Egyéb

Tisztelt Tagtársunk!

A KNOÉ vezetősége úgy döntött, hogy a 2017.09.29-ére tervezett demonstrációt egy későbbi időpontban tartja meg. Ennek oka, hogy úgy véljük a demonstrációnak akkor lesz értelme, amikor megfelelő tömeget tudunk megmozdítani. Mostanában sok olyan megmozdulás volt, ahol csak néhány százan vettek részt és emiatt nem is voltak eredményesek a megmozdulások.

Szeretnénk, ha a miénk olyan lenne, ami valóban figyelem felhívó, hogy érzékeltesse a magyar emberekkel, hogy még mindig nem oldódott meg a visszamenőleges törvényalkotással elvett, szerzett jogunk problémája, ehhez azonban az is szükséges, hogy minél többen álljunk ki magunkért a KNOÉ tagjai közül, hiszen ha mi nem állunk ki a saját jogainkért, akkor nem várhatjuk el a társadalmi szolidaritást sem.

Egy valóban nagy tömeget megmozgató rendezvény az, ami segít felhívni az emberek figyelmét arra, hogy nem csak a rendvédelmi dolgozókkal hanem a társadalom számos rétegével kapcsolatosan hozott olyan törvényt az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére, amely az adott réteget ellehetetlenítette.

A KNOÉ vezetősége tovább keresi azon civil szervezetekkel a kapcsolatot, amelyek hasonló jogsértést elszenvedett emberek csoportját képviseli, hogy együtt tudjunk dolgozni azon, hogy sikerüljön a jelenlegi kormány leváltása és ezzel együtt a jogsérelmek megszüntetése. Hiszünk abban, hogy csak a civil szervezetek összefogásával lehet az embereket mozgósítani, hogy bekövetkezzen az a változás, amely megszüntetheti a jelenlegi jogsérelmeket.

Ezen felül természetesen tovább keressük annak a lehetőségét, hogy akár hazai, akár nemzetközi fórumon is eljárást kezdeményezzünk a minket ért jogsérelem ügyében.

Mindezeket a feladatokat, célkitűzéseket csak akkor tudja az Egyesület ellátni, ha Tagjaink befizetik a tagdíj összegét, hiszen amennyiben jogi segítség igénybevételére lesz szükségünk, az minden esetben pénzbe kerül, amelyet csak a befizetett tagdíjakból lehet kifizetni.

 

Egy demonstrációnak egészen bizonyosan nem lesz az az eredménye, hogy a Miniszterelnök a homlokára csap, és rájön, hogy hibázott, és ezt orvosolni kell. A demonstráció mindig egy építkezési folyamat egy eleme, amelynek az elsődleges célja az, hogy jelezze, vannak itt olyan emberek, akiknek jogsérelmet okoztak, és ezek az emberek élnek, és ragaszkodnak a megszerzett jogaik visszaszerzéséhez.

A kérdőívekkel szemben tanúsított tagi magatartás már önmagában is beszédes volt, tagtársaink jó része még arra sem méltatta az Egyesületet, hogy válaszával megtiszteljen bennünket, vagy talán, még arra sem veszi a fáradságot, hogy időnként tájékozódjon az egyesületi hírekről, eseményekről. Igen csekély létszámban érkezett vissza olyan visszajelzés, hogy részt venne a demonstráción, ennek ellenére kerestük a hasonló helyzetben lévő szervezeteket, és egyéb támogatókat, de sajnos erre az időpontra külső segítség sem várható.

A kérdést fordítva kell feltenni, milyen eredményt várhat el az ember, ha meg sem próbál tenni az eredményért ? Hogy reménykedhetne valaki a lottónyereményben, anélkül, hogy lottót vásárolna ?

Igen, valóban a kérdőív erre irányult: egyáltalán van-e még igény arra, hogy tegyünk valamit, harcoljunk, vagy feladjuk, legyintünk egyet, hogy ezt is elvették, mint a 13. havi nyugdíjat ?! Mert a 13. havi nyugdíjjal ugyanez történt. Egy darabig zúgolódtunk, aztán elfogadtuk, hogy megszűnt, mint a korengedményes nyugdíj. Két út van: egymásban keressük a hibát, és bizonygatjuk, hogy ki járt jobban, vagy ki a rosszabb, vagy nem nyugszunk bele, és addig próbálkozunk, míg megfelelő támogatottságot nem szerzünk. A 13. havi nyugdíj ügyében, Miniszterelnökünk épp a napokban nyilatkozott arról, hogy Gyurcsány elvette és kész. Fel sem merült benne, hogy ha elvette valaki, akkor azt vissza is kell adni. Miért nem jutott eszébe ? Mert senki nem harcol, mindenki elfogadta, hogy nincs, mert ellopták és pont. Ugyanekkor nyilatkozta, hogy „ígéretéhez híven” (vö: garancia-levél !!!!), minden erejükkel azért harcolnak, hogy a nyugdíjasoknak tett ígéretüket megtartsák, és nem csupán azt a nyugdíjat biztosítsák, amit a hatalomra kerülésük idején megkaptak a nyugdíjasok, hanem időt állóan, emelkedő nyugdíjat. És nem volt erő, nem volt vele szemben senki, aki azt mondja, hogy a korengedményes nyugdíjak megszüntetésével már rég megszegte az ígéretét. Ugyanis már nincs aki emlékeztesse, bátran jelentheti ki, hogy megtartotta ígéretét, hisz senki nem szembesíti azzal.

