Egyéb rendezvények

Autós tüntetés a kormány ellen

2014. NOVEMBER 14. AUTÓS TÜNTETÉS

A Szolidaritás Mozgalom autóstüntetést tartott Budapesten, melyhez a KNOÉ is csatlakozott

Az autós tüntetés kb. 40 autó részvételével fejeződött be. Az autók több utast is vittek.
A tüntetést a napjainkban tapasztalható zavaró jelenségek indokolták:

  • A korkedvezményes nyugdíjak elvétele, az érintett réteg bizonytalan státuszba taszítása
  • A közrenddel és a közbiztonsággal összefüggő valós helyzet elhallgatása
  • Magánnyugdíjak eltulajdonítása
  • Különféle adónemek bevezetése
  • Távolódás Európától
  • Hazug tájékoztatás
  • Demokrácia leépítése
  • Eszetlen külpolitika
  • Ország elszegényítése
  • Kormányzati klientúra gazdagítása

Az autós tüntetés útvonala volt:

Hatalomra kerülése óta az Orbán-kormány cinikus, korrupt, és módszereit tekintve nem demokratikus kormányzást folytat. Gazdaságpolitikája és társadalompolitikája azt eredményezte, hogy a társadalom egyre inkább kettészakad, hiszen az egykulcsos adó óta még a legszegényebb rétegeket is újabb és újabb adóval sújtja. Az utóbbi 4 évben több mint negyven új adónemet, adóemelést jelentett be a kormány, ennek következtében 55 adót fizeTnek az állampolgárpolgárok, miközben a kormány azt szajkózza, hogy Magyarország jobban teljesít. Ezek bevezetése azonban azt támasztja alá, hogy a gazdaság nem növekszik, nem teremtődnek valódi új munkahelyek, és milliók élnek a szegénységi küszöb alatt. A legújabb költségvetés tervezete sem mutatja azt, hogy ez a társadalompolitika megváltozna. Miközben az állami média a kormányzat sikereit zengi, a 2015-ös évre vonatkozó költségvetés tervezete jelentős mértékben lefaragja a szociális kiadásokat, miközben többet költünk stadionokra, mint az egyetemekre. A kormányzat az oktatási rendszer átalakításával újabb és újabb árkokat ás az esélyegyenlőség útjába, csökkenteni kívánja a gimnáziumokban tanulók létszámát, az országban akkora mértéket öltött a gyermekszegénység, hogy már Romániát is megelőzzük, a hatalom által támogatott korrupció bűze pedig nem csak bennünket fojtogat, de már a tengerentúlon is érzik a szagát. Tegnap kiderült, hogy a kormányzat heteken keresztül hazudott nekünk, hiszen Vida Ildikó elismerte, hogy rajta van az USA tilalmi listáján, és erről a kormányzatot is tájékoztatta. A rendszerváltáskor Magyarország nyugatra tartott, most az Orbán-kormány politikája orosz befolyási övezetté teszi ismét hazánkat, nemzetközi megítélésünk egyre romlik, távolodunk természetes szövetségeseinktől, Európától. Távolodunk attól a szövetségtől, ahová népszavazás útján csatlakozni kívántunk. A Magyar Szolidaritás Mozgalom az orbáni gazdaság- és társadalompolitika, az állami szintre emelt korrupció elleni tiltakozásul autós demonstrációt szervez. A tiltakozáshoz várjuk a civil szervezetek, szakszervezetek és felelősségteljes magyar állampolgárok csatlakozását. A menet november 14-én 13 órakor indul a Hősök teréről.

