Egyesület eddigi tevékenyéségének értékelés

Egyéb információk, adatok

Intézkedéseink, levelezéseink, egyéb tevékenységeink:

Levelezésünk:

  • 2016. június 7.-én levelet kaptunk az EP Szakbizottságától, melyben arról tájékoztatnak, hogy a KNOÉ által benyújtott "Magyarországon a járandóságban részesülőkkel szembeni jogfosztás" című petíció elfogadható
  • 2016. október 3.-án levelet írtunk Mr. Jean-Claude Juncker-nek az EB elnökének és segítségét kértük az EP előtt folyamatban lévő petíciónk vonatkozásában
  • 2016. október 14.-én António Guterres ENSZ Főtitkárnak írtunk levelet, melyben segítségét kértük, folyamatban lévő ügyünkben
  • 2016. október 14.-én újabb levelet írtunk Mr. Jean-Claude Juncker-nek az EB elnökének és további részletekről tájékoztattuk
  • 2016. november 8.-án az EB levelet írt nekünk, hogy támogat minket. Levelükben megfogalmazzák, hogy az EU vonatkozásában csak mi KNOÉ Egyesületünk van csak talpon
  • 2016. december 8.-án levelet kaptunk az ENSZ-től, melyben leírják, hogy közvetlen beavatkozásna nincs lehetőségük, de támogatnak minket tevékenységünkben

Ezeket a leveleket kizárólag tagjaink olvshatják el, hiszen ezek egy jogi személyiségű egyesülettel összefüggőek. Tagjaink a tagi felületen elolvashatják ezeket. Természetesen nyilvánosságra nem hozhatóak, csak amennyiben a levél írója ehhez hozzájárul.

Egyéb intézkedéseink:

  • Tagjaink folyamatos tájékoztatása érdekében napi rendszerességgel frissítettük honlapunkat és a kizárólag tagjaink által látható tagi felületet
  • Folyamatosan küldtük postán tagjainknak a Telekom igazolást, a kedvezményes flottacsomaghoz.
  • Létrehoztunk egy olyan tájékoztató oldalt, melyben különböző ajánlatokat, programokat találnak tagjaink. az oldal itt található
  • Létrehoztuk a KNOÉ Magyar Látókép magazinján belül a "receptek" mellékletet, ahol kiváló ételek receptjei találhatóak
  • Egyik tagunk Kustra Ferenc verseit, novelláit és egyéb alkotásait is elérhetővé tettük mindenki számára Kustra Ferenc írásai itt olvashatóak

Új jogi lehetőségek vizsgálata

A 2015. ÉV AZ ÚJ LEHETŐSÉGEK KUTATÁSÁNAK TÜKRÉBEN

Vezetőségünk csalódottan, de a korábbi egyesületi szlogent "mi soha nem adjuk fel" szemelőtt tartva indult neki a 2015. évnek. Az általunk kezdeményezett eljárás az EP előtt folyamatban van, bár meglehetősen lassan történik érdemleges. Érdeklődésünkre, az EP szakemberei, EP képviselői azt mondták el, hogy hihetetlen mennyiségű beadvány érkezik, az utóbbi időben Magyarországról pedig különösen!

Az év elején, a spanyolországi "Asociación de Retiro" érdekvédelmi szervezet meghívta elnökünket nemzetközi egyeztetésre. Tekintettel arra, hogy ez a találkozó új lehetőségeket, új alternatívákat vethetett fel, a meghívást elfogadtuk. Vezetőségünk saját költségén utazott Madridban, így komoly egyeztetések voltak március 1. és máűrcius 8. között.

Több civil szervezeti taggal sikerült találkozni és az egyesületünket megismertetni. Elnökünk részletes tájékoztatást adott a velünk történtekről, és az Egyesületünk tevékenységéről. Elmondtuk a visszaható hatályú jogfosztást és Strasbourgi ECHR (EJEB) döntés részleteit is. A résztvevők egyöntetűen a vonatkozásban foglaltak állást, hogy ez borzalmas, ilyet nem tehet egy EU kormány sem!

