Konferenciáink

Egyesületünk konferenciája – 2016. április 1. évnyitó

A Csepel Művek Ipari Park hazánk egyik évszázados ipari múltra visszatekintő területén tartottuk meg 2014. április 1.-jén az évnyitó konferenciánkat. A konferenciát Kuti László a KNOÉ elnöke nyitotta meg. Ezt követően üdvözölte a meghívott vendégeket és tájékoztatást adott arról, hogy milyen eljárások vannak folyamatban a KNOÉ vonatkozásában. Beszélt még arról, amit évek óta mond folyamatosan minden lehetséges fórumon, hogy amennyiben a KNOÉ kezdeményezése sikeres, mely az együttes jogi fellépésre törekedett, akkor talán eredményt tudnánk felmutatni. A legcsekélyebb mértékben sem a KNOÉ hibája, hogy az EJEB a korábbi beadványokat elutasította!

Az okokat az alábbiakban foglalta össze:

  • A közös fellépés és az együttműködés hiánya
  • A nagyszámű, különböző tartalmú, egymásnak sokban ellentmondó csoportos vagy egyéni beadványok
  • Az EJEB e kapcsán alkalmazott "Pilot judgement" eljárása és "furcsa" pilot kiválasztás
  • Az elfogult magyar bíró részvétele a döntésben
  • A KNOÉ beadványa "véletlenül" nem szerepelt a pilot ügyek között, így annak tartalmát nem is vizsgálták
  • Az egyik pilot ügyben, mely az SZB egyik tagjának egyéni beadványa volt, jogi segítőink közreműködésével írtunk a magyar kormány EJEB-nek írt tájékoztatására véleményt. (tagi felületen olvasható) sajnos ezt a magyar érdekeltek nem használták fel

Az EJEB döntését követő a KNOÉ az alábbi intézkedéseket foganatosította:

  • Zeid Ra'ad Al Hussein ENSZ főbiztosnak írtunk levelet
  • Nils Muižnieks Európa Tanács Emberi Jogi Biztosának írtunk levelet
  • Német jogi segítőnk dr. Winiefred Goldel PhD. docens véleményét kértük
  • Dean Spielmann EJEB elnökének írtunk levelet
  • Frans Timmermans az EB elnök-helyettesének írtunk levelet
  • Az összes Európai Parlamenti képviselőnek írtunk levelet
  • Jean-Claude Juncker EB elnökének írtunk levelet
  • Személyesen több alkalommal az EU különböző szerveinél megfogalmaztuk álláspontunkat
  • EP petíciót két alkalommal kiegészítettük írásban, mely önálló számon került iktatásra és jelenleg is folyamatban van
  • Megteremtettük a jogi feltételeit és új EJEB beadványt küldtünk Strasbourgba. Ezen beadványunkban kizárólag a tagi követelményeknek mindenben eleget tett tagjaink szerepelnek. A bírósági döntésnek nincs kiterjesztő ereje, kizárólag a beadványban szereplőkre vonatkozik!
  • A közszférába dolgozni visszament tagjaink vonatkozásában, akik megküldték a vonatkozó dokumentumokat és a tagi feltételeknek megfelelnek, EJEB beadványt küldtünk Strasbourgba
  • Néhány olyan tagunk vonatkozásában, akiket tevékenységükkel összefüggésben egyéni jogsérelmek érték jogi eljárásokat kezdeményeztünk.

Kérdések megválaszolását követően, Kerék-Bárczy Szabolcs tartott tájékoztatót a jelenlegi magyar helyzetről. Megfogalmazta, hogy a kormányváltás csak professzionális módon összefogással és nem széthúzással valósítható meg, mely megfelelő szakmaiságot és személyi feltételeket igényel.

Somogyi Zoltán politikai elemző a választási törvényben tapasztalható furcsa anomáliákról beszélt, továbbá elemezte a mai magyar helyzetet.

Kónya Péter szintén a mai magyar helyzetről beszélt és arról, hogy azoknak a politikai vezetőknek, akik jogsértéseket követtek el és/vagy visszaéltek hatalmukkal, a törvény előtt kell felelniük!

Ezt követően tagjaink kérdéseire válaszoltak meghívott vendégeink.

A rendezvény hivatalos része befejeződött, majd kötetlen beszélgetés kezdődött vendégeinkkel és közben elfogyasztottuk a helszínen megfőzött bográcsgulyást.

RENDEZVÉNYÜNKÖN MEGHÍVOTTKÉNT RÉSZT VETT:

 

Somogyi Zoltán politikai elemző

Kerék-Bárczy Szabolcs politikus

Kónya Péter független országgyűlési képviselő

Székely Sándor a Szolidarítás Elnöke

Kuti László házigazda a KNOÉ elnöke

2018-05-04T11:44:22+02:002016. április 1.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája – 2015.10.16.

KONFERENCIÁNK TÉMÁJA VOLT:

  • Az ellenzéki pártok, és minket támogató független képviselők tevékenysége a korkedvezményes nyugdíj ügyben folytatott harcunk segítése érdekében
  • A Vám- és Pénzügyőrségnél, a NAV átszervezése címén terveznek létszám leépítést? Újra ellátás nélkül kerülnek utcára volt hivatásosok?
  • 1997. évi LXXXI. törvény és a 168/1997.(X. 6.) Korm. rendelet alapján a járandóságosok özvegyei nem részesülnek semmilyen ellátásban
  • Súlyos egészségromlás miatt szolgálatra alkalmatlan hivatásos személyek már utcára kerültek, és semmilyen ellátást nem kapnak!
  • Egyéb aktualitások, egyesületi események történések, jogorvoslati eljárások

RENDEZVÉNYÜNKÖN MEGHÍVOTTKÉNT RÉSZT VETT:

 

Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő, LMP szakpolitikus jegyző, volt frakcióvezető-helyettes

Varju László volt államtitkár, országgyűlési képviselő a DK alelnöke

Katus Károly a Szolgálat és Becsület Mozgalom Elnöke

Baranyi Csaba a Szolgálat és Becsület Mozgalom országos szervezőtitkára

2018-05-04T11:41:05+02:002015. október 16.|Konferenciáink|

Egyesületünk és a Szolgálat és Becsület Mozgalom közös konferenciája – 2015.09.18.

