msandor

Én egy magyar állampolgár vagyok. Egy olyan magyar állampolgár, aki személyisége, egyénisége alapján a bűn ellen akart már gyerekkorától harcolni! Ez sikerült is, hisz nyomozó lehettem a hetvenes évek végétől. Tehát nyomozó lettem, mert a személyiségem, az intelligenciám erre predesztinált. Harcoltam a bűnőzök ellen és keményen dolgoztam a bűncselekmények felderítése érdekében.

A jelen kormány kommunikációja alapján én csak egy átlagos, senki vagy ha úgy jobban tetszik, egy jelentéktelen ember voltam, „egy ingyenélő lábát lóbáló kádárhuszár”. Tényleg ez volnék? Tényleg terhemre róható a korom? Általánosíthat bárki is politikai célból? Alkothat rólam bárki is véleményt anélkül, hogy ismerne? Persze ezt magamra sarkítottam, de nem csak rólam van szó, hanem a nagyjából velem egyidős kollégáimról, sorstársaimról. Természetesen ezen cikk keretében, kizárólag a saját véleményem fogalmazom meg.

Szóval egész életemben igyekeztem becsületesen dolgozni! Ja és mindig kínosan ügyeltem arra, hogy a munkámat a lehető legnagyobb szakmaisággal végezzem, és megőrizzem a becsületem, megőrizzem a hitelességem! Szerintem ez sikerült! Sikerült, hiszen meglehetősen komoly ügyekben tudtam eredményt felmutatni!

Persze felvetődhet a kérdés, hogy miért mondja a jelen kormányzat, hogy egy senki vagy jelentéktelen ember vagyok, vagyunk? Esetleg mert tudunk róluk ezt-azt? Vagy mert Ők nem becsületesen a legnagyobb szakmaisággal végezték a munkájukat? Inkább borzalmas primitív módon ránk sütötték ezt az ingyenélő lábátlóbáló kádárhuszár bélyeget? Mert ha mégis valaki, akár államtitok sértés árán is mond ezt-azt, ne tűnjék hitelesnek? Ezért kellett egy halom eljárást indítani az NBH volt főigazgatója ellen? Nem tudom, csak gondolom ez húzódik meg a háttérben!

Én magam úgy vélem, hogy ez a magatartás, ez a kommunikáció magát a jelen kormányzatot minősíti, de hangsúlyozom, hogy én nem szeretnék politizálni, nem szeretnék semmilyen politikai irányzat vonatkozásában állást foglalni! A jelen kormányzatról azonban határozott véleményem van, melyet röviden úgy tudnék jellemezni, hogy kormányzásuk gyenge, a kommunikációjuk hazug, a funkcióban lévőkön egyértelműen látszik, hogy hozzá nem értő dilettánsok, de lojálisak a kormányzathoz. Felteszem a kérdést! Mi különbözteti meg a jelen kormányzatot a kommunista rezsimtől?

De még egy pillanatra térjünk vissza hozzám, illetve sorstársaimhoz. Egy ilyen 60 körüli ember, mint én is vagyok, szakmaisága, hozzáértése már nem is fontos? Nem is számít ránk a jelenkori szakma? Ez tényleg így helyes? És újra hangsúlyozom, hogy most nem magamról, hanem a szakmailag képzett korosztályomtól beszélek! Nem kellene megtanítanunk az új generációt? Nem kellene átadnunk a tudásunkat? Vagy ezek csak költői kérdések?

Összességében én büszke vagyok arra, hogy becsületesen dolgoztam, nem adtam el magam, így szemrebbenés nélkül merek belenézni a tükörbe. Igaz nem gazdagodtam meg, nincs vagyonom, de van hitem és becsületem! Tehát nincs haciendám Mexikóban, hatalmas svájci bankszámlám, nincsenek offshore cégeim nincs az átlag magyar állampolgártól eltérő vagyonom. Újra hangsúlyozom, hogy van hitem, becsületem és szakmaiságom, ja és véleményem a „kádárhuszározó” becstelen politikusokról!

Kuti László

Az utóbbi huszonhat év alatt az udvariatlanság és a felelőtlenség vált a magyar közélet uralkodó magatartásává. Nem hallgatjuk meg a másik véleményét, nem vitatkozunk egymással, nem próbálunk közös ügyeinkről megállapodni gyakran még a barátainkkal sem, nemhogy a velünk szemben állókkal. A hangos kinyilatkoztatások korát éljük, nem a higgadt párbeszédét. Ez részben érthető egy bűnszövetkezet által irányított, a személyi kultusz jegyeit mutató, önkényuralom felé rohanó rendszerben, ám ugyanez akadálya is az elmozdulásnak. Az eredményt látjuk: ordibáló, egymásra vicsorgó, árkokat ásó emberek szívós munkával taszítják Magyarországot a szakadék felé, kiszolgáltatottá és rossz­kedvűvé téve ezáltal mindazokat, akik nem tudnak – vagy nem akarnak – külföldre menekülni. Mindezért senki nem vállalja a felelősséget, mindig a másikra mutogat az is, aki épp ennek a lehetetlen helyzetnek a fenntartásában érdekelt.

Pedig nem volna nehéz változtatni. Annyi kell hozzá, hogy a hétköznapokban is gesztusokat gyakoroljunk, és máris jobb lesz a kedvünk, ami kihat közéleti szerepléseinkre is. Ha valaki türelmetlenül ránk dudál az úton, elengedjük és kedvesen mosolygunk. Ha megsértenek a munkahelyen, boltban vagy baráti körben, nem válaszolunk gorombán visszakézből, hanem jó egészséget kívánunk az illetőnek és megint csak mosolygunk. Naponta egy-két ilyen apró cselekedettel jó érzést kelthetünk egy ismeretlenben – és ezáltal magunkban. Ha elkezdünk ilyen energiával feltöltődni, akkor ezt sugározza szét politikai és médiaszereplésünk is.

