szerintem annak, aki nem az országa érdekeit képviseli, hanem a saját nevét a történelemkönyvekbe beírni törekvő, folyamatosan hazudozó, de másokra mutogató személy, annak mennie kell! Megismétlem ez a XXI. század!

Én ezért megyek el szavazni! Nekem ez a kormány nem kell!

2019-11-28T14:16:25+01:002014. március 6.|2014 Írások, KNOE magazin|

Kisvárdai meghívásunk

2014. FEBRUÁR 8.-ÁN TAGJAINK HÍVÁSÁRA KISVÁRDÁRA MENTÜNK
lehetőséget kaptunk, hogy résztvegyünk az Ajaki Farsangi Disznótoros Fesztiválon is.

A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete vezetője Kisvárdára és szomszéd városba Ajakra látogatott

Hihetetlenül gyönyörű volt a terülj-terülj asztalkám és a versenyben részt vevő disznótorosok különféle variációi. Több félét is megkóstoltunk, de az oldalas különösen ízletes volt. A Szabolcsi Pálinka Lovagrend néhány tagjával is találkoztunk. A kulturális program a nagyszinpadon zajlott. Délután meglehetősen rossz időben indultunk haza.

Tagjainkkal beszélgetett elnökünk a Paris Bull szálloda éttermében Kisvárdán, akik főként a nemzetközi eljárásokkal összefüggésben tettek fel kérdéseket Az Ajaki disznótoros rendezvényre is meghívták elnökünket, aki a meghívásnak örömmel tett eleget. Annak ellenére sokan vettek részt a rendezvényen, hogy esett az eső.

Fantasztikusan inycsiklandozó füstölt termékek lógtak mindenhol, élmény körbesétálni, és körbenézni. A különböző települések mesterei sátrakban készítették a disznótoros ételeket. Nem csak magyar településekről jöttek a fesztiválra, hanem külföldiek is, pl. Lengyelországból is.

A meghívott politikusok és művészek egy nagy sátorban adták elő beszédjeiket és produkcióikat. 1000 órakor kezdődött a megnyitó, de már jóval előtte gyülekeztek az emberek. A sátrakban folyt a kemény munka, készítették a finonabbnál, finomabb ételeket. Ami elkészült felkerült a pultra. Az tény, hogy valamennyi étel, ígycsiklandozó, nyálcsorgató volt.

Egyik tagunk bevitt minket a VIP sátorba, ahol a meghívottak, és a helyi vezetőség evett. Kerekes József helyi polgármester, a magyar kultúra lovagja a meghívottak asztala mellett állt lovagi ruhában. A jó hangulatról egy kiválóan játszó klarinétművész gondoskodott.

2019-02-07T14:22:00+01:002014. február 8.|2014. évi egyéb rendezvények|

Egy év múlva választás!

Miért vagy oly balga te magyar, kérdem
hogy az élted legyen nyomor és szégyen?
Élvezed, hogy ostoba vezérek az élen,
megmondják merre menj és mit tégy
légy bábú, szolga, egy engedelmes lény,
kit nem érdekel az igaz, hogy mi a tény?

Ezt akartad? Így akarsz rabigában élni
mindennap a hatalmasságoktól félni,
vagy gyermekeidnek másoktól enni kérni?
Munkád nincs, mert a hatalom nem szeret,
mert véleményt alkottál, pedig nem lehet!
Lakásod a végrehajtó árverezte el,
semmid nem maradt, bár ez volt az életed!

Mit szeretnél ó balga magyar, te hamis lélek
hogy újra és újra a hazug szó legyen a lényeg?
Vagy, hogy semmilyen életfát ne rágjon a féreg?
Persze úgy gondoltad, hogy mások döntenek helyetted
mert te legyintesz és nem fogalmazod meg érzésed?
Hát barátom, ezért ilyen nyomorúságos az életed!

