Egyesületünk közleménye – 2016. SZEPTEMBER 23.

Egyesületünk közleménye – 2016. SZEPTEMBER 23.

A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesületének közleménye 1. rész

A KNOÉ tagságának többsége nevében elítéljük, hogy a kormányzat a hozzá közel álló személyeket, és a politikai funkciót betöltőket jutalmazza, kitünteti és előlépteti még akkor is, ha nem rendelkeznek a feladatuk ellátásához szükséges szakmai tapasztalattal, a minimálisan elvárható ismeretekkel. Nem értünk egyet Tasnádi László, korábbi III/II-es operatív tiszt, azután rendőr, majd korkedvezményes nyugdíjazását követőn az APEH bűnügyi igazgatója, jelenleg BM rendészeti államtitkárnak többedszeri előléptetésével, még akkor sem, ha őt a funkciója miatt reaktiválták. Egyesületünknek több nagy szakmai tudással rendelkező tagját lehetetlenítette el a jelenlegi kormány. Tasnádi László rendőri tapasztalata minimális, a jelenlegi tevékenysége pedig erősen megkérdőjelezhető.

A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesületének közleménye 2. rész

A KNOÉ tagságának volt, jelenleg járandóságos rendőri vezető, és beosztott rendőr tagjai, az ország különböző pontján tapasztalják, hogy a rendőrség jelenlegi munkája szakmaiatlan, és nem az állampolgárok, a demokrácia és a jogállamiság szolgálatában folyik. Tasnádi Lászlótól, a BM rendészeti államtitkárától joggal várható el, hogy megfelelő szakmaisággal rendelkezzék, az ország rendőri szerveit professzionálisan irányítsa, tehát a közrend és közbiztonság javuljon, a bűncselekmények vonatkozásában javuljon a valóságos felderítés, ne csak a statisztika. Tasnádi Lászlóval már korábban a jelenleg 8.200 taggal rendelkező egyesületünk szeretett volna konzultálni, beszélgetni, véleményt cserélni, számára javaslatokat tanácsokat adni, de meghívásunknak nem tett eleget, válaszra sem méltatta a KNOÉ-t. Tette ezt annak ellenére, hogy a KNOÉ elnöke korábban, a Belügyminisztériumba berendelt főtisztként Tasnádi László helyettese volt.

Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete

2018-04-24T12:04:11+02:002016. szeptember 23.|KNOÉ-val kapcsolatos MTI közlemények|