admin

About Török Attila

This author has not yet filled in any details.
So far Török Attila has created 188 blog entries.

MSZP közleménye – 2013. MÁRCIUS 20.

2013. MÁRCIUS 20., SZERDA 20:19

A Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációjának közleménye (2. rész)

Tabajdi Csaba: Európa kiáll minden jogfosztott magyar állampolgár mellett! Göncz Kinga: jogorvoslatot érdemelnek a visszamenőleges törvénykezés áldozatai

"A jogi helyzet pontosan ugyanaz, annak társadalmi hátterében viszont most 43 ezer korkedvezményes nyugdíjas áll. Az Európában elfogadhatatlan visszamenőleges jogalkotás áldozatainak jogorvoslati lehetőségük sincsen, pedig ezt a jogot az Európai Unió alapértékeit rögzítő Alapjogi Charta 47. cikke is tartalmazza. A magyar kormány elvette a haza szolgálatára felesküdött, az életveszélyes és nehéz munkakörülmények között dolgozó magyar állampolgárok jogbiztonságát és megsértette emberi méltóságukat, amikor ingyenélőként, haszonlesőként kriminalizálta őket. Az Európai Bizottság nem teheti meg, hogy nem foglalkozik az alapvető jogaiktól, szerzett jogaiktól megfosztott magyar állampolgárok problémáival! Nem lehet bürokratikus érvek mögé bújni akkor, amikor emberi sorsokról van szó!" – hangsúlyozta Tabajdi Csaba.

Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja

Peticiónk az Európai Parlamentnek

Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága tájékoztatott minket, hogy 2013. március 20.-án a petíciónk tárgyalásra kerül! Ennek tárgyalása előtt fontos megjegyezni, hogy sorstársainkkal, a Szolgálat és Becsület érdekvédelmi Mozgalommal részletesen átbeszéltük az addig történteket! Kötöttünk egy taktikai és stratégia megállapodást, mely arra vonatkozik, hogy az Európai Unió, és minden egyéb jogorvoslati fórumon együtt, kart karbaöltve lépünk fel! Természetesen szervezetileg a két egyesület a jövőben is egymástól függetlenül önállóan működik, de a jogorvoslati kérdésekben együtt lépünk fel! Ennek főpróbája meg volt és eredményesnek, hibátlannak és reménykeltőnek bizonyult! Egyértelműen megállapodtunk abban, hogy a jövőben együtt, és egymást segítve képviseli mindkét egyesület a tagságát!

Az Európai Parlament tájékoztatásával párhuzamosan megküldték az Európai Bizottság véleményét is, mely a jobb oldalon olvasható!

A petíciónk tárgyalását megelőző napon tárgyalásokat folytattunk az Európai Parlamentben, hogy minél nagyobb sikert érjünk el. A tárgyaláson Európa Parlamenti képviselők és Tóth-Czifra András szakértő vett részt.

EU Parlament ebédlőjében Tabajdi Csaba és Tóth-Czifra András Szolgálat és Becsület képviselőivel együtt. A munkaebéd alatt részletesen átbeszéltük ügyünket átismételtük a kidolgozott taktikát

Felszólalásunk sorrendjét és tartalmát is kidolgoztuk, miközben megérkezett Göncz Kinga képviselő asszony. Csoportkép ebéd után a Szolgálat és Becsület képviselőivel

A ülés előtt még néhány dolgot megbeszéltünk a hozzászólásokat újra áttekintettük. Megkezdődött a szakbizottság ülése ahol Kuti László szólt hozzá