2019-11-28T14:07:46+01:002013. december 7.|2013 Írások, KNOE magazin|

Egyesületünk konferenciája – 2013. november 15-én Budapesten

Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy örömmel fogadta el a meghívásunkat. Tisztában van azzal, hogy a rendvédelmi területtel nagyon mostohán bánnak mostanában. Elmondta azt is, hogy nagyon meglepődött, hogy a fidesz kormány hozzá mert nyúlni ehhez a területhez, azonban most már úgy látszik, hogy nem volt miért félniük, hiszen a kezdeti tiltakozás után nem történt semmi. Mindenki beletörődött a dologba, legalább is úgy látszik. Úgy gondolja, hogy a szakszervezetek cserbenhagyták mind az aktív, mind a nyugdíjas rendvédelmiseket pedig, mind az aktív, mind a nyugállományú szakemberekre nagyon nagy szüksége van az országnak. Nagyon örül annak, hogy létrejöttek olyan szervezetek, mint a KNOÉ. Nem igazán érti, hogy miért nem alkalmazzák a nyugdíjas kollegákat, pedig ezt a programot már az Ő miniszterelnöksége alatt elkezdték, mert tudták szükség van a szakemberekre.

Azt is elmondta, hogy Ő sem nagyon érti minek volt szükség erre a lépésre, de tisztában van azzal, hogy ezzel a lépéssel teljes bizonytalanságba taszították ezt a réteget. A résztvevőkkel egyetértett abban, hogy valószínű a 2006-os események megtorlása volt a korkedvezmény megvonása. A volt Kormányfő kifejtette véleményét, hogy a rendőrök 2006 október 23-án az alkotmányos rendet védték és jogszerűen jártak el. Az meg bárhol bármikor előfordulhat, hogy ha műveleti területen civil tartózkodik, akkor az megsebesül.

Azt is említette, hogy amikor kormányon voltak, bennük is felmerült a korkedvezményes rendszer megváltoztatása, átalakítása, hiszen kevesebb járulékot fizetnek az ilyen munkakörökben dolgozók, de ezt a foglalkoztatóknak kell kifizetni, akár emelt járulék formájában és nem a korkedvezményes munkakörben dolgozókat kell emiatt súlytani.

Tudomásul kell venni, hogy vannak olyan szakmák, ahol sokkal rövidebb idő alatt használódnak el az emberek, mint normál munkakörökben. Emiatt szükség van arra, hogy a korkedvezményes rendszer tovább működjön, de más formában. Hangsúlyozta azonban azt is, hogy soha eszükbe nem jutott, hogy a már nyugdíjban levők nyugdíjához nyúljanak hozzá. Beszélt a DK politikájáról, hogy mit szeretnének elérni és arról is, hogy a mostani kormányt le kell váltani.

Ezek után Elnökünk elmondta, hogy mit tett eddig az egyesület és hol tart az ügyünk. Beszélt arról, hogy az Európai Parlament Petíciós Bizottságához az SZB-vel együtt került petíció benyújtásra. Annak ellenére, hogy az Európai Bizottság nem osztja a KNOÉ és az SZB álláspontját még sem zárta le a bizottság a petíciót, hanem kérdéseket intézett a magyar kormányhoz. Sajnos a kormány a mai napig nem válaszolt a Bizottságnak. Feltette a kérdést a volt Miniszterelnöknek, hogy vajon ilyen előfordulhatott volna-e az Ő kormányzása alatt, vagy az, hogy petíciót kellett volna ilyen ügyben benyújtani? Majd kérdéseket intéztek a jelenlévő tagok a meghívottakhoz. Gyurcsány úr kijelentette, hogy a nehezebb, vagy is a szakmával összefüggő kérdésekre majd Vadai Ágnes fog válaszolni, míg a könnyebb a politikával kapcsolatos kérdésekre majd Ő válaszol.

