2013. ÉVBEN MEGTARTOTT KONFERENCIÁINK

Egyesületünk konferenciája – 2013. november 15-én Budapesten

Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy örömmel fogadta el a meghívásunkat. Tisztában van azzal, hogy a rendvédelmi területtel nagyon mostohán bánnak mostanában. Elmondta azt is, hogy nagyon meglepődött, hogy a fidesz kormány hozzá mert nyúlni ehhez a területhez, azonban most már úgy látszik, hogy nem volt miért félniük, hiszen a kezdeti tiltakozás után nem történt semmi. Mindenki beletörődött a dologba, legalább is úgy látszik. Úgy gondolja, hogy a szakszervezetek cserbenhagyták mind az aktív, mind a nyugdíjas rendvédelmiseket pedig, mind az aktív, mind a nyugállományú szakemberekre nagyon nagy szüksége van az országnak. Nagyon örül annak, hogy létrejöttek olyan szervezetek, mint a KNOÉ. Nem igazán érti, hogy miért nem alkalmazzák a nyugdíjas kollegákat, pedig ezt a programot már az Ő miniszterelnöksége alatt elkezdték, mert tudták szükség van a szakemberekre.

Azt is elmondta, hogy Ő sem nagyon érti minek volt szükség erre a lépésre, de tisztában van azzal, hogy ezzel a lépéssel teljes bizonytalanságba taszították ezt a réteget. A résztvevőkkel egyetértett abban, hogy valószínű a 2006-os események megtorlása volt a korkedvezmény megvonása. A volt Kormányfő kifejtette véleményét, hogy a rendőrök 2006 október 23-án az alkotmányos rendet védték és jogszerűen jártak el. Az meg bárhol bármikor előfordulhat, hogy ha műveleti területen civil tartózkodik, akkor az megsebesül.

Azt is említette, hogy amikor kormányon voltak, bennük is felmerült a korkedvezményes rendszer megváltoztatása, átalakítása, hiszen kevesebb járulékot fizetnek az ilyen munkakörökben dolgozók, de ezt a foglalkoztatóknak kell kifizetni, akár emelt járulék formájában és nem a korkedvezményes munkakörben dolgozókat kell emiatt súlytani.

Tudomásul kell venni, hogy vannak olyan szakmák, ahol sokkal rövidebb idő alatt használódnak el az emberek, mint normál munkakörökben. Emiatt szükség van arra, hogy a korkedvezményes rendszer tovább működjön, de más formában. Hangsúlyozta azonban azt is, hogy soha eszükbe nem jutott, hogy a már nyugdíjban levők nyugdíjához nyúljanak hozzá. Beszélt a DK politikájáról, hogy mit szeretnének elérni és arról is, hogy a mostani kormányt le kell váltani.

Ezek után Elnökünk elmondta, hogy mit tett eddig az egyesület és hol tart az ügyünk. Beszélt arról, hogy az Európai Parlament Petíciós Bizottságához az SZB-vel együtt került petíció benyújtásra. Annak ellenére, hogy az Európai Bizottság nem osztja a KNOÉ és az SZB álláspontját még sem zárta le a bizottság a petíciót, hanem kérdéseket intézett a magyar kormányhoz. Sajnos a kormány a mai napig nem válaszolt a Bizottságnak. Feltette a kérdést a volt Miniszterelnöknek, hogy vajon ilyen előfordulhatott volna-e az Ő kormányzása alatt, vagy az, hogy petíciót kellett volna ilyen ügyben benyújtani? Majd kérdéseket intéztek a jelenlévő tagok a meghívottakhoz. Gyurcsány úr kijelentette, hogy a nehezebb, vagy is a szakmával összefüggő kérdésekre majd Vadai Ágnes fog válaszolni, míg a könnyebb a politikával kapcsolatos kérdésekre majd Ő válaszol.