Humberto Contreras az érdekvédelmi szervezet titkára, bemutatta egyesületünk vezetőjének dr. Guillermo Palomarest, aki nemzetközi jogi szakember és szaktanácsadóként is tevékenysékedik az Európai Parlamentben. Több órás, részletes tájékoztatást követően dr. Palomares több érdekes javaslatot fogalmazott meg, mind a mellett, hogy Az EJEB döntésével összefüggésben egyetértett a szakértőink véleményével.

Összességében megfogalmazhatjuk, hogy a spanyol találkozó eredményes volt. Felrajzolódott egy új út, mely az Európai Unión belüli barátkozás, ismerkedés új útja. Spanyol barátaink részletes tájékoztatást adtak többek között arról, hogy Spanyolországnak 54 EP képviselője van, mely elég jelentős. Amennyiben sikerül megnyerni őket, nagyon sokat segíthetnek céljaink elérésében! Ebben folyamatos lobby tevékenységet vállaltak, melyet folyamatosan végeznek!

dr. Palomares meglepődött, hogy van ilyen ország az Európai Unióban, amely azon túl, hogy a korkedvezményes nyugdíjasokat visszamenőlegesen igyekszik karámba terelni, még a nemzetközi közvéleményt is félrevezeti! Megígérte, hogy az Európai Unió szakbizottságánál lobbyzik értünk. Dr. Palomares egy új jogi lehetőséget is felvázolt. Ennek része a magyar állam elleni büntető feljelentés, melynek nem kétséges elbírálását követően, ismételten az EJEB-hez lehet fordulni! Ez kizárólag a KNOÉ privilégiuma, nincs szó tömeges egymástól eltérő beadványok halmazáról!

Egyéb jogi tevékenységeink

Egyesületünk 2015. április 12.-én feljelentést tett a magyar állami tisztségviselők ellen

A feljelentésben kihangsúlyoztuk, hogy a magyar állam elvette a jogszerű, végleges nyugdíjas státuszt és egy bizonytalan jogi helyzetbe taszította az érintetteket. Ezzel párhuzamosan egy intenzív lejáratási kampányt is kezdett, melynek legfőbb szószólója Répássy Róbert államtitkár volt, aki valótlan kijelentéseket téve igyekezett a közvéleményt jelen feljelentők ellen hangolni! A magyar állam mostani tisztségviselői 2010. év óta kommunikációjukban valótlanságokat állítottak, ugyanis azt a látszatot igyekeztek kelteni, főként az EU felé, de a korábbi feljelentésünk vonatkozásában az EJEB felé is, hogy az egyébként Uniós jogelvekkel is ellentétes intézkedés szükséges volt, az pusztán a társadalom biztosítás átalakításának a része!

Feljelentésünkben azt is kifejtettük, hogy ez az intézkedés lényegesen túlmutatott a társadalom biztosítás átalakításán, hiszen a szándék vitathatatlanul az érintett réteg ellehetetlenítése volt, mely a cáfolható kormányzati kommunikáció ellenére sértette a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, és a szerzett jogok védelmét is!

Részleteztük, hogy az a valótlan kormányzati állítás, hogy a nyugdíjasokkal megegyező vagy csak jelentéktelen mértékben eltérő jogosítványok megilletik a járandóságosokat is, nem valósult meg! Ezen jogosítványok ugyanis nem biztosítottak! A kormányzati félrevezetést egyértelműen és vitathatatlanul bizonyítja az, hogy az érintett réteget a vonatkozó jogszabályok szerint pl. az 53/2012 (XII.18) BM utasítás alapján 2 éve fosztják meg jogaiktól!

Sok egyéb tény felsorolása mellett, kértük a nyomozás elrendelését, továbbá az ok okozati összefüggések részletes feltárását, valamint az összes volt korkedvezményes nyugdíjast ért jogsérelem feltárását, a nyomozóhatóságok „officialitási” kötelezettségeinek megfelelően az egyenes szándékkal elkövetett cselekmények elkövetőinek gyanúsítottként történő elszámoltatását és a megfelelő szintű vádképviseletet! Kértük továbbá, hogy polgári jogi igényünk, mely a 2 éve elszenvedett jogsérelem során keletkezett anyagi veszteség, ezen eljárás keretében szíveskedjenek elbírálni, illetve annak elutasítása esetén azt a határozatban szíveskedjék belefoglalni!

