Átkísérjük a vak embert az úton, ha nem is akar átmenni? Átkísérjük, mert segítőkészek vagyunk, és nem is érdekel minket, hogy mit kezd a túloldalon? Avagy valóban jót tettem valakivel, akkor is, ha ő nem akarta?

Felvetődhet a kérdés, hogy a vak embert vagy azért kísérem át az úton, mert jót szeretnék tenni, vagy azért, mert élvezem, ha tiltakozik, élvezem, ha a botjával hadonászva kiabál. Én pedig ezt jó viccnek tartva, harsányan röhögök magamban, mert viccesnek tartom. Persze ezt soha nem ismerem el, folyamatosan azt harsogom, hogy én csak segíteni akartam!

Játszunk tovább a gondolattal? Tegyük! Ülünk egy sörözőben és arról beszélgetünk, hogy milyen finom a sörkorcsolya, kellemes és ízletes. A szomszéd asztalnál ülők pedig pont azt fejtegetik, hogy ehetetlen, íztelen és kellemetlen. Mi a helyes magatartás ez esetben?

  • Felugrom, a szomszéd asztalhoz rohanok, és össze-vissza verem az illetőt, miközben azt kiabálom, hogy micsoda primitív gyökér, hogy neki nem ízlik az, ami nekem?
  • Átszólok neki, hogy „ne beszélj öreg hülyeséget, mert a sörkorcsolya isteni, csak a primitív rossz ízlésű emberek, akik nem értékelik a jót!
  • Vagy hangosan megjegyzéseket teszek, mintha csak úgy általánosságban beszélnék, hogy „mindenki hülye, akinek ez a kiváló sörkorcsolya nem ízlik!”
  • Persze tehetem azt is, hogy úgy teszek mintha nem hallottam volna semmit, csendben megeszem a sörkorcsolyámat és közömbösen bámulok magam elé.

Kérdezhetjük, hogy melyik attitűd a jobb? Melyik utal egy szocializált vagy egy deviáns személyiségre? Esetleg egy előre megfontolt gonosz, bár számomra szórakoztató magatartásra? Egyáltalán felvetődhetnek ilyen sarkosan egymástól eltérő viselkedésformák? Vagy az a jó magatartásforma, melyet az adott hatalom az Alaptörvénybe ágyazva meghatároz, és nem tolerálja a másképp gondolkodást, vagy az eltérő véleményt? Jó-e a sokszínűség, jó-e az, hogy nem vagyunk egyformák, jó-e, hogy az emberek külsőleg sem egyformák? Vagy az a jó, hogy végre hatalomhoz jutottam és minden percemet, minden gondolatomat, minden cselekedetemet a hatalmam megszilárdítására fordítom? Visszaélek a helyzetemmel, öncélúan alkotok jogot, semmivel sem törődve, a hatástanulmány fogalmát törlöm a szótárakból és a köztudatból, sőt az ellenzék nehogy vitázni tudjon, vagy egyáltalán merjen, ezért kizárólag önálló képviselői indítvány formájában terjesztek elő törvénytervezetet, melyet a 2/3-os többséggel akkor és úgy fogadok el, ahogy akarok! Átkeresztelem az Alkotmányt, és csupa olyan kérdéseket fogalmazgatok meg benne, mely a saját ideológiámat igyekszik betonba önteni!

Nem zavar, hogy jogbizonytalanságot okoztam és nem zavar, hogy tönkre tettem a gazdaságot, tönkre tettem a társadalmat! Rafináltam másokat nevezek hazugnak, miközben én szinte soha nem mondok igazat! Folyamatosan azt a látszatot keltem, hogy én vagyok a legjobb, természetesen nem csak Magyarországon, hanem az egész világon! A fejlett világot, és azok vezetőit lehülyézem, és a magam nagyságát harsányan hangsúlyozom! Egyfolytában dicsérem magam és az engem szolgaszinten kiszolgáló munkatársaimat! És még rá tudok tenni egy lapáttal, ugyanis folyamatosan, nap mint nap mesterségesen problémát gerjesztek, melyet látványosan megoldok, ezzel is magamra irányítva a fényszórókat!

Először ezt tudatosan a hatalom megtartása, mélyítése érdekében teszem, de később rájövök, hogy hoppá, tényleg zseni vagyok! Nekem kell felemelnem a magyarságot a mocsárból! Ami velem és a családommal történik, azonnal kivetítem a társadalomra és törvény formájában kötelezővé teszem. Saját normáim alapján éljen mindenki!! Az a jó! Ezért belebeszélek a családok hétköznapjaiba, meghatározom, hogy hogyan neveljenek gyereket, hogyan éljenek, mit egyenek, mivel töltsék szabadidejüket és hogyan imádjanak engem!

Összességében Én és Én csak Én vagyok alkalmas a magyar emberek megmentésére, csak én vagyok minden probléma megoldója én vagyok a megváltó én vagyok a mindenható!