Az emberek változást akarnak, változtatni pedig csak közösen lehet. Ám nem bízunk egymásban, gyanakszunk, ezért rendre elutasítjuk a gesztusokat, amelyeket egyébként magunk nem gyakorlunk. Különösen igaz ez a politika és a civilek kapcsolatára. A politikusok pártjuk számára akarják megszerezni a civilek támogatását, a civilek pedig látványosan távolságot akarnak tartani a pártoktól úgy, hogy nem engedik őket magukhoz közel. Mindkét fél csapdahelyzetbe kényszeríti magát, s ezzel akaratlanul is a sanda hatalom malmára hajtja a vizet. Pedig ki kell és ki is lehet törni ebből a csapdából.

A civilek, a szakmák és a polgári kisközösségek érdekeit képviselő csoportok nélkül nincs demokrácia. Ők jelentik a mindenkori hatalom fékét és ellensúlyát, ők azok, akik tükröt tartanak a politikusok és állami intézmények elé. Védeni és óvni kell őket úgy, hogy tiszteletet mutatunk irányukban, jogi értelemben és tetteinkben is védjük függetlenségüket. Ha a politizálást nem önmagáért való tevékenységnek tartjuk, akkor nemcsak meghallgatjuk, hanem meg is fontoljuk a civilek szakmai álláspontját. Hiszen a politika nem mindentudást, hanem képviseletet jelent, a polgárok érdekeiért való kiállást. S ki tudná jobban, mire van szüksége a pedagógusnak, az egészségügyi dolgozónak vagy a földet művelő gazdának, mint a pedagógus, az egészségügyi dolgozó vagy a gazda? Nem kell a politikusnak újat kitalálnia, inkább csak magáévá kell tennie azokat a reális és szelíd követeléseket, amelyeket a megnyomorított emberekért felszólaló civil szervezetek hangoztatnak. Nem olyan bonyolult dolog ez.

Nem bonyolult, mert a NER mindenkitől elvett, s amit visszaad, azzal zsarol, mert bármikor elvonhatja az adományokat. Márpedig egy magyar polgár nem adományokból, hanem kemény munkából akar megélni. És tud is, ha hagyják. Tudna is, ha hagynák. De nem hagyják! Orbánék kényszernyugdíjazták, járulékaiktól megfosztották és zsarolják a hazájukat szolgáló rendvédelmi dolgozókat. Márpedig nélkülük Magyarország nem lehet biztonságban.

Orbánék elrabolták a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat, és nem adnak cserébe jó minőségű szolgáltatást. Több tízezer embert fosztottak meg megélhetésüktől, amikor csókosoknak juttatták a trafikokat. Orbánék túlterhelik és megalázzák a tanárokat, márpedig megbecsült pedagógusok nélkül nincs magyar jövő. És a sor a végtelenségig folytatható: nincs olyan rétege a társadalomnak, amely az elmúlt hat évben ne szenvedett volna súlyos károkat, amely ne látná kilátástalannak a jövőt. S ha a polgárok nem látják a kiutat a sötét alagútból, akkor Magyarország elveszett.

A civilek nem akarnak kormányra kerülni, nem szándékoznak parlamenti képviselővé válni, mert akkor elveszítenék függetlenségüket. Ám el kívánják érni, hogy jogos követeléseik valósággá, vagyis a kormányzati intézkedések részévé váljanak. Ahhoz, hogy a mögöttük állók érdekeit képviselni tudják, párbeszédre, kompromisszumok árán kiküzdött megegyezésre van szükség a politikával. Ha mindkét fél tiszteli a másikat és felismeri, hogy a közjót, a nemzetet csak közösen szolgálhatják, akkor anélkül tudnak együttműködni, hogy szerepeik megváltoznának, hogy alá-fölérendelt viszonyba kerülnének. Elismerem, elsősorban a politika adós a civilek tiszteletével, nem fordítva. A politikának és a politikusnak el kell felejtenie az üres gőgöt, a lenéző magatartást, a nyers erő ostoba alkalmazását, és úgy kell tekintenie a civilekre, mint öntudatos polgárok közösségére, amely fölötte áll, amelyet szolgálnia kell.

A magyarok fele ma politikai képviselet nélkül él. Az ő érdekeiket próbálja néhány bátor civil szervezet emberfeletti munkával és áldozatokkal képviselni. Ahhoz, hogy helyreállítsuk a demokráciát és emelkedő pályára állítsuk hazánkat, társadalmi mozgósító erőt kell felépítenünk és felmutatnunk a következő országgyűlési választásra. Olyan erőt, amely képes és kész leváltani ezt a rezsimet. Az új társadalmi erőhöz azonban az eddigiektől gyökeresen eltérő, új politikára van szükség, amelynek bizalomépítésen és szolidaritáson kell alapulnia. Ebben szövetségesünk minden polgár, ellenfelünk pedig a mai hatalom szűk köre, amely manipulál, rossz érzést terjeszt közöttünk, és folyamatosan feszültségben tartja az embereket. A tisztelet és együttműködés új politikájához felelősséget kell vállalnunk saját tetteinkért és szűkebb-tágabb közösségünkért. És bátornak kell lennünk. Nem úszhatjuk meg a komoly, de értelmes kockázatokat. Hiszen az új politika kialakításának egyik legfontosabb feltétele, hogy szakítsunk a jelenlegi, Orbánék által diktált és az ellenzék túlnyomó része által követett nyelvi és politikai keretekkel. Újakat kell létrehoznunk. Kezdjük hát ezzel a keretekkel való szakítást: tiszteljük egymást. Ha sokan tiszteljük egymást, elegen leszünk két év múlva.

S ha a polgárok nem látják a kiutat a sötét alagútból, akkor Magyarország elveszett.

