2015. évi egyéb rendezvények

Göncz Árpád temetése

GÖNCZ ÁRPÁD TEMETÉSE 2015. OKTÓBER 7.-ÉN

94. évében hunyt el Göncz Árpád volt köztársasági elnök, a mi Árpi bácsink! Árpi bácsi temetése november 6-án volt az Óbudai temetőben. Sok ezer ember jelent meg, így a temető 16-os parcellája teljesen megtelt. Göncz Árpád népszerűségét támasztja alá, hogy nagyon sok külföldi és magyar állami vezető, politikus és közéleti személy, valamint egyházi méltóság vett részt a temetésen.

Megosztotta résztvevővek, hogy megjelent Orbán Viktor és Lévai Anikó is a temetőben. Egy-egy beszólást lehetett hallani, mely nem kifejezetten kedvező volt Orbán Viktor számára! Az érkező emberek, nagy ívben kerülgették Orbánt, mely arra engedett minket következtetni, hogy nem akartak egy fotón szerepelni a magyar miniszterelnökkel. Szóval látszott, hogy Orbán Viktor nem nagyon népszerű a megjelentek körében.

2019-02-11T12:31:32+01:002015. október 7.|2015. évi egyéb rendezvények|

Tagjaink tájékoztatása

KNOÉ SZB EGYEZTETÉS 2015.09.12

A KNOÉ és az SZB vezetése 2015. szeptember 12.-én egyeztető megbeszélést tartott. A megbeszélés valójában a korábbi megállapodások megerősítéséről szolt. A KNOÉ és SZB azonos célokért kűzdő szervezet, a harc közös, így az eszközök és módszerek szinkronizálásának a részleteit kell egyeztetni! Mindkét szervezet vezetése egyetértett abban, hogy együtt sokkal erősebben vagyunk! Legfontosabb a tagság, legfontosabb a cél!

Mind Katus Károly, mind Kuti László és Baranyi Csaba is vita nélkül egyetértett abban, hogy a harc, melyet tagjainkért folytatunk akkor igazán eredményes, ha egymás mellett, kart karba öltve folytatjuk jogi harcainkat! Konkrétan szó eset több közös taktikai és stratégiai lépésről! A KNOÉ újabb EJEB beadványáról is szó esett. A két szervezet abban állapodott meg, hogyí a részletek elhangzanak a szeptember 18.-ára tervezett konferencián.

2019-02-08T13:06:50+01:002015. szeptember 12.|2015. évi egyéb rendezvények|

Kisvárdai, tarpai és panyolai meghívás

MEGHÍVTAK MINKET SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBE

2015. augusztus 20.-22. között Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több tagunkkal találkoztunk, közöttük több aktív rendvédelmi dolgozóval. Megfogalmazásuk alapján az új “életpálya modellnek” nevezett jogszabály megalázó és nehezen feldolgozható az állomány részéről! Megfogalmazásra került, hogy nem pontosan értik, hogy mi célja lehetett a BM-nek, hogy ezt a törvényt készítették elő és fogadtatták el az országgyűléssel! Nagyon sokan érzik magukat kellemetlenül!

Nagyon kellemes élmény volt találkozni Tóth László tagunkkal és családjával. Tóth László az a volt határőr kollégánk, akit súlyos egészségromlása miatt, ellátás nélkül tettek utcára. Az Ő ügyét egyesületünk kiemelten kezeli!

2019-02-08T13:04:06+01:002015. augusztus 22.|2015. évi egyéb rendezvények|

Nemzetközi találkozó 2015. augusztus 13. és 15. napja között

Ezt a nemzetközi találkozót sok vita előzte meg. A vita arról szólt, hogy több Európai Uniós ország nem látja a magyar problémákat, nem látja a mi problémánkat sem. Nem azért mert felkészületlenek vagy hitetlenek, hanem azért, mert a saját országukban a saját közegükben, a saját szubkultúrájukban ilyennel vagy hasonlóval nem találkoztak. Előzetesen a spanyol és a norvég civil szervezeti vezetővel azon vitatkoztunk, hogy ezen az augusztus 13-15. találkozón sikerül-e a “hitetleneket” is meggyőzni! Félreértés ne essék, a “hitetlenek”, nem felkészületlenek, csak az ő életükben, az ő közegükben, az ő országukban ez elképzelhetetlen sőt, ha ilyen előfordulna, a döntéshozók bajba kerülnek! Ahogy a francia Baudouin Saurin fogalmazott, “a döntéshozónak minimum 100 év Bastille.” Valójában a hasonló tevékenységet végző civilszervezeteknek ismerniük kell egymást, ismerniük kell egymás célját és a civil szervezetnek az adott országban elfoglalt helyét és szerepét.