 

Meghívottak voltak:

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő, a DK elnöke,

Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, volt államtitkár,

Kerék-Bárczy Szabolcs DK elnökségi tag

Kuti László a rendezvény házigazdája

2018-05-04T09:43:20+02:002013. november 15.|Konferenciáink|

Rájöttem, hogy én vagyok a Megváltó

Átkísérjük a vak embert az úton, ha nem is akar átmenni? Átkísérjük, mert segítőkészek vagyunk, és nem is érdekel minket, hogy mit kezd a túloldalon? Avagy valóban jót tettem valakivel, akkor is, ha ő nem akarta?

Felvetődhet a kérdés, hogy a vak embert vagy azért kísérem át az úton, mert jót szeretnék tenni, vagy azért, mert élvezem, ha tiltakozik, élvezem, ha a botjával hadonászva kiabál. Én pedig ezt jó viccnek tartva, harsányan röhögök magamban, mert viccesnek tartom. Persze ezt soha nem ismerem el, folyamatosan azt harsogom, hogy én csak segíteni akartam!

Játszunk tovább a gondolattal? Tegyük! Ülünk egy sörözőben és arról beszélgetünk, hogy milyen finom a sörkorcsolya, kellemes és ízletes. A szomszéd asztalnál ülők pedig pont azt fejtegetik, hogy ehetetlen, íztelen és kellemetlen. Mi a helyes magatartás ez esetben?

  • Felugrom, a szomszéd asztalhoz rohanok, és össze-vissza verem az illetőt, miközben azt kiabálom, hogy micsoda primitív gyökér, hogy neki nem ízlik az, ami nekem?
  • Átszólok neki, hogy „ne beszélj öreg hülyeséget, mert a sörkorcsolya isteni, csak a primitív rossz ízlésű emberek, akik nem értékelik a jót!
  • Vagy hangosan megjegyzéseket teszek, mintha csak úgy általánosságban beszélnék, hogy „mindenki hülye, akinek ez a kiváló sörkorcsolya nem ízlik!”
  • Persze tehetem azt is, hogy úgy teszek mintha nem hallottam volna semmit, csendben megeszem a sörkorcsolyámat és közömbösen bámulok magam elé.

Kérdezhetjük, hogy melyik attitűd a jobb? Melyik utal egy szocializált vagy egy deviáns személyiségre? Esetleg egy előre megfontolt gonosz, bár számomra szórakoztató magatartásra? Egyáltalán felvetődhetnek ilyen sarkosan egymástól eltérő viselkedésformák? Vagy az a jó magatartásforma, melyet az adott hatalom az Alaptörvénybe ágyazva meghatároz, és nem tolerálja a másképp gondolkodást, vagy az eltérő véleményt? Jó-e a sokszínűség, jó-e az, hogy nem vagyunk egyformák, jó-e, hogy az emberek külsőleg sem egyformák? Vagy az a jó, hogy végre hatalomhoz jutottam és minden percemet, minden gondolatomat, minden cselekedetemet a hatalmam megszilárdítására fordítom? Visszaélek a helyzetemmel, öncélúan alkotok jogot, semmivel sem törődve, a hatástanulmány fogalmát törlöm a szótárakból és a köztudatból, sőt az ellenzék nehogy vitázni tudjon, vagy egyáltalán merjen, ezért kizárólag önálló képviselői indítvány formájában terjesztek elő törvénytervezetet, melyet a 2/3-os többséggel akkor és úgy fogadok el, ahogy akarok! Átkeresztelem az Alkotmányt, és csupa olyan kérdéseket fogalmazgatok meg benne, mely a saját ideológiámat igyekszik betonba önteni!

Nem zavar, hogy jogbizonytalanságot okoztam és nem zavar, hogy tönkre tettem a gazdaságot, tönkre tettem a társadalmat! Rafináltam másokat nevezek hazugnak, miközben én szinte soha nem mondok igazat! Folyamatosan azt a látszatot keltem, hogy én vagyok a legjobb, természetesen nem csak Magyarországon, hanem az egész világon! A fejlett világot, és azok vezetőit lehülyézem, és a magam nagyságát harsányan hangsúlyozom! Egyfolytában dicsérem magam és az engem szolgaszinten kiszolgáló munkatársaimat! És még rá tudok tenni egy lapáttal, ugyanis folyamatosan, nap mint nap mesterségesen problémát gerjesztek, melyet látványosan megoldok, ezzel is magamra irányítva a fényszórókat!