Az ügyészség egy semmitmondó határozattal a feljelentést elutasította úgy, hogy még a panaszjogát is megvonta az egyesületünknek! A határozat tartalmazta azt a mondatot, hogy a feljelentésben foglaltak semmilyen konkrét bizonyítékot, adatot nem tartalmaz, mely a Büntető Törvénykönyvbe foglalt bármely bűncselekmény törvenyi tényállásának megvalósulását, a nyomozás elrendeléséhez szükséges mértékben alátámasztanák.

A törvényesség betartásának kivizsgálását kértük a legfőbb ügyésztől, hivatkozva arra, hogy a feljelentést nem a tartalma alapján bírálták el. Az elutasításról szóló határozat arra utalt, hogy azt el sem olvasták, vagy a tartalmát nem értették meg! Kpnkrét kérdéseket tettünk fel melyre vártuk az ügyészség válaszát:

  • Hogyan lehetséges, hogy az ügyészség egy feljelentést nem a tartalma alapján bírál el?
  • Megteheti-e ma Magyarországon egy ügyészség, hogy számára nem pontosan világos vagy érthető kérdésekben ne tájékozódjon, hanem elutasító határozat meghozatalával szabaduljon meg a számára „kellemetlen” ügytől?
  • Figyelembe veszi-e egy ügyészség a hivatalból üldözendő („officialitási”) kötelezettségét, tehát egy feljelentésben jelzett cselekménnyel összefüggésben tájékozódik, gyűjt további adatokat? Ennek betartását ellenőrzi a felettes ügyészi szervezet?
  • Hivatkozhat-e egy ügyészség arra, hogy azért utasítja el a feljelentést, mert az nem tartalmaz bizonyítékokat? A bizonyítékok beszerzése nem az előző kérdésünkben felvetett „officialitási” kötelezettségből fakadóan a nyomozóhatóság feladata lenne?
  • Tisztában vagyunk azzal, hogy a megalapozott gyanú fogalma a magyar jogrendben szabadon értelmezhető! Megteheti egy fiatal (doktorandusz hallgató) ügyész, hogy képzettségén, tapasztalatain túlmutatóan foglaljon állást e kérdésben joghatás kiváltására alkalmas módon?
  • Megteheti-e az ügyészség, hogy a Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 195. § (2) bekezdését olyan sajátságos módon értelmezze, hogy egy jogi személyiségű egyesület, mely tagjai nevében tette meg a feljelentést, akik közvetlenül érintettek a feljelentett cselekmény vonatkozásában, hogy megvonja a határozat elleni panaszjogot?
  • Végezetül a kérjük megválaszolni, hogy az elutasítás vonatkozásában független, kizárólag a jogi szempontokat figyelembevevő döntés született?

A Legfőbb ügyész semmilyen vizsgálatot nem rendelt el, hanem egy újabb semmitmondó határozatban azt közölték, hogy a legfőbb ügyésznek írt levelünket panasznak kezelték és azt is elutasították!

Ez alapján készítettük el az újabb beadványunkat az EJEB-nek

Rendezvényeink

EGYESÜLETÜNK RENDEZVÉNYEI

2015. évben is sorozatosan tartottunk rendezvényeket, a tájékoztatás és a hatékony érdekképviselet miatt. 2015. évben is fontos tartozzuk, hogy fórumokon, rendezvényeinken, válaszolni tudjunk a felmerült kérdésekere és segítséget nyújtsunk a megtett lépéseink értelmezéséhez, indokolásához tagságunknak.