Az általános helyzet, ami ma Magyarországot jellemzi – az elvándorlástól kezdve az oktatási rendszer és az egészségügy tönkretételén át a rendszerszintű korrupcióig bezárólag –, minden jóérzésű, szabadságszerető ember számára tarthatatlan. A NER a magyar nemzeti érdekek szempontjából végzetes rendszer, amely már az Európai Uniót, sőt az euroatlanti közösséget is közvetlenül veszélyezteti. Hazánk nemzeti érdeke a jelenlegi rendszer elsöprése és a köztársaság helyreállítása. Nem létezik olyan egyéni vagy csoportos ambíció, amely ezt az érdeket fölülírná. Minden partikuláris személyes és pártérdeket ennek kell alárendelni.

A NER legyőzéséhez és a demokrácia helyreállításához legalább száz mandátumot kell szerezni 2018-ban. Ehhez a demokratáknak hatvannál több egyéni körzetet kell meghódítaniuk. Ugyanakkor:

1. 2014-hez képest arányaiban és méretében nem változott e pártok támogatottsága. A demokraták ma sem jutnának kormányra.
2. A Fidesznek nincsen abszolút értelemben többsége a társadalomban.
3. Ötszázezer-egymillió új szavazó megszerzésére van szükségük a demokratáknak a győzelemhez.
4. Ehhez túl kell lépni a hagyományos bal-jobb hívószavakon, mert az emberek ma már nem ezek mentén élik (köz)életüket, s a köztük lévő törésvonalakat már régen nem e felosztás alapján határozzák meg sem itt, sem máshol a nyugati világban.
5. 2018-ban egyszerre kell az egyéni körzetekre (vagyis ott a legjobb jelöltek kiválasztására és segítésére) összpontosítani és megtalálni Orbán Viktor legalkalmasabb kihívóját is.

Összegezve: habár a demokratikus változást akarók ma többségben vannak, és Orbánék legyőzhetők úgy, hogy ne a Jobbik vagy a Fidesz–Jobbik legyen a váltóerő, a szervezett demokrata ellenzék erre jelenlegi formájában alkalmatlan. Talán ezért van az, hogy ma nem lehet egyetlen olyan demokratikus elkötelezettségű politikussal és értelmiségivel sem találkozni, aki őszinte vélemény kifejtésére alkalmas közegben reálisnak tartaná a 2018-as győzelmet. Jellemző példa, hogy saját pártom, a DK elnökségében többször elhangzott három állítás a jövőre vonatkozóan:

1. A Fidesz legyőzhető,
2. a DK lesz a legnagyobb ellenzéki erő, valamint – ezzel egy időben –
3. nem ismerünk olyan forgatókönyvet, hogy a DK 15-20 képviselőnél többet küldjön a következő parlamentbe. Ez így, együtt, maga az abszurditás.

A demokraták ma kettős hitelességi és bizalmi válsággal küzdenek. Nem bízik bennük a polgárok kritikus többsége – és egymásban sem bíznak. A civilek pedig nem adhatnak választ a politika válságára, már csak per definitionem sem. (A demokráciafelfogásunk épp a lényegét veszítené el, ha a fék-ellensúly válna a közhatalom birtokosává. Erre ma szemmel láthatóan nem is törekszik egyetlen civilszervezet sem.) A krízist a megtépázott politikai osztálynak kell feloldania úgy, hogy küzdelméhez megnyeri a civilek és a polgárok bizalmát.

A 2014-es összefogás bebizonyította, hogy elégtelen a válság legyőzésére és a hídépítésre. Csakhogy ma lényegében ugyanazok a szereplők vannak porondon, mint akkoriban. Így két év múlva nagyjából azok a győzelmet kizáró alkuhelyzetek kerülnének előtérbe, mint egy ciklussal korábban, változatlan szimpátiákkal, ellenszenvekkel és ambíciókkal. Ez patthelyzet. A mai demokrata oldal támogatottsága a jelenlegi körülmények között lényegesen, tehát a választási győzelemhez szükséges mértékig nem növelhető. A törekvés, hogy ezen az oldalon legyőzzük egymást, legalább három, a hazára nézve végzetes hatással jár:

1. Nem hoz több választót.
2. Tovább mélyíti a szakadékot az együttműködésre kényszerülő felek közt.
3. Bebetonozza a szűk szavazótáborba az így küzdő feleket, és ezáltal éppen a parlamenti többséghez szükséges közép polgárait idegeníti el véglegesen. Minden vita, pozícióharc és szavazatrablás tehát tovább növeli a kettős bizalmi és hitelességi válságot, s így egyre távolabb visz bennünket a győzelemtől. Ma mégis javarészt ezzel foglalkoznak a baloldal pártjai és vezetőik.

Bízom abban, hogy az így politizálókban több az őszinte, ám szűk látókörű naivitás, mint a személyes egzisztencia féltése, netán a szekértáborok fölött átnyúló szennyes alkuk ereje, vagy a fogottság, a zsaroltság fűtötte cselekvéskényszer.

E végzetes, folyamatosan lefelé húzó spirálból csak gyökeres stratégiai fordulattal lehet (és kell) elszakadni: meggyőződésem, hogy a választásokat csak középről lehet megnyerni, úgy, hogy a magát demokratának nevező oldal megtartja és megerősíti a szavazótáborát, s ehhez a különféle okokból ide-oda csapódó emberekből, valamint a mérsékelt konzervatív/konzervatív-liberális közösségből is megszerzi a győzelemhez elengedhetetlenül szükséges szavazatokat. A szélsőjobbal semmi szín alatt nem szabad együttműködni; az erre való puszta utalás, sőt már az ilyen irányú sejtetés is elfogadhatatlan.

