Rendezvények

2017.07.28-I RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

2017.07.28-I RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Mint ahogy e-mailban értesítettük tagjainkat a rendkívüli közgyűlésre a KNOÉ elnöke Kuti László tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála miatt került sor.

A jelölő bizottság szerepét a Felügyelő Bizottság töltötte be, akinek egyetlen elnök jelöltje dr. Ivanics Éva volt, aki szintén járandóságos, ráadásul Ő az egyik jogi tanácsadója a KNOÉ-nak.

A közgyűlés helyszíne a KNOÉ székhelye volt, valamint, mint azt sejthető volt, a közgyűlés az első meghirdetett időpontban 10.30 perckor érvénytelen volt. A megismételt közgyűlés 11 órakor kezdődött, mely időig tagjaink beszélgetést folytattak a nyugdíjbiztosítós egyeztetés tapasztalatairól. A KNOÉ véleménye a honlapon megtalálható. Érdekesség, hogy azóta kiderült, hogy az 1955-1959 között születettek esetében, amikor még a nyugdíjfolyósító végezte az egyeztetést, a járandóságosok adatai leválogatásra kerültek és így egyeztetésre nem volt szükség velük.

Megállapodás születetett, hogy az illetékes miniszternek levelet ír a KNOÉ Elnöke, hogy megtudja az okát miért kell az egyszer már megállapított szolgálati időt újra megállapítani. Ezt ki fogjuk egészíteni az azóta beszerzett információk alapján a következőkkel is: Miért nem tud a nyugdíjbiztosító olyan adatokat, amik a nyugdíjfolyósító rendelkezésére álltak, állnak. Miért, hogyan fordulhat elő, hogy a BM, a HM és a MÁV Nyugdíjmegállapító szerveinek nem kell, nem kellett adatot szolgáltatniuk a nyugdíjbiztosító részére, vagy ha szolgáltattak adatokat, akkor azok hova tűntek.

A megismételt közgyűlést 11 órakor megnyitottuk, a jegyzőkönyvet az összefoglaló végén olvashatjátok.

Miután ellenszavazat nélkül megszavazták Évát a KNOÉ új elnökének elmondta, hogy legjobb tudása szerint fogja végezni a dolgát, de azt senki ne várja Tőle, hogy ugyanazt, és ugyanúgy tudja végezni, mint a KNOÉ korábbi elnöke Kuti László.

Több ötlet is felmerült, hogy mit lehetne tenni még az ügyünkben akár itthon akár nemzetközi szinten. Egy tagunk felajánlotta segítségét, hogy a strasbourgi eljárást ismerő személlyel felveszi a kapcsolatot és megbeszélik milyen lehetőség lenne még, pilot eljárásban lezárt ügyünkben, tekintettel a Kormány által deklarált új gazdasági fejleményekre.

Ezen felül megállapodtunk, hogy párhuzamosan, Brüsszelben is próbálkozunk a petíciós bizottságnál, valamint egy új eljárás megindítása is szóba került, melyet az Igazgatóság igazgatósági ülésen megvitat, pontosít, és azt követően tájékoztatást ad róla.

Amennyiben elkészülnek az iratok azok természetesen felkerülnek majd a tagi felületre. Beszéltünk az új kérdőívről, amit mindenki megtalál a saját tagi felültén. Ezúton is kérünk mindenkit aki még nem töltötte ki, hogy tegye meg. Szeretnénk tudni, hogy mennyire lehet aktivizálni a KNOÉ tagságát a saját érdekeinek erőteljesebb képviseletére, illetve mennyien támogatják azt, hogy tovább folytassuk a küzdelmet. Ne feledjük, hogy az egyesület nem valamely tevékenység ellátására megbízott személy, és a tagdíj nem megbízási díj ! Az egyesület mi magunk vagyunk, a tagok összessége ! Az egyesület csak akkor tud eredményt elérni, ha a tagok tesznek is a cél eléréséért, pusztán a tagdíj megfizetésével (mely egyébként valamennyi párt havi tagdíjánál alacsonyabb, annak ellenére, hogy a pártok állami támogatásban is részesülnek !) még nem tettünk semmit, csak a tevékenység adminisztratív kereteit teremtettük meg, azaz azt a keretet, mely lehetővé teszi, hogy mindannyian tegyünk valamit, saját sorsunk jobbá tételéért, és a minket ért jogfosztás visszafordításáért !

