admin

About Török Attila

This author has not yet filled in any details.
So far Török Attila has created 188 blog entries.

2016. december 22.-én kiadtunk egy MTI sajtóközleményt a déli határon tapasztaltakról

 

A sajtóközleménnyel a célunk az volt, hogy közöljük tapasztalatainkat, észrevételeinket és észleléseinket. Amit láttunk, amit tapasztaltunk az azt támasztja alá, hogy az ott önkéntes szolgálatot vállalt jelenleg járandóságban részesülő rendvédelmi állomány, valamint a hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katona, valamint rendőr a nehéz körülményekhez képest megfelelő felszerelést, szállást és egyéb ellátást kapnak.

Egyéb információk, adatok

Intézkedéseink, levelezéseink, egyéb tevékenységeink:

Levelezésünk:

  • 2016. június 7.-én levelet kaptunk az EP Szakbizottságától, melyben arról tájékoztatnak, hogy a KNOÉ által benyújtott "Magyarországon a járandóságban részesülőkkel szembeni jogfosztás" című petíció elfogadható
  • 2016. október 3.-án levelet írtunk Mr. Jean-Claude Juncker-nek az EB elnökének és segítségét kértük az EP előtt folyamatban lévő petíciónk vonatkozásában
  • 2016. október 14.-én António Guterres ENSZ Főtitkárnak írtunk levelet, melyben segítségét kértük, folyamatban lévő ügyünkben
  • 2016. október 14.-én újabb levelet írtunk Mr. Jean-Claude Juncker-nek az EB elnökének és további részletekről tájékoztattuk
  • 2016. november 8.-án az EB levelet írt nekünk, hogy támogat minket. Levelükben megfogalmazzák, hogy az EU vonatkozásában csak mi KNOÉ Egyesületünk van csak talpon
  • 2016. december 8.-án levelet kaptunk az ENSZ-től, melyben leírják, hogy közvetlen beavatkozásna nincs lehetőségük, de támogatnak minket tevékenységünkben

Ezeket a leveleket kizárólag tagjaink olvshatják el, hiszen ezek egy jogi személyiségű egyesülettel összefüggőek. Tagjaink a tagi felületen elolvashatják ezeket. Természetesen nyilvánosságra nem hozhatóak, csak amennyiben a levél írója ehhez hozzájárul.

Egyéb intézkedéseink:

  • Tagjaink folyamatos tájékoztatása érdekében napi rendszerességgel frissítettük honlapunkat és a kizárólag tagjaink által látható tagi felületet
  • Folyamatosan küldtük postán tagjainknak a Telekom igazolást, a kedvezményes flottacsomaghoz.
  • Létrehoztunk egy olyan tájékoztató oldalt, melyben különböző ajánlatokat, programokat találnak tagjaink. az oldal itt található
  • Létrehoztuk a KNOÉ Magyar Látókép magazinján belül a "receptek" mellékletet, ahol kiváló ételek receptjei találhatóak
  • Egyik tagunk Kustra Ferenc verseit, novelláit és egyéb alkotásait is elérhetővé tettük mindenki számára Kustra Ferenc írásai itt olvashatóak

2016. december 4. tájékoztatás

TISZTELT TAGJAINK!

Úgy véljük, hogy rendkívülien fontos arról beszélnünk, hogy kik is azok akik érdekében eljárunk? Vagy fogalmazzunk úgy, hogy kik is vagyunk mi? Persze arcátlan durva kérdésnek tűnhet ez! Mi is tagjaink személyes megnyilvánulásai, a hozzánk beérkező üzenetek? Mik ezek a vélemények? Valljuk meg, hogy ezen vélemények számunkra néha megdöbbentőek, vagy nagyon tanulságosak.

Ezen vélemények, észrevételek, megjegyzések közül ismertetünk néhányat:

  • Egy tagunk a Facebookon azt kifogásolta, hogy miért nem a korkedvezményes nyugdíj visszaszerzésével összefüggően harcolunk éjjel-nappal, hogy merünk bulizni? Az ingyen gulyással pedig ne szórakozzunk, az nem szívesség, nem kedvezmény a tagságunknak, mert csak az Ő általa befizetett tagdíjból egy egész ezredet lehetne megetetni! A név mellőzésével jegyezzük meg, hogy mint minden tagunk, ez az illető is évi 2.000 Ft tagdíjat fizet. A szóban forgó személy 3 év alatt fizetett be 6.000 azaz hatezer forint tagdíjat.
  • Egy másik tagunk, azt fogalmazta meg, szintén a Facebookon, hogy Szima Juditnak, a Tettrekész rendőrszakszervezet főtitkárának börtönbüntetését 5 évre súlyosbították és ez nagyon felháborító, pedig Ő volt az egyedüli, aki a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen, érdemben fellépett!

Mi tagjaink véleményét maximálisan tiszteletben tartjuk, sőt amennyiben nekünk írnak, kérdeznek, észrevételeket, javaslatokat tesznek, vagy kritikát fogalmaznak meg, a lehető legrövidebb időn belül reagálunk válaszolunk, véleményt fogalmazunk meg. Mi, az egyesületünk vezetői úgy véljük, hogy egyikünk sem tévedhetetlen, nem vagyunk "polihisztorok" mindenhez értő és mindent jól látó zsenik, hanem a vállalt funkciónkat, képviseleti tevékenységünket, melyet ingyen sőt "saját zsebből is áldozva" csináljuk, úgy véljük, hogy a nem az egyesületnek írt, nem nekünk, hanem máshol, pl. közösségi Internetes portálon megfogalmazott vélemények, írások, mely a zavarkeltésre az ellenérzések kiváltására, késztet embereket, borzalmasan káros! Jó ez nekünk?