2015. január 30. - Konferencia

2015. február 20. - Rendezvény

Bicske

Göbölpuszta

2015. április 10. - Konferencia

2015. május 8. - Konferencia

Bicske

Budapest

2015. június 12. - Konferencia

2015. július 23. - Találkozó

Budapest

Budapest

2015. augusztus 13. - Megbeszélés

2015. szeptember 12. - Egyeztetés

Brüsszel

Budapest

2015. szeptember 18 - Konferencia

2015. október 7. - Temetés

Budapest

Budapest

2015. október 16. - Konferencia

2015. október 22-24 - A határonon

Budapest

Drávaszabolcs

2015. november 09-13. - Megbeszélés

2015. december 21. - Rendezvény

Brüsszel

Budapest

Személyi változások az EP-ben

A 2014. ÉV MEGLEHETŐSEN NEGATÍV VÁLTOZÁSOKAT HOZOTT

Összességében megfogalmazhatjuk, hogy 2014. év az Egyesület céljainak, törekvéseinek elérése érdekében nem tartozott a legjobb évek közé! Nem tartozott azért sem, mert az Európai Unióban, az Európai Parlametben a korábban kiépített személyes kapcsolatok - melyeken éveket dolgoztunk - ködbe veszett, véget ért. Véget ért pl. azért, mert a választások miatt egyetlen egy személy sem lett EP képviselő, aki minket segített! Újra kellett kezdeni a kapcsolatok kiépítését, de erről a későbbiekben!

Az ügyünk az Európai Patlament előtt, ennek ellenére továbbra is folyamatban van! Újabb kapcsolatokat és újabb támogatókat folyamatosan keresünk, és a lobby tevékenységünket is tovább folytattuk!

 

EJEB döntésének elemzése

EGYESÜLETÜNK TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE, AZ EJEB ELJÁRÁSSAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN

2014. évben az EJEB elutasította keresetünket. Elutasította, hiszen egy nem régen bevezetett furcsa jogértelmezés szerint, kiválasztottak három "pilot" ügyet! E három pilot ügy kapcsán hozták meg a döntést, mely a KNOÉ vezetőségének álláspontja szerint nem korrekt döntés volt! Hanem elfogult és részlehajló! Na de nézzük a részleteket:

Szóval az a helyzet, hogy több mint 2 és fél után elfogadhatatlannak nyilvánították a beadványunkat, melyet szerintünk kellő alapossággal el sem olvastak, egybemosták a többi üggyel és nem tájékozódtak megfelelő alapossággal! Meglehetősen furcsa és felveti az elfogultság gyanúját, illetve annak a gyanúját, hogy a részlehajló módon kiválasztott 3 "pilot" ügy elbírálásában részt vett egy nyilvánvalóan elfogult bíró, Sajó András is! Itt is felmerül a gyanú, hogy a magyar kormány Sajó Andráson keresztül igyekezett érvényesíteni európaiatlan és álláspontunk szerint a nemzetközi joggal ellentétes álláspontját!

Mi úgy ítéljük meg, hogy az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én elfogadott egyezmény (továbbiakban Egyezmény) 35. cikkének 3/b pontja alapján a beadványunk nem lett volna elfogadhatatlannak nyilvánítható!

Mi úgy véltük és véljük, hogy az EJEB sem áll a jogszabályok felett, azok betartása rájuk is kötelező érvényű, és nem dönthetnek elfogult bírók és nem léphetnek át nyílvánvaló tényeket, nyilvánvaló konkrétumokat!