2019-02-08T12:38:15+01:002014. november 14.|2014. évi egyéb rendezvények|

Tüntetés a kormány ellen

2014. NOVEMBER 9. KORMÁNY ELLENI TÜNTETÉS

A tüntetés Budapesten meglehetősen nagy létszámú volt. Úgy látszott, hogy föként az idősebbek korosztályhoz tartozók voltak azok, akik nagyobb számban voltak jelen. Többek között Vágó Gábor tartott beszédet. A tüntetők magyar és Európai Uniós zászlót vittek magukkal. A Csengery utca és a Dob utca sarkán egy terautó állt, melyen hangosító berendézesek voltak. A feliratok is figyelemre méltóak: “Le a nagy törpével!”, “La Vida loca”. Hangosan sokszor lehetett hallani az “Orbán takarodj!” szöveget is! A tömeg nem csak Vida Ildikó lemondását követelte, hanem “az összes mocskos korrupt politikus és vezető” lemondását. A tüntetők száma, hozzávetőlegesen meghaladhatta a 10 ezer főt. Kérdésként vetődött fel, hogy a kormány mire költi az adóforintokat. A tömeg követelte, hogy a kormány számoljon el minden egyes forinttal. “A kormánynak meg kell értenie, hogy az adórendszer nem arra való, hogy a barátoknak osztogassanak belőle, hanem oktatásra, egészségügyre, kultúrára, a társadalom számára hasznos dolgokra költse” – lehetett hallani a megafonból. A tömeg skandálta: “Bűnözőknek nem adózunk, hej, hej” Békési Zoltán mondta hogy, jön a tél, és ezért extrafontos lenne elküldeni a NAV vezetőit melegebb éghajlatra. “Eltelt 25 év, el kell kezdeni végre demokráciát játszani” – tette hozzá. Szerinte “el kell kezdeni mozgolódni”, számon kell kérni a kormányt, és a Vida-ügyben független vizsgálat kell, hogy az valóban kiderítse, mi az igazság. Elhangzott, hogy egy maffiaállam létesült Magyarországon, de ezen muszály változtatni, mert a zuhanó léghajónak meg kell válnia a közös terhektől. Horváth Andrást, beszéde előtt hatalmas taps fogadta. A korrupciós botrányt egy éve kirobbantó ex-NAV-os azt mondta: azzal a céllal lépett a nyilvánosság elé, hogy megvilágítsa, milyen korrupció zajlik az országban. Szerinte Vidának már régóta le kellett volna mondania. “Ha nem lenne ez a kitiltási botrány, még mindig senki nem tenne semmit. Most pedig, azután, hogy Vida Ildikó bejelentette, hogy ő az egyik érintett, még mindig a helyén van” – mondta Horváth András.

2019-02-08T12:31:42+01:002014. november 9.|2014. évi egyéb rendezvények|

Tüntetés az internetadó ellen

2014. OKTÓBER 28. INTERNETADÓ ELLENI TÜNTETÉS

A tüntetés Budapesten meglehetősen nagy létszámú volt. A tüntetők egyértelműen kihangsúlyozták, hogy tűrhetetlen az Internetadó bevezetése. Egyesületünk részt vett az Internetadó elleni ország több városában megtartott tüntetésen

A Kormányzat célja a félelemkeltés lehetett a cél, ugyanis nagy erőkkel vonultak fel a rendőrök. Mi részt vettünk Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Komlón, Miskolcon, Nagykanizsán, Nyítegyházán, Pécsett, Szegeden, Szombathelyen

2019-02-08T12:23:20+01:002014. október 28.|2014. évi egyéb rendezvények|

Érdekvédelmi egyeztetés

2014. MÁJUS 26. BRÜSSZEL

Két Európai Uniós érdekvédelmi szerveződés, a luxemburgi “Egyesülés az Emberi Jogok Érvényesüléséért” és a Norvég “Jog, Megbecsülés és Tisztesség Szervezet” meghívásának tettünk eleget. A találkozó helye Brüsszel, Anderlecht kerülete és a luxemburgi Ifjúság Hotel volt

A megbeszélések 2014. május 26.-án reggel kezdődtek, ezért 25.-én este megérkeztünk a szállodába. A KNOÉ képviseletében Kuti László elnök és Csurgai Ágota kommunikációs igazgató utazott ki. Megérkezésünket követően tájékozódtunk, elolvastuk a vonatkozó anyagot és vártuk a fogadásunkra kijelölt személyt. A kontakt személlyel felvettük a kapcsolatot és ezt követően taktikai és egyéb vonatkozású álláspontot egyeztettünk

