Tagjaink tájékoztatása
2011. augusztus 13.
TISZTELT TAGJAINK
A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos érdekvédelmi Egyesülete KNOÉ továbbra is az Európai Bírósági utat látja megoldásnak, ha a kormány az előzetes terveinek megfelelően megvonja, illetve átnevezi a korkedvezményes nyugdíjakat. A KNOÉ véleménye szerint a kormány ezen törekvése szembe megy a közösségi jog alapelveivel, mely világosan és minden tagállam számára kötelező érvényűen fogalmazza meg, hogy védi a szerzett jogokat és tiltja a visszamenőleges hatályt. Mindezek tudatában a KNOÉ felszólítja a kormányt, hogy a korkedvezményes nyugdíjak vonatkozásában a közösségi jog alapelveinek megfelelően járjon el, tartsa tiszteletben jogelődjei, illetve korábbi, valamint jelen kormányzásuk idején saját határozatait. Az egyesület felmérte több ezres tagságának nyugdíjazási körülményeit, mely egyértelműen és vitathatatlanul arra utal, hogy a korkedvezményes nyugdíjasok nagy része szívesen és örömmel dolgozna, ha a kormányzatok nem szüntetnek meg bizonyos katonai vagy rendvédelmi szervezeteket, nem tiltanak el egyéb szakmák képviselőit az aktív munkától, nem egyesítenek egységeket és ezen intézkedések során nem kényszerítnek embereket korkedvezményes nyugdíjba. A KNOÉ felszólítja a kormányt arra is, hogy a közvéleményt ezen körülményekről helyesen, a valóságnak megfelelően tájékoztassa! Felszólítja továbbá arra a kormány illetékeseit, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz azon szervezetek képviselőivel, akik a passzív állomány érdekeit képviselik. A KNOÉ felhívja mindenki figyelmét arra, hogy a szakszervezetek elsősorban az aktív, tagdíjat fizető dolgozók érdekeit képviselik, a már nyugdíjasokét nem, vagy csak jelentéktelen mértékben. A KNOÉ vezetése tudja, hogy a kormány tagjai között képzett, nemzetközileg elismert szakemberek is vannak, akik tisztában vannak a nemzetközi és európai jogi szabályokkal. A KNOÉ ezen szakemberek együttműködését kéri, ugyanis a tervezett "sarkalatos" törvény által a korkedvezményes nyugdíjasok helyzetén túl, a magyar nép, a magyar nemzet megítélése, tekintélye a magyar jogállamiság is veszélyeztetve van.
KNOÉ vezetősége