  • A kiválasztott un. „pilot” ügyek olyan személyek beadványai voltak, kiknek a nyugdíja meglehetősen magas volt. Ráadásul nem tükrözték teljesen egyértelműen, Magyarországon e réteget ért joghátrányokat, és társadalmi következményeket. Jogos kérdésként merül fel, hogy ki és miért választotta ki pont ezeket az ügyeket, milyen indokok alapján és milyen megfontolásból? A pilot judgement eljárásnak nem az a lényege, hogy a kiválasztott ügyek tükrözzék az összes beadvány tartalmát, a sérelmezett intézkedés lényegét?
  • A pilot ügyek elbírálásában részt vett az a magyar bíró (Sajó András), aki korábban Magyarországon, egy olyan elfogult esszét írt, melyben markánsan foglalkozott a korhatár előtti és a rokkant nyugdíjakkal „Az állam működési zavarainak társadalmi újratermelése” címmel. Az esszé alapján vitathatatlan, hogy Sajó úr ismeretei a kérdést illetően hiányosak, helyenként tévesek, és meglehetősen elfogultak. Ez az esszéje, megjelent a Közgazdasági Szemle, LV. évf., 2008. július–augusztus (690–711. o.) Kérdés az, hogy ezek alapján elvárható volt az elfogulatlan bíráskodás Sajó Andrástól? Egyáltalán milyen mértékű volt a szerepe a döntésben? Sőt felvetjük, hogy nem kellett volna elfogultsági okokra hivatkozva kérnie, hogy a pártatlan döntés érdekében ne vegyen részt a döntésben?
  • Az EJEB úgy vélte a határozata szerint, hogy nem szenvedtünk jelentős hátrányt. Ez azért is meglepő és furcsa, mert a beadványunk világosan és érthetően megfogalmazta, hogy a szabályos jogszabályi környezetben, jogszerűen megszerzett végleges nyugdíjas státuszt a magyar állam visszaható hatállyal törölte el! Ettől a rétegtől elvette a nyugdíjas státuszát. Többen 10 éve vagy régebb óta nyugdíjasok voltak, nyugdíjasként éltek, és egyik napról a másikra már nem voltak nyugdíjasok! Ilyet döntés nem elfogadható! Ezek szerint bárkitől bármi elvehető?
  • Meglehetősen meglepő, hogy az EJEB nem foglalkozott az alábbi kérdésekkel:
  • Nyugdíjas státuszunk megszüntetése úgy történt, hogy semmilyen jogorvoslati lehetőséget nem biztosított a magyar állam!
  • Amikor Magyarországon a nyugdíj korhatár 65 év, miért csak az 57 év alattiakat érintette a nyugdíj elvétele? Az 57 és 65 év közöttiek miért részesültek pozitív diszkriminációban?
  • Miért nem vették figyelembe azt sem, hogy sokakat a magyar állam kényszerített nyugdíjba? A beadványban részleteztük is, hogy pl. átszervezések, a határőrség megszűnése, a Vám- és Pénzügyőrség megszűnése stb. okán a jelenlegi magyar kormány tömegével küldött nyugdíjba embereket. Azért tette, hogy azt el is vehesse?
  • Miért nem észlelték az Önök bírái azt, hogy a magyar állam egy biztos nyugdíjas státuszból egy bizonytalan, meghatározhatatlan bizonytalan státuszba taszított minket. Miért fűződik ehhez bárkinek érdeke? Hacsak nem politikai döntésről van szó!
  • Miért nem vették figyelembe azt sem, hogy aktív korában sok korkedvezményes nyugdíjas alacsony fizetésért számtalan túlmunkát végzett, térítés nélkül és egyfajta jogos kompenzáció volt a 25 éves szolgálati viszony utáni nyugdíj lehetősége? A rendvédelmi szervek munkatársai sorozatosan korlátozva voltak jogaikban.
  • Az EJEB azzal sem foglalkozott, hogy mi mindannyian jogszerűen szereztük meg a nyugdíjas státuszunkat, akkor miért nem érvényesül a szerzett jogok védelme?
  • A nyugdíj (szerzett jog) elvételével (visszaható hatály) megszűnt számtalan kedvezmény is.

Nemzetközi szakértőink véleménye

DR. GEORGE WELDEN ANGOL NEMZETKÖZI JOGÁSZ VÉLEMÉNYE

Tekintettel arra, hogy az egyesület beadványának elkészítésében professzor úr is közreműködött, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága döntését is megismerettük vele, egyértelműen azt fogalmazta meg, hogy ambivalens véleménye alakult ki! Nem állította, hogy a döntés részlehajló, de azt sem mondta, hogy nem az! Negatívumként említette, hogy az EJEB nem lépett fel határozottabban a tömeges beadványokkal szemben. Azt is hibaként említette, hogy az EJEB nem szólította fel határozottabban a "sértetteket", hogy egyénileg ne küldejenek beadványt! Úgy fogalmazott, hogy az együttműködés hiánya megszülte gonosz gyernekét! Welden professzor két költői kérdést tett fel!

