Kuti László személyes ismeretségi körébe tartozik dr. George Welden nemzetközi jogász is, akivel szintén egyeztetést folytatott. Dr. Welden maximálisan egyetértett dr. Goldel véleményével. Ezt követően Kuti László haladéktalanul az ismert elérhetőségeken megkereste az érintett szakszervezeteket és egyéb érdekvédelmi szerveződéseket, és Nagyegyházán a "Hangistálló" elnevezésű koncertteremben – szintén a saját költségén - szervezett egy rendezvényt. Ide a KNOÉ alapításban segédkező társait is meghívta. A meghívottak részére, főztek is egy fantasztikus gulyást is.

A rendezvény célja az volt, hogy az érintett réteg érdekeit képviselő szerveződések megállapodjanak, egyesüljenek, vagy összehangolják a jogorvoslatot! Sajnálatosan ez csak rész eredményt hozott, ugyanis csak két szakszervezet volt hajlandó az együttműködésre, mások nem. Ezt követően még több szakszervezet is tevékenységbe kezdett!

Meghívottak voltak:

  • Kónya Péter (volt FRDSZ elnök)
  • Árok Kornél (volt HTFSZ elnök)
  • Katus Károly elnök és Baranyi Csaba elnökségi tag (SZB)
  • Siófoki Rendőrök Nyugdíjas Klubja
  • KNOÉ alapító tagjai és vezetősége