Szerintünk nem! Mindezekkel összefüggésben hadd fogalmazzuk meg véleményünket:

  • Mi úgy véljük, hogy a valótlan információkon alapuló írások vélemények szánalmasak. 6.000 Ft 3 év alatt befizetett tagdíj hogy lehetne elég egy ezred étkeztetésére? Ezzel összefüggésben nem gondoljuk, hogy bármilyen részletet ismertetni kellene! Tagjainktól azt várjuk el, hogy tényeken alapuló korrekt információkat közöljenek! Ha valamit nem tudnak, nem értenek, akkor pedig kérdezzenek!!
  • Szima Judit tevékenységét minősíteni, értékelni nem szeretnénk, de a leghatározottabb módon cáfoljuk azt az állítást, hogy Ő volt az, aki a legtöbbet tette a korkedvezményes nyugdíjak elvétele ellen! Tényleg így volna? Ez hazugság! Semmilyen eljárás nincs folyamatban, melyet Szima Judit személyesen vagy az általa vezetett szakszervezet kezdeményezett! Akkor mit is mondunk? A KNOÉ két eljárása is folyamatban van! Mi nem tettünk semmit? Éjjel-nappal dolgozunk! Éjjel-nappal!

2019-01-23T13:13:44+01:002016. december 4.|Általános információk|

Visszatekintés 2016. év eltelt 10 és fél hónapjára

TISZTELT TAGJAINK!

November van. Előzetesen visszatekintünk 2016. év eltelt 10 és fél hónapjára. Megállapíthatjuk, hogy ez év eddig eltelt szakaszára, a mai napig sokat, nagyon sokat dolgoztunk. Most is, mint korábban minden lehetséges eszközzel és módszerrel éltünk, megpróbáltunk tenni annak érdekében, hogy tagjaink érdekeit megfelelően tudjuk képviselni.

Az alábbi ügyekben végeztünk eddig tevékenységet:

  • A nyugdíjjal összefüggő ügyünk, mely néhány tag kivételével érinti az egyesületünk teljes létszámát
  • A közszolgálatban megvont járandóság ügye 703 tag
  • Egyedi ügyekben kezdeményezett magyarországi, illetve nemzetközi eljárások 69 tag érintett
  • Tagjainkat érintő különféle megkeresések elkészítése vagy peres ügyekben tanácsadás stb.

Több ügyben értünk el sikert, értünk el eredményt! Sajnálatosan a több mint 8 ezer tagunkat érintő, a nyugdíj visszaható hatállyal történő megvonásával összefüggő ügyben azonban még nem jártunk sikerrel. Nyugodt lelkiismerettel jelenthetjük azonban ki, hogy vezetőségünk minden, de minden legetséges dolgot, intézkedést megtett a sikerért! Csalódottan, de ahogy számtalanszor megfogalmaztuk az egyesületi szlogent "mi soha nem adjuk fel!" szem előtt tartásával tevékenykedtünk! Az általunk más aspektusokból is megvilágított, a kormányzati hamis és valótlan állításokat cáfoló tényeket is felsorakoztató, újonnan kezdeményezett eljárás mind az EJEB, mind az EP előtt folyamatban van, bár sajnálatosan meglehetősen lassan, nagyon lassan történik érdemleges intézkedés. Érdeklődésünkre csak általános választ kapunk, ha kapunk, főként azt, hogy "az ügy folyik legyünk türelemmel!" Azzal érvelnek, hogy hihetetlen mennyiségű üggyel kell foglalkozniuk, így egy-egy ügy tárgyalására, akár hosszú évek után kerülhet sor!

Sajnálatosan, a jelen magyar ellenzéki Európai Parlamentben szolgálatot teljesítő képviselők, - tisztelet a kivételnek - többségében nem segítenek, nem nyújtanak támogatást és nem igyekeznek megismerni a valós problémát. Sajnos nem tudjuk, nem értjük ennek okát! Megfogalmazhatjuk úgy is, hogy többségüknek nem a jelen kormányzat antidemokratikus intézkedései miatti sérelmet elszenvedettek érdekeinek a képviselete fontos, hanem a saját érvényesülésük, a saját kiemelt jövedelmük, státuszuk! Hangsúlyozzuk, hogy nem mindenkiről beszélünk, de sajnálatosan a többségről! Mi bízunk abban, hogy azért van olyan magyar képviselő is, aki segít, aki támogat minket. Adja isten!

Minden esetre úgy véljük, hogy ez a hozzáállás nagyon sajnálatos! Visszatérve, hisszük, hogy van még esély, van még remény, sőt talán van olyan magyar EP képviselő is még (MEP) aki segíti, aki támogatja ügyünket!

Nemzetközi jogi szakértőink segítségével, a nemzetközi rendezvényeken létesített kapcsolatokkal sikerült több MEP képviselőt megnyerni, a támogatásuk ígéretét megszerezni!