Először ezt tudatosan a hatalom megtartása, mélyítése érdekében teszem, de később rájövök, hogy hoppá, tényleg zseni vagyok! Nekem kell felemelnem a magyarságot a mocsárból! Ami velem és a családommal történik, azonnal kivetítem a társadalomra és törvény formájában kötelezővé teszem. Saját normáim alapján éljen mindenki!! Az a jó! Ezért belebeszélek a családok hétköznapjaiba, meghatározom, hogy hogyan neveljenek gyereket, hogyan éljenek, mit egyenek, mivel töltsék szabadidejüket és hogyan imádjanak engem!

Összességében Én és Én csak Én vagyok alkalmas a magyar emberek megmentésére, csak én vagyok minden probléma megoldója én vagyok a megváltó én vagyok a mindenható!

2019-11-28T14:06:32+01:002013. november 10.|2013 Írások, KNOE magazin|

Felkészültek a magyar nyomozók?

Főhősünk egy 50 és 60 év közötti nő, 2007-ben megismerkedett lánya barátnőjének az édesapjával T.-vel. T. tudomást szerzett arról, hogy főhősünk 6 éve kölcsönadott egy személynek 20.000 millió forintot, viszont még nem kapta vissza! T. felajánlotta segítségét. Azt állította, hogy van egy cége, mely pénzbehajtással foglalkozik, így segíteni tud. Kért és kapott 380.000 Ft-ot. Számlát erről az összegről nem adott, azonban azt ígérte, hogy amennyiben nem tudja rendezni az ügyet, akkor az átvett 380.000 Ft-ot visszafizeti.

Egy alkalommal, T. azzal állt elő, hogy cége háromlakásos sorházat fog építeni, és arra igyekezett rávenni főhösünket, hogy szálljon be az üzletbe! Főként azért, mert tudomást szerzett arról is, hogy főhősünk és édesanyja egy telket szerettek volna értékesíteni, melyet T. nagyon szorgalmazott, ugyanis állítása szerint, e telek vételárából, a háromlakásos sorház projektbe be tud szállni, azaz tud építési telket vásárolni.

T. a hitelesség kedvéért ki is vitette főhősünket, édesanyját és lányát a szóbanforgó telekhez és azt állította, hogy ide fognak építeni! Főhősünket és családját egy zöld terepjáró vitte a helyszínre, melyet egy L. nevű fiatalember vezetett. T. állítása szerint a megépült háromlakásos sorházból az egyik főhősünké a másik az övé, a harmadikat pedig el kívánta adni.

Főhősünknek szerencséje volt és sikerült a telkét értékesíteni 25.000.000 forintért. T. erősen szorgalmazta, hogy az építési telekre a befizetést még aznap meg kell tenni, mert ha ez nem történik meg, az egész adás-vétel meghiúsul. T. a 25 millió forintot rekord gyorsasággal átvette főhősünktől és azt ígérte, hogy az építési telek vásárlását azonnal intézi! Az átadásról, a T. által hangsúlyozott sürgősségre tekintettel elismervény nem készült. A pénz átadásánál jelen volt főhősünk édesanyja és lánya.

T. az építkezésre kért és kapott főhősünktől további 8 millió forintot, főhősünk édesanyjától pedig az 5 millió forintot. Azt állította, hogy ez jó befektetés, sőt nála még jobban is kamatozik a pénz. T. határozott fellépése, ígéretei bizalmat keltettek. Sem főhősünk, sem édesanyja nem kételkedett T. állításaiban. Elhitték azt az állítását is, hogy a beköltözés 2008 márciusában várható.