Szerencsére sok, nagyon sok civil szervezeti képviselőt sikerült már meggyőzni arról, hogy a magyar kormány akciója, nem az ország érdekében végrehajtott intézkedés, hanem egy réteg ellehetetlenítésére törekvő rosszindulatú hatalommal visszaélő magatartás.

Itt az igazolvány cserével kapcsolatos kormányzati bohóckodásról, a 2006. évi eseményekkel összefüggő kormányzati visszaélésekről, melyben a rendvédelem ellen igyekezett fordítani a közvéleményt is részletesen szó esett! Őrületes volt a megdöbbenés! Többnyire a résztvevők a diktatórikus eszközöket és módszereket vélték a magyar kormányra jellemzőnek!

Több civil szervezeti vezető szólt hozzá, miután szót kapott Kuti László a KNOÉ elnöke is, aki az alábbiakat mondta el:

  • Elmondta, hogy nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a kormányzat csak azért, hogy megfélemlítse és kézben tartsa a volt korkedvezményes nyugdíjasokat, visszaható hatályú joggal vette el a nyugdíjat, majd helyette egy bármikor csökkenthető és megvonható juttatást adott, melyet még csökkentett is. Tehát jogszerűen a múltban megszerzett biztos jogosultságot elvette, majd helyette egy bizonytalan státuszt adott.
  • A kormányzat ezt azzal is megtetézte, hogy nem cserélte le a korkedvezményes nyugdíjasokon belül a BM-hez tartozó rendvédelmisek igazolványát, így azok 2013. március 31.-én lejártak! A KNOÉ feljelentést tett a magyar állami tisztségviselők ellen, majd panaszt nyujtott be dr. Polt Péternél a magyarországi legfőbb ügyésznél az elutasító határozat ellen! A semmitmondó, a jogszerűséget álcázó határozatból fel is olvasott.
  • Elnökünk beszélt a buszvezetőkkel kapcsolatos nyugdíj eltörlésről, és arról a kormányzati magatartásról, mely valótlanságok sorozatával igyekszik alátámasztani mindezek jogszerűségét és főként szükségsségét.
  • Kuti László kitért arra, hogy megalapozott a gyanú arra, hogy 2006-ban jogosulatlanul ítéltek el egy rendőrtisztet, aki letöltendő szabadságvesztést kapott. A magyar ügyészség azonban ezt hangfelvétel ellenére is ingorálta egy semmitmondó jogi “hokusz-pókuszokat” tartalmazó határozatban, melyben meg is vonták az érintett panaszjogát!
  • Taglalta elnökünk a jelenleg aktívakat érintő életpályamodellt is, mely álláspontunk szerint hibás és visszaélések lehetőségét teremti meg a parancsnoki állománynak! Beszélt még arról, hogy a megromlott egészségű határőrt egyszerűen utcára tették, mindenféle ellátás nélkül!
  • Végezetül kérte, hogy a jelenleg az Európai Parlament előtt lévő ügyünkben mindenki a saját EP képviselőjén keresztül támogasson minket, nyujtson segítséget!

Az ezt követő hozzászólók mind kivétel nélkül biztosították a KNOÉ-t, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy segítséget tudjanak nyújtani jogi harcunkhoz.

Dinantban és Würtzburgban már csak kötetlen megbeszélés volt, illetve városnézés. A társaság ellátogatott a Leffe folyó partjára. Dinantban főzik az apátságban 1240-ban készült recept alapján a híres belga Leffe sört. Az apátságban elnökünk el is mormolt egy imát, hogy tevékenységünket mi hamarabb siker koronázza, ehhez kérte az isteni segítséget. A holland nemzetiségű Thijs van Gallen civilszervezeti vezető, meg is jegyezte, hogy ez az ima akkor válik valóra, ha elnökünk beül az apátságban a Kanonok székébe, megismétli az imát, majd ezt követően az égieknek tisztelegve elfogyasztanak egy pohár Leffe Blond sört. Tekintettel arra, hogy ez megtörtént, az ima valóra kell, hogy válljon! A jó tanácsért cserében elnökünk azt kérte, hogy Thijs tanulja meg magyarul, hogy “mi sohasem adjuk fel!” Nehezen bár, de sikerült elsajátítania. Valahogy így hangzott: “me sohasam agyak fal”

Összességében megfogalmazhatjuk, hogy a találkozó nagyon sikeres volt!