 

Meghívottak voltak:

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő, a DK elnöke,

Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, volt államtitkár,

Kerék-Bárczy Szabolcs DK elnökségi tag

Kuti László a rendezvény házigazdája

2018-05-04T09:43:20+02:002013. november 15.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája – 2013. október 04-én Budapesten

Hannes Swoboda beszédében szolidaritásáról biztosította a konferencia résztvevőit. Beszédében elmondta, hogy jogtalannak tartja a korkedvezményes nyugdíjak megvonását, mert az visszamenőleges hatályú és olyan embereket érint, akik nagyon sokat tettek aktív korukban a magyar államért. Beszédében kitért arra is, hogy érthetetlen számára, hogy a magyar kormány miért hozott ilyen törvényt, illetve azt is jelezte, hogy nem nagyon értik a magyar kormányt az európai parlamentben. Elmondta, hogy azt is, hogy a magyaroknak saját maguknak kell döntést hozniuk arról, hogy elzavarják a kormányt.

dr. Tabajdi Csaba beszédében elmondta, hogy a mai napig nem kapott választ a Petíciós bizottság a magyar kormánytól. Ilyenre még nem volt példa, hogy egy uniós tagállam kormánya nem válaszol az európai parlament egyik szakbizottsága által feltett kérdésekre.

dr. Göncz Kinga asszonnyal együtt levélben fognak a Luxemburgi bírósághoz fordulni, hogy indítsák meg az eljárást a magyar állam ellen.

dr. Gurmai Zita asszony beszélt arról, hogy Ő személy szerint sem ért egyet a korkedvezményes nyugdíjak elvételével. Beszélt arról, hogy mennyire fontos a nők szerepe a gazdasági és politikai életben is.

A vendégek távoztával kérdéseket intéztek a résztvevők Herczegfalvy-Kuti Lászlóhoz és a jelenlévő Szolgálat és Becsület elnökéhez is.

A kérdések lényege, hogy mikor várható már valami előre mozdulás az ügyünkben, mi a vélemény az AB döntéssel kapcsolatosan, milyen lépések várhatók még az egyesületek részéről ebben az ügyben.

Kuti László elmondta, hogy az AB döntéstől kár is volt bármit is várni. Mivel a 4.-ik alaptörvény módosítással az Alaptörvénybe is bekerült az Alkotmány 70/E. §-a, ezért a 2012.01.01-el életbe lépett törvény nem lehetett alaptörvény ellenes. Maga az AB pedig nem vizsgálhatja, hogy az Alaptörvény alaptörvény ellenes. Ennek a döntésnek természetesen semmi kihatása nincs a Strasbourgi, vagy az Európa Parlamenti eljárásra.

Katus Károly is szót kért, és elmondta, hogy október 10-e körül kell a választ megküldeni a Strasbourgi Bíróságnak a magyar kormány által írtakra a pilot eljárásban résztvevőknek. Arról is beszélt, hogy a harmadik pilot eljárásban szereplő volt korkedvezményes nyugdíjast a Helsinki Bizottság képviseli. Előzetesen abban állapodtak meg, hogy egyeztetett álláspontot fognak leírni a válaszban. Pontról pontra fogják cáfolni a kormány válaszában szereplő mondatokat.

Mind a vendéglátó Kuti László, mind Katus Károly arról beszélt, hogy tovább folytatják a lobby tevékenységüket az európai parlamentben és amikor sikerül újabb találkozót létrehozni a megfelelő személyekkel, akkor megkezdik a tárgyalásaikat.

 

Meghívottak voltak:

Hannes Swoboda az Európai Parlament Szocialista frakcióvezetője

dr. Tabajdi Csaba EP képviselő, delegációvezető

Gurmai Zita EP képviselő

Kerék-Bárczy Szabolcs a Szabadság és Reform Intézet Igazgatója

A konferenciát vezette: Breuer Péter külpolitikai szakújságíró

2018-05-04T09:40:40+02:002013. október 4.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája – 2013. szeptermber 23-án Budapesten

Meghívott vendégeink rövid tájékoztatást adtak, majd a feltett kérdésekre válaszoltak!

A rendezvényen meghívottként részt vett:

Bajnai Gordon Korszakváltók pártja

Németh Péter a Népszava főszerkesztője, az Újságíróklub műsorvezetője

Kónya Péter a Szolidarítás elnöke

Katus Károly a Szolgálat és Becsület Mozgalom Elnöke

Kuti László a KNOÉ Elnöke a rendezvény házigazdája

 

A résztvevők kérdéseket tettek fel Bajnai Gordonnak:

  • Kérdés: Lesz-e tiszta választás, bízik-e abban Bajnai Gordon, hogy lehet tiszta választás? Lesz-e összefogás, mert kívül állóként úgy tűnik, hogy kisfiús veszekedések zajlanak?
  • Válasz: Mindenképp le kell győzni az orbán rezsimet, ez csak akkor lehetséges, ha lesz összefogás, ha sikerül az összefogást létrehozni, ha sikerül elvinni az embereket szavazni, a felmérések szerint 56% kormányváltást akar, olyan összefogás kell ami új korszakot hirdet, reméli lesz összefogás, sajnálja, hogy kisfiús veszekedésnek tűnik az egyeztetés, dolgoznak az egyezségen, amilyen programban megállapodtak az az, hogy milyen elvek szerint választják ki az egyéni jelölteket. Rezsim váltó megállapodást szeretne, le kell vágni a polip csápját. 2014-ben különleges helyzet van, hiszen két fordulós választáshoz szokott az ország, amikor csak a második fordulóban kell koalíciót kötni, de most előre kell és ha meg van a koalíció, akkor után kell meggyőzni a sok szavazót.
  • Kónya Péter: Az MSZP-vel kötött közpolitikai megállapodás 3. pontja kimondja, hogy mind a járandóságos, mind az aktív rendvédelmiseket és katonákat rehabilitálni kell. Ki kell alakítani majd a korkedvezményes nyugdíjak új rendszerét, azonnal visszaállítják a státuszt és megszüntetik a 16%-os levonást, de hogy az elmaradt összeget mikor fizetik, erre ígértet sem tud mondani, mert annyi mindent tönkre tettek. persze más lenne a helyzet, ha a bíróságok kedvezően döntenének, mert akkor fizetnének azonnal.
  • Kérdés: Mi van, ha nagyarányú győzelem esetén a Fidesz 2 hét múlva megismétli 2006-ot. Vannak-e a tárgyaló delegációban szakemberek a rendvédelmi oldalról?
  • Kónya Péter: Most készül a lista és egyeztetnek majd a KNOÉ-val és a Szolgálat és Becsülettel. Meg fogják szüntetni a TEK-et, nem kézi irányítású egységekre van szükség, nem politikai célok végrehajtására kellenek egységek a rendvédelemnél, meg kell vizsgálni azonban, hogy a jelenlegi állományból kik alkalmasak.
  • Kérdés: Jelenleg össznépi csalás van az országban, a munkaadók kénytelenek csalni, hogy meg tudjanak élni, nagyon nagy az elvonás, mit tesznek annak érdekében, hogy ez változzon, hogy itthon maradjanak az emberek, itthon vállalkozzanak? A munkavállalók közül sokan éhbérért dolgoznak, mit tesznek ennek megoldására, mit terveznek a szakszervezetekkel?
  • Bajnai Gordon: Sajnos jelenleg nem működik a gazdaság, a fejlődés teljesen megállt, csak a közmunka nő. Problémát jelent az is, hogy kevesebb a bejövő pénz, mint az amortizáció, a kormány eljátszotta a befektetők bizalmát, teljesen bizonytalan a jogi környezet, leginkább az adó szempontjából. A legfontosabb a bizalom helyreállítása, adóalkotmányt vezetnének be, valamint létrehoznák a sárga lap intézményét. Jelenleg ha valakit ellenőriznek és találnak valamit, akkor rögtön megbüntetik, csak adóbehajtásra van az adóhivatal. A sárgalap intézménye azt jelentené, hogy kisebb szabálytalanság esetén először csak figyelmeztetnék a munkáltatót, felszólítják a javításra és ha ennek nem tesz eleget, akkor jönne csak a büntetés. csökkenteni fogják a munkabérre rakodó terheket, két kulcsos adót vezetnének be, ami számításaik szerint a legkisebb keresetűeknek rögtön jövedelem növekedést jelentene. A rezsi csökkentést elvitte a második Varga csomag. Szeretnének panel programot, ez rögtön rezsi csökkenést eredményezne a mindenkori miniszterelnöktől függetlenül. Kevesebb lenne a számla a szigetelés miatt. Ez rögtön munkahelyeket is teremtene, növelné a lakások értékét. Munkavállalói jogokat helyre kell állítani, Mt. módosítás, vissza kell állítani a szakszervezetek jogait, előnynek tartja az elkezdődött szakszervezeti konföderációs kezdeményezést.