A konferencia témája a tagságunkat érintő aktuális kérdések, problémák és jogi intézkedések voltak. Első napirendi pontként, Vajai Csilla a telenor kormányzati ügyfélmenedzsere, a KNOÉ tagságának tett ajánlatot egy kedvező telefon előfizetési díjcsomagra. Elmondta a részleteket, és az ajánlatot kinyomtatva több példányban átadta a tagságnak, hogy az általa elmondottak elolvashatóak legyenek. A tagság nagy része, azonban a Telekom ajánlatát tartotta jobbnak, így velük kötöttünk szerződést! dr. Harangozó Tamás több témával összefüggésben beszélt. Video felvételt készítettünk, mely a tagi felületen lesz megtekinthető. Az aktuális kérdések és problémák, az alábbiak voltak:

KÉRDÉSEK:

  • Korkedvezményes nyugdíjak megvonásával összefüggő nemzetközi, illetve EU-s harcunkban hogyan, milyen eszközökkel segít minket az ellenzék?
  • Az aktívakat érintő rendvédelmi életpályamodellt, az ellenzék elfogadja?
  • A BM alá tartozó járandóságban részesülők igazolványai érvénytelek több mint két éve! Mit tesz az ellenzék ennek érdekében?
  • Elfogadható-e az ellenzék részéről, hogy egy nem kevés taggal rendelkező országos civil szervezet figyelmen kívül hagyható, ignorálható?

PROBLÉMÁK:

  • A meghalt járandóságosok özvegyei nem részesülnek semmilyen ellátásban
  • Súlyos egészségromlás miatt szolgálatra alkalmatlan hivatásos személyek utcára kerülnek, semmilyen ellátást nem kapnak!
  • Az Mpt. (1997. évi LXXXII. törvény) 24. § (15) szerint ha valaki társadalombiztosítási nyugellátásban nem részesül és teljes összegű ellátást akar, akkor visszaléphet az önkéntes magánnyugdíj pénztárból a Tb. rendszerbe. Ez azonban nem vonatkozik a korhatár előtti ellátásban részesülőkre, ugyanis, ha 75%-ban állapították meg a járandsóságukat csak az öregségi nyugdíj összegét állapítják meg 100%-ban.

Kerék-Bárczy Szabolcs a menekült üggyel összefüggő jelenlegi magyar helyzetről beszélt, a kormányzat hibát hibára halmozó szakszerűtlen és hozzá nem értő döntéseiről, a nemzetközi hatásokról. Kerék-Bárczy Szabolcs beszédéről is video felvételt készítettünk, a tagi felületen lesz megtekinthető!

Kuti László a KNOÉ elnöke aktuális jogi ügyekről adott tájékoztatást. Az aktuális jogi ügyek folyamatban vannak, a KNOÉ szakemberei dolgoznak rajta

A KNOÉ AKTUÁLIS JOGI ÜGYEI:

  • Készül a KNOÉ tagsága nevében egy újabb beadvány a Strasbourgi EJEB részére
  • Az egyik tagunk ügyében, aki 2006-ban, a jelenlegi adatok szerint ártatlanul kapott letöltendő szabadságvesztést, az ügyészég nem folytat érdemi eljárást, nemzetközi fórumokhoz fordulunk jogorvoslatért
  • Másik tagunk ügyében is nemzetközi jogorvoslati eljárásokat kezdeményezünk, mert az ügyészség nem folytatott érdemi eljárást
  • Tagunknál a NAV tartott vagyonosodási vizsgálatot, mely vitatható megállapításokat tett, Magyarországon nem nyert jogorvoslatot, nemzetközi fórumokhoz fordulunk
  • Magyarországon és az Európai Parlamentben kezdeményezünk eljárást az utcára tett határőr ügyében!
  • A korkedvezményes nyugdíj ügyben folyamatosan folytatja a KNOÉ a lobbyzást, az EP előtt folyamatban lévő eljárás érdekében

A konferencia kötetlen beszélgetés formájában folytatódott! A Szövetség Nyugdíjpénztár ügyvezető-igazgatójával tagjaink ebéd közben és azt követően folytattak beszélgetést. Sok változatos és aktuális kérdés vetődött fel, az egyesülettel összefüggésben, de egyéni problémákról, gondokról is szó esett! Sokan kétszer-háromszor is ettek a gulyáslevesből és beszélgettek, véleményt alkottak az aktualitásokról. A rendezvény 1700 órakor fejeződött be!

2018-05-04T11:25:51+02:002015. szeptember 18.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája – 2015.06.12.

A konferenciát Kuti László a KNOÉ elnöke nyitotta meg, majd arról beszélt, hogy az egyesület mit tervez a jövőben. Kifejtette, hogy a BM alá tartozó szervezetek nyugdíjasai vonatkozásában kezdeményezett büntetőeljárás részleteit és elmondta, hogy természetesen nem csak a volt BM állományra vonatkozik az EJEB beadvány, a büntetőfeljenetés az ok, hogy újabb EJEB eljárást kezdeményezzük, melyben mindenki más is benne lesz. Külön kihangsúlyozta, hogy a katonák is, hiszen sok olyan jogsérelem van, melyet a KNOÉ a korábbi beadványában is részletezett, de nem bírálták el! Ez ismételten benne lesz a beadványban.