2019-02-08T12:59:52+01:002015. augusztus 15.|2015. évi egyéb rendezvények|

Nemzetközi találkozó 2015. július 23-án

Az Európai Unió több országából és Norvégiából is érkezett Magyarországra több érdekvédelmi szervezeti vezető és aktivista.

A nemzetközi találkozót jogi segítőink egyike Dr. PhD. Winiefred Goldel egyetemi docens kezdeményezte. A találkozó célját úgy fogalmazta meg, hogy az Európai Unió hasonló tevékenységet végző civilszervezeteinek ismerniük kell egymást, ismerniük kell egymás célját és a civil szervezetnek az adott országban elfoglalt helyét és szerepét. Magyar vonatkozásban, dr. Goldel asszony megfogalmazása szerint a rendvédelmi szervezetek korábbi állománya elleni “inkvizíciós furcsaságok” azok, melyek ismertetése szükséges a Uniós civil szervezetek előtt, illetve az Európai Unión kívüli állam, Norvégia civil szervezetei előtt is. Úgy véltük, hogy nagyon nagy megtiszteltetés, hogy a KNOÉ 5 tagja találkozhat külföldi civil szervezeti vezetőkkel, és ezen keresztül megismerheti az őket foglalkoztató problémákat, gondokat. A meghívottakat megvendégeltük, Heves megyei tagunk jóvoltából, finom húsokkal és kolbászokkal. Nem állítjuk, hogy mindenki jóllakott, de egy kis kóstoló jutott minden résztvevőnek. A siker bombasztikus volt! Volt, aki azt fogalmazta meg viccesen, ha ilyen finom az étel Magyarországon, akkor itt akar letelepedni!

Az előzetes egyeztetés szerint minden civil szervezettől 5 fő megjelenését kérték, így tőlünk is és külföldről Magyarországra érkező civil szervezetektől is. Mi olyan tagjainkat hívtunk meg, akik a rendvédelmi szervezeteknél magas funkciót töltöttek be. A rendezvényt előzetesen nem hoztuk nyilvánosságra, sőt kizárólag a meghívott tagjainknak adtunk tájékoztatást biztonsági okból, mert ahogy az egyik operatív munkában profi tagunk fogalmazott, “az ördög nem alszik.” A rendezvény szerencsére probléma mentesen befejeződött.

Ezt a részünkről foganatosított “biztonsági intézkedést” nagyon sok külföldi civil szervezeti vezető furcsállta, mert náluk egészen más a helyzet, nem történnek furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok, sőt elképzelhetetlen, hogy a közvélemény félrevezetésére törekedne a kormányzati kommunikáció. Sajnos nálunk ez mindennapos! Összességében Magyarországról dr. Goldel asszony kizárolag a KNOÉ jelenlétét kérte!

A rendezvényen a KNOÉ 5 fővel vett részt a Budapesten bérelt helyiségben. A rendezvény programja volt: (csak az érdekes témákat ismertetjük)