Kuti László érthetően magyarázta el, hogy miért téved az Európai Bizottság, miért nem látja jól a valós helyzetet. Katus Károly hozzászólásában érzelmi aspektusból érvelt, de pontosan megfogalmazta Ő is, hogy az Európai Bizottság téved, az információ hiányosak. A két egyesületi vezető jól egymásra épített hozzászólással tájékoztatta a Szakbizottságot arról, hogy a szerzett jogok védelme, a tulajdon védelme, a hatékony jogorvoslathoz való jog sérülése valamint a visszaható hatályú jogalkotás tilalmának sérelme mind-mind közösségi jogot sért. Vélelmezhetően az Európai Bizottság nem vagy csak a felület mentén vizsgálta meg az ügyet. Európai Uniós állampolgárként kérték a Parlamenti Szakbizottságot, hogy az ügyben jogszerű és helyes döntést hozzon! A két hozzászólást követően az Európai Bizottság képviselője ismertette az álláspontjukat!Az Európai Bizottság képviselője kifejtette álláspontjukat, mely a petíciók tartalmával érdemben nem foglalkozott. Röviden összefoglalva azt mondta el, hogy az Európai Bizottságnak, mint az Európai Unió intézményének nincs hatásköre beleavatkozni az Emberi Jogok Európai Bíróságának eljárásaiban, ennélfogva nem tud intézkedéseket tenni a petícióval kapcsolatban. Leszögezi továbbá, hogy esetünkben nem állapítható meg az uniós jog megsértése, ezért nincs hatásköre az intézkedésekre!

Ezt követően az Európai Parlament képviselői, a szakbizottság tagjai szóltak hozzá:

Elsőként Tabajdi Csaba fejtette ki álláspontját. Tabajdi Csaba elmondta, hogy az Európai Bizottság állásfoglalása téves, a petíció tartalma világos, Uniós jog sérült és szükséges a szakbizottság döntése, mely alapján intézkedni kell, a jogsérelemmel kapcsolatban. Kérte, hogy a petícióval kapcsolatban pozítiv döntés szülessék és határozottan felhívta a figyelmet a magyar állam visszaható hatályú jogalkotására, mely súlyosan sérti az Uniós jog alapelveit! Másodikként Victor Bostinaru román Európa Parlamenti képviselő szólt hozzá. Victor Bostinaru úr határozottan és keményen bírálta az Európai Bizottságot, és kihangsúlyozta, hogy annak megállapításai tévesek és megalapozatlanok. Kihangsúlyozta, hogy dúrván sérült az Európai jog és emberi jogok is sérültek. Részletezte, hogy álláspontját mire alapozza és kérte a Szakbizottságot, hogy helyezkedjen arra az álláspontra, hogy az Uniós jog határozottan sérült!

Harmadikként Göncz Kinga asszony beszélt. Göncz Kinga jól felépített hozzászólásában az előző felszólalókhoz hasonlóan bírálta az Európai Bizottságot, és kihangsúlyozta, hogy annak megállapításaival ellentétben súlyosan sérült az Uniós jog, súlyosan sérültek alapelvek és emberi jogok! Volt külügyminiszter asszony is kérte a Szakbizottságot, hogy ne fogadja el az Európai Bizottság álláspontját és a petíciót hagyja nyitva, és hozzon intézkedéseket a jogorvoslat érdekében! Negyediknek Bagó Zoltán a Fidesz Európa Parlamenti képviselője kért szót. Bagó Zoltán úr azt mondta, hogy a petíció tartalma nem reprezentatív, ő úgy véli, hogy ez nem egyéb mint egy politika hecckampány! Elmondta azt is, hogy Magyarországon 37 éves korban ellehetett menni nyugdíjba, ezért az intézkedés indokolt volt! Az Európai Bizottság véleményével egyetértett és kérte a Szakbizottságot, hogy a petíciót utasítsa el!

Utolsóként Heinz K. Becker Osztrák Európa Parlamenti képviselő mondta el gondolatait. Becker úr hozzászólásában általánosságban beszélt, nem érvelt az Európai Bizottság véleménye mellett, de az ellen sem. Igaz hozzászólásával sietni is kellett, mert csak 18.30 óráig van szinkrontolmács, és már el is mult 18.30 pár perccel! Angelika Werthmann levezető elnök és David Lowe titkár kihírdették a petíciós Bizottság döntését!

  • Az Európai Bizottság döntését nem fogadják el
  • A petíciót nem utasítják el, szakszóval nyitvahagyják
  • További vizsgálatra kötelezte az EB-t és felszólította, hogy vizsgálja meg alaposan a jogi hátteret
  • Magyarországtól magyarázatot kér a korkedvezményes nyugdíjak visszamenőleges eltörlésével összefüggésben
  • Annak lehetőségét sem zárták ki, hogy a részletek kivizsgálása érdekében vizsgáló Bizottságot küldenek Magyarországra

Az Európai Parlament szakbizottsági ülésének végén egy közös csoportkép a Szolgálat és Becsület Mozgalom képviselőivel

A KNOÉ vezetősége 2013. március 20.