A közgyűlés egyhangú szavazással, Kuti László elhunyt Elnököt, az Egyesület alapítóját és első Elnökét, önfeláldozó munkája elismeréseként, tiszteletünk jeléül Tiszteletbeli Elnöknek megválasztotta.

A közgyűlés befejezése után, kötetlen beszélgetést folytattunk a megjelent tagokkal. A fő téma ekkor is a szolgálati idő egyeztetés volt és találgattuk, hogy csak ennyire nem felkészült az egyeztetést végző hatóság, hiszen sem a BM, sem a HM sem a MÁV szolgálati időkről nem tud semmit, illetve volt tűzoltó kollega elmondta, hogy neki hol benne vannak az egyeztető levélben a szolgálati idők, hol nem. Ez ugye azért fordulhat elő, mert az évtizedek során a tűzoltóságot nagyon sokszor átszervezték és mindig más fennhatósága alá került.

Abban is megállapodás született, hogy augusztus elején még egy e-mail megy ki a tagoknak azzal a kéréssel, hogy aki még nem töltötte ki a kérdőívet tegye meg, illetve szeptember elején ismételt e-mail kiküldésre kerül sor ahol már megfogalmazásra kerül, hogy mit, hogyan és mikor szeretne a KNOÉ a jövőben tenni.

2018-04-23T11:34:45+02:002017. július 28.|Közgyűlési összefoglaló|

2018-04-23T11:33:24+02:002017. július 28.|Közgyűlési összefoglaló|

Egyesületünk konferenciája – 2017. május 12.

A Konferenciát megelőzte egy rövid közgyűlés, melyen a tagság elfogadta az egyesület tavalyi beszámolóját. Kriston József a Felügyelő Bizottság elnöke elmondta, hogy sajnálatosan tapasztalható, hogy a bevétel egyre kevesebb, sajnos a tagdíj fizetési fegyelem érthetetlen módon elég rossz! A jelenlévő tagok azt fogalmazták meg, hogy szólítsuk fel a tagságot a tagdíj befizetésére és adományok fizetésére. Ugyanis amennyiben az egyesület a működési kiadásait nem tudja fizetni, meg fog szünni! Ez azt jelenti, hogy végképp elveszítjük a harcot! Ez pedig borzalmasan negatív húzás bizonyos tagok részéről, akik száma sajnálatosan nő! Érthetetlen az is, hogy saját téves elképzelésük miatt, kiszúrnak sorstársaikkai is!

Ezt követően Tamás János sorstársunk tartott beszédet, melyben elmondta, hogy azért harcol, hogy 2018-ban történjék változás, ehhez hiteles emberekre van szükség, kérte a KNOÉ tagságát, hogy aki úgy érzi, hogy vállalna ebben szerepet az jeletkezezzen. Kiemelte, hogy ez egy politikai irányzattól független törekvés.

Miután Tamás János befejezte beszédét, a KNOÉ elnöke a következőket mondta el: A KNOÉ egy egyesület, egy civil szervezet, mely politikától teljesen független. Az, hogy tagjaink milyen szervezetnek tagjai, hova kötelezik el magukat, az nem tartozik az egyesületre, az magánügy! Minden egyesületi tag önállóan, magától dönti el, hogy kihez és milyen módon kötődik! Aki úgy érzi, hogy Tamás János kollégánk által felvetett irányhoz csatlakozik, az tegye! Kiemelte továbbá, hogy még mindíg vannak furcsa jelzések, de a KNOÉ nem pertársaság, hanem egy bíróság által bejegyzett egyesület. Az egyesületet az alapítói nem csak a korkedvezményes nyugdíj ügy miatt hozták létre, hanem, hogy ellássa tagjai képviseletét és érdekvédelmét, minden olyan harmadik személlyel szemben, akik a jóhiszeműen, törvényesen megszerzett jogaik megszüntetésére, megváltoztatására, valamint a magyar illetve a közösségi jog szabályaival ellentétes intézkedésekkel, bármilyen joguk sérelmére törekednek. Az egyesület feladata tehát tagjai szerzett, és jogszabályban bármilyen formában meghatározott jogának védelme, ezzel összefüggő jogaiknak képviselete Magyarországi, illetve Nemzetközi Fórumokon.