Átbeszéltük a minket ért jogsérelmet, különös tekintettel a visszaható hatályú jogalkotásra, és a szerzett jogok védelmére. Reagáltunk azokra a kérdésekre, mellyel ostromoltak minket, ez mind a mai magyar jogbiztonság hiányáról, az öncélú jogalkotásról és a kormánypárt öncélú döntéseiről szólt. Csurgai Ágota nyugdíj szakértőnk, okleveles közgazda tájékozódott a minket vendégül látó érdekvédelmi szervezetek tevékenységéről, és arra a megállapításra jutott, hogy a mi harcunk nagyságrendekkel intenzívebb, hiszen mi a közösségi jog sárba tiprása ellen, vendéglátóink, a hatékony érvenyítés érdekében munkálkodnak Az egyeztetés, a véleménycsere, folyamatos volt. Igyekeztünk markáns és világos módon tájékoztatást adni, hogy mi folyik ma Magyarországon, hogy sajnálatosan mindennaposak azok a döntések, melyek szembe mennek a jogállamiság, a közösségi jog, sőt a józan ész legalapvetőbb szabályaival is. Van egy szűk réteg, mely érdekeit. Kiszolgálja a kormány, a többség érdekeit, a többség jogainak érvényesülését, azonban ignorálják. Értelmetlen és megmagyarázhatatlan “szabadságharvot” folytat a miniszterelnök, de nem értjük, hogy ki ellen és kinek az érdekében! Egyesületünk vezetése és tagsága olyan Magyarországon szeretne élni, ahol érvényesül a többségi

Akarat, érvényesül a fékek és ellensúlyok rendszere működik, jó szomszédi kapcsolatot építünk, nem nézünk le senkit, és nem közelítünk a világ diktatórikus része felé, hanem tudomásul vesszük, hogy őseink azért jöttek Európába, mert európaiak akartak lenni. Megfogalmaztuk, hogy mi is azok akarunk lenni, és elutasítunk minden ezzel ellentétes törekvést. Kihangsúlyoztuk, hogy mi ezért harcolunk, és az ezzel ellentétes jelenségek, intézkedések és törekvések ellen lépünk fel. Egyesületünk nem politikai szervezet, de markánsan véleményt alkotunk minden olyan intézkedés ellen, mely tagságunkat negatívan érinti, a társadalom peremére szórítja! A megérkezésünket követően az első napi megbeszélésre busszal átvittek minket Luxemburgba az Ifjusági szállodába, ahol megkezdtük a megbeszélést! A megbeszélés nagy része azzal telt, hogy kérdeztek minket. Az volt egyértelműen leszürhető, hogy nem sok információval rendelkeztek a Magyarországon tönténtekkel kapcsolatban.

Ezen a megbeszélésen kihangsúlyoztuk, hogy Magyarországon semmilyen lehetőségünk nincs eredményt felmutatni. Sikerült több politikust, volt kormányfőt is megnyerni ügyünknek, akik szintén elítélik a visszaható hatályú jogszabályok megalkotását, szerzett jogok elvételét és az ezzel összefüggő kormányzati félretájékoztatást. Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy a törvény hatálybalépését megelőzően a kormányzat fűt-fát ígért a visszafoglalkoztatás vonatkozásában, amiből érdemben nem sok minden valósult meg! A korkedvezményes nyugdíjasok között nagy számmal vannak szolgálati nyugdíjasok is! A kormányzat igyekezett lejáratni a szolgálati nyugdíjasokat, egyedi példákat kiragadva általánosító megjegyzésekkel és lejárató negatív kampánnyal igyekeztek a közvéleményt a KNOÉ által képviselt réteg ellen fordítani. Kuti László elnök elmondta, hogy a KNOÉ megkereste levélben az összes országgyűlési képviselőt a törvény elfogadása előtt. Érdemi válaszra sem méltattak minket. Látszat tárgyalásokat folytattak, olyan szakszervezetekkel, melyek nem képviseltek nyugdíjasokat! Egyesületünk meghívására egyetlen kormánytag sem jelent meg. Meghívtuk: Lázár Jánost, Répássy Róbertet, Navracsics Tibort, Hende Csabát, Pintér Sándort, Balogh Zoltánt, de egyetlen alkalommal sem jöttek el, ezzel lehetőséget sem adva arra, hogy meghallgassák az érintett réteget. Lehet öncélúan úgy politizálni, hogy nem érdekel az érintettek véleménye?