2019-01-23T11:06:53+01:002013. március 20.|Jogorvoslati hírek|

MSZP közleménye – 2013. MÁRCIUS 20.

2013. MÁRCIUS 20., SZERDA 20:18

A Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációjának közleménye (1. rész)

Tabajdi Csaba: Európa kiáll minden jogfosztott magyar állampolgár mellett! Göncz Kinga: jogorvoslatot érdemelnek a visszamenőleges törvénykezés áldozatai

Brüsszel, 2013. március 20. - "Az Európai Parlament kiáll a magyar állampolgárok jogai és méltósága mellett a fideszi jogsértéssel szemben." – értékelték az MSZP EP-képviselői, Tabajdi Csaba, és Göncz Kinga az Európai Parlament Petíciós Bizottságának mai döntését. A szocialista delegációvezető javaslatára a bizottság hivatalos álláspontot kér a magyar kormánytól és az Európai Bizottságtól a nyugdíjjogosultságuktól visszamenőlegesen megfosztott korkedvezményes nyugdíjasok ügyében. A Petíciós Bizottság emellett felszólította az Európai Bizottságot, hogy az alapvető jogok, a tisztességes jogorvoslathoz és emberi méltósághoz való jog szempontjából is vizsgálja meg a Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Egyesülete (KNOE) és a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom beadványát. Egy későbbi időpontban tovább folyik a vita Brüsszelben az ügyről.

A szocialista politikus emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság először kötelezettségszegési eljárás keretében, majd az Európai Bíróságon támadta meg a bírák kötelező nyugdíjkorhatárának csökkentését – sikerrel.

Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja

A Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációjának közleménye (2. rész)

Tabajdi Csaba: Európa kiáll minden jogfosztott magyar állampolgár mellett! Göncz Kinga: jogorvoslatot érdemelnek a visszamenőleges törvénykezés áldozatai

"A jogi helyzet pontosan ugyanaz, annak társadalmi hátterében viszont most 43 ezer korkedvezményes nyugdíjas áll. Az Európában elfogadhatatlan visszamenőleges jogalkotás áldozatainak jogorvoslati lehetőségük sincsen, pedig ezt a jogot az Európai Unió alapértékeit rögzítő Alapjogi Charta 47. cikke is tartalmazza. A magyar kormány elvette a haza szolgálatára felesküdött, az életveszélyes és nehéz munkakörülmények között dolgozó magyar állampolgárok jogbiztonságát és megsértette emberi méltóságukat, amikor ingyenélőként, haszonlesőként kriminalizálta őket. Az Európai Bizottság nem teheti meg, hogy nem foglalkozik az alapvető jogaiktól, szerzett jogaiktól megfosztott magyar állampolgárok problémáival! Nem lehet bürokratikus érvek mögé bújni akkor, amikor emberi sorsokról van szó!" – hangsúlyozta Tabajdi Csaba.

Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja

EP tájékoztatója egyesületünknek

TISZTELT ELNÖK ÚR!