Főhősünk többször szorgalmazta, hogy a pénzátadásairól készüljön elismervény. Ehhez T. meg is adta saját és a lánya személyes adatait. Szeptember hónapban T. vitt is egy szerződést, amit aláíratott főhősünkkel és a lányával. Ez a szerződés a telekvásárlásról szólt. T. minden példányt magával vitt, hogy ellenjegyezteti ügyvéddel. Ezt a szerződést azonban soha nem adta főhősünknek.

Ugyancsak szeptember hónapban T. kért 1.000.000 forintot főhősünktől azzal az indokkal, hogy a Romániában balesetet szenvedett L. nevű kollégája, akit állítása szerint haza akart hozatni. Főhősünk így összesen 39 millió forintot adott át t.-nek.

Főhősünk ezt követően folyamatosan sürgette az építkezést, de T. mindig talált kifogást! Ilyen kifogás volt pl. az, hogy egy ismert kormánypárti politikus felesége a telket meg akarja szerezni és ezért bosszúból T. cégére ráküldte az APEH-ot és emiatt áll az építkezés. Ezt követően főhősünk gyanakodni kezdett, számonkérte T.-től, hogy igéreteiből semmi sem valósul meg! Főhősünk és T. kapcsolata megromlott, személyesen nem is találkoztak, csak telefonon beszéltek.

Utolsó csepp a pohárban az volt, hogy T. 2007. november végén, telefonon közölte főhősünkkel, hogy rákos lett és így nem fog építkezni, a cégét is eladja, mert csak hónapjai vannak hátra. Főhősünk ezt már nem hitte el és a Földhivatalban megnézte az építési telek tulajdoni lapját, ahol meglepődve látta, hogy T. minden építkezéssel összefüggő állítása hazugság volt. Főhősünk, megkereste a telek tulajdonosát, aki világosan közölte, hogy a telek soha sem volt eladó, és T.-ről sem hallott soha. Azt is sikerült kiderítenie, hogy T. a Btk. 318. §-ba ütköző csalás bűntett elkövetése miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság, de büntetését nem töltötte le, mert orvosi igazolásokat mutatott be, mely alkalmatlanná teszi a szabadságvesztés letöltésére.

Főhősünk előtt világossá vált, hogy T. becsapta, ezért feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrség megkezdte a nyomozást. Főhősünk minden iratot, dokumentumot és fényképet a rendőrségnek átadott. Ezek közül talán a legfontosabb volt, hogy a cselekmény idején egészségesen vett részt T. a lánya születésnapi rendezvényén. A fényképeken világosan látszott, hogy hányadik születésnapi buli volt, kik vettek rajta részt és, hogy hol rendezték. A nyomozást folytató rendőrkapitányság vizsgálója azonban a fényképeket nem vette át, készített egy feljegyzést, hogy ezen fényképeknek az üggyel összefüggésben nincs relevanciája.

Ezzel vélelmezhetően egyetértett az ügyészség is, mert ezzel egyetértve emelt vádat. A bírói szakban T. azzal védekezett, hogy a kérdéses időben ő nem is csinálhatott ilyet, mert súlyos műtétje volt, koponyaműtétje. Bemutatott erről orvosi papírokat is. Tekintettel arra, hogy az ezt cáfoló fényképek nem voltak az iratok között a Bíróság felmentette T.-t

És még egy apróság! T. a bíróságon azt állította, hogy soha semmilyen behajtó és építési céghez nem volt köze! Ezt a cégnyilvántartóban senki nem ellenőrizte le, pedig észlelhették volna, hogy T. újfent hazudott, mert mindkettőben volt érdekeltsége.

Se pénz, se büntetés!

Álláspontunk és ismereteink szerint egy nyomozásnak mindenre kiterjedőnek kell lennie, a tényállást teljes egészében fel kell deríteni és az összes bizonyítékot be kell gyűjteni!