Ha a tagságunk úgy gondolja, hogy hátradől a fotelban, és kivárja, hogy ki mit ér el, és a fotelból kritizálja a harcolókat, akkor pontosan ugyanúgy járunk, mint a 13. havi nyugdíjjal. Ha azonban sikerül a tagságból egy ütőképes, lehet, kisebb létszámú de tenni akaró tagságot összekovácsolni, akkor hisszük, hogy lesz eredménye, hiszen az Egyesület választott tisztségviselői sem fektetnek olyan ügybe energiát, amiről úgy gondolják, hogy kidobott idő, pénz és energia. KNOÉ Vezetősége

2019-02-12T09:08:51+01:002019. február 12.|Egyéb, Hírek|

Tagjainkkal összefüggő események, történések

Tisztelt Tagjaink!

A KNOÉ és a Telekom között kötött flotta szerződés 2 éves időtartama ebben a hónapban lejár. A törvényi változásoknak köszönhetően azonban a határozott idejű flotta szerződés határozatlan idejűvé válik, így minden tagunk aki eddig ezt igénybe vette a továbbiakban is ugyan azon tarifacsomag alapján fizeti díját, mint eddig.

Új Telekom igényléshez szükséges nyomtatványt azonban majd csak a szerződés módosítása után tudunk küldeni, hiszen Elnökünk hirtelen halála után változott a képviselő személye. Dr. Ivanics Éva elnök bejegyzése a Fővárosi Törvényszék által megtörtént 2017.07.28-i dátummal.

Elnökség

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (továbbiakban: Tny) 96/C. § alapján a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv – a központi nyugdíjbiztosítási szerv vezetője által jóváhagyott ütemterv szerint egyeztetési eljárást kell lefolytatni.

Ennek megfelelően az idén folytatódik az 1955-1959 között születettek adategyeztetése és megkezdték az 1960. január elseje után született magyar állampolgárok kiértesítést. Ez az értesítés, mint ahogy az értesítéshez melléklet végzés is leírja, tartalmazza a nyugdíjbiztosítási igazgatóságon nyilvántartott biztosítási jogviszonyait a Címzettnek.

Ezt az egyeztetést a hivatkozott jogszabályi helyek alapján minden Magyarországon biztosítási jogviszonnyal rendelkezett személyre el kell végezni, AZAZ nem csak a járandóságban részesülő személyek esetében folyik egyeztetés

A levélben szereplő kimutatást mindenkinek át kell nézni, mert előfordulhat, hogy nem minden munkaviszony van a nyugdíjbiztosításnál nyilvántartva. Amennyiben a Címzett megállapítja, hogy hiányoznak jogviszonyai, akkor sajnos neki ki kell iratokkal (munkakönyv, bejelentő, egyéb) igazolnia a jogviszonyt és a jövedelmét is az adott időszakra, mert ha ezt nem tudja megtenni, akkor hiába dolgozott és fizettek utána nyugdíjjárulékot, nem fog a jogszerző időbe beszámítani ez az időszak , illetőleg a nyugdíjalapba az ott megszerzett keresmény.

A szolgálati járandóságosok esetében mivel az Ő nyugdíjukat a BM, HM illetve a MÁV Nyugdíjmegállapító szerve állapította meg, sajnos a mostani egyeztetésben nem szerepelnek a hivatásos szolgálatban eltöltött idők, illetve a tűzoltók esetében hol szerepelnek, hol meg nem.

Annak ellenére, hogy korábbi álláspontunk szerint a szolgálati járandóságban részesülőknek nem kell foglalkozni az egyeztetéssel azt javasoljuk, hogy amennyiben megkapták az egyeztetésre való felhívást a nyugdíjbiztosítási igazgatóságtól, akkor nézzék át melyik időszak hiányzik és keressék elő az arra az időszakra vonatkozó összes rendelkezésre álló dokumentumokat. (munkakönyv, munkaszerződés, jövedelem igazolások). Ezeket az időszakokat a visszaküldendő dokumentumban tüntessék fel. Ezen felül a nyugdíjba helyező parancsukat, a szolgálati idő elismerésére vonatkozó dokumentumot és a nyugdíjfolyósító levelét is keressék elő amit a nyugdíjba vonuláskor kaptak.