A KNOÉ elnöke beszélt még arról, hogy előzetes jelzés alapján a június 22-i héten az EP-be meghívót kap, ahol nemzetközi jogi szakértőkkel, Európai Parlamenti képviselőkkel és az Európai Bizottság tisztségviselőivel találkozik. Vélelmezhetően az itteni állásfoglalás alapján fog dönteni az Európai Parlament is.

Következő napirendi pontban Kónya Péter független országgyűlési képviselő beszélt az új életpálya modellel kapcsolatos változásokról.

Kónya Péter független országgyűlési képviselő elmondta, hogy milyen reménytelen harcot folytatott a parlamentben annak érdekében, hogy érdemben tudjon a kormány képviselőivel tárgyalni, de erre nem kapott azóta sem lehetőséget! Megemlítette, hogy Kósa Lajos azon túl, hogy kötötte az ebet a karóhoz, természetesen a saját pártjának, szakmaiatlan, részlehajló és igazságtalan elképzeléseihez, a bizottsági ülésen igyekeztek annak a látszatát kelteni, hogy az ülésnek van értelme, de a végső döntés azt támasztotta alá, hogy ez csak egy látszat, az előre a FIDESZ vagy annak vezetője áltak kitaláltakat és elképzelteket kell megvalósítani minden áron. Ezek a bizottsági ülések, egyéb egyeztetések csak látszat, illetve szemfényvesztés! Kónya Péter arról is beszélt, hogy nem ért egyet azzal, hogy az életpálya modell végrehajtására 2019-től kerül sor, a negatív intézkedéseket pedig már most bevezetik. Nevetségesnek gondolja, hogy ma a jelenlegi Magyarországon tapasztalható életbevágó problémák közepette, a Fidesznek a legfontosabb napirendi pont a parlamentben, hogy a magyar békákat chippel kell ellátni, hogy tudják követni a mozgásukat!

Tóth László arról tájékoztatta a KNOÉ tagságát, hogy 1993-ban szerelt fel a határőrséghez. Meglehetősen sok időt töltött az Ukrán határon, ahol a megterheléstől a folyamatos gyalogolástól porckorongsérvet kapott, és később a térde is megsérült. Elmondta azt is, hogy útlevél-kezelő fülkében is dolgozott. Az időjárási viszonyok szélsőségesek voltak, nem volt légkondicionálás sem.Egy alkalommal szolgálata alatt rosszul lett, az orvosi vizsgálat során megállapították, hogy a vérnyomása meglehetősen magas. Ő úgy véli, hogy egészségenek az autók közötti séta sem tett jót, hiszen naponta szívta be a benzingőzt, így asztmás is lett! Amikor felszerelt a jogszabály még úgy szólt, hogy 25 év szolgálat után nyugdíjba mehet. A jelenlegi kormány, ki tudja mi okból azonban úgy döntött, hogy ezt a réteget le "kádár huszározza" és megfosztja minden kedvezményétől, így a nyugdíjbavonulás lehetőségétől is! Tóth László elmondta azt is, hogy 60 nap híján volt meg a 25 év szolgálati viszonya, de hiába. Jelenleg minden ellátás nélkül az utcán van és 65 éves koráig ellátás nélkül marad! Dolgozni egészségi állapota miatt nem tud, de fel sem vennék sehova, így a családja tartja el! A korábbi kormányzati nyilatkozatok alapján a méltányosság kérdésében a Belügyminiszternek van jogköre dönteni. Tóth László írt dr. Pintér Sándornak levelet, de nem ő válaszolt, hanem a BM egy szerve, mely meglehetősen rideg hivatalos szövegben tájékoztatja arról, hogy semmire sem jogosult! Kuti László a KNOÉ elnöke közbe szólt és közölte, hogy a KNOÉ Tóth úr ügyét felkarolta és a jelenleg folyamatban lévő nemzetközi eljárásokat kiegészíti az Ő ügyével is! Elmondta továbbá, hogy az Európai Parlamentben is tájékoztatást ad Tóth László ügyéről!

Konferencián résztvettek:

 

Kónya Péter független országgyűlési képviselő

Kerék-Bárczy Szabolcs politikus, újságíró

Tóth László ellátás nélküli volt határőr

2018-05-04T11:21:19+02:002015. június 12.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája – 2015.05.08.

A KONFERENCIA PROGRAMJA VOLT:

1. A konferencia megnyitó

előadó: dr. Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő és a KNOÉ elnöke

Kuti László a KNOÉ elnöke köszöntött mindenkit. Tájékoztatást adott arról, hogy ezt a helyszínt, ahol a jelenlegi konferencia kerül megtartásra, Csepel független országgyűlési képviselője dr. Szabó Szabolcs segítségével sikerült megkapni. Köszönetet mondott ezért és átadta a szót Szabó Szabolcsnak, aki köszöntött mindenkit, beszélt néhány szót a jelenlegi magyarországi helyzetről és elmondta, hogy a helyiséget a jövőben is rendelkezésre tudják bocsátani, és a rendezvényt Kuti Lászlóval közösen megnyitották. A KNOÉ elnöke az életpályamodellel összefüggő napirendi pont megtartására átadta a szót Kónya Péternek.