Arra nem lehet számítani, hogy felbomlik a Fidesz, esetleg kiválik belőle egy olyan vezető vagy csoport, aki és amely kellő hitelességgel tudja megszólítani a mérsékelt közép politikailag hontalan részét. Úgy tűnik, a Fideszhez korábban közel álló ismert személyiségek, akik most ilyen-olyan értelmiségi körökben vagy a sajtóban fejtenek ki szakmailag rendkívül korrekt és helyenként éles, minden más szempontból azonban visszafogott kritikát Orbánékkal szemben, szintén nem jutnak el a politikai önszerveződés gondolatáig. Időt kell nekik hagyni, és nagyfokú empátiával kell velük párbeszédet folytatni. Tanulni kell tőlük, és bizalmat építeni. Ők is áhítják az alternatívát, és közülük sokan nem tekintik a demokratákat patás ördögöknek, minden fenntartásuk ellenére sem, igaz, egy-egy vezetővel nem tudnának szövetséget elképzelni. Ugyanez áll a Fidesz szavazóinak nem kis hányadára is: jobb híján választották és választanák ma is a kormánypártot, s ez elsősorban a mi hibánk. A közép megszólítása és szavazataik megnyerése kulcskérdés: nekünk kell az új társadalmi-szavazói körök felé szinte a semmiből hidat építenünk és átvennünk a kezdeményezést. Ennek részeként a status quóban érdekelt ellenzéki politikusok felé falat kell húzni.

A győzelemhez paradigmaváltásra van szükség. Minden demokratikus pártnak és azok vezetőinek arra kell fordítania az energiáját a következő hónapokban, hogy először saját magában, a saját berkein belül találja ki, ő hogyan tud gyökeres fordulatot végrehajtani, s ezt követően hogyan lehet ily módon a többi párttal és közéleti szervezettel való együttműködés feltételeit megteremteni, majd végrehajtani. A legapróbb politikai akció és a legösszetettebb stratégiai terv kitalálása előtt is azt a kérdést kell feltenni, hogy a tervezett lépés szolgálja-e, és ha igen, hogyan, a ’18-as kormányváltást. Ha nem szolgálja, el kell vetni. Nem lehetnek üresjáratok, elvesztegetett energiák.

A paradigmaváltással kapcsolatos vitákat, majd azok kiérlelését 2016 őszén le kell folytatni, és bevezetését legkorábban ez év végére, legkésőbb jövő február-márciusra kell időzíteni. A formális választási kampány jövő ősszel elindul (a tényleges már elkezdődött!), 2017 nyara részben holt idő lesz, tehát nemcsak a jelenlegi status quo fenntartása vagy a kapkodás, hanem a halogatás is azt jelentené, hogy 2018-at szándékosan elvesztettük, mert el akartuk veszíteni.

Ami a saját házam táját illeti: a Demokratikus Koalíció azon, jelenleg is érvényes stratégiája, hogy úgy váljon vezető kormányváltó erővé, hogy először a baloldalon veszi át az elsőséget, majd ezt követően nyit középre a majdani választási győzelem reményében és érdekében, megbukott.

1. Nem tudtuk a célt önmagában sem elérni.
2. A demokrata táboron belül nem növeltük számottevően a bizalmat magunk iránt.
3. Nem csökken a távolság leendő szövetségeseink között (illetve a DK és köztük), márpedig éppen ennek ellenkezőjére, vagyis a mind barátságosabb hangra lenne szükség a majdani szoros választási együttműködéshez.
4. A baloldalon belüli csaták viszolygást keltenek a mérsékelt középen, és épp azokat a szavazókat idegenítik el nemcsak a DK-tól, de a teljes demokratikus ellenzéki oldaltól is, akiket a kormányváltáshoz meg kell szólítanunk.

Az utóbbi hónapokban szétforgácsoltuk az energiáinkat: túl sokat, túl aprólékosan foglalkoztunk részletes közpolitikai programvitával, olyan taktikai kérdésekkel, mint a képviselőjelölt-kiválasztás vagy az ellenzéki együttműködés technikai részleteinek taglalása. Szakértelmet kell sugallnunk, de ez a minimum, ami önmagában nem pótolhatja a hitelességi és bizalmi deficitet. Már egyre több tagunkban merül föl, hogy egy sor kérdés, amellyel stratégiai és szervezeti szinten foglalkozunk, korántsem a 2018-as győzelmet szolgálja, hanem azt, hogy egy-két tucatnyi vezetőnk képviselői helyhez jusson. Csakhogy ma a parlamenti jelenlét egyedüli komoly nyeresége a költségvetési-pénzügyi támogatás, ami lényeges, de csupán célszerű: a közpénz csak akkor érdekes, értékes és hasznos, ha azt úgy tudjuk transzparensen, tisztakezűen és jogszerűen felhasználni, hogy azzal a polgárok összességét, vagyis a nemzeti érdeket szolgáljuk, ami nem más, mint a 2018-as győzelem és az utána következő országépítő munkánk. A mai helyzetben pusztán néhány tucat személy politikai pozíciójának biztosítása pénzpocsékolás, sőt erkölcsi visszaélés a közjavakkal.

Általános javaslataim mindezek alapján a következők:

1. Térjünk vissza ahhoz az alapértékhez, amely életre hívta a DK-t: legyünk újra „koalíció”. Megfontolt, pragmatikus, ám értékvezérelt idealisták csapata, amely a mérsékelt demokraták teljes táborát meg kívánja és meg is tudja szólítani. Ha ott vannak a változásért ácsingózó szavazók – márpedig ott vannak! –, ám mi mégsem tudunk hozzájuk eljutni, akkor nem bennük van a hiba, hanem bennünk.
2. Ne más demokratikus politikai párt(ok) legyőzésével foglalkozzunk: senkit ne akarjunk legyűrni; azzal legyünk elfoglalva, miként tudjuk növelni ezt a tábort a mérsékelt középen.
3. Mondjuk ki, hogy nem alternatíva számunkra egy ellenzéki DK a következő országgyűlési választás után, és vállaljuk a felelősséget a végeredményért. Rögzítsük, hogy ha nem nyer valamilyen szerkezetben a mai DK-t is magában foglaló ellenzék a következő választáson, akkor az országos elnökség azon tagjai, akik mandátumot szereznek, lemondanak arról, és nem foglalják el képviselői helyüket.