>Ezennel tájékoztatom, hogy az ön által benyújtott petíció szerepel a Petíciós Bizottság 2013. március 20-i brüsszeli ülésének napirendtervezetében. Petíciója a tervek szerint körülbelül 17.00-kor kerül sorra. Amennyiben személyesen kíván részt venni az ülésen, kérem, legkésőbb 2013. március 11-ig tájékoztasson bennünket e szándékáról, lehetőleg erre az e-mailre (peti-secretariat@europarl.europa.eu címre) adott válaszban, megadva nevét, születési dátumát és állampolgárságát, valamint személyazonosító okmányának (útlevél, gépjárművezetői engedély, személyi igazolvány stb.) számát. Az utóbbit az Európai Parlament épületeibe történő belépésre jogosító belépőkártyája átvételekor be kell mutatnia. Ugyanekkor fogja megkapni a szükséges - az ülés napján az Európai Parlamentbe történő belépésre vonatkozó - információkat is. Kérjük, ne feledkezzék meg arról, hogy a petíciót benyújtó személyek felszólalására engedélyezett időtartam nagysága a bizottság elnökének döntésétől függ, de semmi esetre sem haladhatja meg az öt percet. A petíció benyújtóját általában felkérik, hogy - mielőtt az Európai Bizottság ismertetné véleményét -, adja elő álláspontját. Ezután a képviselők megvitatják a petíciót, majd ezt követően határozat formájában megfogalmazzák válaszukat. Amennyiben felszólalni kíván vagy további adatanyagot szeretne ismertetni, segítségünkre lenne, ha ezt már korábban közölné a bizottság titkárságával annak érdekében, hogy az újabb információk bekerüljenek az ügyiratba, illetve adott esetben a tolmácsok rendelkezésére álljanak. Továbbá tájékoztatjuk, hogy a bizottsági eljárást a következő hivatkozásra kattintva élő internetes közvetítésen keresztül nyomon követheti:

A Petíciós Bizottság honlapjához kattintson ide

Tisztelettel:

a Petíciós Bizottság titkársága
European Parliament
Committee on Petitions

Erminia Mazzoni a Petíciós Bizottság elnöke

Dawid Lowe a Petíciós Bizottság titkára

Tabajdi Csaba a Petíciós Bizottság tagja

KNOÉ vezetősége 2013. február 28.

2019-01-23T11:08:22+01:002013. február 28.|Jogorvoslati hírek|

2013. február 26. tájékoztatás

A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete KNOÉ nyílt levélben szólítja fel Magyarország jelenlegi kormányát, hogy a nyugdíjas státuszától és a nyugdíjjal együtt járó egyéb jogoktól, jogellenesen, visszaható hatállyal megfosztott réteget érintő törvény hatályon kívül helyezését haladéktalanul kezdeményezze és valamennyi érintett megszerzett jogát és becsületes munkával megszerzett társadalmi elismertségét a lehető legrövidebb időn belül állítsa vissza! Követeljük továbbá, hogy soron kívül távolítsa el a közéletből azokat a kormánytagokat, akik felkészületlenül, a vonatkozó ismeretek hiányában igyekeztek a jogfosztást megelőzően, azzal párhuzamosan és azt követően is az érintett réteget a társadalom előtt hazugságokkal lejáratni, megalapozatlan, diszkriminatív és közösségi joggal ellentétes törvényt pozitív színben feltüntetni! A KNOÉ felszólítja továbbá az összes országgyűlési képviselőt, hogy a Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítását ne szavazza meg, különösen a visszaható hatályú módosításokat, mely pl. a 1949. évi XX. törvény 70/E szakasz hatályának egy évvel történő hosszabbítását célozza! A KNOÉ a leghatározottabban elutasít minden demokráciával ellentétes törekvést, a hamis tájékoztatást, az emberek öncélú félrevezetését, és az országunk elszigeteltségéhez vezető szakszerűtlen és ésszerűtlen politizálást!

A KNOÉ vezetősége

2019-01-23T12:54:53+01:002013. február 26.|Általános információk|

Jobbik Magyaroszágért közleménye – 2013. FEBRUÁR 18.

2013. FEBRUÁR 18., HÉTFŐ 17:21

A Jobbik parlamenti frakciójának közleménye

A Jobbik nem fogadja el a korengedményes nyugdíj megszüntetését

Többszöri kérdésünkre sem sikerült érdemi választ kapni a Fidesz-kormánytól a korengedményes nyugdíj megszüntetésének okára.

A korengedményes nyugdíj az állam, a költségvetés, a társadalom számára semmilyen többletköltséggel nem járt. A munkáltató előre befizette a nyugdíj teljes összegét, és így egyes munkakörökből nyugállományba küldhette megbecsült, idősödő, de a nyugdíjkorhatárt még el nem ért dolgozóit. Ezzel mindenki jól járt: a dolgozó nem az utcára került a nyugdíj előtt pár évvel, a költségvetésnek, a társadalomnak mindez nem került pénzbe, a cégek számára komoly szociális érzékenységet kifejező eszköz volt, mellyel a dolgozóik elkötelezettségét jelentősen növelhették, a megüresedett helyekkel pedig fiatal munkavállalókat juttathattak munkahelyhez.