2. Szolgálati törvények módosítása és életpálya modell, avagy hogyan lehetetleníti el a szakszervezeteket a jelenlegi kormány

előadó: Kónya Péter független országgyűlési képviselő

 

Kónya Péter független országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy új szolgálati törvények és az új életpályamodell vonatkozásában, sajnálatosan szélmalom harcot folytatott. Többek között beszélt arról, hogy e táma tárgyalásának kezdetén, az érintett tárcák vezetői – bár leültek a tervezett változtatásokról egyeztetni az érdekképviselőkkel – az inkább tájékoztató volt és köszönőviszonyban sem volt az egyeztetéssel. A szakszervezetek javaslatait ugyanis egy-két nem számottevő kérdés kivételével nem vették figyelembe. Egyértelművé vált, hogy a Kormányzat által a közvélemény felé "hazudott" 30%-os bérfejlesztés is politikai lózung csupán. A tény az, hogy a rendőrök, tűzoltók, börtönőrök bértömegben kapnak ugyan 30%-os emelést, de ez kizárólag a végrehajtó állománynál jelent 30%-os bérfejlesztést, a parancsnoki állománynál ez csak 15-20%-os emelésre elég. A 2015. július 1-vel hatályos bérfejlesztés, erre az évre az emelés felét jelenti éves viszonylatban. A beígért további 5-5% bérfejlesztésre pedig a tervezet semmilyen garanciát nem ad. Ráadásul a pótlékok megszüntetése és egy új bértábla bevezetése azt jelenti, hogy mindenkinek új személyi bért kell majd megállapítani, bérkiegészítéssel, hogy a jelenlegihez képest senkinek ne csökkenjen a bére. Ennek viszont az lesz a következménye, hogy akinek eltérítették a bérét, 5-10 évig hiába emelkedik majd a rendészeti alap, az ő bérük mindaddig nem emelkedik, amíg a bértáblában meghatározott bérek el nem érik az eltérített béreket.

Kónya Péter tájékoztatást adott arról is, hogy országgyűlési képviselőként kísérletet tett, hogy a kormány képviselőivel tárgyaljon, de erre igazából nem adtak lehetőséget! Megemlítette, hogy Kósa Lajos azon túl, hogy kötötte az ebet a karóhoz, természetesen a saját pártjának, szakmaiatlan, részlehajló és igazságtalan elképzeléseihez, a bizottsági ülésen igyekeztek annak a látszatát kelteni, hogy az ülésnek van értelme, de a végső döntés azt támasztotta alá, hogy ez csak egy látszat, az előre a FIDESZ vagy annak vezetője áltak kitaláltakat és elképzelteket kell megvalósítani minden áron. Ezek a bizottsági ülések, egyéb egyeztetések csak látszat, illetve szemfényvesztés! Kónya Péter arról is beszélt, hogy a JObbik valójában nem ellenzéki párt. A közvéleménnyel ezt igyekeznek elhitetni, de az országgyűlésben vitathatatlanul a kotmányt támogatják. Magyarul mást mondanak a közvéleménynek és mát tesznek a parlamentben!

Kónya Péter beszélt még sok negatív tapasztalatáról is, pl. arról, hogy Hende Csaba miniszterrel próbált tárgyalni, de redménytelenül, és az országház WC-jében véletlenül összefutva is, csak annyit mondott Hende Csaba, hogy "aha" és semmilyen érdemi megbeszélésre nem került sor! Elmondta, hogy meglehetősen zavaró, hogy a Jobbik is a Fideszt támogatja. A Jobbik magatartása a parlamentben teljesen más, mint a médiában. A parlamentben vitathatatlanul a Fidesz mellett van, mellette szavaz és megvédi a kormányzati álláspontot!

E témában interjút is adott Kónya Péter. Az ATV műsorában Kálmán Olgával beszélget az életpályamodellel összefüggésben

Kónya Péter 2015. február 24.-én interpellált a Parlamentben. Az interpellációja itt olvasható:

Az Alaptörvény 7. cikk (2) bekezdése, valamint az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat 121. §-a alapján interpellációt kívánok benyújtani – miután interpellációm 3 szaktárcát /BM, HM, NGM/ érint – Orbán Viktor miniszterelnökhöz

Új katonai és rendvédelmi életpályamodell, avagy állampolgári jogok csorbítása néhány "ezüstért" címmel.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

2015. február 19-én a rendvédelmi szakszervezetek és egyesület vezetői arról tájékoztattak, a szolgálati törvények módosításával, az új életpályamodellel, valamint a szolgálati járandóságosok helyzetével kapcsolatban, hogy az érintett tárcák vezetői – bár leültek a tervezett változtatásokról egyeztetni az érdekképviselőkkel – az inkább tájékoztató és nem egyeztetés volt. A szakszervezetek javaslatait ugyanis egy-két kivétellel nem vették figyelembe. Kiderült az is, hogy a Kormány által a közvélemény felé hangoztatott 30%-os bérfejlesztés is politikai lózung csupán. Idén a rendőrök, tűzoltók, börtönőrök bértömegben kapnak ugyan 30%-os emelést, de ez csak a végrehajtó állománynál jelent 30%-os bérfejlesztést, a parancsnoki állománynál ez már csak 15-20%-os emelésre elég majd, miközben 10 éve még csak az inflációval sem emelték a béreiket. A 2015. július 1-vel hatályos bérfejlesztés, erre az évre egyébként is csak az emelés felét jelenti éves viszonylatban. A beígért további 5-5% bérfejlesztésre pedig a tervezet semmilyen garanciát nem ad. Ráadásul a pótlékok megszüntetése és egy új bértábla bevezetése azt jelenti, hogy mindenkinek személyi bért kell majd megállapítani, bérkiegészítéssel, hogy a jelenlegihez képest senkinek ne csökkenjen a bére. Ennek viszont az lesz a következménye, hogy akinek eltérítették a bérét, 5-10 évig hiába emelkedik majd a rendészeti alap, az ő bérük mindaddig nem emelkedik majd, amíg a bértáblában meghatározott bérek el nem érik az eltérített béreket.