A demokratikus ellenzék meghívottai többnyire 100%-ban elfogadták a meghívásunkat. Kuti László elnök kiemelte, hogy a kormányzati kommunikáció szerint, aki nem a kormánypártokkal szimpatizál az bal-liberális vagy kommunista. Ezzel is a közvéleményt kívánják befolyásolni. A volt miniszterelnök Gyurcsány Ferenc is részt vett rendezvényünkön. Úgyszintén eleget tett meghívásunknak Bajnai Gordon volt miniszterelnök is. Mindkét volt miniszterelnök elfogadta véleményünket és elítélte a visszaható hatályú jogalkotást és a szerzett jogok visszamenőleges megvonását. Hangsúlyozták, hogy tevékenységünket segítik, célkitűzéseinkkel egyetértenek! Elnökünk kihangsúlyozta, hogy eleget tett azonban a meghívásnak dr. Szanyi Tibor MSZP EP képviselő, delegációvezető, Tóbiás József MSZP frakcióigazgatója, Debreczeni József DK elnökségi tagja, Kerék-Bárczy Szabolcs DK elnökségi tagja, Bokros Lajos volt pénzügyminiszter volt EP képviselő.

A felsorolásában említést tett még arról, hogy szintén eljött Kónya Péter országgyűlési képviselő, Herczog Edit volt EP képviselő. dr. Lamperth Mónika volt belügyminiszter, dr. Szili Katalin az országgyűlés volt elnöke.

Kuti László elnökünk tájékoztatta az Európai Uniós érdekvédelmi szerveződéseket arról is, hogy dr. Gurmai Zita, dr. Tabajdi Csaba és dr. Göncz Kinga volt EP képviselők nagyon sokat tettek annak érdekében, hogy felhívhassuk a figyelmet a velünk történtekre, elmondhassuk részletesen jogsérelmünket és a rosszindulatú kormányzati lejárató kommunikáció részleteit. A norvég szervezet vezetőit nagyon érdekelte, hogy mit tudtunk elérni az Európai Unióban. Elmondta elnökünk, hogy találkozott Pervanche Beres asszonnyal az EP Foglalkoztatási és Szociális Bizottságának a vezetőjével, A legnagyobb beosztású személy, akivel sikerült találkozni, az Hannes Swoboda az EP Szocialista Frakciójának a vezetője és Kuti László találkozott David Lowe úrral is, aki az EP Petíciós Bizottságának a titkára. Ezen túl több képviselővel folytattak megbeszélést. Összességében mindenki megértette az elmondottakat és elítélte a magyar kormány törekvését! A részletes tájékoztatást követően, mely kitért az Európai Parlament pozitív, és az Európai Bizottság negatív hozzáállásához is, mindkét szervezet maximális támogatásáról biztosította egyesületünket és a továbbiakban szívesen működnek velünk együtt.

2019-02-08T12:18:50+01:002014. május 26.|2014. évi egyéb rendezvények|

Fórum a Petőfi laktanyában

2014. MÁJUS 22.-ÉN MEGHÍVTAK MINKET A PETŐFI LAKTANYÁBA
Tartalékos szolgálatot teljesítő kollégáink, egy fórumra hívtak minket a Petőfi laktanyába. 1300 órakor kezdődött a fórum. Egyesületünk elnöke tájékoztatást adott arról, hogy 2011. évben jött létre az egyesület, abból a célból, hogy a korkedvezményes nyugdíjakat érintő változásokkal kapcsolatban érdekképviseleti, érdekvédelmi tevékenységet végezzen. Elmondta, hogy az alakulást követően Nagyegyházán tartottak egy fórumot, melyre meghívták az érintett szakszervezeti vezetőket és civil szervezeti vezetőket. Az itt megjelentek között kialakult egy együttműködés. Sajnálatosan több szervezet nem kívánt együttműködni, sőt voltak olyanok is, akik rivalizáltak egymással, illetve igyekeztek egymást lejáratni vagy problémákat okozni. A KNOÉ mindenkivel jó kapcsolatot ápol, a másik hasonló civil szervezet a Szolgálat és Becsület Mozgalom, mely egyesülettel a kapcsolat kifejezetten baráti. 2012. januárjában elfogadásra került a korkedvezményes nyugdíjakat visszaható hatállyal megszüntető törvény. Tekintettel arra, hogy Magyarországon jogorvoslati lehetőség nem volt, hiszen az alaptörvénybe is belekerült, hogy ezt következmények nélkül megteheti a jogalkotó, így a nemzetközi jogorvoslati lehetőségekkel kellett élni. A KNOÉ beadvánnyal élt a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, valamint a Lumebourban székelő Európai Uniós bírósághoz a Curiához. Az utóbbi átkerült az Európai Parlamentbe és a Petíciós Bizottság tárgyalja.