Elnökünk tárgyalt Málta képviselőcsoportjával, akik megétették a problémát és megígérték a támogatást és segítséget.

Miriam Dalli Képviselő asszony

Roberta Metsola Képviselő asszony

Marlene Mizzi Képviselő asszony

Támogat minket a lettországi Tatjana Ždanoka képviselőasszony, a romániai Victor Boștinaru képviselő úr, valamint Pervance Berès francia képviselőasszony is. Talán a legtöbbet segített és jelenleg is szakértőként segédkezik, David Lowe Egyesült Királysági szakember, akit sokat úgy ismernek, az Európai Parlamentben, hogy Mr. Petition.

Tatjana Ždanoka
Lettotszág

Victor Boștinaru
Románia

David Lowe
Egyesült Királyság

Pervenche Berès
Franciaország

Köszönjük az eddigi segítségüket és a jövőben is számítunk rájuk!
Az EP előtt folyamatban lévő ügyünk száma: 0638/2016

2019-01-23T13:15:58+01:002016. november 18.|Általános információk|

Tervezet a Hszt. módosítására

TISZTELT TAGJAINK!

A Kormányzat törvény tervezetet készített a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény és a kapcsolódó más törvények módosítására

A javaslat kiterjeszti a Hszt. hatályát annak érdekében, hogy a rendvédelmi járadékra vonatkozó, a Hszt. rendszerében elhelyezett szabályozás a már nem hivatásos állományban lévő, rendvédelmi járadékban részesülőkre vonatkozóan alkalmazható legyen. A közeli hozzátartozók beépítése azért szükséges, mert a javaslat a rendvédelmi egészségkárosodási járadékban részesülő halála esetén ennek ténye és időpontja tekintetében bejelentési kötelezettséget ír elő.

    • A tervezet rögzíti egyrészt a rendvédelmi egészségkárosodási járadék célját, azaz a korábban elért jövedelem pótlása, másrészt meghatározza a rendvédelmi egészségkárosodási járadékra jogosultság együttes feltételeit.
    • Elsődleges kötelezettségként rögzíti, hogy a rendvédelmi szerv köteles az érintett egészségi állapotának megfelelő másik szolgálati beosztást vagy nem hivatásos munkakört találni
    • A tervezet részletesen leírja a járadék-jogosultság megállapításának eljárási szabályait
    • A járadék megállapítása határozott időre szól, igazodva a rehabilitációs hatóság által megadott felülvizsgálati időpont(ok)hoz (ez orvos-szakmai kérdés, a rehabilitációs hatóság határozatában meghatározza ezt).
    • A javaslat a járadék mértékére vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket. A járadék mértéke tekintetében a korábbi illetményt (egy hónapra eső távolléti díj) kell figyelembe venni, a tervezetben meghatározottak szerint
    • A javaslat bejelentési kötelezettséget ír elő a járadékra jogosultnak, valamint halál esetén a közeli hozzátartozónak. Szabályozásra került a jogalap nélkül felvett járadék visszafizetésének rendje.
    • A javaslat szabályozza, hogy mi alapján szűnik meg a rendvédelmi egészségkárosodási járadékra való jogosultság
    • A javaslat adatkezelési rendelkezéseket tartalmaz annak érdekében, hogy az országos parancsnok a járadékot megállapító határozatot meg tudja hozni
    • A javaslat módosítja a Hszt. felmentésre vonatkozó előírásait is

 

Az alábbiakban található az átalakított HTML5 kód a kért táblázatokhoz:

html
Copy code

Cafetéria 2016. év
juttatás kedvezményes mérték határa
üdülési szolgáltatás minimálbér
munkahelyi étkeztetés havi 12.500 Ft
Erzsébet-utalvány havi 8.000 Ft
Széchenyi Pihenő Kártya – szálláshely évi 225.000 Ft
Széchenyi Pihenő Kártya – vendéglátás évi 150.000 Ft
Széchenyi Pihenő Kártya – szabadidő évi 75.000 Ft
iskolakezdési támogatás gyerekenként a minimálbér 30%-a
helyi utazásra szolgáló bérlet bérlet ára
önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári befizetés havonta a minimálbér 50%-a
önkéntes kölcsönös egészségpénztári befizetés havonta a minimálbér 30%-a
foglalkoztatói nyugdíj szolgáltató intézménybe befizetés havonta a minimálbér 50%-a
lakáscélú felhasználásra nyújtott támogatás adómentes, 5 évben összesen 5 millió Ft
sportrendezvényre belépőjegy, bérlet nincs korlát
kulturális szolgáltatás igénybevételére bérlet, jegy, stb. évi 50.000 Ft
Cafetéria 2017. év
juttatás kedvezményes mérték határa
készpénz Szja tv. szerinti éves keretösszeg, 100.000 Ft
Széchenyi Pihenő Kártya – szálláshely évi 225.000 Ft
Széchenyi Pihenő Kártya – vendéglátás évi 150.000 Ft
Széchenyi Pihenő Kártya – szabadidő évi 75.000 Ft
lakáscélú felhasználásra nyújtott támogatás adómentes, 5 évben összesen 5 millió Ft
sportrendezvényre belépőjegy, bérlet adómentes, nincs korlát
kulturális szolgáltatás igénybevételére bérlet, jegy, stb adómentes, évi 50.000 Ft

 