A következő napirendi pontban Kónya Péter független országgyűlési képviselő beszélt arról, hogy jelen kormányzat, milyen furcsa intézkedéseket hoz, a parlamentben az általa felvetett kérdésekre érdekes és furcsa válaszokat adnak.

A Konferenciánkra meghívtuk:

Tamás Jánost

Kónya Péter

2018-05-04T12:15:30+02:002017. május 12.|Konferenciáink|

A Föld napja – földgyógyító SZER

PROGRAM ELŐZETES:

Délelőtt:

Délután:

09:00 Érkezés 13:30 Dr. Varga Csaba cimzetes egyetemi docens: A Föld szakrális jövőképe szociológus, filozófus
09:30 Pozsgai Nikoletta: Az Aranykor Aranyasszonyai, avagy a női teljesség tréner-terapeuta-tanító és papnő 14:40 Bárdos István: Őseink földi és égi kapcsolatai az Igazszólás legendáriumából Ózdi Arvisura Társaság elnöke
10:40 Matek Kamill docens: Földanya történetek biológus-vegyészmérnök, az ősi civilizációk kutatója 15:50 Szalay György: Ősi földi civilizációk, kultúrák – jelen világunk és égi segítőink gazdasági mérnök-szervező, nemzetébresztő
11:50 Csizmadia Klára: A Föld angyalai és a Fény új korszaka selyemfestő, spirituális médium

Este:

12:30 Ebédszünet 18:00 Földgyógyító SZER és Föld Szeretet és Bőség meditáció A SZERtartás vezetője: Pozsgai Nikoletta és Bircsák Tibor. Helyszíne, az Attila Hotelhez közeli (kb. 10 perc sétányira lévő) zöld terület.

Az előadás időpontja: 2017. április 22.
Az előadás helyszíne: 1039 Budapest, Attila u. 20. Az Attila Hotel

2019-12-04T15:51:24+01:002017. április 22.|Kulturális, tudományos rendezvények|

Egyesületünk konferenciája – 2017. április 14.

A konferenciát Kuti László a KNOÉ elnöke nyitotta meg. Nyitó beszédében elmondta, hogy Egyesületünk érdekében Ö mindent megtesz, harcol és így 60 év felett sem adja fel. Úgy fogalmazott, hogy "amíg erőm van tolom a bringát". Sajnálatosan a megbeszélt időre Z. Kárpát Dániel nem érkezett meg. A jelenlévő tagság aktualitásokról, az Egyesülettel összefüggő általánosságokkal foglalkozott. Megkaptuk az üzenenet, hogy Z. Kárpát Dániel késni fog, de jön!

Sok kérdés átbeszélésére került sor, sőt 12 órakor a jelenlévők elfogyasztották az időközben elkészült gulyáslevest. Ezúttal is nagyon nagy sikere volt, mindenkinek ízlett és többen vittek is belőle!

Megérkezett Z. Kárpát Dániel. Kuti László köszöntötte, majd feltette neki a kérdést, hogy mi a véleménye a korkedvezményes nyugdíjak visszaható hatályú megvonásával kapcsolatban. Z. Kárpát Dániel egyértelműen és világosan azt fogalmazta meg, hogy ez a jelen kormányzat részéről jogsértő magatartás volt, Ő és a pártja is ezt felháborítónak tartja és úgy véli, hogy a harcunk abszolút jogszerű, melyet Ők is támogatnak.

