A konferencia megkezdése előtt a KNOÉ megtartotta a meghívóban is szereplő közgyűlését, melyen ellenvélemény nélküli döntés született, az alábbi kérdésekről:
- Az egyesület döntött arról, hogy a hatályos jogszabályok szerint továbbműködik
- Határozat született arról, hogy az Egyesület kibővíti tevékenységét minden olyan üggyel összefüggésben, mely sérti a nemzetiségi, személyiségi emberi jogokat és minden más jogsérelem vonatkozásában
- Döntés született arról, hogy az Egyesület neve “Korkedvezményes nyugdíjak (járandóság) nemzetiségi, személyiségi, emberi jogok és más jogsérelmek Országos Érdekvédelmi Egyesülete” névre változik
- A közgyűlés újraválasztotta a 4 vezetőt, ebben változás nem történt
- A vezetőség megtartotta első értekezletét, melyen mindenki írásban nyilatkozta, hogy vállalja a vezetőségi funkciót, összeférhetetlenségi ok nem áll fenn, és egyben megerősítették az Egyesület elnökét funkciójában
- A változásokra vonatkozó Bírósági bejelentés elkészítésével az alapszabály kiegészítésével, módosításával és az adminisztrációs feladatok elvégzésével a közgyűlés a funkciójában megerősített vezetőséget bízta meg.
1100 órakor megkezdődött a konferencia. Az idő nagyon kedvező volt, a hely nyugodt és barátságos. Mindenki kényelmesen el tudott helyezkedni, lehetett kávét és üdítőt is inni.
A KNOÉ elnöke megnyitotta a konferenciát, üdvözölte a Szolgálat és Becsület Mozgalom részéről megjelent Baranyi Csabát, aki az SZB országos szervezőtitkára. Baranyi úr elnézést kért Katus Károly nevében, hogy a konferenciára nem tudott eljönni, de más, halaszthatatlan intézni valója volt. Általánosságban mindketten egyetértésben kinyilvánították, hogy a két érdekvédelmi civil egyesület, a jövőben is együttműködik!
A KNOÉ elnöke tájékoztatta a konferencia résztvevőt arról, hogy a KNOÉ, szakemberei segítségével büntető feljelentést készített, mely a korkedvezményes nyugdíjasokat, ezen belül a szolgálati nyugdíjasokat is ért jogsérelemmel összefüggő konkrét tartalommal bír, és ezt előzetesen megküldték a Szolgálat és Becsület Mozgalomnak! Elmondta, hogy ez azóta a KNOÉ tagi felületén is megtalálható, ott olvasható!
Baranyi Csaba elmondta, hogy sajnálatosan azonban a KNOÉ által elkészített feljelentést csak akkor tudják aláírni, ha azt a Bárándy és Társai ügyvédi iroda támogatja! Baranyi úr elmodása alapján a Bárándy és Társai ügyvédi irodával olyan megállapodást kötöttek, hogy csak az Ő hozzájárulásukkal adhatnak be bármilyen jogi beadványt! A KNOÉ elnöke ezt megértette, tudomásul vette, de a késedelem vonatkozásában kétségét fejezte ki, és a jelenlévő tagság szavazását kérte! A közgyűlésen jelen lévők 100%-ban amellett szavaztak hogy a feljelentést a lehető legrövidebb úton postázni kell!
Ennek megfelelően kicsit csalódottan bár, de a KNOÉ önállóan tette meg a feljelentését, mely 2015. április 12.-én került postázásra!
A KNOÉ vezetősége sajnálja, hogy a Szolgálat és Becsület Mozgalom bizonyos kérdésekben, olyan kötelezettséget vállalt, melytől most nem térhetel!
A KNOÉ halad az előre felvázolt úton! A KNOÉ külső segítői tanácsokat adnak, véleményt formálnak, munkát segítő véleményt fogalmaznak meg, de nem határoznak, nem határozhatnak meg sem jogi, sem más milyen lépéseket! Természetesen ez nem zárja, nem is zárhatja ki, hogy más egyesületek, jelen esetben a Szolgálat és Becsület Mozgalom más elképzelések, egyéb szabályok alapján működjék! A KNOÉ változatlanul stratégiai partnerének tekinti a Szolgálat és Becsület Mozgalmat, de jelenleg felvázolt jogi útról nem tér le!
Baranyi Csaba tájékoztatást adott arról, hogy a Szolgálat és Becsület Mozgalom vezetése Brüsszelben járt, ahol megbeszélést folytattak a Románia Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja alelnökével Victor Boştinaru-val, aki támogatja a jelenleg még az Európai Parlament szakbizottsága előtt folyamatban lévő ügyet.
A KNOÉ elnöke elmondta, hogy ismeri Victor Boştinaru urat. Vele az elmúlt EP ciklusban személyesen is tárgyalt, ugyanis akkor még Boştinaru úr tagja volt az EP illetékes szakbizottságnak. Jelenleg azonban más feladatai vannak ugyanis a "Regionális Fejlesztési Bizottság", és "A Kínai Népköztársasággal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség" tagja, valamint a "Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság" és "Az EU–Albánia Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottságba delegált küldöttség" póttagja.
Elmondta továbbá, hogy a KNOÉ vezetősége fontosanak tartja a jelenlegi EP munkatársaival a tárgyalást, különösen a Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja képviselőjével, a Lettországi Tatjana Ždanoka alelnök asszonnyal a megbeszélést, aki pont az illetékes bizottságoknak a tagja, ugyanis Ő a "Foglalkoztatási és Szociális Bizottság" és a "Petíciós Bizottság" tagja is. Ždanoka alelnök asszony egyértelműen közölte, hogy támogatja az ügyünket.
A konferencia szünetében minden résztvevőt vendégül láttunk egy tányér gulyáslevesre, mely költségeit a KNOÉ és az SZB közösen vállalta!
Ebéd után a megbeszélés kötetlenebb formában folyt. A KNOÉ elnöke köré ültek a résztvevők és beszélgetni kezdtek. E beszélgetés kapcsán mondta el, az EP-ben a jelenleg funkcióban lévő személyek közül többel sikerült személyes megbeszélést folytatnia, akik a következőek:
- Pervenche Berès
- Dawid Lowe
- Ujhelyi István
- Jávor Benedek
- Molnár Csaba
- Szanyi Tibor