A rendezvényre minden meghívott, dr. Répássy Róbert kivételével eljött. Répássy Róbert a részére postán írásban, tértivevényesen megküldött meghívó ellenére sem jelent meg, de vissza sem jelzett! Az 5 évvel ezelőtt általa le "Kádárhuszározott" réteggel nem volt bátorsága szembenézni! Persze a baj nem az, hogy nem jött el, hiszen lehet más elfoglaltsága is, de mi úgy ítéljük meg, hogy minimálisan elvárható lett volna a visszajelzés, hogy pl. "bocs más programom van." Ez a "Kádárhuszárokkal nem tárgyalok" arrogancia szégyenteljes és egy országgyűlési képviselőtől nem ez várható el! Répássy is azt a jelenleg jellemző magatartást tanúsítja, hogy "minimális ismeretek nélkül alkotok véleményt". A Római Birodalomban quaestor, majd védőügyvéd Lucius Annaeus Seneca világosan fogalmazta meg, hogy "Audiatur et altera pars!" (Halgatassék meg a másik fél is!) Sajnálatosan ma ez nem divat!

A Konferenciánkra meghívtuk:

dr. Répássy Róbert nem jelent meg, nem is jelzett

dr. Masszi Katalin a rendezvényen jelen volt

Kerék-Bárczy Szabolcs a rendezvényen megjelent

Kónya Péter a rendezvényen megjelent

Program:

Rendezvényünk most is a III. kerületben az Attila Hotelben volt, de a hűvös időre tekintettel, nem a kerthelyiségben, hanem a szálloda egyik belső negytermében.

A konferenciát a KNOÉ elnöke nyitotta meg. Üdvözölte a megjelent vendégeket és közölte, hogy a KNOÉ vezetése nevében négy üveg bort sorsolnak ki. 1 üveg "Il Ritardatario primitivo di manduria" olasz, 1 üveg "Tokaji Cuvèe mazsola" magyar, 1 üveg "Petite Française Chardonnay" francia és 1 üveg "Secret Viu Manent" chilei bort. Mindenki felírta a nevét egy cetlire melyet beledobtunk egy dobozba és Kónya péter kihúzta a négy szerencsés tagunkat.
Konferenciánk első napirendi pontja volt, hogy Kerék-Bárczy Szabolcs a "Paradigmaváltást" című cikkében leírtakról beszélt, ezzel összefüggésben fejtette ki a véleményét. Álláspontja szerint a jelenlegi ellenzék nem elég hatékony ahhoz, hogy a kormányt 2018.-ban le tudja váltani. Részletesen beszélt arról is, hogy sérültek a magyar demokratikus értékek, és az igazságszolgáltatás sem teljesen úgy működik, ahogy elvárható lenne. Egyértelmű véleménye az, hogy Magyarországnak egy demokratikus jogállammá kellene válnia, ahol érvényesülhetnek a jogok és elfogulatlan az igazságszolgáltatás, a közigazgatás is megfelelő szakmaisággal működik és nem elfogult, nem kötődik pártokhoz.

Kerék-Bárczy Szabolcs ezt követően a kérdésekre válaszolt. A kérdésekből a résztvevő tagjaink megnyílvánulásaiból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy egyetértés volt Kerék-Bárczy Szabolcs által elmondottakkal.

Másodikként Kónya Péter beszélt a Hszt. módosításáról. Elmondta, hogy kizárólag az aktív állományra vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket. Részletes tájékoztatást adott arról, hogy a tervezet tele van hibával, sőt negatív intézkedéssel. Ő egy 5 oldalas módosító indítványt nyújtott be a parlamentben, mely ezen hibák és negatív intézkedések kihagyására, módosítására tartalmaz javaslatot. Beszélt arról is, hogy hozzászólásában felszólította a kormányzatot, hogy kérjen bocsánatot a nyugdíjától megfosztott rétegtől és szüntesse meg 15%-os "büntető levonást".
Kónya Péternek is feltettek jelenlévő tagjaink kérdéseket, melyekre válaszolt. Vele is nagy volt az egyetértés.
Dr. Masszi Katalin Bírónő a bírói függetlenségről, a bíróságok felelősségteljes munkavégzéséről, illetve bizonyos értelmeben annak hiányáról beszélt. Kiemelte, hogy a legfontosabb, hogy szakmailag képzett bírók hozzanak ítéletet, akik megfelelő szakmai tapasztalattal és nem utolsó sorban élettapasztalattal rendelkeznek. Megemlítette, hogy az ügyészség hierarchikus felépítésű. A bíróságoknak azonban, más hatalmi ágtól független, politikailag és világnézetileg semlegesnek kell lenni. Megemlítette, hogy sajnálatosan ez nem minden esetben érvényesül, de vannak szakmailag képzett, elfogulatlan és a függetlenségre ügyelő bírók.

Dr. Masszi Katalin is sok kérdést kapott, mely kérdésekre válaszolt.
Elfogyasztottuk az ez alkalommal is kiválóra sikerült gulyáslevest. Ezt követően kötetlen beszélgetés alakult ki. 16 óra körüli időben fejeződött be teljesen a beszélgetés.