E RENDEZVÉNY CÉLJA VOLT EGY KIS LAZÍTÁS, TAGJAINKKAL EGYÜTTLÉT, JÓ HANGULATÚ BESZÉLGETÉS, ZENEHALLGATÁS, NA ÉS PERSZE TÁNC.

Sokat dolgoztunk ez évben is, ezért úgy véltük, hogy egy kis kikapcsolódás, egy kis jóhangulat kellett a tagságnak és a vezetőségnek is! Sikerült kicsit feltöltődnünk, kis erőt gyűjtenünk! Sikerült néhány órára elfelejteni a problémákat, a sorozatos gondokat! Jó volt! Annyira jól sikerült, hogy a zenekar 23.00 óráig nyomta. Isteni volt a buli!

Megköszönjük tisztelettel elsősorban Bárdosi Ferencnek, hogy biztosította a helyet az Attila Hotelben, és megköszönjük a zenekarnak, hogy játszottak nekünk és fantasztikus dalokat hallgathattunk! Köszönjük! Szeretnénk kiemelni, hogy a rendezvény sem a tagoknak, sem az egyesületnek nem került egy fillérjébe sem!

A tervezett program volt:

  • Tagok és a vezetőség beszélgetése
  • Zene-tánc
  • Kustra Ferenc néhány művének felolvasása
  • Zene-tánc és gulyás elfogyasztása