  • A kedvezményesen adózó juttatások köre tehát jelentősen csökkent. A béren kívüli juttatások értékének 1,19-szeresére kell 15% személyi jövedelemadót és 14% EHO-t fizetni. A teljes közteher 2017-ben is 34,51%.
  • További újítás, hogy a készpénzre és a Széchenyi Pihenőkártyára együttesen, kedvezményes adózással az Szja tv. szerinti mértékben adhat a munkáltató. Ez a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak esetében 200.000 Ft, a versenyszférában 450.000 Ft.
  • A rendvédelmi egészségkárosodási járadékkal összefüggésben a Becsületbíróságra vonatkozó speciális rendelkezéseket állapít meg.
  • A Hszt. felhatalmazó rendelkezései kiegészítésre kerülnek a járadék tekintetében. Egységesen a rendészetért felelős miniszter kap felhatalmazást miniszteri rendelet kiadására valamennyi, a Hszt. hatálya alá tartozó szerv esetében.
  • A javaslat a hivatásos állományba visszavétel szabályát is módosítja. Jelenleg visszavételre a hivatásos szolgálat felső korhatárát megelőző tíz évig van lehetőség.
  • A rendvédelmi egészségkárosodási járadékban jogosultak esetében ez a korlát a módosítás következtében kikerül, vagyis egészen a hivatásos szolgálat felső korhatáráig lehetőség van a visszavételükre.
  • A rendelkezés tájékoztatási kötelezettséget ír elő a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait folyósító szerv részére.
  • E rendelkezés tehát taxatívan meghatározza a választható juttatások körét, a Hszt.-vel ellentétben további juttatások, vagy nem kedvezményesen adózó elemek nem választhatók.
  • A javaslat elfogadásával a kormánytisztviselők, köztisztviselők és az újonnan létrehozott állami tisztviselői kar tagjai is nagyobb jutatási körből választhatnak.

Szakértőink véleménye a tervezetről

A törvény tervezet az eddigi biztosítási rendszer helyett, a szolgálati feladatokkal összefüggő egészségügyileg alkalmatlanná vált állomány részére egy új rendszert tartalmaz. Tehát egészségkárosodás esetén részben pótolná a kiesett jövedelmet. Az előzetes információk szerint erre a tervezett rendszerre százmillió forintos forrást biztosítottak

Ez azért is érdekes, mert több aktív rendvédelmi dolgozó indított munkaügyi keresetet, mert a szolgálati helyének vezetése az éves béremelés helyett csökkentette az illetményét. Többen pert nyertek, de az ügynek teljesen még nincs vége, hiszen sok ügyben felülvizsgálati kérelem van folyamatban.

Mi csak azt kérdezzük, hogy a korábban beharangozott életpálya modell "szemfényvesztés?" A jelenlegi törvény tervezet is az?

Azt azért szögezzük le, hogy ez a jogszabály tervezet, semmilyen vonatkozásban nem tartalmaz rendelkezést a jelenleg járandóságban részesülő rétegre. Tehát a jelenlegi járandóság változatlan mértékű marad!

Szakértőink a jelenleg egészségügyi problémák miatt semmilyen ellátásban nem részesülő, egy fillér nélküli életbe kényszerített volt kollégáink vonatkozásában is meg tették észrevételeiket:

  • A Hszt. hatálya alá tartozó személyek vonatkozásában nagy elégedetlenség tapasztalható. Csökken az átlagéletkor, nagy az elvándorlás, kevés a juttatás és a bérezés. A tervezet ennek megakadályozását vagy csökkentését célozhatta meg!
  • Ez tervezet, amennyiben megszavazásra kerül - bár ne felejtsük ki a módosító indítványokat - 2017. évben, vagy később lép hatályba. Nem tudni, hogy mi és milyen mértékben valósul meg belőle, egyáltalán megvalósul-e.
  • A jelenleg nyugdíjától megfosztott réteg, akik korábban a Hszt. hatálya alá tartoztak, jelenleg járandóságosként nem tartoznak a Hszt. hatálya alá, tehát annak rendelkezései nem is vonatkoznak rájuk!
  • A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény visszaható hatállyal vette el a nyugdíjat. Célszerű lenne, ha ez a tervezet vonatkozna a nyugdíjától, sőt a járandóság lehetőségétől is megfosztott egészségromlott rétegre is. Magyarul ez az új Hszt. is visszaható hatályú lenne, e vonatkozásban!
  • A KNOÉ-nak erre fel kell hívni az ország közvéleményének a figyelmét, a törvényhozást pedig fel kell szólítania, hogy a meglehetősen jogsértő 2012-ben végrehajtott visszaélését enyhíteni tudná, ha az ellátás nélkül maradt volt kollégáinkról is gondoskodna!

Valójában a tervezet arról szól, hogy a rendvédelem területén azoknak a hivatásos állományúaknak – függetlenül a szolgálati idejüktől – akik olyan egészségkárosodást szenvednek el, amely alkalmatlanná teszi őket a további hivatásos szolgálat ellátására, a nyugdíjkorhatár eléréséig, havi, rendszeres egészségkárosodási járadékot biztosítana.

Kónya Péter független országgyűlési képviselő, az alábbi témában intézett kérdést Pintér Sándor belügyminiszternek, valamint Simicskó István honvédelmi miniszternek.