Ezen felül lehetőség van megjegyzés beírására is a dokumentumba és itt írják be a nyugdíjas törzsszámukat valamint az alábbi szöveget.

a 2011. évi CLXVII. törvény 18. §-a (2) bekezdése alapján, az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltő, szolgálati járandóságban részesülő személynek a szolgálati járandóság csökkentések nélküli teljes összegét, öregségi nyugdíjként kell továbbfolyósítani.

Amennyiben lehetőségük van rá, akkor az említett dokumentumokat, illetve a válasz dokumentumot személyesen vigyék be az egyeztetést kezdeményező nyugdíjbiztosító igazgatósághoz, mert tagjaink jelzése alapján előfordult, hogy hiába küldték meg tértivevényes levélben a dokumentumokat, akkor sem vették figyelembe.

Aki már visszaküldte az egyeztetést a fenti megjegyzés és a törzsszám beírása nélkül az majd a második körös egyeztetés alkalmával teheti meg ugyan ezt.

Jelenlegi tudásunk szerint mindez az egyeztetés csak azt a célt szolgálja, hogy az adott személy nyugdíjba vonulásakor már ne legyen hiányzó munkaviszony adat a nyugdíjbiztosítónál és ne kelljen akkor hosszas egyeztetést kezdeményezni a nyugdíjba vonulni szándékozóval.

2018-04-18T08:21:31+02:002018. április 18.|Egyéb|

MSZP közleménye – 2014. OKTÓBER 1.

2014. OKTÓBER 1., SZERDA 09:41

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)

Tiszteletet és biztonságot az időseknek!

Az idősekről való gondoskodás ma mintha kormányzati kegy lenne. Mintha még a törvény szerint járó nyugdíjemelést is meg kellene köszönni a kormánynak.

Azok, akik ma már nyugdíjas éveiket élik, hosszú évtizedek munkájával gyarapították ezt az országot. Nem csak a munkájukért illeti tisztelet és biztonság idős honfitársainkat. Az a társadalom, amely nem becsüli az időseket, saját jövőjének méltóságát tapossa.

A kormány az elmúlt négy évben bebizonyította intézkedéseivel, hogy nem tiszteli a nyugdíjasokat. Gondoljunk akár a rokkantnyugdíj rendszer teljes szétverésére, hogy tömegével küldte megalázó orvosi felülvizsgálatra a megváltozott munkaképességű embereket. Százezrektől vette el a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét. Egyszerű ellátássá alakított egyes nyugdíjakat, hogy bármikor csökkenthesse, elvonhassa őket.

A választások utánra időzített 1700 milliárd forintos Orbán-csomag a kiszivárgott hírek szerint a nyugdíjak csökkentését vagy megadóztatását és a fizetős egészségügy bevezetését is tartalmazhatja. Az MSZP által bevezetett szépkorúak jubileumi juttatását is elvehetik. Pedig a hatalom már ma is több mint négymillió, köztük idős, beteg, rokkant embert hagy az út szélén.

MSZP Országos Központ

2018-04-20T08:51:51+02:002014. október 14.|Egyéb|

LMP közleménye – 2012. DECEMBER 22.

2012. DECEMBER 22., SZOMBAT 10:11

Az LMP parlamenti frakciója közleménye

Korkedvezményes nyugdíj: a belügyminiszternek jár, a dolgozó állománynak nem! - A belügyminiszter többször is elmondta a Parlamentben, hogy 48 évesen nyugdíjba kényszerült, mert elérte a kedvezményes korhatárt. Pintér Sándor járandósága azonban azóta is adómentes, miközben a most dolgozó állományt arra kényszeríti a kormány, hogy adózzon a nyugdíjából, és csak jóval idősebb korában hagyja ott a munkát. Az LMP írásbeli kérdéssel fordult a tárcavezetőhöz, hogy megtudja: mennyire tartja ezt az eljárást korrektnek.

Lehet Más a Politika választ vár Pintér Sándortól arra: mennyire érzi korrektnek, hogy több mint egy évtizeden keresztül felvette adómentesen a korkedvezményes nyugellátást, miközben a korkedvezményes nyugdíjasoknak valamilyen megmagyarázhatatlan okból "az ország érdekeinek szem előtt tartása miatt" adót kell fizetniük. A belügyminiszternek ezt nem kellett megtennie, csak azért mert korábban ment nyugdíjba, és azért mert tagja annak a kormánynak, amelyik mindent úgy alakít, hogy a kötelmek rájuk már, vagy még ne vonatkozzanak.

Pintér Sándor volt rendőrként volt kollégái megsarcolását nem tudta vagy nem is akarta megakadályozni, miközben milliárdos vagyont szerzett és elég magas miniszteri fizetést kap, másokat meg megadóztatna több évtizednyi szolgálat után.

Az LMP reméli, hogy a belügyminiszter a felvett nyugdíjat jótékony célra szokta felajánlani, vagy legalább most elgondolkodik ezen a lehetőségen.

Dorosz Dávid,
LMP parlamenti frakciója
a Honvédelmi és rendészeti bizottság tagja

2018-04-18T13:20:08+02:002012. december 22.|Egyéb|