A Kormány ugyanakkor a bérfejlesztés mézesmadzagába csomagolva tovább csorbítja a rendvédelmi dolgozók, illetve a katonák állampolgári alapjogait. A 2010-14-es kormányzati ciklusban, a korábban európai normákhoz is igazodó szolgálati törvényekben jelentősen csorbították a katonák, tűzoltók, rendőrök alkotmányos alapjogait, így például a kiüresítették a szakszervezeti jogokat, megszüntették a szakszervezeti tagdíjak munkáltató általi levonását, eltörölték a szakszervezeti kifogás intézményét, megtiltották a demonstrációk szervezését és azokon való részvételt, megszüntették a szakszervezeti függetlenített státuszokat. A mostani szolgálati törvénymódosítással tovább akarják csorbítani a fegyveresek jogait. Többek között tiltani kívánják a magán mobiltelefon használatát, korlátozni kívánják a készpénz illetve a bankkártya tartását szolgálati időben és helyeken, tilos lesz az internetes közösségi portálokon akár fotót, akár olyan írást feltenni, amelyből kiderülhet, hogy valaki rendőr, vagy épp tűzoltó, de a tervezet tiltaná azt is, hogy szakszervezetet lehessen létrehozni a nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Korlátozni kívánják továbbá még az Európai Unió országain belüli utazás szabadságát is.

Önök új kiszámítható életpályamodellről és három pilléren alapuló szociális biztonságról beszélnek, amelynek egyik pillére az új bérrendszer, második pillére egy új szolgálati lakásprogram, a harmadik pillére pedig egy új biztosítási rendszer lenne. A lakásprogramról és a biztosítási rendszerről még kész koncepciók sincsenek, bevezetését is jó esetben, legkorábban csak a következő választásokat megelőzően tervezik.

Mitől lesz jó és kiszámítható az a bérrendszer, amely az eltérítés és a személyi béresítés miatt 5-10 éves helyben topogást jelent majd az állomány jelentős részének? Miért nem árulják el, hogy a köztisztviselői illetményalapot kiváltó rendészeti illetményalap mennyi lesz? Ha önök kiszámíthatóságról beszélnek, miért nem garantálják törvényben, hogy a rendészeti illetményalap minden évben minimálisan az előző évi inflációval emelkedni fog? Miért rendeletben és miért nem törvényben szabályozzák, hogy kiket és milyen mértékben illet meg a rendvédelmi illetményalap 50-650 %-áig terjedő rendészeti pótlék?

Önök 2011-ben egyik pillanatról a másikra eltörölték a szolgálati nyugdíjrendszert, a már szolgálati nyugdíjasokat átminősítették szolgálati járandóságossá, megfosztva ezzel számos olyan joguktól, juttatásuktól, amely korábban megillette őket. De ez még mind nem volt elég Önöknek, még itt a Parlament falai között megalázták őket, ,,ingyenélő kádárhuszároknak” nevezve azokat az embereket, akik életük kockáztatásával szolgálták évtizedekig a hazájukat. Még Pintér Sándor belügyminiszter is néma maradt, aki maga is ,,ingyenélő kádárhuszár” volt egykoron és szolgálati nyugdíjat még ma is megkapja a miniszteri fizetése mellé.

Önök az elmúlt időszakban százmilliókat költöttek arra, hogy reklámozzák: Magyarország jobban teljesít, a régió legjobban fejlődő gazdasága a miénk. Ha ez így van, miért van továbbra is szükség a diszkriminatív, kizárólag a katonákat és rendvédelmi szolgálati járandóságosokat sújtó 16%-os külön elvonásra? Miért nem törlik el végre a fegyveresek 16%-os büntető adóját?

A korkedvezményes nyugdíj lehetősége az Európai Unió és a NATO tagországok legtöbbjében megilleti a hazájukat fegyveresen szolgáló állampolgárokat. Önök, úgy szüntették meg a szolgálati nyugdíjrendszert, hogy azt a már szolgálatot teljesítő állományra is vonatkoztatták. Még azokra is, akik már 20-30 éves szolgálati viszonnyal rendelkeztek, rögzített nyugdíjuk volt, csak épp korábban nem vonultak szolgálati nyugdíjba, hanem tovább szolgáltak. Néhány éve Lengyelországban is átalakították a szolgálati nyugdíjrendszert, az új szabályozás azonban csak az újonnan felszerelőkre vonatkozott, megértve azt, hogy a bent lévőek a korábbi feltételekkel vállalták a fegyveres szolgálatot. Ez a normális jogalkotás Európában, azonban Önöknél a visszamenőleges hatályú jogalkotás lett a divat. 2011-ben a szolgálati nyugdíjrendszer megszüntetéséről szóló, szakszervezeti vezetőkkel folytatott tárgyalásokon – amelyeken még nem képviselőként, hanem a szakszervezeti delegáció vezetőjeként vettem részt – Pintér Sándor belügyminiszter maga tett ígéretet arra, hogy aki a szolgálattal összefüggésben olyan egészségkárosodást szenved, hogy nem tudja folytatni a szolgálatot, vagy önhibáján kívül nem tudnak neki beosztást biztosítani, azt nem hagyják majd az utcára kerülni. Azóta számos esetről tudunk, hogy alakulatok szűntek meg, például gerincsérve lett az illetőnek és mégis 25-30 éves szolgálati viszonnyal az utcára kerültek. Önök most valamiféle biztosítási rendszerrel akarják a korábbi szolgálati nyugdíjrendszert kiváltani. Nyilván ez jó üzlet lesz az új Simicskának, aki majd a közel 80 ezer ember biztosítója lesz. De jó lesz-e ez a hivatásos állománynak? Erről ma még semmit nem tudni, mert ez az egész még csak egy felhőkben úszó ígéret. Senki nem hajlandó válaszolni arra: mégis mi lesz azokkal, akik 2011 óta a beígért új biztosítási rendszer bevezetéséig kerülnek lehetetlen helyzetbe, őket magára hagyják, mint azokat a sebesült katonákat, akiket bajtársaik ott hagynak a frontvonalban?!