A jelen lévők kérdéseket is feltettek. Z. Kárpát Dániel egy nagyon fontos témában adott tájékoztatást. Azt mondta, hogy tarthatatlan, hogy az elmúlt években, sőt az elmúlt évtizedekben, minden kormányváltáskor a közhivatalok, minisztériumok állományát a portásig leváltják. Ez borzalmas hiba! Azt fogalmazta meg, hogy fejlett nyugati országokban a szakemberek maradnak, mert fontos, hogy profik dolgozzanak egy-egy politikus mögött, nálunk meg reset gombot nyomunk. Ez hiba és Ők harcolnak azért, hogy ne így legyen, hanem a szakemberek maradjanak hivatalban, mert így tud normálisan működni az ország!

Itt elnökünk beleszólt és azt mondta, hogy ezzel a felvetéssel nagyon is egyetért, hiszen az Ö véleménye is az, hogy normálisan szakemberek tudják működtetni az adott hivatalt, az adott hatóságot. "Adná isten, hogy ez bekövetkezzen!" fogalmazott. Elhangzott még néhány kérdés és arra válaszolt Z. Kárpát úr!

Néhány további információ a tagi felületen lesz olvasható!

A Konferenciánkra meghívtuk:

Z. Kárpát Dánielt a Jobbik Magyarországért alelnökét, országgyűlési képviselőt

2018-05-04T12:13:56+02:002017. április 14.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája – 2017. február 24.

2017. február 24.-én egyesületünk konferenciát tartott, melyre nem hívott meg külsős vendéget. A konferencia elsődleges célja az volt, hogy átbeszéljük az új Ptk. egyesületekre vonatkozó szabályainak részleteit, felvázoljuk az utat és beszélgessünk az aktualitásokról.

Több aktuális kérdésről volt szó. Felmerült, hogy a tagoknak különböző jogi problémáik vannak, melyek megoldásához segítségre van szükségük. Döntés született arról, hogy a KNOÉ egyesület segít ezen jogi kérdések megválaszolásában.

A KNOÉ Egyesület a tagi felületen kiépít a jogi kérdések, problémák leírására alkalmas ablakot és az megválaszolásra kerül. Kér professzionális jogi szakember vállalta, hogy ezeket a kérdéseket megválaszolják egy hetes határivel.

A kérdés vagy probléma felvetésével párhuzamosan tagjaink nyilatkozhatnak, hogy azt a többi tag ne ismerje meg, vagy hozzájárul, hogy név nélkül a többi tagunk is láthassa a választ.

A kérdéseket, problémák megválaszoló jogászok:

Dr. Masszi Katalin tanácsvezető büntető bírói tapasztalattal rendelkezik

Dr. Ivanics Éva ügyvédi tapasztalattal rendelkező jogász

2018-05-04T12:12:08+02:002017. február 24.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája – 2017. január 20. évnyitó

Rendezvényünk most is a III. kerületben az Attila Hotelben volt a szálloda egyik belső negytermében.

Program:

Egyesületünk elnöke megnyitotta a konferenciát. Elmondta, hogy sok tagunk írt levelet, hogy nem tud eljönni mert lázas beteg. Jobbulást kívánt beteg tagtársainknak és köszöntötte a megjelent tagságot, köszöntötte meghívott vendégeinket, Weith Katalint és Sárosi Katalint. Beszélt arról, hogy a több tag jelezte, hogy furcsa levelet kapott az egyesülettől. Elmondta, hogy az egyik tagunk a Facebookon írt arról, hogy olyan meghívót kapott a KNOÉ-tól, melyben durván megfenyegették, hogy amennyiben nem vesz részt a rendezvényen, fegyelmi eljárást kezdeményezünk vele szemben. Kuti László elmondta, hogy a KNOÉ soha senkinek nem írt ilyen levelet. Kérte a tagságot, hogy amennyiben valaki ilyennel találkozik, vagy valaki ilyen levelet kapott vagy kap azonnal jelezze. A jelenlévő tagokat meg is kérdezte Kuti László, hogy kapott-e valaki ilyen vagy hasonló tartalmú levelet. A válasz egyérterlmű volt, senki nem kapott ilyen, de hasonló tartalmú levelet sem. Beszélt arról is, hogy egy tagunk e-mailben jelezte, hogy tud a KNOÉ-n belüli és kívüli vitákról. Kuti László azt mondta, hogy semmilyen tudomása nincs arról, hogy a KNOÉ-n belül viták lennének! Megkérdezte, hogy tud-e valaki egyesületen belüli vitákról. A válasz egyértelmű volt, senkinek nincs ilyen vitáról tudomása. A cél közös, a harc közös.