  • A német a civil szervezet vezetője elmondta, hogy a mai német rendőröknél a legnagyobb probléma, hogy hiányos a számítástechnikai ismeretük, ő úgy fogalmazott hivatkozva Holger Münch-re a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) vezetőjére, hogy digitálisan analfabéták! Előfordul, hogy emiatt fotók és videók bizonyítékként történő felhasználásában problémák vannak.
  • A svéd szervezet vezetője kifejtette, hogy a bevándorlással összefüggő problémák jelentik számunkra az igazi feladatot. Javaslatokat és terveket készítenek, hogy segítsék a kormányuk munkáját.
  • A spanyol résztvevők, a hatályos tüntetés ellenes kemény jogszabályok elleni harcukat fogalmazták meg. A KNOÉ tevékenységét ismerik, hiszen a madridi civil szerveti találkozón sokat beszélgettek Kuti Lászlóval. Elfogadhatatlannak tartják, hogy Spanyolországban ne lehessen tüntetni vagy demostrálni.
  • Az olasz jelenlévő civil szervezeti vezető a bevándorlással összefüggő problémákról beszélt. Kiemelte, hogy jelenleg az egyik legnagyobb probléma e támakörben Libia. Tevékenységükkel a kormányzatukat igyekeznek segíteni.
  • A Belgiumból érkezettek általános jogi kérdések vonatkozásában tevékenykednek, melyre folyamatosan felhívják a döntéshozók figyelmét! Az egyik ilyen kiemelt kérdés a szabálysértési jog, mely az elmúlt években, meglehetősen nagy vihart kavart.
  • A romániai civil szervezeti képviselők, a korrupció ellenes tevékenységet hangsúlyozták, és nagy örömmel adtak arról tájékoztatást, hogy észrevételeik, bejelentéseik alapján minden esetben vizsgálat indul!
  • Az Egyesült Királyságból érkezettek, meglehetősen intenzíven a bevándorlással összefüggő problémakat ecsetelték. Kiemelték, hogy ők folyamatosan vizsgálják e kérdést, hatástanulmányokat, elemzéseket készítenek és ezeket juttatják el a hatóságokhoz.
  • A francia delegáció kihangsúlyozta, hogy a rendőrségük tévékenységével összefüggésben végeznek civil szervezeti munkát. Nem tartják kielégítőnek a terroristák elleni felderítást megelőzést, ha pedig intézkedésre kerül sor, akkor pedig túl dúrván lépnek fel a “Gendarmerie” vagy más hatóságok emberei.
  • Az osztrák résztvevők, a jogszerűség fontosságáról, a hivatalos szerveknél tapasztalható túlterheltség csökkentéséről beszéltek és elmondták, hogy komoly tevékenységet folytatnak, hiszen tapasztalataikat, javaslataikat rendszeresen megosztják az illetékes miniszterrel és egyeztetnek, véleményt cserélnek.
  • A norvég civil szervezet elnöke a bűnmegelőzésben betöltött szerepükről beszélt. Úgy vélte, hogy a már civilek, de korábban rendvédelmi területen dolgozók szerepe különösen fontos. Fontos a Breivikhez hasonló személyek kiszűrése, a nemi erőszak szaporodásának megelőzése.

Hosszú órákon keresztül folyt a jelenlévők előadása, az országukban tapasztalható problémák ismertetése. Egy dologban azonban egyetértettek, hogy a civil szervezetek jelenlegi magyar helyzete borzalmas. A kormányzat nem ismer el egy civil szervezetet sem, nem hallhatja meg őket, kizárólag az általa pénzelt és általa létrehozott szervezeteket ismeri el, aki öncélúan a kormányzat szócsövei mint pl. a CÖF

Kuti László a KNOÉ elnöke részletesen ismertette a KNOÉ tevékenységét. Elmondta, hogy eddig mit tett az egyesület és a jövőben mit tervez tenni:

  • 2011. november 8-án a 2012. évi CLXVII törvény, mely a korkedvezményes nyugdíjakat visszaható hatállyal történő eltörléséről rendelkezett, elfogadását megelőzően az összes országgyűlési képviselőnek a KNOÉ levelet írt, hogy a törvényt ne fogadják el! Egy tucat képviselőt kivéve nem jelzett vissza senki. Pártokat tekintve nem jeleztek vissza a kormánypártok és a Jobbik
  • 2011. évben folyamatosan próbált az egyesület egyeztetni másokkal, hogy ne különböző tartalmú, nagy mennyiségű beadvány menjen az EJEB-nek. Ebben a Sorsunk2011 mozgalom, Kónya Péter és Árok Kornél által jegyzett szakszervezetek voltak partnerek. Mindenki más az együttműködést elutasította. Ezt a KNOÉ nagy kudarcnak gondolja ezt. Kuti László kiemelte, hogy nagyon sajnálatos, hogy egyesek nem az eredményt, hanem a saját érvényesülésüket helyezték előtérbe!
  • 2011. december 31-én, 2012. március 3-án és 2012. november 26-án a KNOÉ beadvánnyal élt a Strasbourgi Bíróságnál. Sajnos ezt a “pilot judgement” eljárásra tekintettel elutasították úgy, hogy a KNOÉ beadványát meg sem vizsgálták a többi borzalmas mennyiségű beadvány miatt. Itt kiemelte Kuti László, hogy a KNOÉ álláspontja szerint a magyarországi dr. Sajó András bíró korábbi írásaiban kifezetett elfogultsága miatt nem vehetett volna részt a döntésben! Sajnálatosan a KNOÉ ezirányú panaszai eddig még nem hoztak eredményt!
  • 2011. december 31-én keresetet nyújtott be a KNOÉ az Európai Unió Luxembourgi Bíróságához, mely beadvány átkerült az Európai Bizottság állásfoglalása miatt az Európai Parlamenthez! Ez jelenleg még folyamatban van. A KNOÉ petíciót is benyújtott, melyet két alkalommal ki is egészített.
  • KNOÉ a tagsága folyamatos tájékoztatása, a politikusok tájékoztatása miatt folyamatosan rendezvényeket tartott