Jelenleg mindkét ügy folyamatban van. Sajnálatosan konkrét információ nem áll rendelkezésre arra nézve, hogy mikor várható döntés, vagy mikor várható eredmény. Az Európa Parlament előtti ügy is folyamatban van még jelenleg. A tájékoztatót követően a résztvevők kérdéseket tettek fel. Több kérdés irányult a beadványokkal kapcsolatos részletekre a várható döntésekre, azok hatásaira, a kormányzat reakciójára és az esetleges következményekre. A kérdések megválaszolásra kerültek. Kuti László elnök megemlített néhány Magyarországot elmarasztaló döntést, mely esetekben a jelenlegi kormányzat azt hangsúlyozta, hogy nem hajtja végre az EJEB ítéletét. Ilyen ügy volt a “Fratanoló ügy” és jelenleg a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés ügye. Szerencsére eddig ilyen nem következett be, ugyanis ez meglehetősen komoly diplomácia botrányhoz vezetne. Ezután több kérdés nem volt, a Fórum befejeződött.

2019-02-08T12:14:16+01:002014. május 22.|2014. évi egyéb rendezvények|

Megbeszélés a Kopaszi gáton

2014. MÁJUS 16.-ÁN A KOPASZI GÁT
Taktikai megbeszélést tartottunk. A megbeszélés helyszíne mellett két megfontolásból döntöttünk. Az egyik, hogy a jelenlegi kormánypárt kezdeményezésére egy minősíthetetlen koncepciós per pontosan a Kopaszi gát hasznosításával összefüggő ügy volt. Molnár Gyula ellen kezdeményeztek eljárást. Molnár Gyulát és “társait” végül bűncselekmény hiányában mentették fel. Szerintünk ez minősíthetetlen sárba tiprása a jogbiztonságnak, és egyfajta joggal visszaélés! A másik megfontolás pedig az volt, hogy az Extreme Borház “Vinox” egy borkostolást tartott éppen itt és éppen ekkor és erre Kuti László elnökünket meghívták. Összekötöttük hát a kellemest, a hasznossal! Arról pedig beszélnünk kell, hogy milyen módon készülünk a jövőre, az esetleges minket érintő kormányzati intézkedésekre. A megbeszélésen jelen volt Csurgai Ágota okleveles közgazda, nyugdíjszakértő a KNOÉ kommunikációs vezetője, Schuller Cézár igazságügyi adószakértő, a KNOÉ pártolótagja, a vele lévő hölgy, aki szintén pénzügyi szakember, Nagy Gábor a KNOÉ tagja, aki Felcsút térségében östermelő, a rendezvényeinken Ő főzi a gulyást.

És nem utolsó sorban Kuti László a KNOÉ elnöke is jelen volt. A megbeszélés lényege főként a pénzügyi, adóügyi és egyéb gazdasági, közigazgatási, a kormány általi logikátlan és főként kiszámíthatatlan “társadalmi” átalakítással összefüggő problémák kezelése, a jogorvoslati lehetőségek áttekintése, megtervezése volt. Több órás konstruktív vita során sikerült több lehetőséget felvázolni, sikerült a KNOÉ stratégiáját és taktikáját pontosítani, és egy olyan koncepciót kialakítani, mely az elképzelhető esetekben lehetőséget, akár megoldást ad a korkedvezményes nyugdíjasok ellen folytatott “eszetlen” kormányzati harc ellen, és feltárja a mögöttes szándékot.