Azzal, hogy a Fidesz elvette ezt a lehetőséget, ezek az emberek az utcára kerülnek majd, éveken keresztül a társadalom eltartottjai lesznek, ennyi idősen esetleg némi közmunkát remélhetnek, majd mindezeknek köszönhetően, egy végigdolgozott életpálya zárásaként nevetségesen alacsony nyugdíjat fognak kapni. A Jobbik csak remélni meri, hogy nem ez volt a kormány célja, és nem ilyen eszközökkel kívánja fenntarthatóvá tenni a jelenlegi nyugdíjrendszert.

A korkedvezményes nyugdíjak esetén a kormány már belátta tévedését, itt az ideje, hogy a korengedményes nyugdíjjal kapcsolatban is megtegye!

Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője
Jobbik parlamenti frakciója

Jobbik Magyarországért közleménye – 2013. FEBRUÁR 18.

2013. FEBRUÁR 18., HÉTFŐ 17:21

A Jobbik parlamenti frakciójának közleménye

A Jobbik nem fogadja el a korengedményes nyugdíj megszüntetését

Többszöri kérdésünkre sem sikerült érdemi választ kapni a Fidesz-kormánytól a korengedményes nyugdíj megszüntetésének okára.

A korengedményes nyugdíj az állam, a költségvetés, a társadalom számára semmilyen többletköltséggel nem járt. A munkáltató előre befizette a nyugdíj teljes összegét, és így egyes munkakörökből nyugállományba küldhette megbecsült, idősödő, de a nyugdíjkorhatárt még el nem ért dolgozóit. Ezzel mindenki jól járt: a dolgozó nem az utcára került a nyugdíj előtt pár évvel, a költségvetésnek, a társadalomnak mindez nem került pénzbe, a cégek számára komoly szociális érzékenységet kifejező eszköz volt, mellyel a dolgozóik elkötelezettségét jelentősen növelhették, a megüresedett helyekkel pedig fiatal munkavállalókat juttathattak munkahelyhez.

Azzal, hogy a Fidesz elvette ezt a lehetőséget, ezek az emberek az utcára kerülnek majd, éveken keresztül a társadalom eltartottjai lesznek, ennyi idősen esetleg némi közmunkát remélhetnek, majd mindezeknek köszönhetően, egy végigdolgozott életpálya zárásaként nevetségesen alacsony nyugdíjat fognak kapni. A Jobbik csak remélni meri, hogy nem ez volt a kormány célja, és nem ilyen eszközökkel kívánja fenntarthatóvá tenni a jelenlegi nyugdíjrendszert.

A korkedvezményes nyugdíjak esetén a kormány már belátta tévedését, itt az ideje, hogy a korengedményes nyugdíjjal kapcsolatban is megtegye!

Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője
Jobbik parlamenti frakciója

Peticiónk az Európai Parlamentnek

TISZTELT TAGJAINK!

Dr. Tabajdi Csaba az Európai Parlament petíciós bizottságának főtagja, arról tájékoztatta egyesületünk elnökét, hogy a korkedvezményes nyugdíjakkal összefüggő petíciók, köztük a miénk, - mely David Lowe titkár szerint a legtöbb közösségi jogi érvet tartalmazta - tárgyalására, a korábbi ígéretekkel ellentétben, nem kerül sor januárban. dr. Tabajdi úr véleménye az, hogy ez pozitív fejlemény, ugyanis azt jelenti, hogy a bizottság valóban komolyan foglalkozik az üggyel és figyelembe vesz új érveket is! A következő hónapban így lehetőségünk lesz arra, hogy tovább lobbizzunk, még mielőtt megtárgyalásra kerülne az ügy! Ezek alapján egyesületünk vezetése mindent megtesz a további lobbizás érdekében, hiszen a petíciós bizottság pozitív döntése alapján, a Európai Unió Luxembourgi Bírósága gyors döntése várható, mely a Magyar államra nézve kötelező érvényű! Sokan felvetették, hogy "a bírák ügyében egy gyors döntés született." Az Uniós jog értelmében a két ügy nagyon különböző, más- és más közösségi jogi szabályokat sért! Ezen értelemben, sajnos a minket ért jogsérelem a kisebb súlyú! Egyesületünk vezetése mindent meg fog tenni, a további lobbízásért, és mindent meg fog tenni azért, hogy a lehető leggyorsabb ügyintézést kikényszerítse az Európai Parlament bizottságából! Dr. Tabajdi úr ebben folyamatos segítséget ígért és az egyik munkatársát, aki Brüsszelben tevékenykedik az Európai Parlamentben rendelkezésünkre bocsátja, hogy napi segítséget nyújtson abban, hogy tudjuk, hogy kihez, mikor kell fordulnunk a gyors siker értelmében! E munkatárssal elnökünk már felvette a kapcsolatot, a részleteket hosszasan átbeszélték! A még biztosabb siker érdekében a lobbizást elkezdtük!