A KNOÉ elnöke kiemelte, hogy fontos a nemzetközi kapcsolat. Ő személyesen részt vett egy érdekvédelmi egyesületek közötti megbeszélésen Luxembourgban és a spanyolországi Asociación de Retiro meghívásának eleget téve Madridban.

A korábbi ismertetések és tájékoztatások kapcsán Kuti László kifejtette, hogy a KNOÉ semmilyen anyagi támogatást nem kap, kifezetetten a tagok által befizetett tagdíjakból tud gazdálkodni, így ezek a külföldi utak csak a saját zsebéből finanszírozhatóak, mert ezeket nem fedezné az egyesület pénze!

Ennek ellenére a működőképességet meg kell őrizni. Kuti elnök beszélt arról is, hogy sok olyan tag van, aki az évi 2.000 Ft tagdíjat is soknak tartja, és nem fizeti ki, majd a felszólításon megsértődik, mert úgy véli, hogy neki ingyen jár a jogorvoslat. Ezt a magyar mentalitást sajnos bármennyire is fájó, nem tagadhatjuk le!

Beszélt továbbá arról, hogy a KNOÉ feljelentést tett a magyar állami tisztségviselők ellen, majd panaszt nyujtottak be dr. Polt Péternél a magyarországi legfőbb ügyésznél az elutasító határozat ellen!

Kuti László részletesen ismertette az új aktívakat “sújtó” életpályamodellt, a rendfokozatban visszavetést, a kormányközeli TEK 6 szoros illetményszorzóját, a szakszervezetek ellehetetlenítését és azt, hogy a KNOÉ-t mint érdekvédelmi egyesületet semmibe nem vonják be, a megkereséseire érdemi válasz nem érkezik, valójában a kormányzat azt tesz, amit akar és ezt a jogszerűség látszatát keltve teszi, a közvéleményt pedig folyamatosan félrevezeti!

Összességében a rendezvény nagyon sikeres volt. A jelenlévők megdöbbentek, hogy Magyarországon mi folyik! A résztvevők mindegyike jól érezte magát és elfogyasztotta a KNOÉ által biztosított ételeket!.

2019-02-08T12:54:21+01:002015. július 23.|2015. évi egyéb rendezvények|

Nemzetközi rendezvény

2015. MÁRCIUS 1. SPANYOL CIVILSZERVEZETI TALÁLKOZÓ

A spanyolországi Asociación de Retiro egyesület meghívására Madridba utaztunk 2015. március 1.-jén. A meghívóban név szerint hívták elnökünket és partnerét egy civil szervezeti megbeszélésre, egy baráti találkozóra, egy kötetlen megbeszélésre. A Liszt Ferenc Repülőtérről indult a gép vasárnap korán reggel. Repülőjegy a német Lufthansa légitársaság repülőjére szólt. Az első állomás München volt, ahol át kellett szállni a Lufthansa másik gépére. Münchenben az átszállás könnyen és közvetlenül történt, bár a repülő kicsit késve indult. Problémamentesen érkeztünk Madridba, ahol jó idő volt sütött a nap és 20 °C volt.

Madridban a Hostal Abadia szállodában kaptunk egy szobát. A szobában szerencsére volt wi-fi hálózat is, így tudtunk kommunikálni az Interneten is. Madridban egyébként 21 kerület van, a kerületek negyedekből állnak.