Ma valódi nemzetegyesítésre van szükség, de nem NER-, hanem demokratikus, szabadságpárti, nyugatias és ugyanakkor hazafias alapon. Az éles határ nem pártok között húzódik, hanem a jogállamot, az emberi méltóságot feltétel nélkül tisztelő, a világra nyitott, patrióta demokraták és az ezen értékeket megvetők között. A „demokrata” meghatározása nem bonyolult feladat. Feloldhatatlan vitánk csak pár száz, a hazánkat hat éve fogságba ejtő, velejéig korrupt, milliókat nélkülözésben tartó, bennünket a keleti önkényuralmak felé taszító emberrel, a NER kiagyalóival és irányítóival van, nem a szavazóikkal. A sok millió, békében és boldogan élni, dolgozni és tisztességesen gyarapodni akaró, Magyarországot szerető honfitársunk a szövetségesünk.

Én úgy gondolom, hogy a rendelkezésünkre álló törvényes módszerekkel és eszközökkel, mindent elkövettünk és a jövőben is mindent el fogunk követni, hogy fel tudjuk világosítani a közvéleményt, be tudjuk mutatni a valós helyzetet, mely a korkedvezményes nyugdíjasokkal történt. A jelenlegi kormány 2/3-os többségével visszaélve fogadta el a törvényt, (2011. évi CLXVII.) mely következtében elvették a nyugdíjas státuszunkat. Igaz, hogy folyósítanak helyette egy járandóságnak nevezett csökkentett összeget, de ránk nem azok a szabályok vonatkoznak, mint a nyugdíjasokra. Ebben csak az az érdekes, hogy a kormányzat illetve egyes vitatható képességű tagjai a magyar közvéleményt, és a nemzetközi szervezeteket, bíróságokat is félrevezette!

A magyar közvélemény félrevezetésében élen járt Répássy Róbert, aki a „Kádár-huszár” elnevezést használva igyekezett minket lejáratni, és ingyenélőknek beállítani! Répássy álláspontom szerint tájékozatlan, és a kérdésben felkészületlen! Nem hiszem, hogy ő vagy párttársai dolgoztak olyan lehetetlen körülmények között, mint mi, vagy dolgoztak heti 70-80 órát alacsony fizetésért, természetesen túlóradíj nélkül! A közvéleményt szándékosan félre vezetni, az én álláspontom szerint nem szép dolog!

Még egy mondatig visszatérnék Répássy Róbertre, akit nem tartok sokra, hiszen szememben hitvány ember az, aki ismeretek nélkül alkot véleményt! Persze az is lehetséges, hogy Répássy pontosan ismeri a körülményeket, ismeri az összes részletet, de egyfajta ellenséget lát bennünk a kormányzat ezért kellett a közvéleményt ellenünk hangolni! Itt nem csak Répássy Róbertről beszélek, hanem más kormánytagokról is. És ehhez az is hozzátartozik, hogy én úgy látom, hogy a jelenlegi kormány folyamatosan megmásítja a valóságot és harsányan törekszik az emberek öncélú befolyásolására, úgy, hogy a vele egyet nem értőket hazugnak nevezi! Teszi ezt úgy, hogy az elmúlt hat évben, folyamatosan félre vezeti az országot!

Nagyon sokáig tartana felsorolni minden részletet, de néhány példát azért megemlítenék. A közmédia soha, semmilyen módon nem tudósít a Magyarországot ért kritikákról. Ha mégis, akkor igyekszik a kormányzat javára és saját előnyére fordítani. Emlékezzünk azért azokra az évekkel ezelőtti kommunikációra, hogy az IMF gonosz, az EU gyarmatosítani akar, kettős mércével mérnek minket, stb. Én úgy látom, hogy ezek a nemzetközi kritikák, melyek nem Magyarországot érintik, hanem a jelenlegi kormányt, a jelenlegi miniszterelnököt, aki gyakran össze-vissza beszél, jogosak, és megalapozottak! Orbán Viktor július 23.-i Tusványoson elmondott beszédjét hallgatva, többször Kim Dzsongun képe villant elém! Többek között ő szokott így beszélni! Természetesen vannak, akik hisznek az ilyen fajta "parasztvakításban", de remélem, hogy a többség világosan lát!

Szerintem nincs olyan magyar, aki nem szeretne úgy élni, mint például az osztrákok, vagy a németek. Vagy van olyan, akinek elég, óriásplakáton látnia, vagy a kormányzati befolyás alatt álló médiumokban hallani, hogy micsoda jólét van itt? Mennyire gonosz mindenki csak mi vagyunk a jók? Ráadásul üzenünk Brüsszelnek is, mert ott hülyék vannak, és nem értik mi történik! Milliárdokba kerülő óriás plakátokat barátok, cimborák, rokonok készítik!

Persze akinek ez jó és ezzel egyetért, legyen így boldog! Azt sem gondolnám, hogy az a helyes út, hogy egyre távolabb kerülünk Európától! Én azok nevében alkotok véleményt, akik "európaiak" szeretnének lenni! Visszatérve a közmédiára, meg a kormányzati „felügyelet” alatt álló egyéb médiumokra, nagy hibának gondolom, hogy az ellenzéki vélemények nem rajzolódnak ki a nép számára! Persze a kérdés, hogy hatékony a mai magyar ellenzék? Kinek milyen gazdaság érdekeltsége van és mennyire a saját jólétét szeretné megtartani és kevésbé a változások érdekében tesz? Senki, de senki nem szeretné nálam jobban, hogy tévedjek ebben!

Ja, és engem személy szerint nagyon zavar, hogy a miniszterelnök folyamatosan egyes szám első személyében beszél! "Elintéztem, utasítottam, megcsináltam" stb. Én úgy gondolom, hogy ez inkább a diktatúrákra jellemző retorika! A jelenlegi kormány intézkedéseit, vagy az előtanulmány, hatástanulmány nélküli jogalkotást, nagy hibának tartom! Én azt látom, hogy a kormányzatot egyedül a hatalom öncélú gyakorlása érdekli inkább, mint az ország illetve a magyar állampolgárok sorsa! Ha valóban a magyar nép érdekeit képviselnék, akkor mindenki érezné a gondoskodást, nem csak a kormány közeliek.