  1. Tervezik-e a katonáknál is az egészségkárosodási járadék bevezetését?
  2. Ha nem tervezik, miért nem?
  3. Lesz-e visszamenőleges hatálya az egészségkárosodási járadékot biztosító törvénymódosításnak

Kónya PÉter megfogalmazta továbbá, hogy 2012 január 1-ig, amikortól megszűnt a szolgálati nyugdíjrendszer és emiatt számos olyan rendőr, katona, tűzoltó, börtönőr, katasztrófavédelmi és nemzetbiztonsági hivatásos maradt mindenféle ellátás nélkül, akik olyan egészségkárosodást szenvedtek, hogy alkalmatlanná váltak a hivatásos szolgálatra és ezért leszerelték őket?

A KNOÉ vezetőségének egyértelmű véleménye, hogy ennek érdekében lépéseket teszünk, és a 2016. október 14-i konferenciánkon megfogalmazzuk a véleményünket és a meghívott vendégeink figyelmét felhívjuk. Az országgyűlési képviselők figyelmét pedig névreszóló levélben hívjuk fel és ismertetjük az érintett egy fillért nem kapó, napi megélhetési gonddal küzdő tagjainkkal összefüggő részletek!

2023-05-25T14:48:19+02:002016. október 13.|Jogorvoslati hírek|

2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló T/10536. számú törvényjavaslat

TISZTELT TAGJAINK!

A kormányzat elkészítette a Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló T/10536. számú törvényjavaslatot, melynek előterjesztője Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Ez a törvényjavaslat tartalmazza többek között, hogy 26. pont szerint tervezik "A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény" módosítását.

Tagjaink között ez kisebb "pánikot" keltett, ugyanis többen attól tartanak, hogy a kormányzat azt tervezi, hogy a járandóságot csökkenti, és ezzel további jogsérelmet okoz az érintetteknek.

Egyesületünk vezetése részletesen tájékozódott az ügyben és az alábbiakat állapította meg:

Az kérdésekre, vbalamint azokra az észrevételkere, hogy a kormányzat megszorításokra készül, a Nemzetgazdasági Minisztérium úgy reagált, hogy "ezek nevetséges állítások"

Kiadtak egy közleményt, mely szerint a családi pótlék, az árvaellátás, az özvegyi ellátások, a korhatár előtti ellátások összege csupán a demográfiai adatoknak megfelelően az ellátottak valós számához igazodik. Más szóval: azért szerepelnek itt kisebb összegek, mert fogy a magyar, és kevesebb ember ellátására költenek.

Ellenzéki pártok és független országgyűlési képviselők, köztük Kónya Péter aki katona volt, és egyesületünk rendezvényein is jelen szokott lenni, nem gondolják, hogy a kormány csökkenteni tervezné a korhatár előtti ellátást. Így a járandóság a jelen feltételekkel lesz folyósítva.

Természetesen nem mondjuk, hogy kizárt a kormány ilyen lépése, mint tudjuk az ördög nem alszik, de egyelőre semmi nem utal erre

A törvényjavaslat az alábbiakat tartalmazza:

114. §

(1) A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény 11. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) A korhatár előtti ellátás és a szolgálati járandóság keresőtevékenység miatti szüneteltetésére a Tny. 83/B. § (1) és (2) bekezdését és 83/C. § (1), (2) és (4) bekezdését kell alkalmazni azzal, hogy öregségi nyugdíj és nyugellátás alatt korhatár előtti ellátást és szolgálati járandóságot kell érteni.”

(2) Hatályát veszti a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény

1. 14. §-a,
2. 25. § (1) bekezdése, és
3. 26. § (1) bekezdése.

Nézzük mik ezek a változások konkrétan:

Változás előtt:

11. § (1) A korhatár előtti ellátás és a szolgálati járandóság keresőtevékenység miatti szüneteltetésére a Tny. 83/B. § (1) és (2) bekezdését és 83/C. § (1), (2) és (4) bekezdését kell alkalmazni azzal, hogy öregségi nyugdíj és nyugellátás alatt korhatár előtti ellátást és szolgálati járandóságot kell érteni.

Hatályát veszíti:

(3) Az (1) bekezdés szerinti szüneteltetési ok megállapítása céljából
a) a nyugdíjmegállapító szerv a szolgálati járandóság megállapítására irányuló eljárása során elektronikus úton továbbítja a jogosult természetes személyazonosító adatait,
b) a nyugdíjfolyósító szerv havonta elektronikus úton továbbítja a szolgálati járandóságban részesülő személyek természetes személyazonosító adatait a bűnügyi nyilvántartó szervnek.

(4) A bűnügyi nyilvántartó szerv a (3) bekezdésben meghatározott személyek természetes személyazonosító adatait összeveti a bűntettesek nyilvántartásában kezelt adatokkal. Ha az összevetés alapján a bűnügyi nyilvántartó szerv azt állapítja meg, hogy a (3) bekezdésben meghatározott személy az (1) bekezdés szerinti bűncselekményt követett el, és az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült, e tényt, a bűncselekmény vagy bűncselekmények elkövetésének idejét, valamint az érintett természetes személyazonosító adatait továbbítja a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 272. § (2) bekezdése szerinti központi személyügyi nyilvántartást kezelő szerv, valamint a Magyar Honvédség központi személyügyi nyilvántartását kezelő szerv részére (a továbbiakban együtt: központi személyügyi nyilvántartást kezelő szerv).