A Fidesz-kormányzat a szolgálati törvények korábbi módosításaival és a jelenlegi tervezett változtatásokkal a rendszerváltás előtti állapothoz tér vissza. A 70-es 80-as években volt a fegyvereseknek olyan jogi szabályozása, amikor az volt a törvény, amit a parancsnokok mondtak. A jog nem védte a rendőröket, katonákat, tűzoltókat, börtönőröket, pénzügyőröket, nemzetbiztonsági dolgozókat, hanem kiszolgáltatottá tette, feleslegesen túlkorlátozva állampolgári jogaikat. A mostani szabályozás ilyen, a túlkorlátozásaival és a rengeteg -hat, -het végződéssel, ami nem más, mint az adható, meg a járhat, persze ha a parancsnok is úgy gondolja.

Miért gondolják úgy, hogy a jogfosztott, megalázott katonák, rendvédelmi dolgozók egy percig is elhiszik Önöknek, fideszeseknek, azok után, amit Velük tettek, hogy a haza szolgálatáért, és ha szükséges, életük feláldozásáért is végre törvényekben garantált anyagi és erkölcsi megbecsülést kapnak, nem pedig további jogfosztást, kiszolgáltatottságot?

 

2018-05-04T11:22:32+02:002015. május 8.|Konferenciáink|

Egyesületünk közös konferenciája a Szolgálat és Becsület Mozgalommal – 2015. április 10. Bicskén

A konferencia megkezdése előtt a KNOÉ megtartotta a meghívóban is szereplő közgyűlését, melyen ellenvélemény nélküli döntés született, az alábbi kérdésekről:

  • Az egyesület döntött arról, hogy a hatályos jogszabályok szerint továbbműködik
  • Határozat született arról, hogy az Egyesület kibővíti tevékenységét minden olyan üggyel összefüggésben, mely sérti a nemzetiségi, személyiségi emberi jogokat és minden más jogsérelem vonatkozásában
  • Döntés született arról, hogy az Egyesület neve “Korkedvezményes nyugdíjak (járandóság) nemzetiségi, személyiségi, emberi jogok és más jogsérelmek Országos Érdekvédelmi Egyesülete” névre változik
  • A közgyűlés újraválasztotta a 4 vezetőt, ebben változás nem történt
  • A vezetőség megtartotta első értekezletét, melyen mindenki írásban nyilatkozta, hogy vállalja a vezetőségi funkciót, összeférhetetlenségi ok nem áll fenn, és egyben megerősítették az Egyesület elnökét funkciójában
  • A változásokra vonatkozó Bírósági bejelentés elkészítésével az alapszabály kiegészítésével, módosításával és az adminisztrációs feladatok elvégzésével a közgyűlés a funkciójában megerősített vezetőséget bízta meg.

1100 órakor megkezdődött a konferencia. Az idő nagyon kedvező volt, a hely nyugodt és barátságos. Mindenki kényelmesen el tudott helyezkedni, lehetett kávét és üdítőt is inni.

A KNOÉ elnöke megnyitotta a konferenciát, üdvözölte a Szolgálat és Becsület Mozgalom részéről megjelent Baranyi Csabát, aki az SZB országos szervezőtitkára. Baranyi úr elnézést kért Katus Károly nevében, hogy a konferenciára nem tudott eljönni, de más, halaszthatatlan intézni valója volt. Általánosságban mindketten egyetértésben kinyilvánították, hogy a két érdekvédelmi civil egyesület, a jövőben is együttműködik!

A KNOÉ elnöke tájékoztatta a konferencia résztvevőt arról, hogy a KNOÉ, szakemberei segítségével büntető feljelentést készített, mely a korkedvezményes nyugdíjasokat, ezen belül a szolgálati nyugdíjasokat is ért jogsérelemmel összefüggő konkrét tartalommal bír, és ezt előzetesen megküldték a Szolgálat és Becsület Mozgalomnak! Elmondta, hogy ez azóta a KNOÉ tagi felületén is megtalálható, ott olvasható!

Baranyi Csaba elmondta, hogy sajnálatosan azonban a KNOÉ által elkészített feljelentést csak akkor tudják aláírni, ha azt a Bárándy és Társai ügyvédi iroda támogatja! Baranyi úr elmodása alapján a Bárándy és Társai ügyvédi irodával olyan megállapodást kötöttek, hogy csak az Ő hozzájárulásukkal adhatnak be bármilyen jogi beadványt! A KNOÉ elnöke ezt megértette, tudomásul vette, de a késedelem vonatkozásában kétségét fejezte ki, és a jelenlévő tagság szavazását kérte! A közgyűlésen jelen lévők 100%-ban amellett szavaztak hogy a feljelentést a lehető legrövidebb úton postázni kell!

Ennek megfelelően kicsit csalódottan bár, de a KNOÉ önállóan tette meg a feljelentését, mely 2015. április 12.-én került postázásra!

A KNOÉ vezetősége sajnálja, hogy a Szolgálat és Becsület Mozgalom bizonyos kérdésekben, olyan kötelezettséget vállalt, melytől most nem térhetel!

A KNOÉ halad az előre felvázolt úton! A KNOÉ külső segítői tanácsokat adnak, véleményt formálnak, munkát segítő véleményt fogalmaznak meg, de nem határoznak, nem határozhatnak meg sem jogi, sem más milyen lépéseket! Természetesen ez nem zárja, nem is zárhatja ki, hogy más egyesületek, jelen esetben a Szolgálat és Becsület Mozgalom más elképzelések, egyéb szabályok alapján működjék! A KNOÉ változatlanul stratégiai partnerének tekinti a Szolgálat és Becsület Mozgalmat, de jelenleg felvázolt jogi útról nem tér le!