KNOÉ vezetősége 2013. január 13.

2019-01-23T11:09:33+01:002013. január 13.|Jogorvoslati hírek|

Egyesületünk továbbra is az együttműködésre törekedett

A KNOÉ 2012. év elején is a leghatározottabban képviselte azt a nézetet, hogy az EJEB-nek küldött beadványokat nem egyénileg, hanem csoportosan kellett volna megküldeni! Ennek nyomatékosítása érdekében, január 11.-én kiadtunk egy közleményt, melyben határozottan és világosan leszögeztük, hogy a KNOÉ alapító tagjai Kuti László irányítása mellett, pont azért alakították meg a KONÉ-t, hogy az érintetteket összefogva egy vagy csak néhány közös beadvány készüljön! Sajnálatosan, még tagjaink között is voltak olyanok, akik az egyesületünkön keresztül is és egyénileg is küldtek beadványt. Kuti László elnök szerencsére tudott telefonon beszélni az EJEB ügyintézőjével, aki ezeket a beadványokat, szívességből kigyűjtotte és jelezte!

A magyar származású jogi asszisztens Nagy Zsuzsanna, egyértelműen elmondta, hogy ez akár komoly problémát is okozhat az ügy szempontjábol! A KNOÉ a közleményében pont erre hívta fel a figyelmet! Idézzük:

"A KNOÉ vezetése egyértelmű álláspontja az, hogy téves és az eljárást nagymértékben lassító és nehezítő törekvésnek tartja, hogy bizonyos szervezetek, szakszervezetek az egyéni beadványokat szorgalmazzák! Érvelésük szerint az a jó, ha minél többen egyénileg adják be a kérelmet, mert ha sok lesz, akkor biztos foglalkoznak majd velük.(?!) A KNOÉ vezetősége ezzel a leghatározottabban nem ért egyet!"

Ezen közleményében egyesületünk idézett a Strasbourgi Bíróság 2012. év elején kiadott közleményéből is, mely szerint:
„A benyújtott kérelmek számára tekintettel a bíróság nem tudja feldolgozni a beadványokat a szokásos ügymenetben. Ezért elengedhetetlen, hogy a kérelmeket nemzeti szinten összehangoltan, korlátozott számú képviselő által nyújtsák be.

Borzalmas volt a széthúzás!

Bizonyos szerveződések saját nagyságukat bizonygató, egymásnak ellentmondó információkat közöltek!

A KNOÉ felhívta a figyelmet arra, hogy egy érdekvédelmi szerveződés legfontosabb feladatai az alábbiak:

  • A képviselt réteg korrekt és pontos tájékoztatása
  • Jogi végzettséggel nem rendelkező személyek "ösztönös", "igazságérzeten", "érzelmi alapokon nyugvó" véleményeit, megérzéseit a jogi lehetőségek vonatkozásában a nemzetközi lehetőségek aspektusából értelmezni!
  • A nemzetközi bíróságok, egyéb szervek szerepének hatáskörének az ismertetése, a döntési lehetőségeik érthető magyarárázása

Egyesületünk úgy gondolta, hogy erről honlapunkon komoly ismertetőt készítünk, így az Európai Emberi Jogi Bíróságról, és az Európai Unióban rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekről részletes tájékoztatót adunk! Ezek azóta is elérhetően!