Felvetődik az a kérdés is, hogy melyik demokratikus országban fordul elő, hogy a választásokat nyert párt csak az „övéi” érdekeit képviseli? Önmaguk között osztják el a „nemkívánatos” személyek által is befizetett adóforintot és az Uniós pénzeket? Vagy, aki feltétel nélkül nem ért egyet a kormányzati döntésekkel, azt balliberális csökevénynek bélyegzik? Ez például melyik demokratikus országban van? A válasz egyikben sem! Ahol előfordul, az nem demokratikus állam! 6 év elteltével nem szánalmas a Gyurcsányozás, a Bajnaizás? Szerintem igen! Arról nem is beszélve, hogy ez a mindent államosítok folyamat nem kifejezetten jobboldali kormányzási módszer! Ez inkább a baloldali diktatúrák módszere volt, és jelenleg is az!

Én nem szeretnék semmilyen politikai irányzat mellett pálcát törni! Én ugyanis a fentiekben említett Répássy Róbert által megfogalmazott Kádár-huszár vagyok, hiszen évtizedeken át voltam rendőr-nyomozó! Nem lehettem a gyerekeimmel születésnapjukkor, vagy egyéb nagy ünnepeken, ha bűncselekmény történt, mennem kellett! Ez a munka erről szólt! Csinálta ezt valaha Répássy Róbert és párttársai? Nem hiszem, hogy vállalta volna, annyi pénzért amiért mi csináltuk! Végtelenül primitív valakit a kora alapján minősíteni, megítélni!

Az azonban tény, hogy a nyomozói és vezetői múltam során, a társadalom egy olyan szegmensét láttam, melyet az átlagember nem láthatott! Furcsának is tartom, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok bizonyos vezető beosztású tagjai engem és tagtársaimat „speciális alanyként” kezelnek, így a párbeszédre invitálásunkra, nem közvetlenül ők jönnek el, hanem az általuk szakértőnek vélt munkatársaikat küldik. Sajnos érdemben egyikükkel sem folytathatunk beszélgetést, mert valójában nem igazi szakemberek! Nagy baj, hogy az ellenzéki pártok vezetői ennyire rosszul gondolkodnak! Speciális alanyként, egyfajta szakmai érdekeket képviselő és szakmai értékeket érvényesíteni kívánó outsider-nek kezelnek minket! Nem tudom, hogy ez jó-e, hiszen a tapasztalataink, a sajátos gondolkodásunk, a meglátásaink nagymértékben segíthetné a választási esélyeket! Persze tisztelet a kivételnek, hiszen sok ellenzési vezető politikussal tudtunk véleményt cserélni. A kormánytagok közül pedig senki nem méltatott minket arra, hogy elfogadja meghívásunkat. Egyszer sem jött el senki!

Azt mondom, hogy sokkal kisebb az esélye az ellenzéknek, ha nem ésszerűen, nem információk birtokában indulnak neki a választásoknak, hanem kevélyen, másokat ignorálva azt gondolják, hogy mindent jól látnak és tudnak, és ilyen módon próbálják legyőzni a vitathatatlanul ügyes módszerekkel operáló kormánypártokat. Szerintem akkor lenne esélye az ellenzéknek, ha ügyes és okos tevékenységgel, összefogással operálnának és így szólítanák meg az embereket! Véleményem továbbá az, hogy a magyar emberek nem hülyék, látják jól, hogy mi folyik. Sokat járom az országot, sok emberrel beszélek és az a véleményem, hogy senki nem akarja, amit a fentiekben már említettem, hogy óriásplakátokról tudja meg, hogy jól él! Sőt úgy vélem, hogy az emberek különbséget tudnak tenni, Magyarország, és a hatalmat ideiglenesen gyakoroló politikusok között!

Én egyebekben optimista vagyok. Tudom persze, hogy a bölcsek azt mondják, hogy az optimista nem más, mint az információszegény pesszimista! Én felvállalom még ezt a jelzőt is! Szerintem lenne esély a változásra, de lépést kellene váltani! Véleményem szerint van jelentősége a civilszervezetek, így a KNOÉ véleményének is, hiszen csak egy régi magyar közmondásra kell gondolnunk, "több szem többet lát" és természetesen több ember véleménye gondolatai jobban tükrözik a társadalom elvárását!

Én soha nem süllyednénk annyira alacsony szintre, hogy egyesületünk tagságának meghatározzuk, hogy kire szavazzon! Szavazzanak arra, akiben az esélyt a lehetőséget látják! Mi pusztán csak felhívjuk a figyelmet az általunk tapasztalt, illetve feltárt tényekre! Ha valaki ennek ellenére a jelenlegi kormányban látja a fantáziát, hát szavazzon rájuk. Egy viszont biztos! Az előzetes információink a tagságunk vonatkozásában az, hogy nem szeretnék, ha a jelenlegi kormányzat maradna!

És megfogalmaznék még egy fontos gondolatot, mi nem politikai pártok, vagy mozgalmak mellett szeretnénk kiállni, hanem hiteles emberek mellett. Ha van ilyen hiteles személy, vélelmezhetően több tagtársam és én magam is támogatom őket!

Azt még megfogalmaznám, hogy mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a jelenlegi kormányt egy olyan kormány kövesse, mely ésszerű, és olyan politikát folytat, hogy Magyarország ne szigetelődjön el Európától, ne közeledjen diktatórikus berendezkedésű országokhoz, biztosítsa az alapvető emberi jogokat, állítsa vissza az aránytalanul eltorzított fékek és ellensúlyok rendszerét és ne ossza szét az ország vagyonát az övéinek. Engem például elképeszt, hogy az önmagukat jobboldalinak tartó kormánypártok a baloldali diktatúrákra jellemző intézkedéseket foganatosítanak nap mint nap.