  • Átolvasta vagy átnézte valaki a sok ezer beadványt? És ki, milyen szempontok alapján választotta ki az úgynevezett "pilot" ügyeket?
  • Észlelték-e, vagy akarták-e észlelni, hogy a beadványok tartalma különböző, eltérő, más tartalmú?
  • Egy ilyen társadalmi réteget érintő ügyben az ECHR (EJEB) nem győződik meg a vitatott jogszabály megalkotásának indokoltságáról, a kormány által hivatkozott "kimentési okról"?

DR. WINIEFRED GOLDEL PHD. EGYETEMI DOCENS VÉLEMÉNYE

Szakértőnk úgy vélte, hogy meglehetősen meglepő az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése. Szerinte nagy hiba volt, hogy nem tudták, vagy nem akarták a magyarországi érdekvédelmi szerveződések összefogni, a tevékenyégüket koordinálni! Immár többedszer megfogalmazta, hogy a mi egyesületünk együttműködésre törekvése jó volt, a bedványunk tartalma részletes és mindenre kiterjedő volt. Negatív véleménnyel volt azonban azokról a szerveződésekről akik felszólították a "sértetteket, hogy egyénileg küldejenek beadványt Strasbourba! Hatalmas dilettantizmus - fogalmazott -, ami felveti akár a szándékosságot is! Tehát úgy véli, hogy hatalmas hiba volt a magyar érdekvédeli egyesületek, vagy a szóbanforgó kérdéssel foglalkozó szerveződések, szakszervezetek részéről, hogy nem voltak hajlandóak az együttműködésre!

Ez az érthetetlen önmegvalósítási vágy, egyéni sikerre, vagy talán szándékos zavarkeltésre törekvés mindenképpen elgondolkodtató! Amit még megfogalmazott, hogy igazi önkritikát pedig nem is gyakorolt ezen szervezetek közül egy sem! A KNOÉ-t felesősnek kikiáltó tájékozatlan emberek, a KNOÉ-t ért alaptalan kritikák vonatkozásában pedig annyit mondott: "Sajnálatosan az emberi természet mindenhol ilyen, de a magyar emberek vonatkozásában talán kicsit intenzívebb! Úgy fogalmazott dr. Goldel, hogy hihetetlen felelőtlenség, tájékozatlanul, tények ismerete nélkül véleményt megfogalmazni!

Egyéb jogi tevékenységeink

EGYESÜLETÜNK VEZETÉSE NEM FOGADTA EL AZ EJEB DÖNTÉSÉT EZÉRT AZ ALÁBBI INTÉZKEDÉSEKET FOGANATOSÍTOTTUK:

  • Angol nyelvű megkeresést írtunk az EJEB elnökének Dean Spielmann-nak, akit tájékoztattunk észrevételeinkről és arról, hogy dr. Sajó Andrást elfogultnak tartjuk, korábbi nyilatkozatai és írásai alapján. Sajó Andrásnak álláspontunk szerint nem is vehetett volna részt a döntésben, az elfogultsága miatt.
  • MTI közleményt adtunk ki, arról, hogy a KNOÉ álláspontja az, hogy dr. Sajó András az EJEB bírája ügyünkben, az álláspontunk szerint erősen elfogult!
  • Az EJEB elnöke nem méltatott minket válaszra, hanem a Bíróság egyik titkára írt egy semmit mondó választ, melyre újból reagáltunk és leírtuk a véleményt nem fogadjuk el, az a továbbiakban is vitatjuk, és további lépéseket teszünk!
  • Angol nyelvű tájékoztató megkeresést írtunk Zeid Ra'ad Al Hussein ENSZ főbiztosnak, melyben tájékoztattuk az EJEB részlehajló döntéséről.
  • Nils Muižnieks az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosát is angol nyelvű megkeresésben tájékoztattuk az EJEB döntéséről és a segítségét kértük!
  • Írtunk szintén angolul Michel Servoznak, az Európai Bizottság foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős főigazgatójának!
  • Tájékoztattuk továbbá Frans Timmermans urat, az Európai Bizottság Elnök-helyettesét is, szintén angol nyelvű levélben és az Ő segítségét is kértük!