(5) A központi személyügyi nyilvántartást kezelő szerv a bűnügyi nyilvántartó szervtől átvett adatokat összeveti az általa kezelt központi személyügyi nyilvántartás adattartalmával. Ha az összevetés alapján a központi személyügyi nyilvántartást kezelő szerv azt állapítja meg, hogy a (3) bekezdésben meghatározott személy az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt a szolgálati viszonyának időtartama alatt követte el, és az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült, e tényről, valamint az érintett személy természetes személyazonosító adatairól tájékoztatja a (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben a nyugdíjmegállapító szervet, a (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben pedig a nyugdíjfolyósító szervet.

(6) A (3)-(5) bekezdés alapján átvett személyes adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv, illetve a központi személyügyi nyilvántartást kezelő szerv - az adattovábbítási kötelezettségének teljesítését követően haladéktalanul - törli.

(7) A szolgálati járandóság folyósításának az (1) bekezdés szerinti szüneteltetése esetén a szolgálati járandóság a jogosult kérelmére és csak akkor folyósítható újból, ha a jogosult a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy az (1) bekezdésben szüneteltetési ok már nem áll fenn.

Még néhány gondolat a témához

A tavalyi költségvetésben is csökkent a korábbi évhez képest a korhatár előtti ellátásra szánt összeg. Ez azonban szerencsére nem eredmnényezte a járandóság csökkenését.

Úgy véljük továbbá, hogy ezzel a lépéssel a kormányzat egyesületünk malmára hajtaná a vizet, ugyanis mind Strasbourgban, mind pedig Brüsszelben folyamatban lévő nemzetközi eljárásunkban alátámasztaná azon állításunkat, hogy a kormányzat rosszhiszeműen jár el, e réteg vonatkozásában.

Születési idő Öregségi nyugdíjkorhatár Öregségi nyugdíjkora jogosultság elérése
1952 jan. 1. előtt 62 év 2014. jan. 1-je előtt
1952. jan. 1 – júl. 1. között 62 év és 183 nap 2014. júl. 3. – dec. 31. között
1952. júl. 2 – dec. 31. között 62 év és 183 nap 2015. jan. 1. – júl. 2. között
1953. jan. 1 – dec. 31. között 63 év 2016. jan. 1. – dec. 31. között
1954. jan. 1 – júl. 1. között 63 év és 183 nap 2017. júl. 3. – dec. 31. között
1954. júl. 2 – dec. 31. között 63 év és 183 nap 2018. jan. 1. – júl. 2. között
1955. jan. 1 – dec. 31. között 64 év 2019. jan. 1. – dec. 31. között
1956. jan. 1 – júl. 1. között 64 év és 183 nap 2020. júl. 2. – dec. 31. között
1956. júl. 2 – dec. 31. között 64 év és 183 nap 2021. jan. 1. – júl. 2. között
1956. dec. 31. után 65 év 2021. dec. 31-e után

2019-01-23T13:17:57+01:002016. május 12.|Általános információk|

Kónya Péter országgyűlési képviselő levele a magyar kormányzathoz

TISZTELT TAGJAINK!

Tekintettel arra, hogy itt élünk, ez a hazánk, és nem utolsó sorban magyar állampolgárok vagyunk, figyelemmel kísérjük, hogy mi történik országunkban! A kormányzati kommunikáció vitathatatlanul és félreértelmezhetetlenül arról ad folyamatosan tájékoztatást, hogy Magyarországon "hál' istennek" végre helyre kerültek a dolgok, és mindenkit Európában lekörözve fejlődünk.

Amennyiben a kormányzat igazat mond, - és miért is hazudna - akkor egyesületünk által képviselt tagság vonatkozásában felmerülhet néhány kérdés. De előtte nézzük a kormányzati állításokat:

  • "Magyarország jobban teljesít!"
  • "A 2015. év költségvetése az adócsökkentés költségvetése!"
  • "Az új családi adókedvezmény nagy segítség!"
  • "Nálunk nagyobb a gazdasági növekedés, mint az EU-ban!"
  • "A gyerekeimnek ingyenes lesz az óvodai étkezés!"
  • "Újra nő a minimálbér!"
  • "Akár 3 millió forint otthonteremtésre!"
  • "Sokat spóroltam a rezsicsökkentéssel!"
  • "2016. évben a 2/2016. (III. 5.) MK. rendelet előírja a hitelintézetek számára, hogy bizonyos reklámjaikban, a kormány saját politikai szlogenjét „A magyar reformok működnek” kötelezően alkalmazzák."