A tapasztalatom az, hogy pl. a mi egyesületünk nem fontos a jelenlegi ellenzéknek, bár szórványosan a rendezvényeinkre el eljönnek, de az arról készült híradásokban már a saját szerepük kiemelése a fontos! Természetesen nem azt várom el, hogy reklámozzanak minket, de egy-egy lényeges eseményről azért tárgyilagos, tényszerű tájékoztatást lehetne adni, akár még a velünk készült fényképeket is fel lehetne tenni, akár a Facebook oldalukra is. Furcsának tartom, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok bizonyos vezető beosztású tagjai engem és tagtársaimat „speciális alanyként” kezelnek, így a párbeszédre invitálásunkra, nem közvetlenül ők jönnek el, hanem az általuk szakértőnek vélt munkatársaikat küldik. Sajnos érdemben egyikükkel sem tudunk szakmai beszélgetést folytatni, mert egyszerűen fogalmazva, az alapvető ismereteik is hiányoznak! Változatlanul úgy látom, hogy az ellenzéki pártok vezetői ebben a kérdésben sem jól gondolkodnak! Senki nem lesz polihisztor attól, hogy egy párton belül ismert személy, vagy vezető! Egyébként ez a tévedhetetlen polihisztor szindróma, a kormánypártoknál erősebben előjön, lásd a miniszterelnököt, aki az árvízvédelemtől, az oktatáson át, közgazdaság minden részletéhez kiválóan ért, vagyis ő így gondolja! Én a magam részéről veszélyesnek találom, ha valaki nincs tisztában a korlátaival, a készségeivel, a képességeivel, és mer bármilyen szakmában döntéseket hozni!

Az együttgondolkodás nagyon fontos volna. A jogszabályok esetében pedig hatástanulmányokat kellene folytatni! Hatalmas fokú arroganciának gondolom, hogy egy nap alatt megszületik egy jogszabály és egy csomó hozzá nem értő képviselő megszavazza anélkül, hogy tudná, hogy egyáltalán miről ia van szó! Aztán pedig toldozgatni, foltozgatni kell folyamatosan! Sajnálatosan a „gránit szilárdságú” Alaptörvény is ilyen! Szerintem egy politikai párt vagy pártok a saját ideológiájukat nem erőltethetik rá egy demokratikus országban a másképp gondolkodókra úgy, hogy törvényi vagy alaptörvényi szintre emelik.

Egyes kormánypárti képviselők azon kijelenése pedig, hogy az ellenzéket el kell taposni vagy úgy lehet védekezni ellenük, hogy kétharmados törvényeket kell hozni, szerintem maga a borzalom. Hihetetlen ostoba politizálás az, hogy csak kormánypárti gondolatokat lehet megfogalmazni egy országban! Ez a "Hegylakó" című filmet juttatja eszembe: "Csak egy maradhat".

Sajnálatosan mi egyedül vagyunk, nem támogat minket senki, de nem adjuk fel!

KISKIRÁLYOK MÁRPEDIG VANNAK!

Írásom első részében említettem, hogy Stefánon kívül, más vállalkozók is áldozatai lettek, „az azt csinálok, amit akarok a hatóság úgyis velem van” helyi hatásnak. Szvít, aki a hatóságokkal kiváló kapcsolatban áll, elszámolási vitába keveredett egy helyi vállalkozóval, nevezzük őt Gétnek, melyből bírósági ügy kerekedett. Gét úgy ítélte meg, hogy Szvítnek, adóhatóságra tartozó ügyletei is vannak, természetesen arra, gondolva, hogy ez neki a bírósági ügyben segíteni fog.

Tette tehát, hogy az adóhatósághoz fordult, és közérdekű bejelentést tett. Sokáig nem történt semmi, ezért kíváncsi volt az eredményre, hát érdeklődött. Teljesen jogszerűen arról tájékoztatták, hogy az ellenőrzést lefolytatták, de annak eredményéről nem kaphat tájékoztatást. Még ügyszámot is közöltek vele!

Gét ezt tudomásul vette, és a folyamatos perében kérte a Bíróságot, hogy szerezze be az adóhatósági vizsgálat eredményét, hiszen az segítség az ő ügyében. A Bíróság ennek az indítványnak nyögvenyelősen, időt húzva tett csak eleget. (ez is meglehetősen érdekes) Végső soron bekérte a vizsgálat eredményét. No ez eddig akár egy szokványos, hétköznapi történet is lehetne, de láss csodát! Megérkezett az adóhatósági válasz. Nincs náluk nyoma, hogy bármilyen ellenőrzést folytattak volna Szvíttel szemben.

Mindenesetre furcsa nem?

Gét vállalkozóként dolgozik, önmagát jól képzett, felkészült és nagy gyakorlattal rendelkezőnek tartja és kijelentette, hogy munkájával összefüggésben soha semmilyen problémája nem volt: A baj akkor kezdődött, amikor Szvíttel össze nem hozta a sors. Szvít az a helyi, komoly hírű széles kapcsolati rendszerrel rendelkező pénzember, akivel Stefán is és Gét is szerződéses jogviszonyba lépett.

Vélelmezhetően emlékeznek arra a tisztelt olvasók, – hiszen cikkem első részében írtam – hogy ez a Szvít és ügyvédje életvitelszerű visszaélése, több vállalkozót is érintett!

Gét megfogalmazta, hogy szerinte Szvít nem olyan okos, hogy ügyeit egyedül rendezze, ebben szüksége van ügyvédje segítségére, akiről az a hír járja, hogy széles kapcsolatai révén mindent el tud intézni és minden pert megnyer. Erről is írtam cikkem első részében. Megfogalmazhatjuk, hogy Szvít a neki dolgozó vállalkozókat már-már életvitelszerűen nem fizeti ki, majd az általa vagy a vállalkozók által indított kereseteket ügyvédje segítségével megnyeri!

Gét személyes találkozó során elmondta nekünk azt is, hogy Szvít, számára és más vállalkozók számára is sorozatos jogsérelmet okoznak ezek, a meglehetősen „érdekes” peres eljárások.

