Tervezet a Hszt. módosítására
TISZTELT TAGJAINK!
2016. év végén, már tájékoztatást adtunk a tervezett jogszabályi módosításról, arról hogy a Kormányzat milyen törvény tervezeteket készített a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek és a katonák vonatkozásában.
Azóta több információval rendelkezünk, melyet megosztunk tagságunkkal is. E jogszabály módosítások vonatkoznak a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaira és a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáira, a szolgálati nyugdíj vonatkozásában.A korábbi vonatkozó jogszabályok szerint, a hivatásos állomány nyugdíjkorhatára, figyelembe véve az 5 év korkedvezményt 57 év volt. Volt lehetőség 25 éves szolgálati viszony után is nyugdíjba vonulni! A jelenlegi jogszabályok szerint a nyugdíj korhatár vonatkozásában nincs kedvezmény, ugyanis a civil szférával megegyező módon alakult a nyugdíjkorhatárA kormányzat elképzelése szerint, a hivatásos állomány vonatkozásában, a nyugdíjba vonulás lehetősége az 1952. január 1-je előtt születettek esetében 57. életév maradt, az 1951. december 31-ét követő időpontban születettek esetében változik:
|
|
Születési időpont |
Nyugdíjba vonulás lehetősége |
1952-ben születettek vonatkozásában |
57. életév betöltését követő 183. nap |
1953-ban születettek vonatkozásában |
a betöltött 58. életév |
1954-ben születettek vonatkozásában |
58. életév betöltését követő 183. nap |
1955-ben születettek vonatkozásában |
a betöltött 59. életév |
1956-ban született |
59. életév betöltését követő 183. nap |
1957-ben vagy azt követően születettek vonatkozásában |
a betöltött 60. életév |
Erről néhány gondolatot szeretnénk megfogalmazni!
- A jelen kormányzat politikai indittatásból, a saját tevékenységének támogatására, a saját kívánalmaik teljesítésére létrehozott egy új rendvédelmi és katona környezetet.
- Az új rendvédelmi és katonai környezet zavartalan működése érdekében leszámolt a korábbi hasonló egységek tagjaival. Velünk! Tette ezt ügyes jogszabályi trükközéssel, az emberek félrevezetésével, visszaható hatályú jogalkotással!
- E diktatúrákra és egyéb kevéssé demokratikus országokra jellemző aktusait, a nemzetközi fórumok előtt letagadta, hazugságokkal leplezte el! (ez csak társadalombiztosítási átalakítás volt, mely még az EU-ban is "csak" tagállami kompetencia)
- 2006. évi események miatt, melyben a jelenlegi kormánypártok szándéka és magatartása erősen vitatható, koncepciós eljárásokat is folytattak. Egyesületünk egyik tagja 1 év 8 hónapot kapott, olyan 2006. évi tevékenységéért, hogy a per tárgyát képező helyszínen ott sem volt. Hangsúlyozzuk, bizonyíthatóan ott sem volt! Miután erre vonatkozóan konkrét adatok merültek fel, a jogorvoslat vonatkozásában a jelenlegi kormánypárti kivánságokat maradéktalanul végrehajtó Polt Péter által vezetett ügyészség nem óhajtotta figyelembe venni, sőt a hamisan tanúzó személy vallomásáról készült hangfelvételt is ignorálta. Jelenleg Strasbourgban van az ügy!
- A kormányzathoz közálló új, fentiekben említett "csapatnak" biztosítani kell a kedvezményeket. (lsd. fenti módosítás) Persze úgy, hogy ezek nem vonatkoznak ránk, a már "félretett" jogfosztott rétegre!
- És egy utolsó felvetés: Ezt miért nem észleli a magyar ellenzék? Miért nem fogadja el, amit mondunk, amit jelzünk, amit bizonyítunk, amit alátámasztunk? Miért?
2010. évtől kezdve a kormány folyamatosan emelte a nyugdíj korhatárt mind a nőkre, mind a férfiakra vonatkozóan.
A Hszt. hatályán kívül álló személyek vonatkozásában az alábbiak szerint lehet nyugdíjasnak lenni!
A nyugdíj korhatár elérése |
|
| Születési időpont | Nyugdíjba vonulás lehetősége |
| 1952-ben születettek vonatkozásában | 62. életév betöltését követő 183. nap |
| 1953-ban születettek vonatkozásában | a betöltött 63. életév |
| 1954-ben születettek vonatkozásában | 63. életév betöltését követő 183. nap |
| 1955-ben születettek vonatkozásában | a betöltött 64. életév |
| 1956-ban született | 64. életév betöltését követő 183. nap |
| 1957-ben vagy azt követően születettek vonatkozásában | a betöltött 65. életév |
A KNOÉ vezetősége összegyűjtötte azokat a jogsérelmeket, azokat a negatív kormányzati intézkedéseket, melyek a volt korkedvezményes nyugdíjasokat, jelenleg járandóságosokat érinti. Ezen ügyekben, úgy ítéltük meg, hogy a kormányzati illetékesek ellen Magyarországon eljárást kezdeményezünk. Ez meg is történt, melyet az ügyészség meglehetősen szakmaiatlan határozatban elutasított. A határozat tartalma arra utal, hogy az eljáró ügyész, vagy nem értette meg, vagy nem akarta (vagy nem szabadott neki) megérteni a feljelentés tartalmát. A határozat konkrétumok nélküli, sok benne az általános jogi "terminus technicus". Sajnálatosan a korábbi EJEB "pilot judgement" eljárás, mely során a mi álláspontunk szerint szándékosan választottak ki három olyan beadványt, melyek nem vagy nem relég részletesen tartalmazták a negatív jogkövetkezményeket, a visszaható hatályt, a szerzett jogokat, valamint a diszkriminációt. Meg kell jegyeznünk, hogy mind három "pilot" ügyben az érintett személynek 300 ezer forint felett volt a nyugdíja. Az EJEB ezt lovagolta meg, hogy valójában nem történt jogsértés, hiszen a 16% egy jelentéktelen levonás, nem veszélyezteti a megélhetést, sőt semmi egyéb nem történt csak átkeresztelték a nyugdíjat járandősággá!
Visszatérve Egyesületünk jelenlegi jogorvoslati kezdeményezéséhez, az ügyészség elutasító határozatának tartalma miatt, közvetlen levélben fordultunk a legfőbb ügyészhez, hogy rendeljen el vizsgálatot, hogy a határozat megfelel-e egy demokratikus jogállamban hatályos jogszabályoknak, megfelel-e a Magyországon is kötelező közösségi jogi (aquis communautaire) előírásoknak. dr. Polt Péter semmilyen vizsgálatot nem rendelt el, semmilyen érdemi választ nem írt! A vizsgálatkérő beadványunkat panaszként kezelték és elutasították.
Ez, illetve az összes azóta folyamatosan tapasztalható diszkrimináció, mely megalapozza annak a lehetőségét, hogy újra az Emberi Jogok Európai Bíróságához forduljunk! Erre Magyarországon kizárólag a KNOÉ-nak van jogalapja. Így különösen:




























