TEHÁT EZEN SZLOGENEK VONATKOZÁSÁBAN VETŐDIK FEL TÖBB KÉRDÉS:

Amennyiben a magyar gazdaság ilyen szintre fejlődött, indokolt-e olyan diszkriminatív szabályokat érvényben tartani, mint pl. a szolgálati járandóságban részesülő réteg vonatkozásában az alábbiak:

  • azon szolgálati nyugdíjasok esetében, akik 1955. január elsejét követően születtek a korábbi öregségi nyugdíj helyett a mindenkori legmagasabb SZJA kulccsal csökkentett szolgálati járandóságot kapják. A törvény szerint a korhatár előtti ellátás megszűnik, amennyiben az érintett betölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárt. A nyugdíja megállapítására, azonban más szabályok vonatkoznak, melyek több szempontból diszkriminatívak.
  • a korhatár előtti ellátásban részesülő volt öregségi szolgálati nyugdíjasok esetében csak a nyugdíjkorhatár betöltésekor kaphatnak teljes összegű ellátást és rájuk nem vonatkozik sem a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII törvény 17. § (1) b, pontjában megfogalmazott kedvezmény, sem a Hszt., Hjt. által megfogalmazott kedvezmény a nyugdíjkorhatár betöltése előtti 5-ik évtől kezdődően.
  • sorolhatnánk még azon jogszabályban megfogalmazott tényeket, melyek diszkriminatívak és kizárólag minket, nyugdíjától megfosztott réteget érint

Visszatérve tehát a "minden rendben a magyar gazdasággal" vonatkozású kormányzati állításokra, úgy véltük, hogy nem indokolt semmilyen réteget diszkriminálni Magyarországon, így egyesületünk rendezvényein rendszeresen résztvevő, volt katona, szakszervezeti vezető Kónya Péter jelenleg független országgyűlési képviselőt felkértük arra, hogy, mint képviselő kérdezze meg erről a kormányzatot!

Felkértük írásban Kónya Pétert, aki a megalakulásunktól velünk van, hogy mint országgyűlési képviselő segítsen! Péter segített, a parlamentben képviselői kérdést intézett ügyünkben Lázár Jánoshoz, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, dr. Pintér Sándor belügyminiszterhez, és dr. Simicskó István honvédelmi miniszterhez. Kónya Péter képviselői kérdése:

TISZTELT MINISZTER ÚR!

A minap levélben fordult hozzám, a mintegy 10 ezer taggal rendelkező Korkedvezményes nyugdíjak (járandóság), nemzetiségi-, személyiségi-, emberi jogok és más jogsérelmek Országos Érdekvédelmi Egyesülete (KNOE), mely levelet írásbeli kérdésemhez csatoltam.

2012-ben Önök megszüntették a szolgálati nyugdíjrendszert, elvették a katonák és rendvédelmi hivatásosok nyugdíjas státuszát, a nyugdíj helyett folyósított járandóságot pedig, a mindenkori legmagasabb adókulccsal csökkentett mértékben folyósítják azóta is. A kormányzati kommunikáció szerint: "Magyarország jobban teljesít!”, ,,A magyar reformok működnek!”. Ha hihetünk a kormányzati kommunikációnak, akkor jogosan teszem fel a kérdést:

1. Miért nem szüntetik meg végre a ,,büntető jellegű”, diszkriminatív járandóság csökkentést, amely kizárólag az egykori fegyveres és rendvédelmi dolgozókat sújtja a korkedvezményes, korengedményes nyugdíjasok közül?

Amennyiben a szolgálati járandóságosok munkát vállalnak és keresetük meghaladja a mindenkori minimálbér másfélszeresét, a járandóság folyósítását szüneteltetni kell. Más nyugdíjasokra, legyenek azok korkedvezményes, korengedményes, vagy éppen öregségi nyugdíjasok kizárólag az állami szférában vállalt munka esetében van korlátozás.

2. Miért nem törlik el a szolgálati járandóságosok esetében a munkavállalási korlátot, amennyiben nem az állami szektorban, hanem a versenyszférában vállalnak munkát, hiszen ilyen esetben nem áll fenn az állam által fizetett kettős juttatás?

Tisztelettel várom Miniszter Úr válaszát!

Budapest, 2016. április 21.

     Kónya Péter
országgyűlési képviselő

Várjuk a választ!

2019-01-23T13:21:33+01:002016. április 25.|Általános információk|

Tájékoztatás a KNOÉ rendezvényeiről

TISZTELT TAGJAINK!

Tagjaink többsége támogatja és egyetért azzal, hogy rendezvényeket tartsunk, érdekes témákat dolgozzunk fel, illetve közéleti személyeket hívjunk meg! Azt azonban nagyon sokan felvetették, hogy problémának látják, hogy a rendezvények zömében Budapesten vannak és nem értik ennek okát! Drága az utazás, sokkal jobb lenne, ha a konferenciáinkat vagy egyéb rendezvényeinket az ország különböző pontján tartanánk!

A KNOÉ vezetősége ezzel maximálisan egyetért. Tisztában vagyunk vele, hogy egyetértésünk kevés, de sajnálatosan nincs más lehetőségünk!

Több fórumon elmondtuk már, de megismételjük:

  • A KNOÉ semmilyen támogatást nem kap, kizárólag a tagdíjakból tud gazdálkodni
  • Gazdálkodás során elsődleges szempont, hogy minden fontos dologra jusson pénz és a fizetési kötelezettségeinknek is eleget tudjunk tenni az állam felé, ugyanis még adókat is fizetnünk kell
  • A KNOÉ-ban mindenki társadalmi munkában dolgozik, senki egy fillér térítést nem kap
  • Elnökünk nem kevés pénzt költ a saját zsebéből az ügyekkel összefüggő utazásokra és megbeszélésekre, a vidéki rendezvények bérleti költségeit azonban már nem tudja állni!