Tulajdonképpen egyértelműen visszaköszöntek Stefánnal történtek, hiszen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (korábban APEH) meglehetősen hosszú és makacs ellenőrzést tartott, amivel az 1. részben foglalkoztunk!

A bármilyen szintű eljárás mindíg úgy fejeződik be, hogy az ügyvéd által képviselt Szvítnek és kemény bírságokat szabnak ki. Senkit nem érdekel, hogy a megbírságolt cégeknél vagy magánvállalkozásánál szabályosan folyik a gazdálkodás, vagy nem! „Én vagyok a hatóság és azt teszek, amit akarok” elv érvényesül újra és újra!

Az érdekelt vállalkozók próbálnak bár jogorvoslati lehetőségeikkel élni, de hiába. Gét szerint Szvít ezen a módon kívánja „móresre tanítani” ellenfeleit, tudatosítva bennük, hogy nem jó vele kikezdeni. Ezen állítását arra alapítja, hogy ez nem csak vele történt, hanem több másik helyi vállalkozóval is.

Az átlag ember abban a hitben van, hogy az adóhatóság szabályosan, a hatályos jogszabályoknak megfelelő módon folytatja le az eljárásait. Tényleg így lenne? Senkit nem érdekelt pl. Stefántól átvett majd eltüntetett nagy mennyiségű cégirat. Persze, a hivatali helyzetével visszaélő kormánytisztviselő pontosan tudja, hogy a gazdálkodási folyamat a hiányos iratokból nem látható tényszerűen, az nem mutatja, nem mutathatja a valós helyzetet. Így bírságolhat, amennyire csak akar!

Hiába a reklamáció akár szóban vagy írásban az ügyintéző lekezelő módon bírálja azt el, természetesen olyan tartalommal, hogy a hatóság semmiért nem felelős, minden a legnagyobb rendben, felelős a vállalkozó és a vállalkozó és harmadszor is a vállalkozó. Természetesen a hatósági ügyintéző, a hamis tartalmú jegyzőkönyvek elkészítésétől sem riad vissza, ugysem lehet semmi baja! Ezt Stefán is megerősítette, hogy valótlan adatokat tartalmazó jegyzőkönyvet kapott a NAV-tól! Egyértelműen úgy tűnik, hogy az ellenőrzést folytató személyek határozottan marasztalására törekedtek és az ehhez szükséges iratokat kiválogatták, a többit eltüntették, önmagukat pedig hamisított jegyzőkönyvvel próbálják mentesíteni.

Összességében bárki bármilyen jogorvoslati eljárást kezdeményezett az igazság kiderítése érdekében, hatalmi pozícióból utasították el. Stefán pl. azt sérelmezte, hogy az 5744570600 számú másodfokú határozattal lezárt ügyben az Adóhatóság által elkövetett sorozatos jogszabálysértéseket senki nem vizsgálta ki, hiába kérte! Arra is hiába kért magyarázatot, hogy miért történt az, hogy 2006.12.20. napja óta folyamatosan különböző adónemekben, vizsgálják vállalkozó tevékenységét. Ez azt jelenti, hogy 3,5 évig folyamatosan foglalkoztak vállalkozásával.

És még nincs vége. A Bíróság meg sem hallgatta indítványait, és gyanús részlehajló módon mindig mindenben Szvít, illetve ügyvédje nyert.

Az érintett vállalkozók határozott meggyőződése, hogy a törvényes határidők betartása az adóhatóság részére is kötelező érvényű. Az adóhatóság ellenőrzései során betartandó határidőket az Art. 92. §-a szabályozza, és nem a NAV által hivatkozott Ket.paragrafusa. Ez esetben is látszik az adóhatóság visszaélése, ugyanis az egyik jogszabályból átcsaptak egy másikba.

Stefán ügyében a törvényes határidő lejárt, így az Art. 92. § (12) bekezdésében foglaltak alapján jogtalan volt az első fokú határozat meghozatala is.

Esetében még a (12) bek. előírásait is figyelmen kívül hagyták, mely szerint az adóhatóság az ellenőrzési határidő lejártát követően ellenőrzési cselekményeket nem végezhet.

A 4007592278-as másodfokú határozat ellen benyújtott felügyeleti intézkedés iránti kérelme vonatkozásában is figyelmen kívül hagyták a jogszabályokat! Ebben az esetben sem teljesült a jogszabályban megfogalmazott azon elvárás, hogy a hosszabbításra a határidő lejárta előtt kell sort keríteni.

Szóval a másodfokú határozatban sem vettek figyelembe tényeket! Utólag átolvasva ezt a határozatot tökéletesen látszik, hogy marasztalása volt a cél bármi áron.

Stefán hiába észrevételezte, hogy az ellenőrzést foganatosító személyek a másodfokú határozat 14. oldalának 6. pontjában foglaltak szerint, figyelmen kívül hagytak bank számla egyenleget és a házi pénztár készpénz állományát, mely elég konkrét adat. Észrevételeire válaszul egy Áfa ellenőrzés is elkezdődött.

Az Adóhivatal 3,5 évet foglalkozott Stefán egyéni vállalkozásával is, ami felettébb érdekes hiszen ilyen eset nem igen fordul elő. ÚHa minden adózóval ennyit foglalkozna az Adóhatóság, akkor a jelenlegi revizori állomány többszörösét kellene foglalkoztatniuk.

Az eljárásaik során folyamatosan úgy érezte, hogy semmi olyan információt, iratanyagot, mely azt bizonyítaná, hogy nem volt adóhiánya nem vesznek figyelembe, sőt azokat az iratanyagokat, amik ezt támasztanák alá egyszerűen eltüntették, bár tőle átvették. Ezt már több esetben is jelezte, de erre vonatkozóan még érdemi választ sem kapott.

A két vállalkozó esete megdöbbentett minket! A két vállalkozó további harcát figyelemmel kísérjük és tájékoztatjuk olvasóinkat.