Vendéglátóink által biztosított Seat Ibiza autóval haladtunk. Előtte részletes tájékoztatást adtak arról, hogy Spanyolország autópályái kiváló minőségűek 2-2 sávosak. Egyes szakaszaik fizetősek. Elmondták azt is, hogy lakott területen 50 km/h, azon kívül 90 km/h sebességgel, autópályán pedig 120 km/h a megengedett. A spanyol jogszabályok minimális, 0,5 g/l mennyiségű alkoholt engedélyeznek

Ellátogattunk Zaragozába, ahol a helyiek elmondása szerint kb. egy évtizede ez a legborzalmasabb árvíz. 1.500 embert kellett kitelepíteni. Aragónia és Navarra kormányai professzionális módon hajtották ezt végre, az evakuációs terv alapján. Az Ebro folyó szakítottá át, a hatalmas esőzések miatt a gátat és ez okozta a katasztrófát. Két falu, Boquiñeni és Pradilla lakosait kellett kitelepíteni, mert fennállt a veszélye annak, hogy a gát újabb szakasza szakad át. Az árvíz egyébként 200.000 hektár területet öntött el, de itt szerencsére nem történt személyi sérülés. Az általunk tapasztaltak szerint a munka szervezetten professzionális módon folyt.

Madridban az Igazságügy Minisztérium épülete előtt volt a találkozó és utána kezdődött a megbeszélés. Több személy, mint később kiderült civil szervezeti vezetők ültek az előadóteremben és megkezdődött a beszélgetés. Tolmácsgép segített a kommunikációban. Elnökünk részletes tájékoztatást adott a velünk történtekről, volt sok kérdés is, mely főként az okokat kereste. Elmondta elnökünk a visszaható hatályú jogfosztást és Strasbourgi ECHR (EJEB) döntés részleteit is. A résztvevők egyöntetűen a vonatkozásban foglaltak állást, hogy ez borzalmas, ilyet nem tehet egy EU kormány sem!

Később nevezetességeket és érdekességeket is mutattak, így láttunk katalán népviseletbe öltözött zenészeket és táncosokat is, akik felvonultak Madrid utcáin és nagyon kellemes zenével és tánccal szórakoztatták a nézelődőket. Nagyon szórakoztató volt az előadás és a látvány fantasztikus volt.

Vendéglátóink megmutatták a Palacio Real palotát, melyet V. Fülöp király építtetett, melyet a jelenlegi uralkodópár is használ.

Láthattuk a Museo del Prado-t is, ahol XV.-XVII. századi udvari festészet alkotásait állítják ki, a San Nicolas de los Servitas templomot, melynek a harangtornya a 12.században épült, a San Lorenzo de El Escorial-i királyi kolostort, mely a 16. században épült.

Érdekes látvány volt a Parque del Buen Retiro, mely magyar jelentése “a kellemes visszavonulás” Madrid egyik legnagyobb parkja. A park a XIX. sz. végéig az Angol monarchiához tartozott. Láűthattuk a Santiago Bernabéu stadiont is Madridban. Építése 1944.-ben kezdődött. Eredeti neve Estadio Chamartín volt. Mostani nevét 1955. január 4-én kapta a Real Madridtól az akkori elnök, Santiago Bernabéu tiszteletére. A stadion befogadóképessége 80.400 fő. Elmentünk az ugynevezett 103 övezetbe is, ahol azon túl, hogy folyamatosan beszélgettünk, ettünk is az étteremben. Az étel nagyon finom és ízletes volt. Sok és kényelmes parkolóhely is található itt. Az árak olcsóak, megkockáztatom kijelenteni, hogy kedvezőbbek mint Magyarországon! A hely csendes és nyugodt, kényelmesen tudtunk beszélgetni is. Vendéglátóink egy kis történelmi áttekintést adtak arról, hogy Spanyolország 1982-ben lett a NATO tagja, 1986-ban a tagságot népszavazás útján is megerősítették. 1988-ban az Egyesült Államok kivonta légierőit a Torrejónban található támaszpontról.

Összességében a 2015. márciusi spanyol meghívásunk eredményesen zárult. Úgy fogalmazhatjuk meg a találkozó lényegét, hogy egy új útra léptünk, mely az Európai Unión belüli barátkozás, ismerkedés új útja. Spanyol barátaink nem ismerték minden részletét a velünk történteknek. Részletes tájékoztatást adtak többek között arról, hogy Spanyolországnak 54 EP képviselője van, mely elég jelentős. Amennyiben sikerül megnyerni őket, nagyon sokat segíthetnek céljaink elérésében! Ebben folyamatos lobby tevékenységet vállaltak, melyet folyamatosan végeznek!

2019-02-08T12:48:43+01:002015. március 1.|2015. évi egyéb rendezvények|