  • Kérdés: Mi a véleményük arról, hogy a győzelem után a miniszterelnök beiktatása alatt valóban el lesznek-e távolítva azok,akik hibásak Magyarország jelenlegi helyzetéért, de nem csak a mostani hatalomban levőkről szól?
  • Bajnai Gordon: Az első másfél óra nagyon fontos, 3 fázisa van a teendőknek, első a szabadságharc megvívása, de nem az orbán féle szabadságharc, konkrét intézkedési tervek az alkotmányosság helyreállítás, de ne legyen bosszúállás, végre legyen rend és béke.
  • Kérdés: Csak négy évente fontosak a választók, mindig csak ígérgetnek, de nem igazán teljesülnek az ígéretek, mivel lehet felrázni a bizonytalanokat, mi az a jövő kép amivel inspirálni lehet a bizonytalanokat, hogyan lehet ezt az emberekhez eljuttatni ezeket az üzeneteket, jönnek elő olyan emberek, aki már lejáratták magukat, mit lehet tenni?
  • Bajnai Gordon: Hogy ne csak ígérgetés legyen el kell indulni felfelé, mindenkinek a szempontjait mérlegelni kell, meg kell kezdeni a korrupció felszámolását, nyilvános közbeszerzések kellenek, csak akkor lehet szerződést kötni, ha az interneten közzéteszik a nyertes pályázatot, helyre kell állítani a szolidarítást.
  • Kérdés: Nagyon döcögősnek látszik az ellenzéki együttműködés, az időközin is nyer a Fidesz, pedig nagyon sok kárt okozott, az új kormány tervezi a nyugdíj melletti munkavégzés szabályainak megváltoztatását?
  • Bajnai Gordon: Az együttműködésnél nem probléma, ha vannak személyi ambíciók, de azokat össze kell hangolni, csak olyan ellenzéki megállapodást érdemes megkötni, ami győzelemre visz. Igen tervezik, hogy megszüntetik a nyugdíj melletti munkavégzés korlátozását.
  • Kérdés: Számítanak-e arra, hogy a Fidesz belülről elkezd bomlani a választásokig?
  • Bajnai Gordon: A Fidesz a választási vereségig nem fog elkezdeni bomlani, mert mindenkit valamivel kézben tartanak.
  • Kérdés: Hogyan tudják a 2/3-os törvényeket megváltoztatni, ha nem lesz 2/3?
  • Bajnai Gordon: Van már terv arra is, ha nem lesz kétharmad.
  • Kérdés: Mi van a Strasbourgi eljárással, mit jelent a rehabilitácíó?
  • Kuti László: Az Emberi Jogok Európai Bírósága 7 kérdést tett fel a magyar államnak. Erre várják a válaszokat! Ezek a kérdések a KNOÉ honlapján elolvashatóak, a Bíróság által hivatkozott jogesetekkel együtt. Szerencsére nem az Európai Bizottság véleményét fogadta el az Európai Parlament, hanem a miénket, melyet Katus Károllyal képviseltünk Brüsszelben! A petíciónkat nyitva hagyták, mely alapján az ügyünk a Luxembourgi Bíróság elé kerülhet és itt gyors döntés lesz! Luxembourgi Bíóság kötelezheti a magyar államot, hogy állítsa helyre az eredeti állapotot, a Stasbourgi Bíróság pedig kártérítést fog megállapítani
  • Kérdés: Mit tesznek a nők jogaiért, miért nincs több nő az ellenzékben, parlamentben?
  • Bajnai Gordon: Arra kell mandátumot kérni, amit csinálni kell, Orbán Viktor beszédéről egész idő alatt el lehetne mondani, hogy az az öszödi beszéd. Úgy kell alakítani a jogszabályokat, hogy a nőknek ne kelljen választani az anyaság és munka között, olyan rendszert kell kialakítani, ami segíti a nők előrejutását.
  • Kérdés: Milyen alternatíva van a normális választásokra?
  • Bajnai Gordon: Jogilag vannak garanciák, de csak akkor lehetünk biztosak, ha minden választó körzetben ott lesznek közülünk az ellenőrök, mindenre figyelnek, hogy ne tudjanak csalni, több tíz ezer megfigyelő kell, ezen felül kellenek a külföldi megfigyelők is. Problémát jelent a kettős állampolgárok szavazat, hiszen nincs az ellenőrzésre semmi lehetőség.