Az olvasóra bizzuk, hogy a leírtak alapján megítélje! Ez a nyomozás ilyen volt?

2019-11-28T14:04:18+01:002013. október 29.|2013 Írások, KNOE magazin|

Egyesületünk konferenciája – 2013. október 04-én Budapesten

Hannes Swoboda beszédében szolidaritásáról biztosította a konferencia résztvevőit. Beszédében elmondta, hogy jogtalannak tartja a korkedvezményes nyugdíjak megvonását, mert az visszamenőleges hatályú és olyan embereket érint, akik nagyon sokat tettek aktív korukban a magyar államért. Beszédében kitért arra is, hogy érthetetlen számára, hogy a magyar kormány miért hozott ilyen törvényt, illetve azt is jelezte, hogy nem nagyon értik a magyar kormányt az európai parlamentben. Elmondta, hogy azt is, hogy a magyaroknak saját maguknak kell döntést hozniuk arról, hogy elzavarják a kormányt.

dr. Tabajdi Csaba beszédében elmondta, hogy a mai napig nem kapott választ a Petíciós bizottság a magyar kormánytól. Ilyenre még nem volt példa, hogy egy uniós tagállam kormánya nem válaszol az európai parlament egyik szakbizottsága által feltett kérdésekre.

dr. Göncz Kinga asszonnyal együtt levélben fognak a Luxemburgi bírósághoz fordulni, hogy indítsák meg az eljárást a magyar állam ellen.

dr. Gurmai Zita asszony beszélt arról, hogy Ő személy szerint sem ért egyet a korkedvezményes nyugdíjak elvételével. Beszélt arról, hogy mennyire fontos a nők szerepe a gazdasági és politikai életben is.

A vendégek távoztával kérdéseket intéztek a résztvevők Herczegfalvy-Kuti Lászlóhoz és a jelenlévő Szolgálat és Becsület elnökéhez is.

A kérdések lényege, hogy mikor várható már valami előre mozdulás az ügyünkben, mi a vélemény az AB döntéssel kapcsolatosan, milyen lépések várhatók még az egyesületek részéről ebben az ügyben.

Kuti László elmondta, hogy az AB döntéstől kár is volt bármit is várni. Mivel a 4.-ik alaptörvény módosítással az Alaptörvénybe is bekerült az Alkotmány 70/E. §-a, ezért a 2012.01.01-el életbe lépett törvény nem lehetett alaptörvény ellenes. Maga az AB pedig nem vizsgálhatja, hogy az Alaptörvény alaptörvény ellenes. Ennek a döntésnek természetesen semmi kihatása nincs a Strasbourgi, vagy az Európa Parlamenti eljárásra.

Katus Károly is szót kért, és elmondta, hogy október 10-e körül kell a választ megküldeni a Strasbourgi Bíróságnak a magyar kormány által írtakra a pilot eljárásban résztvevőknek. Arról is beszélt, hogy a harmadik pilot eljárásban szereplő volt korkedvezményes nyugdíjast a Helsinki Bizottság képviseli. Előzetesen abban állapodtak meg, hogy egyeztetett álláspontot fognak leírni a válaszban. Pontról pontra fogják cáfolni a kormány válaszában szereplő mondatokat.

Mind a vendéglátó Kuti László, mind Katus Károly arról beszélt, hogy tovább folytatják a lobby tevékenységüket az európai parlamentben és amikor sikerül újabb találkozót létrehozni a megfelelő személyekkel, akkor megkezdik a tárgyalásaikat.

 

Meghívottak voltak:

Hannes Swoboda az Európai Parlament Szocialista frakcióvezetője

dr. Tabajdi Csaba EP képviselő, delegációvezető

Gurmai Zita EP képviselő

Kerék-Bárczy Szabolcs a Szabadság és Reform Intézet Igazgatója

A konferenciát vezette: Breuer Péter külpolitikai szakújságíró

2018-05-04T09:40:40+02:002013. október 4.|Konferenciáink|