A fentiekben már írtuk, hogy az Európai Parlament előtt még folyamatban van az ügyünk! Tekintettel arra, lecserélődtek a képviselők és az eddig elért eredményeinket nem szerettük volna elveszíteni, készítettünk egy összefoglalót és megküldtük az Európai Parlament összes képvselőjének írásban, természetesen azt is angol nyelven!

Rendezvényeink

EGYESÜLETÜNK RENDEZVÉNYEI

2014. évben is sorozatosan tartottunk rendezvényeket, abból a célból, hogy tájékoztatni tudjuk tagjainkat, képviselni tudjuk továbbá tagságunk érdekeit és felhívjuk a társadalom figyelmét, hogy vagyunk, hallatjuk hangunk és minden rendelkezésünkre álló jogi eszközzel igyekszünk érvényesíteni érdekeinket. Fontos továbbá, hogy fórumokon, rendezvényeinken, válaszolni tudjunk a felmerült kérdésekere és segítséget nyújtsunk a megtett lépéseink értelmezéséhez, indokolásához tagságunknak. 2014-ben az alábbi rendezvényeket tartotunk, vettünk részt mi rendezvényeken és igyekeztünk tájékoztatást adni tagjainknak és a közvéleménynek:

2014. január 24. - Rendezvény

2014. január 26. - Rendezvényt

Pilis

Óbarok

2014. február 8.-án - Rendezvény

2014. március 20. - Bizottsági ülés

Kisvárda

Európai Parlament

2014. április 05. - Konferencia

2014. május 10. - Konferencia

Budapest

Budapest

2014. május 16. - Megbeszélés

2014. május 22. - Fórum

Budapest Kopaszi gát

Budapest Petőfi laktanya

2014. május 26. - Szakmai megbeszélés

2014. június 14. - Rendezvény

Brüsszel

Pilis

2014. július 11. - Konferencia

2014. augusztus 01. - Rendezvény

Budapest

Kékcse

2014. szeptember 05. - Konferencia

2014. október 04. - Fórum

Budapest

Ercsi

2014. október 09. - Rendezvény

2014. december 12. - Konferencia

Budapest

Bicske

  • 2014. október 14. a KNOÉ MTI-n keresztül kiadott egy közleményt arról, hogy elítéli az elfogult bíráskodást
  • 2014. november 22.-én a KNOÉ vezetősége a magánnyugdíjpénztárakkal összefüggésben adott ki egy közleményt az MTI-n keresztül. Ennek fő oka volt, hogy A KNOÉ erőteljesen tiltakozott a 2014 november közepén benyújtott 2015-ös költségvetésről szóló törvény magánpénztárakat érinti módosítása miatt. A jogszabály kimondja, hogy amennyiben 6 hónap átlagában legalább 2 hónapon keresztül nem fizet a tagság 70%-a tagdíjat, akkor a pénztár végelszámolásra kerül. Az újabb támadás a magánpénztári tagok megtakarítása ellen. Hazugság az amikor azzal próbálják indokolni a lépést a kormány oldalon, hogy csak a magánpénztári tagok vagyonát akarják megvédeni, hiszen a pénztárak tagdíj befizetés hiányában a tagok egyéni számláján levő pénzt élik fel működésükhöz. Közleményünkben is kifejtettük, hogy eddig is szigorú szabályok vonatkoztak a tagdíjak könyvelésére, illetve az egyéni számlán levő összeg felhasználhatóságára.

A pénztárak csak a tagdíj befizetés 0,9%-át használhatták eddig működési költségeik fedezetére. Ezen felül a tagok működési célú adományai illetve a korábbi működési költségekből származó megtakarításaik adnak fedezetet a működési költségekre.

A kormány kommunikációja hamis és valóság tartalma egyenlő a nullával. Ebből is látszik, hogy semmi másra nem szolgál az egész javaslat, mint hogy a még egyéni számlán levő több, mint 200 milliárd forintra is rátegyék a kezüket és ezt úgy teszik, hogy megsértik a pénztárak önrendelkezési jogát, semmibe veszik az önkormányzatisági elvet.

  • 2014. december 13. A KNOÉ vezetősége kiadott egy újabb MTI közleményt