2018-05-04T09:37:44+02:002013. szeptember 23.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája -2013. július 19-én Budapesten

Meghívott vendégeink rövid tájékoztatást adtak, majd a feltett kérdésekre válaszoltak!

A rendezvényen meghívottként részt vett:

Kerék-Bárczy Szabolcs a Szabadság és Reform Intézet igazgatója

Tóbiás József az MSZP Frakció-igazgatója

Kónya Péter a Szolidarítás elnöke

Katus Károly a Szolgálat és Becsület Mozgalom Elnöke

Kuti László a KNOÉ Elnöke a rendezvény házigazdája

2018-05-04T09:35:21+02:002013. július 19.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája – 2013. június 21-én Budapesten

Meghívott vendégeink rövid tájékoztatást adtak, majd a feltett kérdésekre válaszoltak!

 

A rendezvényen meghívottként részt vett:

Sárosi Katalin a Budakalász Film Bt. ügyvezetője

Kerék-Bárczy Szabolcs a Szabadság és Reform Intézet vezetője

Katus Károly a Szolgálat és Becsület Mozgalom Elnöke

Kuti László a KNOÉ Elnöke a rendezvény házigazdája

2018-05-04T09:33:16+02:002013. június 21.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája – 2013. május 13-án Budapesten

Meghívott vendégeink rövid tájékoztatást adtak, majd a feltett kérdésekre válaszoltak!

A rendezvényen meghívottként részt vett:

 

Popper Gábor a Liberálisok párt alapító tagja

Tóbiás József az MSZP Frakcióigazgatója

Horváth Csaba az MSZP Országos Elnökségének Alelnöke

Árok Kornél a SZEM Elnöke

Katus Károly a Szolgálat és Becsület Mozgalom Elnöke

Kuti László a KNOÉ Elnöke, a rendezvény házigazdája

 

2018-05-04T09:31:04+02:002013. május 13.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája – 2013. január 30-án Fehérgyarmaton

A konferencián megfogalmazásra került, hogy tagságunk józanul gondolkodik és így elítél a napjainkban tapasztalható “ki a nagyobb magyar” mesterségesen gerjesztett versenyt, a kétes politikai múlttal rendelkező történelmi személyek, írók-költők rehabilitációját és főként azt, hogy a kormányzat mondja meg, hogy mit együnk, hogyan éljünk, hogyan tanuljunk és hogyan szórakozzunk! Azt gondoljuk, hogy ezeket mindenki maga is el tudja dönteni! Határozottan hisszük, hogy mindenki magyar, aki annak vallja magát, és visszautasítunk minden olyan törekvést, mely származási alapon törekszik megkülönböztetésre, kirekesztésre és listákkal akar hátrányt okozni honfitársainknak. Mi azt az irányvonalat tartjuk helyesnek, ami a “szimpatikus”, “antipatikus” alapon különböztet meg minket, származástól függetlenül! Nem értettek többen egyet azzal, hogy a kormány nem Magyarország kormánya, hanem a hozzájuk hű, vagy Önmagukat csalárd előny szerzés céljából előtérbe helyező, hatalmon lévő politikusokat dicsérő személyek kormánya és mindenki mást igyekeznek bírálni, ellehetetleníteni, vagy a munkájától, beosztásától különböző mondvacsinált indokokkal megfosztani! A résztvevők kérdéseket is feltettek, pl. hogy mi a helyzet a beadványunkkal, mikor várható a döntés, milyen döntés várható és a döntésnek milyen következményei lesznek. Elnökünk ezekre a kérdésekre csak általánosságban tudott válaszolni és reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb döntés születik és az számunkra pozitív lesz.

2018-05-04T09:28:40+02:002013. január 30.|Konferenciáink|

Egyesületünk konferenciája – 2013.01.23

Sokan eljöttek olyanok is, aki hosszú évek óta nem találkoztak, nem beszéltek, így jól esett beszélgetni korábbi dolgokról és arról, hogy kivel mi történt az elmúlt években. Megkezdődött a fórum. Elnökünk általános tájékoztatást adott arról, hogy a KNOÉ mit végzett az elmúlt időszakban. Szóba került a Magyországi kísérlet a törvény megelőzésére. Tájékoztatást adott a nemzetközi eljárásokról... Strasbourgi bíróságról, Luxembourgi bíróságról, Brüsszeli Európai Bizottságról...Andor László biztosi hivataláról, Az EU Parlament Szociális és Foglalkoztatási Bizottságáról, A petíciós bizottságról, a magyar EU parlamenti képviselőkről, a kinti eljárásokról, a várható intézkedésekről és az esélyekről, reményekről. A Forum résztvevői aktívak voltak, és meglehetősen sok kérdés hangzott el.

2018-05-04T09:24:44+02:002013. január 23.|Konferenciáink|