Baranyi Csaba tájékoztatást adott arról, hogy a Szolgálat és Becsület Mozgalom vezetése Brüsszelben járt, ahol megbeszélést folytattak a Románia Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja alelnökével Victor Boştinaru-val, aki támogatja a jelenleg még az Európai Parlament szakbizottsága előtt folyamatban lévő ügyet.

A KNOÉ elnöke elmondta, hogy ismeri Victor Boştinaru urat. Vele az elmúlt EP ciklusban személyesen is tárgyalt, ugyanis akkor még Boştinaru úr tagja volt az EP illetékes szakbizottságnak. Jelenleg azonban más feladatai vannak ugyanis a "Regionális Fejlesztési Bizottság", és "A Kínai Népköztársasággal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség" tagja, valamint a "Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság" és "Az EU–Albánia Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottságba delegált küldöttség" póttagja.

Elmondta továbbá, hogy a KNOÉ vezetősége fontosanak tartja a jelenlegi EP munkatársaival a tárgyalást, különösen a Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja képviselőjével, a Lettországi Tatjana Ždanoka alelnök asszonnyal a megbeszélést, aki pont az illetékes bizottságoknak a tagja, ugyanis Ő a "Foglalkoztatási és Szociális Bizottság" és a "Petíciós Bizottság" tagja is. Ždanoka alelnök asszony egyértelműen közölte, hogy támogatja az ügyünket.

A konferencia szünetében minden résztvevőt vendégül láttunk egy tányér gulyáslevesre, mely költségeit a KNOÉ és az SZB közösen vállalta!

Ebéd után a megbeszélés kötetlenebb formában folyt. A KNOÉ elnöke köré ültek a résztvevők és beszélgetni kezdtek. E beszélgetés kapcsán mondta el, az EP-ben a jelenleg funkcióban lévő személyek közül többel sikerült személyes megbeszélést folytatnia, akik a következőek:

  • Pervenche Berès
  • Dawid Lowe
  • Ujhelyi István
  • Jávor Benedek
  • Molnár Csaba
  • Szanyi Tibor
2018-05-04T11:14:34+02:002015. április 10.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája – 2015. január 30-án Bicskén évnyitó

Évnyitó konferenciánkon ismét megfogalmaztuk, hogy továbbra is, mint érdekvédelmi civil egyesület, pártoktól és politikai irányzatoktól mentesen működünk, alkotunk véleményt és továbbra is elkötelezzük magunkat a demokrácia, a jó szomszédi kapcsolatok, az emberi jogok és az európaiság érvényesülése érdekében. A 2015. évben is elsősorban tagságunk képviseletében lépünk fel, minden lehetséges fórumon. Egyesületünk tevékenységét szeretnénk szélesíteni a tagság körét bővíteni és a 4. éve megszerzett tapasztalatainak hasznosítani.

Konferenciánkra nem hívtunk külső előadót, csak olyan gazdasági vezetőket, akikkel szerettük volna megismertetni egyesületünket, bemutatni tevékenységünket, anyagi támogatás reményében. Sajnálatosan egyetlen gazdasági vezető sem jött el, aminek - szeretnénk hinni - a meglehetősen borzalmas időjárás is oka lehetett.

Több tagunk írta, hogy nem indul el konferenciánkra, mert az időjárás borzalmas. Az ország különböző pontjáról kaptunk fényképeket is, melyek közül néhányat bemutatunk. Mit is mondjunk? Tényleg borzalmas az időjárás! Sajnálatosan pont ezen a napon.

Az időjárás ellenére a megjelentek jó hangulatban beszélgettek és kifejezetten hasznos megbeszélés végén búcsúztak el egymástól és megállapodtak abban, hogy hamarosan "folyt.köv."

A rendezvény végén már zuhogott az eső mikor hazafelé indultunk. Két Budapesti tagunkat elnökünk vitte autóval haza Budapestre. Az egyik tagunk a Batthyányi térre ment, a másik Békásmegyerre. A Batthyányi tér előtt, a Budai alsórakparton egy autó váratlanul áttért az elnökünk sávjába és vele szemben haladt. Elnökünk gyorsan reagálva az autóval amennyire csak lehetett lehúzódott jobbra, de így is elsodorta a bal oldalt és leszakította a tükröt. A balesetet okozó gépjárműnek a rendszáma nem volt látható, nem volt olvasható és a forgalomban hirtelen megállás nélkül eltünt. Az autómatikusan állítható visszapillantó tükör így is kirepült az elektronikával együtt a helyéről, ezzel közel 100.000 Ft kárt okozva. Az eset több mint furcsa!

2018-05-04T11:11:38+02:002015. január 30.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája – 2014.12.12.

Megfogalmaztuk már többször, hogy a KNOÉ úgy véli, hogy a jelenlegi magyar ellenzék megosztott, egymás mellett elbeszél, helyenként egymás ellen tevékenykedik és így kevéssé hatékony. A kívülről, akár civilszervezetektől jövő véleményeket, észrevételeket, javaslatokat nem hallgatják meg, hozzá nem értő szakértőkkel dolgoznak, így súlytalanná válnak! Összességében nem nyújtanak alternatívát a magyar választó polgároknak! Egyesületünk azonban nem adja fel, továbbra is markánsan megfogalmazzuk a véleményünket, meglátásainkat, elképzeléseinket. Reményeink szerint sikerül felhívnunk a figyelmet arra, hogy mit és hogyan lenne célszerű tenni, milyen módon kellene lépést váltani, esetleg összefogni, az alkalmatlan, karrierista, számító ellenzéki politikusoktól pedig meg kell válni! A KNOÉ álláspontja szerint csak ez lehet a megoldás, csak így tudjuk visszaterelni Magyarországot az európai, jogállami, demokratikus útra!