Úgy véltük, hogy beadványainkat nyomatékosítjuk a Velencei Bizottság segítségével

Thomas Markertnek a Velencei Bizottság titkárának címeztük levelünket, melyben kifejtettük, hogy a Magyar Kormány javaslatára az Országgyűlés elfogadta a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvényt, mely alapján a már megszerzett korkedvezményes nyugdíj megszűnt. A törvény 2012. január 1-jén lépett hatályba. Az érintett réteg, a hatályba lépés dátumától, egy 16%-kal csökkentett járadékban részesül. Ez azonban nem olyan változás, mely pusztán egy „átnevezés” és a nyugdíj helyett járadék néven kerül folyósításra az ellátás, és a továbbiakban is biztosítja az érintett réteg megélhetését. Sajnálatosan ez nem így van, hiszen a törvény hatásait vagy nem előzte meg tanulmány, vagy szándékosan okozott többszörös jogsérelmet az érdekelteknek magyar törvényhozás.

A Magyar Állam célja nyilvánvalóan az volt, hogy ez a „járadék” mint más költségvetési tényező, nem terheli a nyugdíjalapot és egy látszólagos egyensúlyt teremt. Pontosabban fogalmazva látszólagosan megteremti a társadalombiztosítási járulékok befizetésének és a nyugdíj címén kifizetett összegek közötti egyensúlyt. Álláspontunk szerint ez az állami költségvetés egyfajta virtuális kozmetikázása.

Megfogalmaztuk, hogy mi úgy látjuk, hogy a 2011. évi CLXVII. törvény súlyosan sérti a „közösségi vívmányokat” az „aquis communautaire” előírásait. Azt pedig semmilyen körülmények között nem tudjuk elfogadni, hogy az érintett réteget különféle elnevezésű közmunkára kívánja kényszeríteni a kormány (szenior állomány stb.) Példaként ragadtuk ki a rendvédelemmel kapcsolatosan a kormányzati nyilatkozatokat. E szerint a Belügyminisztérium biztosítani fogja a visszatérő rendvédelmi dolgozók elhelyezését a rendőrség szervezeti keretei között. Azt ígérték, hogy 2012. januárjában e célból létrehozzák a szenior állományt, amely könnyített, de hasznos tevékenységet biztosít a rendőrségnél ismét szolgálatot vállalni kívánó rendőrök részére. Minden olyan volt rendőrnek lesz helye és feladata aki "újra a magyar családok, az emberek biztonságát akarja szolgálni". Ebből az ígéretből azonban csak apró részletek valósultak meg, így világosság vált, hogy a kormányzat célja e réteg súlytalanná tétele volt!

Felhívtuk a Velencei Bizottság figyelmét, hogy a KNOÉ álláspontja az, hogy a kölni csúcstalálkozón megfogalmazottak, majd európai „ius scriptum” formában manifesztálódó elvek, nem érvényesültek a Magyar Állam korkedvezményes nyugdíjakkal összefüggő intézkedéseiben. Az Európai Unió Alapvető Emberi Jogi Chartája világosan és érthetően fogalmazza meg II - 65. cikkének (2) bekezdésében, hogy senkit sem lehet kényszermunkára vagy kötelező munkára igénybe venni. Úgy gondoljuk, hogy a nyugdíj megvonását és csökkentését követő helyzet, olyan kényszerhelyzet, mely nem ad más választást az érintettnek, csak azt, hogy a teljes ellehetetlenülést elkerülve elvégezze a Kormány által „lehetőségként” felajánlott „közmunkát”.

Kértük, hogy a Velencei Bizottság a vizsgálatát terjessze ki arra is, hogy a 2011. évi CLXVII. törvény által kiváltott joghatások szinkronban vannak-e a Közösségi Jog előírásaival, az Európai Unió Alapvető Emberi Jogi Chartájával, a Liszaboni Szerződéssel és egyéb Európai Uniós jogelvvel. Európai Uniós állampolgárként kértük továbbá, hogy nyújtsanak segítséget abban, hogy az aránytalanul nagy jogsérelem vonatkozásában érvényesíteni tudjuk jogainkat. Sajnálatosan a Velencei Bizottság nem foglalkozott érdemben ügyünkkel