A megbeszélésen jelen volt Schuller Cézár igazságügyi adószakértő, aki sokban segítette a KNOÉ munkáját. Schuller Cézár korábban az APEH-nál revizori beosztásban dolgozott, majd adótanácsadó lett. Később az APEH Bűnügyi Igazgatóságán dolgozott, először revizorként, majd nyomozóként. 2004-től igazságügyi adószakértő lett.

Cézár 2015. január 03-án sajnálatosan súlyos betegségben meghalt. Nyugodj békében! Cézár szellemisége, azóta is közöttünk van! Amíg élünk emlékezni fogunk rá!

2019-02-08T12:11:03+01:002014. május 16.|2014. évi egyéb rendezvények|

Kisvárdai meghívásunk

2014. FEBRUÁR 8.-ÁN TAGJAINK HÍVÁSÁRA KISVÁRDÁRA MENTÜNK
lehetőséget kaptunk, hogy résztvegyünk az Ajaki Farsangi Disznótoros Fesztiválon is.

A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete vezetője Kisvárdára és szomszéd városba Ajakra látogatott

Hihetetlenül gyönyörű volt a terülj-terülj asztalkám és a versenyben részt vevő disznótorosok különféle variációi. Több félét is megkóstoltunk, de az oldalas különösen ízletes volt. A Szabolcsi Pálinka Lovagrend néhány tagjával is találkoztunk. A kulturális program a nagyszinpadon zajlott. Délután meglehetősen rossz időben indultunk haza.

Tagjainkkal beszélgetett elnökünk a Paris Bull szálloda éttermében Kisvárdán, akik főként a nemzetközi eljárásokkal összefüggésben tettek fel kérdéseket Az Ajaki disznótoros rendezvényre is meghívták elnökünket, aki a meghívásnak örömmel tett eleget. Annak ellenére sokan vettek részt a rendezvényen, hogy esett az eső.

Fantasztikusan inycsiklandozó füstölt termékek lógtak mindenhol, élmény körbesétálni, és körbenézni. A különböző települések mesterei sátrakban készítették a disznótoros ételeket. Nem csak magyar településekről jöttek a fesztiválra, hanem külföldiek is, pl. Lengyelországból is.

A meghívott politikusok és művészek egy nagy sátorban adták elő beszédjeiket és produkcióikat. 1000 órakor kezdődött a megnyitó, de már jóval előtte gyülekeztek az emberek. A sátrakban folyt a kemény munka, készítették a finonabbnál, finomabb ételeket. Ami elkészült felkerült a pultra. Az tény, hogy valamennyi étel, ígycsiklandozó, nyálcsorgató volt.

Egyik tagunk bevitt minket a VIP sátorba, ahol a meghívottak, és a helyi vezetőség evett. Kerekes József helyi polgármester, a magyar kultúra lovagja a meghívottak asztala mellett állt lovagi ruhában. A jó hangulatról egy kiválóan játszó klarinétművész gondoskodott.

2019-02-07T14:22:00+01:002014. február 8.|2014. évi egyéb rendezvények|

Közreműködtünk az árvíz munkákban

2013. május 30. és június 3. között a Duna bajorországi és ausztriai szakaszán olyan nagymennyiségű csapadék hullott, hogy a Duna vízszintje megemelkedett és árvíz lett. Ez az áradás Magyarországot is érintette. Budapestnél 891 cm-el tetőzött a Duna, mely 31 cm-el volt magasabb, mint az eddigi legnagyobb vízállás. A KNOÉ önkéntesei résztvettek az árvízi munkálatokban. Tagjaink homokzsákokokat pakoltak pl. Esztergomnál és Budapesten is.

Dolgoztunk a szentendrei mobilgátnál, Kisorosziban és a Margitsziget északi csúcsánál.