2014. évet záró konferenciánk több témát dolgozott fel:

Előadó: Vágó László Arról beszélt, hogy 2006-ban a REBISZ egyik parancsnoka volt, és bizonyíthatóan koncepciós eljárás áldozata lett, mely során letöltendő szabadságvesztést kapott! Ennek részleteiről beszélt és arról, hogy jelenleg az Ügyészség nem veszi figyelembe az időközben előkerült bizonyítékokat, mely egyértelműen és vitathatatlanul bizonyítja az ártatlanságát!
Előadó: Horváth András Elmondta, hogy a NAV volt munkatársaként, tapasztalt olyan ÁFA csalásos visszaéléseket, melyekre felhívta a jelenlegi kormányzat figyelmét, de nem történt semmi érdemleges. Ezt követően került az ügy a nyilvánosság elé, de végül ellene indítottak eljárást, és házkutattak is nála. A célja semmi egyéb nem volt és jelenleg sem más, mit hogy a jogszerűség érvényesüljön a NAV eljárásaiban!
Előadó: Laborc Sándor Laborc Sándor előadta, hogy ellene, mint az NBH főigazgatója ellen, 9 büntető eljárást kezdeményeztek nevetséges, sőt helyenként szánalmas indokok alapján! Ezek a koncepciós eljárások évek óta folynak ellene, szinte teljesen ellehetetlenítve hézköznapi életét. Több eljárásban felmentették bűncselekmény hiányában, de a kormányzat nem lankad, folyamatosan próbálkoznak, jelenleg is egy új eljárást kezdeményeztek! Ez nagyon óvatos megközelítéssel is a diktatúták módszereit honosítják, demokratikusnak hazudott országunkban.
Előadó: Menyhért Péter A deviza hitelekről és a deviza alapú hitelekről tarott tájékoztatást, bár bizonyos fogalmak keveredtek. Ő a pótmagánvádlók képviselője. Elmondása szerint anyomozást az ügyészség megszüntette, a pótmagánvád kapcsán, még érdemi eljárási cselekmény nem történt. Sok sikert kívántunk nekik
Előadó: Csurgai Ágota Okleveles közgazda, a Szövetség Magánnyugdíjpénztár ügyvezető-igazgatója válaszolt a feltett kérdésekre és megvilágított néhány rosszul értelmezett kérdést, és érthetően fogalmazta meg, hogy a korményzati törekvés a közvélemény félrevezetését követően a magánnyugdíj pénzek megszerzése!

2018-05-04T11:06:10+02:002014. december 12.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája – 2014.09.05.

A kongresszus megkezdése előtt, utolsó megbeszélés Kuti László, Kónya Péter és Mészáros Mary között. dr. Tóth Balázssal a Helsinki Bizottság képviselőjével is vált néhány utolsó mondatot Kónya Péter. Még érkeztek meghívottak, a kezdéssel egy kicsit várni kellett! Kónya Péter megnyitotta a rendezvényt, köszöntötte a meghívottakat és köszöntötte a résztvevőket!

A Helsinki Bizottság rendészeti programvezetője dr. Tóth Balázs értelmezte a strasbourgi döntést és a Helsinki Bizottság véleményét. Markánsan megfogalmazta, hogy ő pesszimista! A döntésről igyekezett jogi elemzést felvázolni és elmondta, hogy ez honlapjukon is hozzáférhető. Elmondta, hogy két és fél év után mondta ki a strasbourgi bíróság, hogy az indítványt nem fogadja be! Így nincs jogorvoslati lehetőség! Nincs fellebbezési lehetőség. dr. Tóth Balázs a határozatot nem tartja elfogadhatónak, mert pl. a diszkriminációval nem is foglalkozik. A szolgálati és nem szolgálati nyugdíjasok megkülönböztetése kapcsán, szerinte a pilot ügyekben két ellentétes állítás van. dr. Tóth Balázs álláspontja szerint a jövedelem és a ledolgozott évek száma alapján különbséget kellene tenni! Logikailag csak úgy lehetett volna védeni a bíróságnak, hogy a szolgálati nyugdíj nem nyugdíj, ezért nem lehet diszkriminációnak nevezi. De ezt sem magyar bíróság, sem az Alkotmánybíróság, sem az EJEB nem mondta ki. Strasbourgban nincs további út! dr. Tóth Balázs kizártnak tartja, hogy az EU velük ellentétes következtetésre jutna, erre még nem volt precedens. Szerinte nincs jogi út tovább. A KNOÉ elnökének meglehetősen más a véleménye! Már azzal sem értettek egyet, hogy a Helsinki Bizottság, mindenkit arra sarkalt, hogy külön-külön forduljanak az EJEB-hez. Ezt nehezményezte is az EJEB a honlapján! Az egyéni beadványokból kiválasztottak hármat (pilot ügyek), és e három ügyben hoztak határozatot! Ezt követően kell vizsgálni a többi beadványt. dr. Hornung Sándor elmondta, hogy a Helsinki Bizottság szerint veszíteni fognak, senki ne várjon sokat. Szerinte a visszamenőleges hatályú döntés nem támadható a bíróságon, mert erre jogilag nincs lehetőség.

 

Konferencián résztvettek:

dr. Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő

dr. Tóth Balázs a Magyar Helsinki Bizottság képviselője

dr. Hornung Sándor a Katonákért Alapítvány képviselője

Dávid Tibor főtitkár-helyettes Frsz.

 

2018-05-04T11:07:11+02:002014. szeptember 5.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája – 2014.07.13.

Fényképek a rendezvényről.

Konferenciánkra meghívottként részt vett:
 

Hofekker Ferenc szakszervezeti vezető a meghívásnak eleget tett, konferenciánkon részt vett

Kerék-Bárczy Szabolcs DK elnökségi tagja a konferenciánkon részt vett, válaszolt a kérdésekre

Kuti László a rendezvény házigazdája

2018-05-04T11:00:16+02:002014. július 13.|Konferenciáink|