Öszességében úgy fogalmazhatjuk meg, hogy sajnálatosan nincs anyagi lehetőségünk arra, hogy a "horribilis" helyiség bérleti díjakat kifizessük!

Mint ahogy eddig is mondtuk, minden meghívásnak eleget teszünk! Amennyiben tagjaink megszervezik és meghívják az elnökséget, utazunk, megyünk nagyon szívesen, mint eddig is!

2019-01-23T13:23:05+01:002016. március 6.|Általános információk|

2016. február 18. tájékoztatás

TISZTELT TAGJAINK!

Néhány tagunk részéről elsősorban a Facebookon kririkai megjegyzések érkeztek, hogy miért adtunk ki közleményt, amikor nincs igazunk, hiszen az ONYF mindenkinek jól számolt. A közleményünk megalapozatlan, sőt indokolatlan és csak alapot adunk arra, hogy egyesületünket a kormányzat szemében komolytalanná tegyük!

Egyesületünk folyamatosan tárgyal szakértőkkel, sőt az egyik vezetőségi tagunk nyugdíjszakértő és okleveles közgazda. Információinkat pedig a több ezer tagunk által írtakból, és megküldött dokumentumokból szerezzük be! Ezek tények, így szó sincs vélelemről, vagy különféle csalfa gondolatokról, álmokról stb.

Ezek alapján egyesületünk vezetése az alábbi álláspontra helyezkedett:

  • A korábbi jelzéseket meghaladó módon, már 4 ezer főnél többen küldték meg irataikat, melyből megállapítható, hogy esetükben rosszul számoltak, tehát a közlemény megalapozott volt.
  • Egyesületünk eddig is és a jövőben is teljes tagsága érdekeit képviseli. Előfordulhat természetesen, hogy bizonyos kormányzati döntések, intézkedések nem mindenkit érintenek. Az érintettek érdekeit viszont a jövőben is képviselni fogjuk!
  • Egyesületünk vezetése elítéli azt a gondolkodást, hogy bárki a saját tapasztalatát, a vele történteket vagy az őt érintő intézkedéseket információ nélkül másokra is kivetíti. Egyesületünk egyrészt pont ezen szemlélet ellen harcol
  • Egyesületünk számára nem az a fontos, hogy népszerű legyen bárki szemében, hanem az a fontos, hogy tagjaink érdekeit minden lehetőségünkkel képviselni tudjuk!

Összességében mwegállapíthatjuk, hogy a közlemény indokolt és megalapozott volt!

2019-01-23T13:25:51+01:002016. február 18.|Általános információk|

Járandóság szüneteltetése ügy

TISZTELT TAGJAINK!

Mint ahogy erről korábban már hírt adtunk, a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 78117/13 ügyszámú Fábián v. Magyarország ügyben Magyarországot elmarasztaló döntést hozott! A döntés a megkülönböztetés tilalma és a tulajdon védelmével összefüggésben született. A beadvány tartalma arról szól, hogy pl. egy parlamenti képviselő vagy egy polgármester felveheti a nyugdíját a fizetése mellett is, de más beosztású közszolgálati személyekre ez nem vonatkozik. Az EJEB ítélete szerint ez jogsértő! Magyarországon több ezren lehetnek érintettek.

Az emberi jogok európai egyezménye szerint tilos az emberek:

  • nem, faj, szín, nyelv,
  • vallás, politikai vagy egyéb vélemény,
  • nemzeti vagy társadalmi származás,
  • nemzeti kisebbséghez tartozás,
  • vagyoni helyzet,
  • születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetése.

A KNOE Egyesület és szakértői véleménye szerint ez a járandóságban részesülő rétegre is vonatkozik, az alábbi okok miatt:

  • Az EJEB a Pilot ügyek alapján meghozott döntése szerint ez "csak" társadalom biztosítási átalakítás volt, nem vették el a keresetben szereplőktől a nyugdíjukat
  • Az Európai Bizottság, a magyar kormány tájékoztatása szerint csak átkeresztelte a nyugdíjat járandóságra, nem történt jelentős változás.

A KNOÉ 2015.12.23-an eküldte újabb beadványát. Ez a téma nem szerepel benne, mert újabb beadványt tervezünk küldeni e tárgykörben is. Jelen elküldött beadványunkat a néhány hónapja magyarországon kezdeményezett, majd elutasított eljárás alapozta meg:

  • A járandóságosokat érintő negatív hatások, melyeket jogszabályok határoznak meg
  • A jogszabályban meghatározott igazolvány csere elmulasztása

Kértünk, minden olyan tagunk, akiknek járandóságukat megvonták mivel a közszférában dolgoznak, jelentkezzenek! A beadvány elküldését követően is kiegészíthető további személyekkel beadványunk!

Akik eddig jelentkeztek, de nem küldték még meg irataikat kérjük ezt a lehető leggyorsabban pótolják, az alábbi iratok vonatkozásában:

  • A közszolgálati munkavégzést igazoló bármely dokumentumot (Fontos, hogy tartalmazza, hogy mikor kezdődött a munka és ha már vége, mikor lett vége)
  • A járandóság megvonásáról szóló határozatot vagy bármilyen dokumentumot
  • Az utolsó, megvonás előtti járandóság pontos összegét igazoló bármilyen dokumentumot

2019-01-23T11:39:08+01:002016. január 23.|Jogorvoslati hírek|