Ezt követően Weith Katalin kért szót, és arról beszélt, hogy az motiválta mozgalmuk létrehozását, hogy tapasztalták, az ország egy olyan pontra jutott, amely jelen igazságtalan helyzethez, furcsa politikai szituációhoz vezetett. Sok civil szervezeti vezetővel találkozott, akik komoly ügyekkel foglalkoznak, és fellépnek az igazságtalanságok ellen. Beszélt arról is, hogy ma Magyarországon olyan intézkedések születnek, melyek valamilyen pártérdekből eredeztethetőek. Elmondta, hogy Ők egy bal- és jobboldaltól független grémiumot szeretnének létrehozni, mert az elmúlt 28 évben volt minden, mind a két oldal megmutatkozott, nem túl sok sikerrel. Elmondta, hogy ez idő alatt, mely egy fiatal felnőtt kor, itt az ideje, hogy változások történjenek. Mozgalmuk véleménye az, hogy egy tartalmi rendszerváltásra van szükség. El kell jutni egy "kötetlen" demokráciáig, de addig rögös az út. Beszélt arról, hogy optimális esetben egy politikusnak az a dolga, hogy menedzselje az országot, nem csak anyagi értelemben. Az embereket viszont meg kell tanítani arra, hogy az Ö kezükben van a döntés, főként ha valamelyik politikus, nem megfelelően végzi a munkáját.
Sárosi Katalin megerősítette Weith Katalin által elmondottakat, azzal kiegészítve, hogy Ő a Budakalász TV tulajdonosaként megtapasztalta, hogy milyen módon tudta a politika a számára kellemetlen vagy nem kívánatos szervezeteket tönkretenni, ellehetetleníteni. Ő ugyanígy járt a Budakalász TV vonatkozásában. Megfogalmazta még, hogy fontos az összefogás, fontos az együttműködés. 

Konferenciánkra meghívtuk:

Weith Katalin Magunkért Mozgalom alapítótag

Sárosi Katalin Magunkért Mozgalom aktivistája

2018-05-04T12:09:33+02:002017. január 20.|Konferenciáink|

Évzáró rendezvényünk

E RENDEZVÉNY CÉLJA VOLT EGY KIS LAZÍTÁS, TAGJAINKKAL EGYÜTTLÉT, JÓ HANGULATÚ BESZÉLGETÉS, ZENEHALLGATÁS, NA ÉS PERSZE TÁNC.

Sokat dolgoztunk ez évben is, ezért úgy véltük, hogy egy kis kikapcsolódás, egy kis jóhangulat kellett a tagságnak és a vezetőségnek is! Sikerült kicsit feltöltődnünk, kis erőt gyűjtenünk! Sikerült néhány órára elfelejteni a problémákat, a sorozatos gondokat! Jó volt! Annyira jól sikerült, hogy a zenekar 23.00 óráig nyomta. Isteni volt a buli!

Megköszönjük tisztelettel elsősorban Bárdosi Ferencnek, hogy biztosította a helyet az Attila Hotelben, és megköszönjük a zenekarnak, hogy játszottak nekünk és fantasztikus dalokat hallgathattunk! Köszönjük! Szeretnénk kiemelni, hogy a rendezvény sem a tagoknak, sem az egyesületnek nem került egy fillérjébe sem!

A tervezett program volt:

  • Tagok és a vezetőség beszélgetése
  • Zene-tánc
  • Kustra Ferenc néhány művének felolvasása
  • Zene-tánc és gulyás elfogyasztása
2019-02-11T12:49:16+01:002016. december 9.|2016. évi egyéb rendezvények|