Tapasztaltunk némi szervezetlenséget is a munkálatokkal összefüggésben

Az egyik tagunk pl. regisztrált a III. kerületnél, és a IV. kerületi önkormányzathoz telefonált, így jelentkezett Újpesten, ahol nem kerestek már önkénteseket, azaz visszahívták, hogy már nem keresnek önkénteseket, pedig előző nap átbukott a víz az Árpád útnál, a Katasztrófavédelem honlapján nem volt regisztrációs felület, így Gödre ment, ahol végül is szívesen látták. Úgy véljük, hogy a Katasztrófavédelem nem állt a helyzet magaslatán, szervezetlen volt! Tagunk úgy fogalmazott, “hogy az a tapasztalatom, hogy a vízügyi szakembereken múlik a védekezés, mert a Katasztrófavédelem szakemberei nem értenek hozzá, és így nem nagy gond, ha megjegyzem, hogy embertelen fejetlenség van. De a továbbiakban is örömmel segítek, ha van, aki jelzi hova, és mikorra menjek segíteni.”

2019-02-07T14:14:09+01:002013. június 9.|2013. évi egyéb rendezvények|

2011.07.15. KNOÉ törekvése a közös pereskedésre

A KNOÉ 2011. JÚLIUS 15-ÉN EGYEZTETŐ MEGBESZÉLÉT TARTOTT, MELY A TÁRSSZERVEKKEL TÖRTÉNŐ EGYÜTTMŰKÖDÉSRE A KÖZÖS TAKTIKA ÉS STRATÉGIA KIDOLGOZÁSÁRA TÖREKEDETT
Meghívottak voltak, többek között:

Egyesületünk egy együttműködési javaslattal igyekezett partner szervezeteket szerezni. A rendelkezésünkre álló információk alapján ilyen szervezet a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete, valamint egy nyugdíjas szervezet, a siófoki rendőrök nyugdíjas klubja volt, és a Szolgálat és Becsület Mozgalom. Részünkről Benőfi Tibor, Herczegfalvy-Kuti László, Major István, Fodor Andrea. Benőfi Tibor, Csurgai Ágota volt jelen. A rendezvény célja, a korkedvezményes nyugdíjasokat, ezen belül a rendvédelmi dolgozókat és a katonákat a kormányzat által beharangozott tervezett jogsérelemmel összefüggő teendők, jogi lehetőségek áttekintése, a törvény-tervezet joghatásai elleni közös fellépés, közös jogorvoslat lehetőségeinek felvázolása volt. A megbeszélés alatt szerencsére kiváló volt az idő

A megbeszélés abból a szempontból eredményesen zárult, hogy az FRDÉSZ és a HTFSZ átadta az érintett tagjait a KNOÉ-nak, akik náluk tagsági viszonyban vannak, mint korkedvezményes nyugdíjasok, hiszen a szakszervezetek jogosítványai korlátozottak és így kevéssé lehet eredményes az e vonatkozásu harcuk. A mi álláspontunk szerint az egyéb érdekvédelmi szerveződésekkel mindenképpen jó lenne az együttműködés! A Szolgálat és Becsület érdekvédelmi Mozgalom részéről elnökük az együttműködés vonatkozásában csak annyit mondott, hogy szerintük a jó megoldás az, hogy a hivatásosokat Ők képviselik, a többieket pedig mi! Más vonatkozásban Katus Károly semmilyen konkrétumot nem mondott! Ami kikövetkeztethető volt, hogy az Ő álláspontjuk az, hogy minden szervezet a maga szempontjai alapján végzi az érdekvédelmi tevékenységet! A KNOÉ tagságának nagy része hivatásos volt rendvédelmi dolgozó és katona, a kisebb része más korkedvezményes nyugdíjas. Az együttműködési törekvésünket nem akarjuk feladni!

Kuti László a KNOÉ elnöke kifejtette, hogy a leghatározottabb véleménye az, és ebből semmilyen módon nem enged, hogy a tagságtól a jogi beadványokért nem szabad pénzt kérni! Az EJEB beadvány egyébként is ingyenes. A KNOÉ pedig szerencsés, mert a vele együttműködő magyar és Uniós jogászok ingyen vállalták a képviseletet! “no cemment”

Kónya Péter (volt FRDSZ elnök)
Árok Kornél (volt HTFSZ elnök)
Katus Károly elnök és Baranyi Csaba elnökségi tag (SZB)
Siófoki Rendőrök Nyugdíjas Klubja
KNOÉ alapító tagjai és vezetősége

2019-02-07T13:52:09+01:002011. július 15.|2011. évi egyéb rendezvények|